Beköszöntött az emberek uralmának kora.
A Király, aki egyszerre hordozta magában a tündéktől átvett ősi tudást és hagyományt, s a halandók nyers erejét, visszatért, és munkához látott, hogy eltörölje a Sötétségnek még az emlékét is. Oldalán királynéjával olyan birodalmat teremtettek szeretett népüknek, amelyben mindaz, ki jó szándékú volt, megtalálhatta a békét és a nyugalmat.
Teltek-múltak az évek.
Egy szép napon Elesszár Király és Esticsillag Úrnő a Fellegvár udvarán üldögéltek, a Fehér Fa árnyékában. Fogták egymás kezét, és hallgattak, mert mindkettőjük szemei előtt lepergett a múlt, árnyak és fények, keserves percek és dicső győzelmek egész sora. Húsz év múlott el a nagy harc óta: egy emberöltő, s már régen nem voltak olyanok, amilyennek őket a regékből ismerhettük.
A Király most hajadonfőtt van, és sötét, köznapi öltözetet visel. Hosszú, fekete haja és dús szakálla már ezüstösbe hajlik, de erős és szikár, mint régen. Nyakában láncon most is ott az Esticsillag, az ékszer, felesége állhatatos szerelmének jelképe.
Ahogy Arwen Királyné felemeli arcát, és férjére pillant, rajta még szembetűnőbb a végbement változás. Szépsége mit sem vesztett sugárzásából, de már nem olyan töprengő és távoli: meghittebb, emberibb. Arca és alakja asszonyosan kitelt, bőre rózsás, vonásain szelíd nyugalom és boldogság honol.
Hirtelen apró lábak topogása töri meg a csendet. A királyi pár arca felragyog. Arwen feláll, épp időben, mert máris kitárt karjába veti magát Eldarion, elsőszülöttje, kétesztendős, csintalan fia. Arwen elneveti magát, ölébe kapja gyermekét, úgy ül vissza a padra.
Aragorn átöleli Arwen vállát. A Királyné kissé eltartja magától fiát, az meg hol egyikükre, hol másikukra néz.
- Annyira hasonlít rád! - suttogja Arwen.
Vállig érő, fekete haj, pufók arcocska, nagy, tengerkék szemek... első pillantásra megszólalásig anyjára emlékeztet a kisfiú. Ám amint elmosolyodik, arckifejezése valóban az apjáé, s szeme csak úgy szikrázik. Aragorn ellágyulva figyeli fiát és örökösét. Nem is próbálja visszafogni magát: felpattan, kiragadja Arwen öléből a fiúcskát, és meghintáztatja a levegőben. Magasra felemeli, s Eldarion hangosan kacag. Ahogy Aragorn visszahúzza magához, hogy megcsókolja, tekintete egyszerre megakad a napfényben felcsillanó csecsebecsén apja nyakában. Rögvest odanyúl érte.
Arwen és Aragorn összenéznek. Eldarion kezecskéi ámulva markolásszák a fényes játékszert. Aragornnak támad egy gondolata.
Gyengéden lefejti az Esticsillagról az apró ujjakat, leteszi fiát a földre, mellé térdel, s leakasztva a láncot nyakából, átteszi fia nyakába. A gyönyörű tünde-ékesség most még nagyobbnak, még ragyogóbbnak tűnik a fehér ingecskén. Eldarion szeme tágra nyílik, hitetlenkedve simítja végig a láncot. Arwen biztatóan mosolyog rá.
Aragorn visszaül felesége mellé, nézik kisfiukat.
- Az Esticsillag fénye nem nő, nem is halványul... Ezt mondtad nekem egyszer, emlékszel?
Arwen megrázza a fejét, mosolya valamivel szomorkásabbá válik.
- Már nem vagyok az, aki akkor voltam.
Aragorn egy pillanatra elkomorodik.
- De nem bánom... Sőt! Boldog vagyok, hisz mindig is ezt akartam, mióta először megláttalak. - teszi hozzá Arwen, s Aragorn arca újra kisimul. Megcsókolja feleségét.
- Amit talán elvett fényedből a halandóság, az mind ott van... Benne! - mutat a fiukra, aki már eliramodott új játék után, nyakában meg-megcsillan az ékszer. - Ő a mi legnagyobb kincsünk... az életünk folytatása.
- Igaz... - suttogja Arwen. S e percben nem fél semmitől, bármit hoz a jövő… A múlt lezárult, a jövő oly távoli. Még hosszú-hosszú évek várnak rájuk, szeretetben, boldogságban. S azután sem választhatja el őket semmi. Az Esticsillag fénye túlragyog a világ terein, s egybefogja őket mindörökre.