Tarlain és Luinalata

Gyönyörűen sütött a nap amikor Tarlain futva rohant ki házuk ajtaján, hogy régi barátaival találkozzon. Közel öt éve nem volt már itthon, mert abban az időben a vadont járta és kósza lett belőle. Most huszon három éves volt és nagyon jóképű férivá serdült. Körübelül 185 cm magas volt és magasságához képest viszonylag soványnak lehetett mondani. Sötétbarna haja egy copfban volt hátrafogva ami majdnem a lapockájáig ért, állán rövidke szakáll volt, de az arca többi részét leborotválta. Barna szeme boldogan ragyogott, mert tudta, hogy nem sokára meglátja gyerekkori legjobb barátját és gyakorló társát Luinalatát.
Úgy emlékezett, hogy a lány mikor elváltak szép volt, de nem volt különlegesnek mondható, igaz akkor még csak tizenhat éves volt, csupán egy gyermek míg most máe érett nő. Ő volt a falu másik nemes családjának idősebbik gyerekük. Tarlain a legközelebbi utcában kifordult a város terére. A legtöbb ember fejet hajtott neki ugyanis e helyen ő volt a "törzsfő" fia. Észak Középföldén a Jégöböl partjaitől délre száz kilométerre a Szürke-hegység lábaibál terült el ez a talán kétszáz fős település.
A fiú bolyongott itt egy keveset mikor meglátott egy gyönyörű lányt a piactér másik oldalán akinek hosszú szőke haja volt és földigérő sötét ruha volt rajta. Szürkéskék szeme szomórúan ragyogott míg a lány arcán széles mosoly volt. Hátára egy hosszú kard volt erősítve, amit a fiú azonnal megismert; Angyalszárnyú volt amit még ő ajándékozott annak idején Luinalatának amikor a vadonba ment. Amint végighaladt a téren minden fiatal lány megbámúlta és rámosolyogtak, csak az az egy ember nem vette észre akihez igyekezett.
Amint odaért a lány hátulról átölelte, felkapta és örömében többször megforgatta a levegőben. A lány annyira megrémült, hogy sikítani sem tudott majd amikor szembe fordult a fiúval - akinél fél fejjel volt kisebb - örömkönnyektől nedves szemmel bújt hozzá.
- Annyira hiányoztál Tarlain - suttogta és felnézett a fiú arcára csillogó szemekkel. Eddig mindig barátként gondolt csak rá, de most mást is érzett ezen kívül egy olyan érzést amit eddig még soha pedig rengetegen akarták már elnyerni a szerelmét.
- Te is nekem drága Luinom - mondta mosolyogva. Nem emlékezett rá, hogy ennyire gyönyörű lett volna a lány. Már külsőre is látszott, hogy mennyit változott igazi nővé érett abból a kislányból akit annak idején öt éve itt hagyott. Ebben a pillanatban ő is ugyanazt a vonzalmat érezte a lány iránt mint az ő iráta. - Úgy hallottam, hogy te vagy már a falu legjobb harcosa.
- Most, hogy visszajöttél már sajnos nem - mondta nevetve és kézenfogta a fiút - Gyere menjünk el sétálni, olyan sok mindent kell egymásnak mesélnünk.
Kisétáltak a közeli erdőbe ahol annak idején is olyan sokat sétáltak, de akkor minden más volt gyerekek voltak míg most mind a ketten felnőttek. A madarak csicseregtek a fejük felett míg ők a patakocska mellett felültek a szokásos helyükre az egyik sziklára.
- Sokszor jöttem ki ide az évek alatt és mindig azt vártam, hogy visszagyere, de egy idő után feladtam a reményt, de szívem legmélyén még bíztam benne, hogy egyszer visszajössz. Sokat változott minden már nem vagyunk gyerekek, harcos maradtam, de nemsokára kénytelen leszek férjhez menni, de nekem eszem ágában sincsen, mennék inkább a vadonba, még mindig nem veszett ki a családomból a dúnadán vér. Olyan szívesen mentem volna veled, de nem lehetett. Ha most elmész ígérd meg kérlek, hogy elmehetek veled.
- Én is sokszor vágytam arra, hogy velem legyél, nélküled magányos voltam olyan sokáig, de mostmár nem fogunk soha elválni. Annyira más vagy mint amikor elváltunk, nem is hasonlítasz már arra a kislányra akit itt hagytam, gyönyörű nő lett belőled.
- Ne mondj nekem ilyeneket én nem változtam csak te. Mindig is jó képű voltál, de most elsőre meg sem ismertelek, még szinte a szakállad sem serkent ki mikor elmentél innen. Akkor még gyerek voltam nem értettem, hogy miért teszed azt amit tettél, de az idők változnak és nekem is súlyos döntéseket kell hoznom.
- Miről beszélsz? - kérdezte Tarlain ijedten
- Lényegtelen. Háború készülődik a szomszédos falvak és mi közöttünk és csak egy estleges esküvővel lehetne ennek véget venni, de nekem eszem ágában sincsen valamelyik tőrzsfőhöz feleségül menni és a húgomat még kevésbé akarom ott látni. Miért nem dönhtetek a szívem szerint és miért szabják meg az életemet?
- Már van válaszottad?
- Nincs, vagyis nem tudom - mondta és mégközelebb húzódott a fiúhoz aki átölelte, pár perc múlva egy villám szelte át az eget és nem messze a falutól csapódott be a földbe - Azt hiszem ideje lenne indulnunk, ha nem akarunk bőrig ázni.
Lassan sétáltak vissza a faluba, Tarlain haza kisérte a Luinalatát és búcsúkor egy lágy csókot lehelt a lány ajkaira majd rámosolygott. Miután elment a kék szemek még sokiág fürkészték útját és amikor végleg eltűnt az utca végén csak akkor ment be a házukba. Otthon nem volt senki csak a húga köhögését hallotta a kislány szobályából. Neuna öt évvel volt fiatalabb nővérénél, neki is szőke volt a haja, de örökölte apja szürke szemei. Gyenge volt és beteges, minden télen beteg volt és csak kora nyárra gyógyult ki belőle.
A város vénei mikor megszületett azt mondták, hogy nem fogja már azt a telet sem túlélni vagy ha igen akkor öt esztendőt sem fog élni, de már most tizenhat éves volt. Nagyon gyenge volt és rettentően sovány, a korosztályánál fejletlenebb viszont a logikára nagyon fogékony volt. Nagy valószinűséggel soha sem szülhet gyereke, mert minden bizonnyal belehalna.
Luinalata bement a kislány szobájába és leült az ágy szélére. Neuna most is lázas volt és aludt, de a takatót megint lerúgta magáról. A lány betakarta a húgát és átment a saját szobájába, gondolataiból akármenniyre is szerette volna, nem tudta kiűzni Tarlaint. Soha sem érzett senki iránt, de nem értette, hogy miért pont a legjobb barátja iránt. Egyikőjük sem tudta, de ha akkor öt éve együtt maradnak sokkal korábban lettek volna szerelmesek egymásba és semillyen bonyodalom nem kerekedett volna egymás iránt érzett szerelmükből.