fbpx
 
 

A Tolkien-olvasás napja 2020

Március 25., Sauron bukásának évfordulója immár tizennyolcadik éve a Tolkien-olvasás napja is egyben. A Magyar Tolkien Társaság által szervezett közös olvasáshoz idén online, a Teams alkalmazáson keresztül tudsz kapcsolódni. A 2020. év kiemelt témája: "természet és ipar".

 

A Tolkien-olvasás napját (Tolkien Reading Day) először 2003-ban hirdette meg a brit (és nemzetközi) Tolkien Society. Még 2002 januárjában vetődött fel az ötlet, hogy szükség lenne ilyesmire, és végül március 25-ére, Sauron bukásának és Barad-dûr leomlásának napjára esett a választás. (A kezdetekről itt olvashatsz angolul.)

Így hát azóta március 25-én (illetve a megelőző és követő hétvégéken) világszerte szerveznek ebből az alkalomból különböző tematikus programokat. Mi ilyenkor felolvasunk Tolkien műveiből, belehelyezkedünk a történetekbe, figyelünk a szavakra, hallgatjuk egymást.

A Tolkien Society minden évben meghirdeti az esemény kiemelt témáját is. Az idei évre ez "Nature & Industry", azaz "Természet & Ipar", így kérünk benneteket, hogy ennek megfelelően készüljetek a választott szövegrészletekkel.

Olvass velünk online!

Az idei eseményünk időpontja: 2020. március 25. (szerda) 18:00 (gyülekező 17:30-tól)

A járványra való tekintettel a közös olvasást idén online formában tartjuk meg, a Microsoft Teams felületén:

a csatlakozáshoz kattints ide!

Ehhez számítógépen Chrome/Edge böngésző vagy a letölthető Teams alkalmazás szükséges, mobiltelefonon keresztül a Teams app használatával lehet csatlakozni.

További technikai tudnivalók:
- Aki tud, csatlakozzon a beszélgetéshez minél hamarabb, 17:30 és 17:50 között, hogy együtt győzhessük le a technika balrogját, és megbeszélhessük a kezdeti olvasási sorrendet.
- Bejelentkezni nem kell, csak a bekapcsolódáskor add meg neved, hogy lássuk, ki érkezett! Ha vendégként csatlakozol, akkor belépéskor a neved végére írhatod, hogy "(olvasó)" vagy "(hallgató)", és akkor előre tudjuk, hogy szeretnél-e felolvasni, vagy csak hallgatnál minket.
- Ha 17:50 után csatlakozol, akkor kérjük, a mikrofonodat és a kamerádat is kapcsold ki a csatlakozáskor. "Melian" (Kaszab Zsuzsanna) fog felszólítani a kezdeti sor végén: nem baj, ha nem szeretnél olvasni, de ezt ekkor tudod majd megmondani. Amikor te kerülsz sorra, ne felejtsd el bekapcsolni a mikrofonodat, és ha gondolod, a kamerádat is!

Az eseményről felvétel készül, és a csatlakozással hozzájárulsz, hogy a te szereplésedet is rögzítjük. De ezt egészében nem fogjuk felhasználni: az esemény elején és végén mindenkit meg fogunk kérdezni, hogy hozzájárul-e a saját olvasása publikálásához, és csak kifejezett hozzájárulás esetén kerülhetnek be ezekből részletek az eseményről esetlegesen készülő videóba.

Facebook-esemény >>>

Nem tudsz épp akkor bekapcsolódni, de olvasnál mégis?

Rögzítsd előre a felolvasásodat, és küldd el nekünk március 25-én 15:00-ig!
Kövesd az alábbiakat, és az így kapott videót be tudjuk játszani a közös online olvasgatás részeként:

- Vedd videóra, ahogy felolvasol egy maximum másfél-két perc hosszú részletet Tolkien bármely művéből (lehetőleg az idei kiemelt témához kapcsolódóan), bármely nyelven: ha szeretnél mondani egy-két szót arról, miért pont ezt a részletet választottad, az is férjen bele a két percbe.
- A videófájl legyen mp4, wmv vagy avi formátumú, a felbontása 480p (720×480 pixel) vagy 720p (1280×720 pixel).
- A fájl neve legyen a neved (bármilyen becenév alkalmas, amin szólíthatunk). Ha a videót nemcsak az online esemény során játszhatjuk le, hanem publikus videóösszeállításban is felhasználhatjuk, írd a fájlnév végére, hogy "public"!
- A felvételt ebbe a mappába tudod feltölteni.

Ha elég publikálható videót kapunk, készülhet egy összeállítás ezekből az MTT Youtube-csatornájára: ebben viszont maximum félperces részleteket használnánk, szóval a hosszabb olvasnivalóknak esetleg csak egy-egy részlete kerül majd bele.

Oszd meg mindenkivel!

A Tolkien Society felhívásának része az is, hogy a közösségi médiában a #TolkienReadingDay (és magyarul: #TolkienOlvasasNapja) hashtaggel oszd meg, mit olvasol: idézetet, képet, videót, személyes történetet! Kombináljuk az otthonmaradással? #ReadTolkienAtHome2020 #OlvassOtthon

Nézz körül a nagyvilágban!

A járványhelyzet nem csak minket terelt át az internetre: világszerte számos Tolkien Reading Day eseményt szerveznek meg most online, amelyekhez így te is csatlakozhatsz. Valószínűleg a legkülönlegesebb és legnemzetközibb ezek közül Jeremy Edmonds (Tolkien Guide) kezdeményezése: a Tolkien Reading Day 2020 Discord-csatornán magyar idő szerint reggel tíztől éjfélig váltják majd egymást a felolvasók, köztük számos közismert Tolkien-kutató, illusztrátor és színész. Ebben a cikkben tekinthető meg az eddig ismert programvázlat, a maradék időre pedig bárki jelentkezhet felolvasni! A Discord-csatornához már most is lehet csatlakozni: csak kattints ide!

 

(A cikk ikonképe Deborah Ann Hayes munkája.)

Utoljára frissítve: szerda, 25 március 2020 17:29

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére