Faramir
Faramir
Szeméből könnyek folytak,
Patakokban ágaztak szét,
Némán állt, mozdulni sem akart,
Elvesztette, akire felnézett,
Elvesztette testvérét.
Apja ellene volt,
Minden szó ellene szólt
Mégis értette szíve mélyén,
Ez a sors talált rá, ez lóg rajtuk,
Ámbár kitépné apja keserű szívét.
A hold is így tekintett reá,
Némán, szomorúságba kötve,
Megannyi tünde éneket tudott,
És Faramir létét e fényesség övezte.
Érzi, majd megleli békéjét.
Ember, ki tud, és másként érez,
Mint ahogy a helytartó dalol,
Mégis ékszer illik az ő nevéhez,
Anyja emléke fakad abból.
Bátorság fedi végzetét.
Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
