Boromir szorosabbra húzta vállán a hatalmas kürt szíját, majd hátranézett, hogy egy utolsó pillantást vethessen Minas Thirith égbe nyúló tornyaira, mielőtt elindulna. Fejében egy furcsa jóslat szavai kavarogtak. Álmában öccsének és később saját magának is egy hang szólalt meg:

Keresd a kettétört kardot,
Imladrisban leled;
Jó tanáccsal lebírod
A Morgul-bűvöletet,
Jelet kell fölmutatnod,
Hogy a Végzet közel,
Mert Isildur Átkát szítod,
S a Félszerzet nem tűnik el.

Emiatt kelt hát útra Boromir, hogy felkutassa Elrond házát messze Északon az Imladrisnak nevezett helyen, és tanácsot kérjen az ügyben. Először öccse Faramir akart elindulni helyette, de végül is ő ment. Apja kíséretet akart adni mellé, ám Boromir ezt elutasította mondván, hogy Gondornak minden emberre szüksége van a Sötétség Erőivel vívott harcában. Gondor ugyanis háborút vívott Mordorral és a Sötét úrral Szauronnal. Az ország eddig sikeresen kitartott, ám ereje fogyóban van, míg Szauron egyre csak ontja a mordori orkok légióit.

Ez év júniusában Mordor kiverte őket Ithiliából. Túlerővel, mert Mordor összeszövetkezett a kegyetlen Harad-beliekkel. Ám mégsem számbeli fölényük kerekedett felül, hanem egy ismeretlen erő, amit eddig még sohasem tapasztaltak. Van, aki szerint afféle roppan fekete lovas a holdra vetülő fekete árnyék. Ahol csak megjelent, az ellenség megveszekedett, de a gondoriak közül a legvakmerőbbek szíve is megtelt félelemmel, így hát kénytelenek voltak elmenekülni.

Osgiliath romjainál még tartani tudták magukat. A harc pedig folyt tovább, az Anduin nyugati partját védték. Sokakat megvédtek, de ők csak hálálkodtak, segíteni nem segítettek. Csak Rohanban száll nyeregbe néhány ember, ha hívják őket.

- Nem is látszik, hogy háború dúlna – gondolta Boromir, ahogy elnézte a vakítóan fehér falakat és a hatalmas tornyokat, amelyek mintha az égboltot akarnák megtartani, szinte nyújtózkodnak az ég felé. A férfi megfordította a lovát és elindult élete nagy útjára.


Turcsi úr éppen egy adag gyömbérsört vitt a szélső asztalhoz, amikor a kocsma ajtaja kitárult. Kintről behallatszott a vihar zúgása és az esőfüggönyön keresztül látni lehetett a szomszédos erdőt. Az idegen, aki az imént belépett becsukta maga mögött az ajtót és letelepedett a legközelebbi asztalhoz. A vihar dühöngő hangjait felváltotta az épületen belüli csend. Mindenki érdeklődve figyelte a jövevényt, még az a tünde is, aki a kocsma árnyékba burkolózó szegletében húzódott meg a kíváncsi szemek elől.

Az idegen hátravetette átázott csuklyáját, így látni lehetett az arcát. Nemes vonásai voltak, szemei feketén csillogtak, ahogy rájuk esett a fény. A száj kemény vonala határozott emberre utalt. Fényes, barna haja vizes csomókban omlott le a vállára.


A vendéglős odament hozzá:

- Jó estét uram, üdvözlöm a Vörös Sárkány fogadóban, mivel szolgálhatok?
- Vacsorával és szállással éjszakára. – mondta mogorván a jövevény.
- Már megbocsásson uram, szabadna tudnom a becses nevét? – kérdezte Turcsi úr sértődötten.
- Semmi köze hozzá.
- De… - ekkor az idegen fellebbentette a köpenye szélét, ezáltal látni lehetett az oldalán egy díszes hüvelybe csúsztatott jókora kardot - … erre persze semmi szükség. – mondta a fogadós megszeppenve. – Hozom az ételt.
- Helyes.

Másnap reggel a férfi kifizette a számláját, majd kiment az istállóba, hogy fölnyergelje a lovát. Már lova nyergében ült, amikor odament hozzá az egyik tegnapi vendég, egy tünde:

- Jó reggel uram, merrefelé utazik?
- Északra – tüzetesebben szemügyre vette a tündét. Magas egyenes hátú, akárcsak ő. Szőke haját varkocsba fonva hordta, tengerkék szeme pedig intelligenciát sugárzott. Majd kisvártatva folytatta – Imladrisba, Elrond házába.
- Én is épp oda készülök. Nem megyünk együtt?
- Nos… - a tünde arca barátságosnak és megbízhatónak tűnt -… rendben.
- Üdv – mondta a tünde – a nevem Legolas.
- Az enyém Boromir. - büszkén kihúzta magát - A gondori helytartó fia vagyok.
A tünde szeme enyhén megrebbent Gondor nevének hallatán.
- Akkor, indulunk? – kérdezte Legolas
- Menjünk.
Egy perc múlva már az országúton vágtáztak.

Egy hónap múlva meglátták a Gázlót. Átkeltek rajta, majd továbbmentek a kikövezett úton, egy sötét erdőn át. Kisvártatva meglátták Völgyzugoly hatalmas kapuját. Odaértek elé, s a kapu kitárult előttük…