fbpx
 
 

Kisgyerekesek, babások, figyelem! Idén is lesz Babarend!

mtttabor2015 02

 

Már a 2014-es táborban is nagy sikert aratott a Babarend, a Magyar Tolkien Társaság tábori gyermekmegőrzője. Amíg a szülők műhelyfoglalkozáson vannak, tapasztalt és rátermett rendvezetőink felügyelik a kicsiket: Bárány Ágnes és Várfalvi Tamás (Félix) felügyeletében garantáltan jó kezekben lesznek a gyerekek. Az ő üzenetüket közvetítjük az alábbiakban.

Kedves Szülők!

Az MTT nyári táborába idén is szervezünk babarendet. Ez azt jelenti, hogy lehetőségük van arra, hogy a műhelyfoglalkozások előtt elhelyezzék nálunk a gyermeküket, gyermekeiket. Amíg önök részt vesznek a műhelyeken, addig mi vigyázunk rájuk, és foglalkozunk velük, így kényelmesen tudnak figyelni a műhelyeken végzett tevékenységeikre.

Az előzetes érdeklődés alapján azt találtuk, hogy idén alacsonyabb lesz az átlagéletkor a babarendben, emiatt komolyabb előkészületet igényel a megszervezése.

Annak érdekében, hogy kellően felkészültek legyünk a gyermekek fogadására, készítettünk egy jelentkezési lapot a részükre, aminek részét képezik az alapadatok mellett azok a kérdések, amelyek elősegítik, hogy a tábor előtt megismerjük őket valamennyire, és minél többféle helyzetre fel tudjunk készülni.

Ezen kívül szeretnénk még a tábor előtt találkozni önökkel és a gyermekükkel/ gyermekeikkel, egymásrahangolódás, beszélgetés céljából, amennyiben ez lehetséges.
A részletek megbeszéléséhez telefonon keressük majd önöket a jelentkezési lapon megadott elérhetőségen.

A jelentkezési lap itt található:  >>>JELENTKEZÉS<<<

A babarend vezetői:

Várfalvi Tamás (Félix)

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

+36304469135

Bárány Ágnes

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

+36309126017

 

Néhány kép a tavalyi Babarendről:

babarend2

babarend3

babarend1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Öregdombi Vigasság főoldala >>>

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére