A quende-k siratása

Szállj madárka, szállj ma
szép Firienfásra,
hova nem léphet soha
Emberfia, se árnya
a gonosznak.
Lásd, tündéik elhajóztak,
a lombszínű Nap nem őrzi
tiszta fényük, sem
az őszi
avarsuttogás.
Hogy sír a föld!
Hajdan zöldfényű Tavasz tündökölt,
hajdan lámpásarany volt a Hold,
s Nargothrond ott állt, hol
halk szavakat susogott a szél,
Doriath falait védte a mély.
Elrond arcán könnyek a csillagok.
S halkan az Éj is ott zokog,
hol a láthatáron
mélykék árnyon
tűnnek az igazak, a jók,
- távolodnak az utolsó hajók…

Sóvárgó szemeink tüzét
adja vissza most az ég,
eltűnt mind, ami szép,
s csak mese volt,
rég, de rég!…

Keserűség a Szabadhoz

Fairie Lindo,
Lindonya, otorno!
Hallottam, erre szólít
Az Éj, s felhők tüze
bevilágít nap-égető
Oltárainkra;
Benned még él a fájdalmas
Hazug, utolsó szó:
Repülni el! Kósza ezüsttel
Verték poraikat szemeinkbe
Kavics és hínár játszanak velünk…
Hajtott a fejünk; ide születtünk!
Fairie, halk ősi-ének,
Fairie, némák a Szépek,
Fairie, követel a Tenger,
Fairie, hangos az Ember.
Fairie! Szárnyadon viszed szívemet.
Fairie! Elhagyod bús szigeted.
Fairie! Éjt köszönnek a csillagok!
Fairie! Én szárnytalan vagyok.

Kiálthat a vándor, mikor tollpuhaságot
Suttog a szellő,
Nem hallja felhő, hiába a szó:
Fairie, Szabad Madár,
Erdők alján, dombba elásva,
Ott nyugszik a Jó;
kéregbe bevájva,
virágain a Hold imája,
Csillagbús magánya.
Mélyen alszik, s holt mint
Árnyék-sziget.
- S tolladra liheg
az őszéji est.
Firie Lindo,
Lindonya, Otorno!
Ha nyugodsz ott egy ágon;
Arra, a Holdfény-rakáson,
Majd susogást hallasz,
S lombok zenélik halkan;
-Tündesír van a domboldalban.


Az Utazó feljegyzései;
Töredékek

A tündék keresése 1.
Hallgattam a csöndet. Hallgattam,
Hogy arcomon árnyak csődülnek
Bámulni szemembe.
Őrültnek hívott egy felhő.
”Tündét keresel?”
Gúnyos volt az erdő.

A tündék keresése 2.
Vizes az ég. Mindjárt esik.
Lórien fái vajon megvédik
A fáradt Utazót?

A tündék keresése 3.
Talán most…
Talán már nem…
Árnyak űznek gúnyt velem.
Talán…
Lassan Talán lesz (a) nevem.

A tündék keresése 4.
Jártam az erdőt.
Hajnal volt. Hideget hoztak
a felhők.
- Olyan… -
Titeket kereslek,
ámuló levelek
zúgnak a mélybe,
könnyesek…
- Hogyan… -
…a kövek, pára jött.
Öreg itt minden.
- Nincsen… -
Álmos vagyok,
lehet elalszom
patakot ölelve,
- Hittem… -
és akkor hallgatom,
ahogy összerogy
fölöttem az álom,
fénytelen délutánon…
- Nem látom… -
…állok a parton.
Összevérzett az a
bordó virág,
kék szára volt.
Imám…
- Nem várom… -
…úgy tűnik, hallgatag.
Hogy hívják itt az istent?
Ilúvatart hebegtem
ijedten.
Szürke a víz.
Felettem siklottak madarak.
Olyan búsak.
Lehet engem siratnak.

A tündék keresése 15.
Új reményre leltem.

A tündék keresése 16.
Mégsem.

A tündék keresése 22.
Eltévedtem, itt az arany fák közt.
Elmerültem; zsibongó énekem
Letöri a száraz reményeket…
Valamik égnek. Valahol temetnek.
Már mindenhol magamat hallom.

A tündék keresése 26.
Lórien arany fáit, tudjátok;
Belepi a dér.
Hull a hó, jeges-szín az éj.
Elbújtak a halódó hangok.
Minden más.
Egyedül vagyok.
Virágokon taposva,
Fogy a fény, alatta
Hallgatozó némaság;
Lórien fái alatt a bú
Már lerakta iszonyát.

Utolsó begyezés
Itt akarok maradni…
Egyedül víg nevetőmmel.
„Olyat kerestél, mit
Nem látott még senki.”
Elmúlok lassú reménnyel.