Tünde:
Mert tanulni akarok tőle.

Ulmo:
Feanor követője akarsz lenni?

Tünde:
Eru mentsen… miért gondolod ezt?

Ulmo:
Mindenki annak a követője, akitől tanulni akar.

Tünde:
Igazad van… egy Vala mégiscsak többet tud. Tanítanál, kérlek?

Ulmo:
Természetesen. Várom kérdéseid.

Tünde:
Régóta gondolkodom, hogyan keletkezett a világ.

Ulmo:
Én erről csupán annyit tudok, hogy volt az Időtlenség Csarnoka, volt Eru, és ő gondolataival megteremtette legelső gyermekeit.

Tünde:
Azaz titeket, az Ainukat.

Ulmo:
Igen.

Tünde:
És mi volt az Időtlenség Csarnokaiban?

Ulmo:
Én nem tudok erről. Te hogyan képzeled?

Tünde:
Nem volt sem tér, sem idő… csak Ilúvatar és az Üresség. De hogy ezek hogyan viszonyultak egymáshoz, azt mi nem tudjuk kifejezni. A nyelv eszközei erre nem elegendőek, bárhogy is fejlesztjük, formáljuk nyelvünket. Épp ezért világunk addig tart, ameddig szavakkal le tudjuk írni. Mégis, néha a világ megnevezhetetlen látomásokban tárul fel előttünk.

Ulmo:
Jól gondolkodsz…

Tünde:
És a muzsika, amelynek segítségével Arda kibontakozott?

Ulmo:
Igen, az is elhangzott, több dallamban.

Tünde:
Azt mondják, Melkor elrontotta munkátokat… Miért tette? A testvérei fölé akart kerekedni?

Ulmo:
Engedj meg egy kérdést: te nem szeretsz alkotni?

Tünde:
De igen.

Ulmo:
És nem szeretnéd, ha a te műved lenne a legjobb és mindenki azt csodálná?

Tünde:
De igen.

Ulmo:
Nos, így volt ő is…

Tünde:
De azt is hallottam, hogy ő azt akarta, egyedül csak az ő dallama legyen hallható, holott Eru eredeti szándéka szerint ti mindnyájan részesei vagytok a Dalnak, mindannyian kell, hogy formáljátok a Dallamot, a Világot.

Ulmo:
Eru szándékaiba senki nem láthat bele… De én is azt gondolom, amit te.

Tünde:
Amit Eru tesz, az mindig jó. Vele senki nem szállhat szembe, még ha nem is értjük a dolgok mikéntjét és annak okát, hogy mi miért történik.

Ulmo:
Mire gondolsz?

Tünde:
Arra, hogy miért lesznek másodszülöttek.

Ulmo:
Nos, ők is benne vannak a dallamban. De miért érdekelnek téged ennyire az emberek?

Tünde:
Kíváncsi vagyok, milyenek lehetnek és mi illeti őket. Milyen ajándékot kapnak ők Ilúvatártól?

Ulmo:
A legnagyobb ajándékot, a mulandóságot. Bár gyengébb lesz a testük, feájuk nem kötődik Ardához. De itt azt mondom, bár jobban ismerném a jövőt, Arda jövőjét… Azt mi sem ismerhetjük teljességgel. Bár, ha Eru egy gyermekét is mulandónak teremtette, akkor Arda sem fog örökké állni. Mit gondolsz, vannak Erunak korlátai?

Tünde:
Amennyiben úgy viszonyul hozzátok, mint tünde a Valákhoz, nincsenek. De nem is lehetnek, hiszen ő nincs Ardán, nem él köreinkben. Ne haragudj, de vissza kell térnem Melkorra, aki lerombolta mások műveit.

Ulmo:
Talán nem rombolást akart ő, hanem teremteni, a maga elgondolása szerint.

Tünde:
Melkor is benne van a dalban? Így, ilyen formában?

Ulmo:
Mint mondottam, minden Vala benne van a dallamban. De arról én sem tudok, hogy Ilúvatarnak mi az eredeti szándéka. Amikor Melkor ledöntötte az Illuint és az ormát, 3450-ben, a tűz kiáradt a világra, és a tenger háborogni kezdett. Szörnyűségében is fenséges háborgás volt ez. Megváltozott a Világ eredeti formája, hegyek, és síkságok keletkeztek. Szerinted mi jobb, az állandó szimmetria vagy a változatos formák sokasága?

Tünde:
Ha ez volt Ilúvatar eredeti terve…? De mi van akkor, ha Melkor…?

Ulmo:
Erre ne is gondolj! A Világ Ura nem ő, hanem az Egyetlen, és helytartója, Manwe.

Tünde:
Nem gondoltam arra, hogy Erun kívül más Úr is lehet. Csak arra, hogy Melkor Eru helyét akarta elfoglalni. Örökké az Olthatatlan Lángot keresi. Hova került, amikor kitaszítottátok?

Ulmo:
Az Ürességbe, az Éjszakai Kapuin túlra.

Tünde:
Az emberek lelke is az Ürességbe fog távozni?

Ulmo:
Valószínűleg nem. Te mit gondolsz?
Tünde:
Talán az fogja meghatározni, hogy milyenek voltak életükben. Mondd, Vala, a többi tünde, aki még Középföldén él, el fog jönni ide? Ha igen, miért?

Ulmo:
Át kell jöjjenek egy idő után, mert az embereket nem szabad befolyásolni, még akkor sem, ha sokan lesznek, akik a tündék távozását sajnálni fogják.

Tünde:
Ulmo, te hallottad a muzsika végét? Volt-e benne valami Eru utolsó dallamain túl, amit nem vettetek észre?

Ulmo:
Nem hinném. De van egy pont, ahonnan nekünk kell továbbmenni, és kibontakoztatni a dallamot. Ha Erut mesemondónak fogod fel és saját szívedben kutatsz a mese szövete után, és te magad is hímzed és formálod, rálelsz.

Tünde:
Mi lenne ez a pont? Csak nem…? Ulmo, ez nagyszerű!!!

Ulmo: (mosolyogva)
Igen, erről van szó. Lesz idő, amikor Ilúvatar közöttünk fog járni, de az addig eltelő idő ma még beláthatatlan. Mit látsz a szívedben?

Tünde:
Őt először az emberek fogják látni, akkor, mikor mi már mind eljöttünk Középföldéről. Mégis, addig rengeteg dolgunk van.

Ulmo:
Mire gondolsz, leányom?

Tünde:
Te belelátsz szívem legrejtettebb vágyaiba is.

Ulmo:
Mégis szeretném, ha elmondanád.

Tünde:
Át szeretnék menni Középföldére.

Ulmo:
És miért tennéd ezt? Nem jó itt neked?

Tünde:
De igen. Szeretem ezt a földet, mégis… kíváncsi vagyok az új szépségekre és a Másodszülöttekre. Nem tagadom, hogy szeretnék átmenni, hiszen Eru látomása és az általatok alkotott világ, melyre leszálltatok, mikor mint ékkő tündöklött fel a félhomályban, tágas és csodálatos. De a ti áldásotok nélkül nem szeretnék elmenni.


Ulmo:
Ha itt lesz az ideje, távozni fogtok. De vigyázz! Bár ez nem börtön, mégis, itt biztonságban vagytok.

Tünde:
Hogy érted ezt?

Ulmo:
Hallottál társaidról, akiket az utazás során árnyak ragadnak el?

Tünde:
Igen.

Ulmo:
Nem tudom, hogy léteznek-e még, mert sokat küzdöttünk ellenük. Azt akarjuk, hogy Ilúvatar minden gyermeke békességben, boldogságban éljen. Visszatérve rád: mit szeretnél tenni Középföldén?

Tünde:
Tanítani szeretném a Másodszülötteket, és mesélni nekik rólatok.

Ulmo:
Nem félsz, hogy felébred szívükben a vágy, és ide akarnak majd jönni?

Tünde:
Miért tennék? Ez még nem az ő lakhelyük.

Ulmo:
De egyszer ők is részesülni fognak Eru minden áldásában.

Tünde:
Mekkora öröm fogja akkor átjárni a világot!

Ulmo:
Elgondolkodtál. Mire gondolsz most?

Belép a muzsikus
Zene: „Indulj el egy úton…”

Tünde:
A dallamra és a víz muzsikájára. A bánatról, a fényről és az örömről szól.

Ulmo:
A forrás mély sötétségből tör a fényre.

Tünde:
Ilyen a szív is. Néha benne van a bánat, de kell az is, hogy örömre változzék.



Ulmo:
Nézd a Fákat…

Tünde:
A fényük elhalványul. Lassan mindenki nyugovóra tér.

Ulmo:
Tegyünk mi is így.

Tünde:
Igen. Most búcsúzom tőled, Ulmo, és köszönöm a tanítást. Áldott pihenést.

Ulmo:
Légyen neked is nyugodalmas jó éjszakád, és járjon nyomodban a Fény, amerre csak utad vezet.

(zene: „Tulipán”)