A lenyugvó nap fénye arany ragyogásba öntötte a hatalmas birtokot, amely négyzetes telkekre volt felosztva. A földeken parasztok gyülekeztek, kezükben cséphadaróval, vasvillával, néhányuknál bot végére kötözött késsel, hogy véghez vigyék életük immáron egyetlen célját, megölni a földkerekség leggonoszabb, legzsarnokabb fekete mágusát, a Rhún Birodalom királyát, a Halált.
A parasztok minden idegszálukkal csak arra összpontosítottak, hogy meglássák a jelet, a jól ismert jelet, amit a háború vérszaga követ majd.
A sereg vezére Loxi volt. Jobbágysorból származott és jobban értett a hadi stratégiákhoz, mint bármelyik híres királyi hadvezér. Ezért is választották őt vezérnek. Megbíztak benne mind a társai, mind a királyi udvar magas rangú vezetői. Mikor a király kinevezte őt, a kinevezéssel együtt járt volna a kastélyban egy hatalmas lakosztály, 3 kitűnő ló, 4 cseléd és egy gyönyörű asszony is, de ő a kitűntetésen kívül mindent visszautasított. Megszokta már a paraszti életet, nem vágyott drága ruhákra és nemesi társaságra. A barátaival érezte magát a legjobban, vasvillák és egyéb fegyverek között. Ők voltak a legerősebbek és Loxi ezt jól tudta. A királyuk, Élet, mindig is a jót képviselte, és bármilyen gonosz erővel felvette a harcot, ha az veszélyeztette szeretett népét, vagy a trónt. Loxival és csapatával még egyszer sem vallott kudarcot, pedig már több tucat háborút tudhattak maguk mögött.
Élet, minden gonosz legnagyobb ellensége elérkezettnek látta az időt, hogy megadja a várva várt jelet a háborúra.
Loxi csapatával együtt a földön guggolva, feszült figyelemmel várt... És ekkor meglátták a jelet, a feldíszített hófehér lovat, amint lovas nélkül átugratott fölöttük és hatalmasat dobbantva megállt a földön, nem messze előttük. Orrából gomolygó párafelhőt fújva, két lábra állva hatalmasat nyerített a jéghideg sötétségben.
A csapat megindult az ellenség felszámolására. Az arcokon elszántság és rendíthetetlenség tükröződött.
Az első ellenfelekre nem kellet sokat várni. egyre több ellenséges cséphadaró és dorong jelent meg a csapat előtt. A sötétség a gonosznak kedvezett. Az ellenség, mint láthatatlan bűzös földönfutók serege állatias ordítással támadt Loxi-ékra és királyi nevéhez hűen a halált hozta magával. Véres küzdelem kezdődött Élet és Halál között.
Loxi a fűben hasalt. Nagyon kimerült volt. A karja sajgott a dorongcsapásoktól, oldalát véres csíkok keresztezték, de élt és ez volt a lényeg. Több órányi küzdelem után be kellet látnia, hogy vesztettek. A társai sorban haltak meg. Legkedvesebb barátját egy ló taposta agyon. A hírvivő, akit Élethez küldött, hogy erősítést kérjen, futás közben egy mérgezett nyíl áldozata lett. Ő maga is csak nagyon nehezen, jó nagy adag szerencsével érte el az ellenség várát, úgy, hogy ne vegyék észre.
Most egy bástya mellett rejtőzött a magas fűben és a vártorony ablakát figyelte. Halál és a felesége, a királynő valami szörnyű mágikus varázslatra készültek.
Ekkor kinyílt a bástya mellett lévő kapu. Csak egy lépés választotta el tőle. Egy lovas vágtatott ki a kapun, de még mielőtt Loxi berohanhatott volna rettenetes dübörgés rázta meg a földet és a várat. A mellette lévő bástya megemelkedett és teljes súlyával felborította Loxit.

- Matt!- kiáltott Gandalf boldogan. – Matt! Ezt nem hiszem el! - sugárzó arccal Frodóra nézett. – Ehhez mit szólsz? 26 meccs óta először győztem! Jó vagyok, mi?
Frodó elismerően nézett Gandalfra, miközben leszedte a sakktáblát. - Már majdnem felvettem a királynőm. Szép húzás volt ez a bástya-lépés. De szerintem csak szerencse, hogy pont mattra jött ki. Frodó büszke volt Gandalfra, de nem tudta eltitkolni csalódottságát.
Már régen besötétedett, az óra most ütötte el a tizenkettőt.
- És a visszavágó? – kérdezte Frodó.- Mikor lesz?
- Holnap, és hagylak nyerni - felelte nagylelkűen Gandalf.
Loxi szívét a nyerni szó hallatára elöntötte a bizakodás. Keze szorosabban fogta cséphadaróját.