Arwen történeténak vége álljon itt röviden
ki megismerte a halhatatlan szerelmet,
de a fájdalmat is megízlelte
és sorsa végül halál lett.

Hervadó fák alatt a múló időben
egy magányos alak sétál csendben,
alakját ezüst színű köpeny takarja
s Lórien levelei csillognak rajta.

Sétál, útitársa a magány
madarak kisérik végtelen útját,
amerre jár niphredillek nyílnak
és a fák érzik nagy a bánata.

Élete párja, hű kedvese eltávozott
a más világon várja a boldogságot,
s rá még oly sok-sok év magány
tél-nyár nyughatatlan elmúlás vár.

Messze még az óra a távozáshoz
mikor lelke elhagyja e szomorú világot,
s akkor már a világ megváltozik
minden tünde Valinorba távozik.

Változik a világ új idők jönnek
életek vannak, szállnak, születnek,
s ami múlt volt történelemmé vált
a történelem pedig legendává.

Nem szabad elfelejteni a múltat
ne vesszen homályba, mély kútba,
mert a semmi ödébe veszve
eltünik a történet, emlék sem lesz.