A Harmadkor 1944. évében történt.
Gondort és a szövetséges éothéodokat már csaknem egy évszázada zaklatták az ekhósok támadásaikkal. Calimehtar 1899-ben legyőzte őket, így 1944-ig béke volt Gondorban, de az ekhósok ekkor újra támadásba kezdtek.

Calimehtart fia, Ondoher követte a trónon. A királynak két fia volt, Artamir és Faramir. Lányát, Fírielt négy éve hozzáadta Arveduihoz, Arthedain királyához. Earnilnak, a király egyik rokonának idősebb lánya, Ioreth Artamir jegyese volt. A szülők örültek volna, ha Faramir a kisebbik lányt, Aredhelt veszi el.
– Szomorúnak látszol – mondta Faramir Aredhelnek, amikor egyedül maradtak.
– A szüleim rájöttek a szerelmünkre Eldacarral – felelte. – Csak azért nem egyeznek bele a házasságunkba, mert neked szánnak. Megtiltották, hogy bármilyen módon érintkezzek vele.
– Hogy tehettek ilyet? – szorult ökölbe Faramir keze. – Én nem állhatok az utatokba, hiszen testvéremként szeretlek. Ha kell, akkor megmondom nekik, hogy én Vanimeldét szeretem, és…
– Te is tudod, hogy ezzel mindent elrontanál – vágott közbe a lány. – Vanimeldét könnyen elintézik. Hiába távoli rokona a királyi háznak, csak egy nincstelen árva.
– Olyan tehetetlen vagyok! – sóhajtott Faramir. – És még a te boldogságodat is én akadályozom…
Nem vették észre, hogy a királyné az ajtóban áll. Épp az imént mesélte neki Aredhel anyja, hogy a lánya mást szeret, ezért jött ide. De ahogy látta őket összehajolva, elégedetten elmosolyodott, és ugyanolyan észrevétlenül, ahogy érkezett, megfordult és elment.
– Ne mondj ilyet, nem tehetsz róla. Nem te választottad a szüleidet.
Ondoher király és Earnil lépett be.
– Indulunk – mondta Aredhelnek az apja.– Szólj Iorethnek, kérlek.
A lány kiment.
– Örülök, hogy sok időt töltötök együtt – mondta a király a fiának. Faramir szólásra nyitotta a száját, de eszébe jutott, mit mondott a lány, ezért csak dühösen lehajtotta a fejét.

A király két részre osztotta a seregét. A déli kisebb volt, és Ondoher Earnilt nevezte ki a fővezérének, aki Pelargirba helyezte székhelyét, de családja a fővárosban maradt.
– Az északi hadat mi vezetjük – mondta a király a haditanácson. – Átvonulunk Ithilián, és Dagorladon küzdünk meg az ellenséggel. Artamir, te velünk tartasz. Faramir, te leszel addig a helytartó, és ha velünk és bátyáddal is történne valami, akkor az örökösünk.
– De én is harcolni szeretnék, apám – ellenkezett a fiú.
– Döntésünk végleges – felelte Ondoher. – Nem kockáztathatjuk, hogy mi is és mindkét fiunk is odavesszen. Egy trónviszály nagyon veszélyes lehet Gondorra ilyen szorongatott helyzetben.

Faramir először Aredhelnek mondta el, hogy ez mennyire bántja.
– Ne azt lásd a döntésében, hogy nem lát elég érettnek a harcra, hanem hogy képesnek lát arra, hogy haláluk esetén jól vezesd az országot – felelte a lány.
– Az nem lehet, hogy mindketten meghaljanak, csak akkor, ha a csata is elveszik.
– Pontosan – bólintott Aredhel. – Ezért van szükség arra, hogy azonnal egy vitathatatlan jogú és határozott uralkodó vegye át a hatalmat. És gondolj Vanimeldére is!
– Ő egyetértene velem – makacskodott Faramir. – Olyan kevés esélye van, hogy meghaljak, vagy mindhárman meghaljunk!
– Úgy érzem, csak dacból szegülsz szembe ebben is apáddal – felelte a lány csendesen.
– És mi van, ha meghalok? Neked is érdeked, az utadban állok – vágta a fejéhez Faramir.
– Hogy mondhatsz ilyet? – mondta megbántottan a lány. – Sosem kívánnék neked rosszat.
– Nem lehet, hogy még te sem értesz meg! – mondta dühösen a fiú, és elrohant. Aredhel sokáig döbbenten meredt utána.
– A valák vezessék a helyes útra! – suttogta végül.

Faramir tévedett, hogy Vanimelde egyet fog érteni vele. De a lány könyörgése és sírása ellenére úgy döntött, hogy álruhában a sereg után szökik. Cermie 12-én jött meg az ellenség közeledtének híre Ondoherhez. Erőltetett menetben indult meg a gondoriakból és éothéodokból álló sereg. Másnap reggelre Faramir eltűnt a városból. Aredhel azonnal futárt indított a királyhoz, de az nem érkezett időben.

A király serege még csak Morannonig jutott, amikor megindult a támadás. Rögtön az első rohamban elesett Ondoher és Artamir. A zűrzavarban a sereg szétszóródott, és egy része a Holtláp felé menekült. Erre tartott Faramir is egy éothéod csapat élén, amelynek a parancsnoka elesett. Útközben megláttak egy kis csoportot, amint túlerő ellen küzdöttek. Társaitól Faramir megtudta, hogy köztük van az éothéod fővezér, Marhari is, ezért habozás nélkül a segítségükre siettek. Faramir megmentette a vezér életét, de sebet kapott, amelybe hamarosan belehalt. Marhari csak akkor jött rá, hogy ő a herceg, miután a ruháiban erre utaló jeleket talált.

Az ekhósok azt hitték, ezzel legyőzték Gondort. De Earnil szétzúzta a déli seregüket, azután északra vonult, rajtaütött a mulatozó táborukon, és kiűzte őket Ithiliából.

A következő évben Earnil lett a király, bár Arvedui is igényt tartott a trónra. Most már beleegyezett Aredhel házasságába Eldacarral, de a lány nem tudott az ilyen áron kapott boldogságának örülni. Pártfogásába vette Vanimeldét, de az hamarosan eltűnt a városból, és senki sem hallott róla többé.