A nap gyenge sugara, mely még ellenállt Szauron mindent elsöprő hatalmának, most megcsillant a tünde páncél ezüstjén, ezzel reményt keltve sok emberben és tündében. Belőlük állt az a sereg, mely a végzet hegyének lábához tartott, ami már annyira közel volt… Csatába mentek, és bennük volt Középfölde minden reménye. Elszántak voltak és bátrak, ugyanakkor kis keserűséggel a szívükben vonultak, azokra a békés évekre gondolva, amit néhányan közülük emlegettek.
- Ha kell, meghalok a jó ügy érdekében!
Valami ilyesmi fogalmazódott meg szinte mindegyikük fejében.
Ahogy haladtak, egyre közelebb érve a csatatérhez, elszántságuk egyre nőtt.
A csapatot Elendil és Gil-galad vezette. A szépek népe íjat is vitt magával, mivel rendkívül jól céloztak. Az emberek karddal fegyverkeztek fel. Rendezett sorokban meneteltek, látványuk talán félelmet keltett az ellenség szívében.
A hegy egyre közelebb került, látni lehetett az óriási hadsereget, mely őket fogadta.
Bár sokan voltak, nem helyezkedtek olyan szabályos rendbe, mint ahogyan ők.
„Ez jó jel”- gondolta Elendil, és kissé bizakodóbb lett.
Végre odaértek. Az első sorban lévők minden parancs nélkül egyszerre álltak meg.
Minden elcsendesült. Nem hallatszott más, csak a fegyverek fenyegető zörgése.
Pár pillanat múlva megtört a csend, kivonták a kardokat, felhúzták az íjakat
Az orkok vicsorogtak, és üvöltöttek. Megindult a csata, a nyílvesszőket kilőtték, mire több tucat ork esett el.
Hamarosan megérkezett a válasz, fekete nyílvesszők formájában.
Az emberek a kardjukkal eközben már a mordoriakat kaszabolták.
Úgy látszott ők fognak győzni; az orkok egyre fogyatkoztak, az emberek és a tündék bátorsága pedig egyre nőtt. A csata zaja óriási volt.
Gil-galad épp egy erős orkot terített le, mikor felkapta a fejét.
Egy hatalmas, fenyegetően sötét alak lépett elő buzogánnyal a kezében, maga Szauron.
A Sötét Úr máris nekilátott a pusztításnak. Fegyverével egyszerre fél tucat embert ölt meg.
Elendil, az emberek vezetője hirtelen elhatározással előrelépett.
Szauron neki sem kegyelmezett, egyetlen ütéssel vetett véget életének.
Elendil fia, Isildur apja holttestéhez rohant.
A Sötét Úr hozzá közelített, majd kinyújtotta felé a kezét.
Isildur megfogta apja, a földön heverő kardját, Narsilt.
Szauron a kardra lépett, mire Isildur megdöbbenten nézte a csonka kardot, majd őrült elhatározással
Ellensége felé sújtott vele, s a kinyújtott kézről egyetlen ujjat vágott le, pont azt, amin a Gyűrű volt.
Mindenki dermedten figyelt, majd a Sötét Úr hatalmas szélroham következtében elűnt, üresen maradt sisakja a földre esett.
Isildur a levágott ujjra nézett, majd a kezébe vette, mire az porrá vált. A gyűrű Isildur kezében maradt…