Történetek Középföldéről
Rohan leánya II.

Nehezen teltek az órák Kürtvár falai közt, mégis szinte röpülni látszottak. A fenyegetés egyre közeledett, bár senki nem tudta, mekkora is az, s milyen közeli. Enelya Éowyn úrnőnek segített az ellátmány szétosztásában, az öregek s gyerekek ellátásában. Éowyn szótlansága őt sem bírta beszédre, tette a dolgát, s amennyire tudta, megkönnyítette úrnője teendőit. Éowyn hálás mosollyal jutalmazta, s a lány tudta, mily nehezére eshet mosolyogni. Aragorn halála őt is megrázta, mert bár villanásnyi időre, de látta harcolni, s a belőle áradó erő s bátorság elsöpörte saját kételyeit a győzelemről. Most, ahogy körbetekintett, riadt, ám reményekkel bíró embereket látott, kik bíztak az erőd vastag falaiban, miket ellenség soha nem tudott bevenni.
Enelya szétosztott néhány tányér levest a betegek, sebesültek között, ennek végeztével apjához indult. Összefonta szétzilálódott haját, s lesimította szürke ruháját, ne lássa apja rajta a munkálkodás nyomait. Édesanyját a nehéz munka vitte sírba, gyenge egészsége megroppant a szántóföldeken, s apja kincsként óvta egyetlen megmaradt gyermekét. Az idős férfire a fegyvertárban talált rá. Kardokat élesített, mozdulatait azonban nagyban lassította kora, s erős hátfájása. Enelya hozzászaladt.
- Apám! Nem szabadna ilyen munkát végezned. Csak akadna könnyebb feladat egy ekkora várban!
Az öreg felnézett lányára, s megpróbálta kiegyenesíteni hajlott hátát.
- A csontjaimban érzem a veszedelmet. Soha ilyen harc nem esett Helm várában, ami következik.
Enelya rémülten nézett apjára. Nem látott ilyen komorságot a szemében, mióta édesanyja halálhírét dadogta el bátyjának s neki.
- Hidd el, leányom, gonosz szelek fújnak sötét fellegeket felénk.
- De Kürtvár erős, valahányszor ellenség támadott rá, megvédte Edoras népét. Te magad mesélted gyermekkoromban! - A lány kétségbeesve várt megnyugtató szavakat, ám apja lehajtotta a fejét.
- Remélem, előérzetem, mely soha nem csalt meg, ez egyszer rosszat súg. Ám örülök, hogy te védve leszel a barlangok mélyén, s nem sajnálom, legyen bármily dicső is e harc, hogy Arminas nem érhette meg.
Enelya dermedten nézte, ahogy apja újra a köszörűkő fölé hajlik. Nem volt ereje megmondani az igazat, s tudta, felesleges lenne engedélyét kérni a harchoz. Lassan kilépett az ajtón, s úrnője keresésére indult. Csaknem feldöntött egy páncélokat cipelő harcost, ahogy tekintete végigsiklott a gyerekeken, kik nevetve kergetőztek a lépcsőkön, fel nem fogva, miért is kerültek ide. Elengedte a mellette elsiető törpöt, s egy melléklépcsőn a trónterem elé indult, hol Éowyn úrnő segített rendbe rakni a rengeteg összehordott holmit. A földön térdepelve hajtotta egymásra a ruhákat, miket Éowyn adogatott neki, ám felnézett a halk sikolyra, mi úrnőjének ajkán szaladt ki. Aragorn lépdelt fel a lépcsőn, s szót váltott az ott várakozó tündével. Enelya folytatta a munkát, bár kíváncsiságától alig tudott a sarkán ülve maradni. Ám hamarosan kiszivárgott a hír, s futótűzként terjedt az emberek közt: az ellenség éjjelre eléri a várat. Számukat tízezerre becsülték, s ez harmincszorosa volt Kürtvár védőinek. A rettegés elhatalmasodott az emberek között. Ám úgy tűnt, Éowynt egyáltalán nem ijeszti meg a hihetetlen szám. Kétségbeesve követelte Aragorntól, hogy részt vehessen a csatában, s a nem sokkal mögötte várakozó Enelya teljesen átérezte úrnője érzelmeit, bár Aragornban csak a rettenthetetlen hadvezért látta, nem a férfit. A tehetetlen várakozás azonban, akár úrnőjét, jobban taszította, mint a halál. Ám őt nem kötötték elvárások, mint Éowynt, ki felelt a harcképtelenekért. Enelya elbúcsúzott apjától, mikor a nőket és a gyerekeket sietve a barlangokba terelték, az istállóba osont, s kapkodva magára öltötte a páncélját, valamint az elcsent fiú zekét, nadrágot. Csókot adott Hainír bársonyos orrára, s csatlakozott a felsorakozó védőkhöz. Ám bátorsága hamarost szertefoszlott a vészterhes csendben. Egy-egy köhintésen, fegyvercsörrenésen kívül órákig nem igen hallatszott más, csak némi halk moraj a távolból. A lány a falnak támaszkodva a körülötte állókra nézett. Barázdált arcú rohír nézett vissza, elszánt tekintetétől a lány kihúzta magát. Ám a katona oldalán álló gyermekarcú, 15 évesnél nem több fiúcska láttán megsajdult a szíve. Düh kavargott benne, de máris veszve érezte a fiatalokat, s egész Rohant. Elnézte a tág sisakot a gyermek fején, a termetéhez képest nagy kardot, a lötyögő páncélt, s a rémült arckifejezés láttán újra bátorság öntötte el. A fiú vállára tette a kezét, s megszorította.
- Győzni fogunk - suttogta kissé lehajolva, bár teljesen maga sem hitte, amit mond. A fiúcska arca azonban felderült, s a kardot is férfiasabban fogta a kezébe. Hirtelen éles tőrként hasított egy kürt szava az estébe, s hosszú, kámzsás, szürke köpenyekben tündék meneteltek át négyes sorokban a kitárt várkapun. Vezetőjük bordó köpenye fedetlenül hagyta hosszú, szőke haját, nemes arcvonásait még ilyen távolból is ki tudta venni a kapu felett álló lány. Az örömteli csendben új remény lopódzott szívébe, látva a remekbeszabott hosszúíjakat minden egyes tünde kezében. Nézte, ahogy a tünde íjászok felsorakoznak a falon, köztük Legolas és a törp is, és egy pillanatra legyőzhetetlennek érezte Kürtvárat. A sötétből azonban hamarosan kivált az elképesztő méretű sereg, s a nyakukba zúduló eső sem takarta el Enelya tekintete elől a nagydarab, páncélos uruk-hai-okat, akik minden lépte úgy hallatszott, mintha maga a föld morogna a hatalmas súly alatt. A jeges rémület olyan erővel sújtott rá, mintha fejbe verték volna. Elképedve meredt előre, szinte nem is hallotta Aragorn szavait, miket tündenyelven intézett az íjászokhoz. Ahogy a sereg megállt a kőfaltól néhány méterre, síri csend ereszkedett a várra, csak az esőcseppek kopogása súlyozta a némaságot. A lány felhúzta az íját, s reszketve várt a parancsra, megcélozva a legközelebbi ork nyakát. Nem messze tőle nyíl röppent, s egy ork nyekkenve dőlt a sárba. Hátborzongató morgás tört fel a teremtményekből, ami ordítássá fajult, majd a vezér üvöltésére az óriási tömeg nekilendült. Az ostrom megkezdődött. Válaszul száznyi nyílvessző röppent a várfalról, köztük Enelyáé is. A lány egy pillantást vetett a tündékre, akik rezzenetlen arccal küldtek újabb nyílfelhőt. Hirtelen nem is értette elbátortalanodását, a halál lehetősége sem tűnt rémisztőnek ilyen harcosok mellett. A várfalnál méterekkel magasabbra nyúló kaputorony egyelőre védve volt, ám a várfalon hosszú sorokban álló tündékre nyílpuskák lőtték vastag nyilaikat. A lány s a rohírok íjai feleltek, de hamarosan számos szépséges lény hevert holtan a falra törő orkok lába alatt. Ostromlétrák csapódtak a falakra, kampók tartották meg őket a visszadőléstől, a tündék hosszú, ívelt kardjai csillogó hullámként röppentek ki hüvelyükből. Véres közelharc vette kezdetét, Enelya két nyílvessző kilövése közben észrevette a fedetlen fejű Legolast, aki lélegzetvételnyi szünet nélkül küldözgette nyilait az orkokra. Ám figyelmét elvonta egy sor tünde nyilainak megváltozott iránya. A várhoz vezető rámpán tengernyi uruk-hai menetelt a kapu felé. A lány elhajította dárdáját, keresztülütve egy ork sisakját, majd a felhalmozott köveket kezdte az orkok fejére dobálni, akár a többiek. Váratlanul földrengető robbanás rázta meg alatta a tornyot, s amint föltekintett, látta, hogy baloldalt a várfal jókora része hiányzik, s a leomlott fal helyén özönlenek be az orkok. Ám nem volt ideje nézelődni, utolsó nyilait lőtte ki a kaput döngető orkokra. Látta, ahogy visszavonulnak az életben maradt tündék a belső várba, s legnagyobb döbbenetére Aragornt és a törpöt látta a kapu elé, az orksereg közé ugrani. Elképzelhetetlen kitartással védték a kaput, miközben a kilövőállványokról óriási csáklyák repültek a bástyafalra, s kötelekkel még erősebb, magasabb létrákat állított fel az ellenség, a fokokon tucatnyi csimpaszkodó orkkal. Mikor az első a falnak csapódott, Enelya merészen rontott a nála jóval magasabb uruk-hainak. Váratlan támadása sikeres volt, az ork háttal lezuhant a bástyáról, magával sodorva jónéhány társát. Újabb létra dőlt a falnak, majd még egy emelkedett el a földtől, ám a lány látta a mellette felbukkanó Legolas nyilát, mely elvágta a tartókötelet, s a szerkezet nagy csattanással zuhant vissza. A lány örömmel látta, hogy akár száz ork is halálát lelhette ebben az egyetlen nyílvesszőben. Szeme sarkából észrevette a rátámadó uruk-hai-t, gyorsan elhajolt a súlyos csapás elől, mit az rámért, s éles kardja csaknem kettévágta a teremtményt. Nyílvesszők suhantak el a feje mellett, s két ork holtan bukott a lába elé, a harmadik fejét maga vágta le, mielőtt az elérte volna a kőfal tetejét. A hirtelen mozdulattól azonban sisakja csörömpölve hullott a lába elé, s Enelya rémülten kapott utána. Miközben felállt, újabb nyíl röppent el a válla mellett, mellbe találva a rátámadó orkot. A lány hátranézett, épp időben ahhoz, hogy dereka mellett hátraszúrva ágyékon találjon egy uruk hai-t, akit azonban két ezüstfehér penge szempillantás alatt megszabadított a fejétől. Enelya egy másodpercre látta Legolas csillogó szemét, rávillanó mosolyát, s tudta, az előző nyílvessző is tőle származott. A lány újra az ellenségre rontott, érezte, ahogy jobb combjába hasít egy kard, ám a harc hevében szinte nem is érezte a fájdalmat. A tünde kiáltását hallotta, s látta, ahogy Legolas Aragornt és a törpöt húzza fel a bástyára egy kötél s néhány rohír segítségével. A lány a tündére rontó orkra vetette magát, többedmagával védve őt, s segítőit. Ám a visszavonulás nem késhetett tovább. Enelya Legolas után szaladt, s igyekezett védeni magát a sokszoros fölényben lévő orkokkal szemben. Újabb vágást érzett, szinte ugyanott, s csaknem összeesett, ahogy lába kezdte felmondani a szolgálatot. Bicegve haladt a többiek után, ám tudta, a várba nem fog bejutni. Minden nyíláson, létrán ezernyi ork özönlötte el Kürtvár minden szegletét, s a lány nagynehezen egy fordulóban álló üres hordó alá bújt. Övével elkötötte lábát, s néhány könnycseppet ejtett a kíntól, ami rátört. Hallotta az ormótlan lábak trappolását a kövön, s tudta, egy talpalatnyi hely sincs, mit ne szállt volna meg az ellenség. Végiggondolta döntését, gondolatban apja bocsánatát kérve, mégsem bánta meg, hogy harcolni indult. Kezén, vállán apró vágások, horzsolások bizonyították hősiességét, öltözéke ragadt a fekete vértől, ám most, hogy ölébe fektetett karddal várta, hogy rátaláljanak, csak abban reménykedett, hogy alkalma lesz levágni még néhány orkot, mielőtt megölik. Minden morgásra, hörgésre szorosabban fogta kardját, s igyekezett nem mozdítani sérült lábát, nehogy felkiáltson az égető fájdalomtól. Hirtelen azonban lódobogás, pengecsattogás ütötte meg a fülét, s a lány reménykedve figyelte, ahogy elvágtatnak mellette a lovasok. Hosszú ideig azonban semmi nem változott. Ám a torz beszédhangok egyre messzebbről hallatszottak, s a csatazaj egyre közelebb jött. Hirtelen Éomer nevét hallotta kiáltani, s szívében újralobbant a remény. Tudta, hogy a férfi kétezer hű társával ellovagolt északra, ám nem hihette, hogy visszatérnek, épp, mikor a szükség úgy hozza. Lassan viszonylagos csend telepedett köré, Enelya óvatosan kibújt a hordó alól. Kínkeservesen a várudvarra vánszorgott, ahol néhány tünde társaságában Legolast pillantotta meg. A lány boldogan elmosolyodott, mikor látta, hogy egyiküknek sincs különösebb baja, némi koszon kívül. Leült a lépcsőre, s megigazította fején a sisakot. Erőt gyűjtött, hogy megkeresse a sebesülteket, s csatlakozzon hozzájuk, ám Legolas hamar észrevette. Odasétált a lányhoz, s levette fejéről a sisakot.
- Ezer közül is megismernélek, Enelya. Örülök, hogy életben talált a reggel - mondta halkan, s megcsóválta a fejét. - A bástyán oroszlánként harcoltál, s ne hidd, hogy nem láttam, engem is védtél. Köszönöm.
- Nincs mit, szívesen tettem. - Enelya hátrasimította a haját, mire Legolas felkelt.
- Elkísérlek az ispotályba, ez a legkevesebb, mit tehetek. Éowyn úrnő bizonyára szívesen lát majd.
A lány a tünde vállára támaszkodva sántikált, ám váratlanul Éomer bukkant eléjük egy boltív alól.
- Enelya! - kiáltott fel, s egy pillanat alatt felmérve a helyzetet, kissé halkabban megszólalt.
- Harcoltál, ugye? Hát semmi sincs, mi visszatartana a haláltól?
- A győzelem - felelte csöndesen a kérdezett, mire Legolas megszólalt.
- Enelya bátorsága s ügyessége által bármely harcosoddal szemben felülkerekedne. Magam láttam s tapasztaltam is, hogy forgatja a kardot.
Éomer elmosolyodott, s karjaiba emelte a lányt.
- Tudom én azt jól. Nem is rosszallom. Mindössze jobb, hogy nem tudtam róla. Ahogy, gondolom, atyád sem. Lánynak nincs helye a harcban.
- Ahogy gyermeknek sem. Mégis, számos vesztette életét, olyanok, kik még kardot sem fogtak a kezükbe e borzalmas éj előtt!
Éomer felsóhajtott.
- Megkönnyíted a dolgom. Kérni fogom Théoden királytól, hogy az oldalamon harcolhass. Természetesen, csak ha teljesen felépültél.
- Hálára kötelezel - mondta Enelya, s ahogy Éomer elindult, a lány ragyogó mosolyt küldött a tünde felé, aki viszonozta, s Gimli keresésére indult.
Éowyn csodálkozva látta a sebesült lányt, s miközben bekötözte, töviről-hegyire elmeséltette vele merész ötletét, s a csatát. Irigyelte őt, s ötletességét, de mindeközben nagyon büszke volt rá, hisz erre nem volt példa eleddig, már amennyire Éowyn tudta.
- Talán méltó leszel rá, hogy megírja valaki e bátor tettet. Az én elismerésem elnyerted, s Éomerét is.
- Soha elégedettebb nem lehetek, úrnőm - hajtotta meg fejét a lány, s a tünde dicsérő-védő mondata jutott eszébe. - Soha. S talán... - Enelya elhallgatott.
- Igen? Mit akartál mondani? - nézett fel Éowyn komolyan.
- Talán... egyszer majd együtt harcolhatunk a gonosz ellen - nevette el magát Enelya, s fogalma sem volt, milyen közel jár az igazsághoz.
Éowyn kipillantott a keskeny kőablakon.
- Talán igen - mondta, s sápadt arcán mosoly ragyogott fel.