Érezte hogy nedves a háta, pedig nem is volt hőség. Azt tudta miért izzad, hiszen mostanában elég sokszor ébredt csatakosan. Persze remélte, hogy mire ez az alkalom eljön addigra elmúlik.
Eärilmambor megvonta a vállát. Ha izzad hát izzad, de ha ezen töri a fejét akkor nem izzadni, hanem haldokolni fog hamarosan. Egyébként is pont ez ami aggasztja. Összevonta hát szemöldökét és belefúrta a tekintetét a sötétségbe, ahol éppen kivette még az előtte osonó harcostársa hátát. Gyorsított hát léptein, hogy utolérje. Hamarosan elérték az utolsó eligazítási pontot, ahol már várta őket a felderítőjük.
– Igen – kezdte – valóban igaz amit vártunk. A romok közt egy csapat ork és goblin vert tanyát. Nagyjából két tucat ork és háromszor annyi goblin vár ránk. Nagyon el lehetnek bizakodva, mert gyenge az őrségük. A romok déli bejáratánál ácsorog három goblin, de ők is inkább befelé acsarognak. – ezzel lazább tartásba helyezkedett és várakozón nézett a kapitányra.
– Sokan vannak, többen mint vártam - mondta a kapitány – De nem probléma. Nem várjuk meg az erősítést. A három őr nem jelenthet problémát Neldur-nak – biccentet a felderítő felé, aki komoran bólintott – ezt követően szépen elhelyezkedünk a romok közt körben. A tábortüzeik fogják segíteni a célzást. A bagoly hangján adom meg a jelet. Elsőre mindenki ork célpontokat válasszon. Ha velük végzünk, a goblinokkal már a vezetőik nélkül nem lesz sok gond.
Helyeslő mormogás hallatszott több felől.
– Nektek – fordult Eärilmambor és a két másik újonc felé – mivel ez az első bevetésetek, újra figyelmetekbe ajánlom: három, négy nyílvesszőt eresszetek csak el, aztán elő a pengét és bele a zavarodott tömegbe, mert ha szétszaladnak hetekig vadászhatunk rájuk az erdeinkben, és ezt nem akarjuk.
Továbbindultak. Ha eddig csöndesek voltak mint a tündék, akkor most eltűntek a hangok világából. Még egy erősen figyelő félszerzet, de még a legfigyelmesebb vadak sem riadtak fel jöttükre. Meglátni őket még nehezebb lett volna, tünde-köpenyeik és az éjszaka, de legfőképp a köd, (mely a kapitány tudásának köszönhetően a közelükben még rejtőbb és tompítóbb volt) kellően rejtette őket. Eärilmambor ismét azon kapta magát, hogy a gondolatai a halál körül járnak. Fiatal volt még népe mércéje szerint. A közelgő háború lesz élete első háborúja, a rajtaütés pedig élete első életre-halálra menő küzdelme. Az igazat megvallva az első vérre menő küzdelme is.
Sokszor elgondolkoztatták apja érvei, melyek szerint középföldét hagyják meg a fiatal fajoknak, ha annyira kell nekik. Harcolni érte ostobaság, de legnagyobb ostobaság meghalni érte. Hiszen míg egy ereje teljében lévő gondori vagy rohani férfi 30-40 évet ha kockáztat ami népének csak egy pillanat, addig egy tünde az évekkel nem mérhető örökkévalóságot kockáztatja. Ez ellen az érv ellen ágált leghevesebben mondván mikor a legfőbb gonosz ellen küzd mindenki, akkor nem a hátralévő éveket kell számolgatni hanem minden tudásukkal és hatalmukkal gondolkodás nélkül kell kiállni az Ellenség ellen. Hisz mit érnek az örökkévaló létükkel, ha azt a gonosz árnyékában kell leélniük. Akkor megfelelőnek tűntek az érvei, és őszintén hitt bennük.
Most mintha kicsit másabb lenne, mikor közel van a lehetőség az élete elvesztésére. Ahogy a társai közt sorjázva halad az ősi romok felé, hol már oly sokan elvesztették életük, és most is a halál készül oda látogatni.
Átlépett a három átvágott torkú hulla felett, felosont a romok tetejére és elfoglalta a számára kijelölt helyet. Íjával célba vette a hozzá legközelebb mozgolódó orkot. Mozdulatlanná vált, eggyé az árnyakkal és várta a jelet. Ahogy figyelte az alant nyüzsgő, acsarogva-, morogva zabáló tömeget úgy érezte, hogy kezdi egy hűvös nyugalom elönteni, olyannyira hogy szinte egészen beleborzongott. Érezte, jól döntött és nem az apjának, hanem neki van igaza mert ezeknek a lényeknek nincs joguk ezt a földet taposniuk és a Bakacsinerdő lombjai alatt cserkészniük.
Mire meghallotta a huhogást, egynek érezte magát Gil-galad hősei közül és népe minden elvesztett öröme és minden bánata adta erővel és nyugalommal eresztette el a vesszejét. Még az első ork le sem hanyatlott további három vesszőt eresztett el biztos kézzel és karcsú pengéjét előrántva Elbereth nevével az ajkán levetette magát a horda közé...