Fehér Zoltán: Celebrimor története (III.kat.)

Frodó Galadrielhez fordult:
- Mesélj nekem Celebrimorról, aki megalkotta a Három Gyűrűt!
Galadriel elmosolyodott:
- Sok történet fűződik az ő nevéhez és ezek közül csak egy az, amikor a gyűrűket készítette…

…Akkoriban Durin Népe már elég mélyre ásott Hadhodrond tárnáiban a Hith Aiglin mélyén és mithril-t talált. Tudomást szerzett erről Celebrimor és a noldák kovácsai és elköltöztek Eregionba, a Ködhegység nyugati lábához. Ők és családjaik alapították meg Eregion legszebb városát, Ost-in-Edhilt. S nagy lett a barátság a két nép, az Eregioni noldák és a törpök között. A leggyümölcsözőbb kapcsolatba pedig Celebrimor és Narvi, a törpök legnagyobb tudású kovácsa került…
…Narvi még törp mértékkel mérve is alacsony volt. Azonban izmos és erős volt, ráadásul ügyes is. Vörös szakállát mindig az övébe dugta el, arca kerek volt és mogorva kinézetű. Celebrimor még a noldák közül is kitűnt nemes arcvonásaival és karcsú termetével. Hat láb magas volt, két lábbal magasabb, mint Narvi, haja fekete volt, és hosszú. Kezei ügyesek voltak, ugyanakkor erősek is, mert Celebrimor képes volt hevítés nélkül meghajlítani a vasat. Alkatával és állandó vidámságával szöges ellentéte volt a törpnek.
Még javában épült Hadhodrond - vagy ahogy ők nevezték Khazad-dûm - Nyugati Kapuja, amikor egy nap fel kellett keresnie a noldák mesterét. Narvi a házában kereste fel Celebrimort, aki vendégül látta őt és népes kíséretét, majd megkérdezte jövetelének célját:
- Ó, kedves barátom, kényes feladatot bíztak rám! - felelte a törp szívélyesen. - Durin király arra kért, hogy adjam át jókívánságait, és kérjelek fel a Nyugati Kapu díszítésének elkészítésére! - mondta, mire Celebrimor elnevette magát.
- Természetesen elvállaljuk a kapu díszítését. De miért kényes számodra ez a kérés? - kérdezte. Narvi pedig így felelt:
- Mert a kapu készítésének titkait meg kell őrizned neked és minden tünde kovácsnak, aki veled dolgozik. S ugyanúgy meg kell esküdnötök Durin király előtt, ahogy mi tettük az építés előtt. Ha pedig megszegitek az esküt, halállal kell, hogy bűnhődjetek törvényeink szerint.
Celebrimor és a többi nolda mester elámult Narvi kemény szavain, ám Feanor utódja nem hátrált meg. Sokat tanult a törpök legkiválóbb mesterétől és tisztelte őt, még ha különös törvényeik is voltak.
- Úgy legyen! - mondta. - Ezt közölni fogom mindenkivel, aki a munkánkon dolgozni fog és ha nem vállalja ezt a feltételt valaki, el sem hívjuk!
A noldák kovácsai ezután elmentek a félig elkészült kapuhoz és Celebrimor megcsodálta a kaput és tisztelettel adózott Narvi és a többi törp mester előtt, akik úgy munkálták a sziklákat és a követ, mint mások a fémeket. Narvi megköszönte a dicséretet és büszkén mondta:
- Ez a kapu állni fog, míg Khazad-dûm áll és senki sem tud majd behatolni rajta, ha bezárjuk. Mert ez a kapu ellenáll mindennek!
Sok időbe telt, míg végleg elkészült a kapu és rákerült a díszítés. Mert Celebrimor új fémet talált fel, az ithildint, aminek csodájára járt mindenki. E fém színe hasonlít a szikláéhoz, és csak a hold és a csillagok fényét tükrözi vissza. Ráadásul annak, aki el akarja olvasni, értenie kell a noldák nyelvét. Az ithildin volt az első olyan fém Celebrimor művei közül, mely átvette annak a személynek az akaratát, aki érintette. Valami köze lehet a mithrilhez, mert Celebrimor rengeteg telért hozatott műhelyébe a törpökkel, ám készítésének módját ma már senki sem ismeri, mert Celebrimor meghalt és a sírba vitte ezt a titkot is, mint ahogy a gyűrűk készítésének titkát is megőrizte.
S mikor elkészült a kapu, mindenki csodálta, mert parancsszóra nyílt és záródott, és sem erő, sem varázslat nem hatolt át rajta. A felirat szövegét Celebrimor maga találta ki, mert akkoriban nem volt sem a noldáknak, sem a törpöknek sok félnivalója. Ám a kapu elkészülte után Celebrimor álmot látott és üzent Narvinak:
"E kapu megvédi Durin népét a külső támadásoktól, de kérlek, figyelmeztesd őket: Durin Veszte nem kintről fog a tárnákba jutni!"
Ám Narvi nem értette Celebrimor intő szavait, és később sem említette ezt senkinek. Celebrimor sem hitt látomásában és egyedül nekem mesélte el ezt a történetet nem sokkal halála előtt. Meglehet, ha a törpök tudják, hogy mi lakozik Hadhodrond mélyén, nem ásnak oly mélyre az értékes mithrilért…

Utoljára frissítve: szombat, 12 október 2013 16:28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Alkategóriák

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére