Nyugatról Keletre, Keletről Nyugatra

Eldák földje ősi hon,
Tengeren túl Nyugaton.
Messzi sziget fehér part,
Fényességbe vesző dal.
Feanor ki elhagyta,
S népe jött Őt utánna.
Három Ékszert alkotott,
Mit később Morgoth ellopott.
Laurechint, Telperiont pusztítva,
A fényt adó Két Fát kiírtva.
Thangorodim várában őrizve,
A nagy csatára készülve.
Vihart kelt a büszkeség,
Csatát szít az Ellenség.
Eldák és edánok reménye,
A szirmarillok visszaszerzése
De lett önfejűség nagy ára;
Vereség, Morgoth uralma
Halad az idő az évek múlnak
Korszakok jönnek s elszállnak.
Háború és békesség váltják egymást,
Középföldén szabadságért szól a kiáltás.
Minas Tirith előtt véres mezők,
Emberek s árnyak fenyegetők.
Bukása az Úrnak, az Egy parancsolójának
Harmad kornak vége búcsúnak ideje.
Elhagyák e partot a gyűrűk őrzői,
Vilja, Nenya, Narya végleg elutazik.
Bilbó s Frodó itt száll a fehér hajóra,
Nem látják már többet régi otthonukat.
Utólsónak épül szürke vitorlával
Ithiliából Anduinon végig,
Úszik csendességel szürke ködben fénylik.
S mint elsőként Feanor, végsőnek is tünde,
Visszatérni nem lehet neki Középföldére.
Hazájában várják utolsó vendégnek,
Elessia szépséges fehér szigetében.
Hol örökké nyár van s soha sincs hideg,
Végekig élve, boldogsággal szívben.