Egy megszeppent fiúcska állt a palota kapuja előtt. Bár ő minden nyarát ott töltötte, most más volt a helyzet. Odaköltözik.
Nem kellett sokáig várnia. Egy magas alak jelent meg két fiával. Ő Elrond király. A hercegek szemmel láthatóan valamin nagyon vitatkoztak, de amint meglátták Aragornt, megnyugodtak. Először Elrohir szólalt meg:
- Légy üdvözölve, Aragorn.
- Köszönöm, én is örülök, hogy látlak.
- Jössz beszélgetni? - mondta a kisebbik.
- Isten hozott Aragorn, milyen volt az utazásod? - kérdezte a király.
- J. . . j. . . jó. Arwen?
- Lórienben van.
- Jössz? - most már Aragorn is lazább lett, és örömmel futott barátai után. Bár úgy látszott, hogy jó kedve van, Elrond érezte, hogy itt nincs minden rendben. Jól gondolta, Aragorn tényleg nem volt nyugodt.
Mint minden nap, ma is jött a hercegek vívástanára. Aragorn először nem akart csatlakozni hozzájuk, de sikerült rábeszélni. Óra után Elrohir elé állt, és 10 perc önbátorítást követően megszólalt:
- Arwen miért nincs itt?
- Lórienben van, de nem kell elkeseredni, nemsokára hazajön.
- Az jó. - hasonlóan az óra előtt eltöltött percekhez, most is játszani mentek. Majd amikor besötétedett, bementek, fürödtek és lefeküdtek. Aragorn nem tudott aludni. A szüleit hiányolta. Később gondolataiba mélyedve elaludt.
A többi nap különösen telt. Aragorn csak ült egymagában, és aki megkérdezte, mi baja, ezt kapta válaszul: ''Semmi bajom csak gondolkodok. "
Ezt nem tudta az idősebbik herceg megérteni. Ezért, amikor apja ráért, bement hozzá.
- Atyám mi a baja Aragornnak? Olyan gondterhelt arccal üldögélt. Nem szeret minket?
- Nyugodj meg, fiam. Aragorn nehéz korszakát éli. Tudod te is, szüleit elvesztette. Nagyon bánatos. Meg lehet érteni.
- Igen, igazad van.
- Valamire megkérnélek titeket.
- Mire?
- Foglalkozzatok vele.
- Rendben, ezt tudatom öcsémmel is. Engedelmeddel! - Sietős léptekkel távozott. Ismerte ezt az érzést. Ő is ilyen magábazárkózott volt, amikor édesanyjuk meghalt. De. . . . hogy lehetne felvidítani? Neki egyik szülője sem él. Mikor kiment, öccse-arcán kérdő nézéssel -közeledett felé.
- Kiderítettél valamit?
- Emlékszel arra, amikor elmondták, hogy anya meghalt?
- Mi köze van ehhez?
- Drága fivérem gondolkozzál! Szerinted Aragorn miért költözött ide?
- Nem tudom.
- A logikának ennyire hiányában vagy?
- . . .
- Jó, elmondom. Elveszítette a szüleit. Úgy hallottam, balesetben.
- Ez igaz? Nem is tudtam.
- Ne mondd el neki, hogy tudjuk.
- Rendben.
- Megígéred?
- Igen.
- Jó. Menjünk le hozzá! - Aragorn szokásához híven ült egymagában, és írt. Naplót. Még amikor a fiúk játszani hívták, akkor sem ment. Amikor lefeküdtek, Elrohir elolvasta Aragorn naplóját. Az ágya alatt találta. Valószínűleg nem vette észre, pedig nem aludt. A napló mai jegyzékében ez állt: "Annyira más itt! Hiányzik a saját szobám! Az ottani környezet! A szüleim. . . Az ikrek is megváltoztak. . Nem akarnak velem foglalkozni. Talán unnak. . . .” - Mikor ezt elolvasta, érezte a fiú bánatát. Szerette volna megbeszélni ezt a dolgot vele. Ezért, amikor látta, hogy Aragorn még ébren van, megkérdezte:
- Hiányoznak a szüleid?
- Tes. . . . - rájött, hogy beleolvasott a naplójába - Te beleolvastál a naplómba?
- Baj?
- Ez nem igaz!! Miért olvastál bele?
- Meg akartam tudni, mi bajod.
- Pedig ez az én magánügyem! Léccives ne tégy ilyet többet!
Ezt nem kellett volna tennem. -gondolta a herceg - Reggel elnézést kérek tőle. Majd - Aragornhoz hasonlóan - lefeküdt aludni. Másnap reggeli előtt:
- Aragorn, ne haragudj.
Felejtsük el.
- Nem. Nem érdemlem meg.
- De igen. Te csak segíteni szerettél volna. Ezért nem lehet haragudni.
- Ez. . ez komoly?
- Igen. - Egy öleléssel zárták a történteket.

*
___________________________________________________________________________

8 évvel később. . .

A király fiaival és Aragornnal épp történelmet tanult, amikor belépett egy őr:
- Felség, a lányod hazatért.
- Atyám!
- Arwen, nagyon jó látni téged. Hogy érzed magad?
- Köszönöm édesapám, jól vagyok.
- Hello hugi!
- Drága fivérem. Hát te hogy vagy?
- Köszönöm, élek. Te?
- Jól vagyok. És. . . Aragorn? Te. . . . te itt vagy?
- I. . . igen. Jó látni téged.
- Téged is.
Aragorn most más szemmel nézett Arwenre. Eddig barátként tekintett rá. Most viszont. . . . A szerelem tüze égett a lelkében. Erre a pillanatra várt évek óta. De hiába győzködte magát. Nem merte elmondani. Félt. Mert - gondolta magában - Mi van akkor, ha kinevet? Meg kell tenned! Gyerünk, Aragorn! Nagy levegőt vett, és. . .
- Arwen, kijössz a kertbe?
-Igen, jövök. -Majd a kertben:
- Arwen, mióta ismerlek, azóta szeretném elmondani, hogy eddig csak barátként tekintettem rád. Ez most megváltozott.
-Miért, kiábrándultál belőlem?
- Ellenkezőleg. Arwen, én. . . szeretlek. - Most Arwenen volt a sor az elpirulásban.
- Én is. Mióta hazajöttem, azóta láttam, hogy megváltoztál. Előnyödre.
- Köszönöm. -Megcsókolták egymást, amikor a hátuk mögötti bokorból zajt hallottak. Arwen báyja, Elrohir volt az.
- Ne haragudjatok. Megmagyarázom. Épp kertészkedtem.
-Te nem is szoktál kertészkedni!
- Igazad van. Lebuktam.
- Ezt nem úszod meg szárazon!! - Elkezdtek kergetőzni, mindaddig, amíg:
- Ne haragudjanak a zavarásért, de Elrond király hívatja önöket. Vendégek vannak a palotában.
- Már megint!
- Hercegem, én vagyok az egyetlen, aki nem tehet róla.
- Jó megyünk. - Majd a palotában érve ismerős arcokat láttak: Thranduil királyt, és fiát, Legolas herceget, aki gyerekkori jóbarátjuk.
- Milyen öröm szívemnek újra látni titeket.
- Mi is hasonlóképpen érzünk, kedves Legolas.
- Atyám, meg kell valamit beszélnem Arwennel.
- Menjél csak, fiam - félrehívta Arwent.
- Ti jártok?
- Ezt honnan gondolod?
- Válaszolj a kérdésemre!
-Legolas, mondd el, honnan tudod!
- Arwen, ez nem lényeg. Igen vagy nem?
- Jól van, elmondom. Igen. Zavar? - Hát igen, Legolast zavarta. Lelke mélyén ő is táplált érzelmeket a lány iránt.
- Nem, nem zavar. Csak. . . . . . érdekes.
- Legolas, gyere, mennünk kell.
- Megyek, atyám. Szia - Majd amilyen hamar érkezett, olyan sietősen távozott. Arwen gondolkodni kezdett. Ki mondhatta el neki? Eszébe jutott egy személy: Aragorn. Biztos dicsekedni akar.
- Aragorn, te mondtad el Legolasnak?
- Én? És. . . egyáltalán mit?
- Szerinted honnan tudja, hogy járunk?
- Nem tudom, én biztosan nem mondtam el neki.
- Akkor ki? Biztos csak nagynak akartál a szemében látszani. Ez nem volt túl szép!
- Ez nem igaz! Megmagyarázom!
- Nem kell a magyarázatod. Mindent értek!
- Ha nem hiszed el, bebizonyítom! - bizonyításképpen megcsókolta Arwent. - Most már hiszel nekem?
- Igen, hiszek. Szeretlek.
- Én is.

VÉGE