Laurelin, Telperion


És megkezdődött a dal.

Lágyan körbefutotta a dombot,
Megmozdított minden szunnyadó lombot,
S középen serkentett két kicsinyke ágat:
Emberszem-nem-látta, csodálatos fákat.
Arany volt az egyik, arany a fénye.
Másik szépen játszott nincs-Holdfény-ezüstbe.
Áldott szeretet ápolgatta őket,
A mennyei fényt adó, testvér növényeket.
Nőttek, szépen fejlődtek, míg végre
Teljes pompában nézhettek az égre.
S ha kettejük ezüstarany fénye eggyévált,
Szép Valinor népe dicsérte a Két Fát.

Az a Fény, az Élet jele!
Minden szépség ősi rügye,
A lélek, a nappal virágba borulta,
Titeket zeng a dal, Yavanna Két Fája!
Telperion, te ezüst-sudár,
Laurelin, te arany-sugár,
Gyermeket szültetek, fény-boldogok,
A Legszebb Fény bennetek ragyog.
Látni engeditek az Elsőszülötteket,
Minden ragyogó szem megőrzi fényetek.

De jajj, vész jött a hegyekből,
Pusztítani, semmit sem hagyva az életből,
S vad-fekete homálya beborít mindent.
Éjszaka Valmarban. Szült rengeteg könnyet.
Jött a bűz és sötétség anyja,
Hogy a Két Fa életét végleg elrabolja,
Fullánkot döfött a két védtelen törzsbe,
Arany-ezüst nedvet szívott ő akkor be,
S elszáradt minden gally, feketeség szállt le,
Fonnyadtan esett le a Fák minden levele.

Sűrű, ragadós csönd övez most mindent.
A tündék szép szeme ont millió könnyet.
Halva csüng a kis fák minden egyes ága.
Végetek, végetek, Yavanna Két Fája!
Kialudt a Fény. Mindenhol sötétség.
Az áldozatok mellé egy bú-csuklyás alak lép.
És megkezdődik a siratóének,
Meghalt szent lámpása Valinor népének!
Két ártatlan fácska, néma áldozatok,
Hogy is lehetne dal méltón zengni sorsotok!
Nienna éneke könnyként hull a fákra,
S kibújik a holtak utolsó virága.
Laurelin aranysárga gyümölcse a Nap,
S Telperion színezüstje helyet az éjben kap,
S a csillagok párjaként a Hold ragyogni fog,
A világ végéig a két Fény körbeforog.
Tündekönny felszárad, néznek föl a Holdra,
De nincs gyógyír Yavanna fájdalmas gyászára.
Ő már meddő lett, mint dala volt a Holtaknál,
Mert csak szenvedést dalolt Fáinak csonkjánál.
Hiába énekelt, nem segít semmi se,
S az ő zokogása egy anya szenvedése.
A sötét Gyilkos megölte a két szép fát.
Nienna könny-dala csak lemosta a mocskát.

És véget ért a dal.