Tolkien Tábor 2016. - Műhelyek leírása

Idén is lesz lehetőség a különböző mozgásos és alkotó tevékenységekben való elmélyülésre. Most két módon vehetsz részt a műhelyek munkájában: vagy 6 napon keresztül, maximális elmélyültséggel végzel egy kiválasztott tevékenységet, vagy más-más tevékenységet választasz az első 3 napra és a második 3 napra.
A jelentkezési lapon egyrészt azt kell megjelölnöd, hogy a különböző műhelytevékenységek mennyire érdekelnek, mennyire szeretnél vagy nem szeretnél részt venni az egyes műhelyek munkájában. A téged érdeklő műhelyek esetében pedig meg kell adnod, hogy mely időszakokban szeretnél rajtuk részt venni.
Nem tudjuk garantálni, hogy az általad legmagasabb prioritásként megjelölt műhelybe fogsz kerülni, de törekszünk erre. A műhelybeosztást egyaránt befolyásolja a kiválasztott időtartam, a megjelölt preferencia és a jelentkezési sorrend. (A jelentkezések kiértékelése során az egyes műhelyeket első körben azokból töltjük fel, akik a teljes, 6 napos ciklusra jelezték részvételi igényüket, és ezen belül mérlegelünk először a megadott prioritások, illetve aztán a jelentkezési sorrend alapján - vagyis a kiválasztásnál előnyt élveznek a teljes időszakra vonatkozó jelölések.)
Érdemes minél több műhelyt is (egyesnél magasabb prioritással) részvételre jelölni, mert akit a saját prioritásai alapján nem tudunk egyik rendbe sem besorolni (mert a korábbi, legalább olyan prioritással jelentkező résztvevők már teljesen betöltötték a kiválasztott rendeket), azokat a maradék műhelyek között kell szétosztanunk, akkor is, ha azok nem szerepeltek a prioritási listán.
FIGYELEM!
A műhelyválasztásnál ne feledjétek, hogy csak azoknak lesz lehetősége mestervizsgát tenni, akik a 6 napos műhelyrészvételt választják!
Egyes műhelyeknél kiegészítő díjat kell fizetni - ezeket a leírásnál jeleztük.

 

Íme, lássuk a kilenc rend leírását:

FAKANÁL ÉS FÜST

Kiss Koppány & Kiss Luca

Itt az alkalom, hogy beless az udvar legkiválóbb szakácsának és régi jó barátjának konyhájába, ahol különböző konyhai fortélyokat és recepteket ismerhetsz meg.

A műhelyalkalmak alatt két mester lesz segítségedre, hogy elsajátítsd a főzés minden fortélyát. Te döntheted el, hogy kitől tanulsz ez idő alatt:

Yroven (Koppány): udvari szakács, az udvar első számú és legjobb főzőtudora, aki messzi földön híres.
Jelige: (Konyhai fortélyok (nem csak) a király asztaláról!)

Éoré (Luca): az udvar füvesasszonya, akit néha bizalmatlanul fogadnak, mert eleddig származása miatt, s mert ismeretlen praktikákat és füveket hozott, de mikor rájöttek, hogy ezek a praktikák és gyógyfüvek használnak, bátrabban fordultak hozzá, főleg miután meggyógyított egy harcból hazatérő sebesültet, akiről a gyógyítók már lemondtak...
Jelige: Böjtös ételek, vegán- és vega fogások, titkos fűszerek mert a hús nem minden!)

Kérlek vegyétek figyelembe, hogy ezen fortélyok elsajátítása komoly odafigyelést igényel, ezért aki igazán úgy érzi, hogy a szakácsmesterség neki való, az tartson a mesterekkel mind a 6 alkalommal, mert a foglalkozások egymásra épülők, és alkotnak kerek egészt.

Feláras rend! (1000 Ft kiegészítő díj)

CSŰRDÖNGÖLŐK és PÖRÖLYLÁBÚ HELM TANÍTVÁNYAI

Kaszás Péter (Brandír) & Szőr Sebestyén (Sebi)

2-4. nap:

Nagy szeretettel várunk minden mulatni, táncolni vágyó kicsit és nagyot, a jubileumi közép-középföldei táncház fesztiválon. A közismert keletvégi és nyugathalmi táncok mellett együtt rophatjuk majd a sokak által kedvelt magasföldi kettőst és fangorn-széli legényest is.

A kötetlen, táncház hangulatot idéző foglakozásokon, alkalmanként 1-2 néha 3 valós néptánc alapokon nyugvó vagy elképzelt középföldei táncot tanulunk meg és járjuk, amíg a kedvünk tartja. A lényeg hogy jól érezzük magunkat, miközben fejlesztjük vagy felfedezzük a mozgás és ritmus összhangját, az együtt táncolás örömét.

6-8. nap:

A Helm Dance Company felvételt hirdet tizennegyedik életévüket betöltött táncolni szerető, izgalmas, modern stílusok iránt fogékony táborozók számára.

A foglalkozásokra első sorban azok jelentkezését várjuk, akik a jóleső fáradtsággal vegyes alkotás élményét szeretnék átélni, miközben valami újat is tanulunk. A táncos előképzettség vagy tapasztalat nem előfeltétel, a koreográfiákat emészthető tempóban, sok stílusgyakorlattal sajátítjuk el.

VÁNDORKOMÉDIÁSOK

Sárdi Krisztina (Nati) & Lencse Anna

Jó hírünk van azok számára, akik az elmúlt évek táboraiból hiányolták a színjátszó rendet: idén szeretettel várunk minden színház-szerető, színházhoz értő, színházat játszó és író vagy pusztán játszani, bolondozni szerető táborozót a Vándorkomédiás rendben. Sok mindennel készülünk nektek, és tőletek is fogunk kérni egy s mást; ezen kívül – a vándorkomédiás névhez hűen – számíthattok arra, hogy rendszeresen fogjuk szórakoztatni a tábor résztvevőit.

Amit garantálunk: jókedvet és nevetést, aktív kikapcsolódást. Lesz sok játék, improvizáció és helyzetgyakorlatok, beszéd- és koncentrációfejlesztés, ének és tánc, egy kis színpadi mozgás-tréning, jelenetírás, versek, drámák, Shakespeare és Tolkien.

Amit nem garantálunk: a függőágyban napozást és a begubózás lehetőségét. Biztos lesz olyan, amikor ki kell majd lépned a komfortzónádból, és hol az agyad, hol a tested fogjuk lefárasztani.

Ha nem félsz megmutatni magad, benne vagy minden hülyeségben, illetve szereted a színházat és mindent, ami hozzá kapcsolódik, akkor Te vagy a mi emberünk!

Kérlek vegyétek figyelembe, hogy ezen fortélyok elsajátítása komoly odafigyelést igényel, ezért aki igazán úgy érzi, hogy a színészmesterség neki való, az tartson a mesterekkel mind a 6 alkalommal, mert a foglalkozások egymásra épülők, és alkotnak kerek egészt, de szeretettel várjuk azokat is, akik csak kipróbálnák magukat vándorkomédiásként.

Az első műhelyen leginkább improvizációra és játékra számíthattok, beszéd- és koncentrációfejlesztés mellett. Rövidebb jelenetek összerakására, bemutatására is lesz lehetőség.

A második műhelyen komolyabb, elmélyültebb munkára számíthattok, és egy nagyobb lélegzetvételű bemutatóra. Természetesen minden foglalkozásban lesz némi fejlesztés, játék, gyakorlás is.

NEMEZMŰVESEK és BŐRMÍVESEK (Kézműves rend)

Kovács Eszter (Esztur) & Salamon Attila Mátyás (Matyi)

2-4. nap:

Mi a közös egy szép karkötőben, egy pattogós kislabdában, és egy hasitasiban? Hát az, hogy mindegyik elkészíthető nemezből – ahogy még sok minden más is.

Egy kis türelem, és minimális kézügyesség kell csak ahhoz, hogy a gyapjúból látványos, szép, és hasznos tárgyak születhessenek. Persze bonyolultabb elképzelések is megvalósíthatók ebből a rendkívül sokoldalú anyagból. A vállalkozó kedvűeknek többféle, kisebb és nagyobb alkotás elkészítésére is lehetőségük nyílik a három nap során, sőt, azok, akik a bőrmíves rendben alkotnak tovább, akár kombinálhatják is a két anyagot.

6-8. nap:

Szeretnél különféle szép és hasznos dolgokat csinálni bőrből? A bőr ezerarcú anyag, nemcsak aszerint különbözik, hogy milyen állatról való, hanem annak testtájai, a feldolgozás, kikészítés módja szerint is.

Lovas embernek mindenesetre nem árt, ha egy két apróbb fogást elsajátít a bőrmívesség rejtelmeiből, hiszen szíjakra csatot varrni, netán szakadt szerszámot megjavítani nem túl nehéz…

Egyaránt várjuk azokat, akik egyszerű használati tárgyakat, és azokat is, akik műalkotásokat szeretnének készíteni a három nap alatt. Sőt, aki a nemezelős alkalmakon is részt vett, akár kombinálhatja is a két anyagból készült alkotásait.

Kicsiny gyermekek ne jöjjenek, mert éles bökőkkel kell kilyukasztani a bőrt!

Feláras rend! (1000 Ft kiegészítő díj)

HAGYOMÁNYŐRZŐK

Rákos-Zichy Johanna (Hanna) & Petrás Dóra (Dreena)

Minden regében királyok és hősök dicső tetteit mondják; de a hagyományok igaz tudói ismerik csak az igazán szaftos részleteket és botrányokat. Ha szeretsz rákérdezni a miértekre, ha vonzanak a titkos tanok, az elfeledett vagy tilalmas tudások, ha érdekel, mi van a lovon túl, akkor csatlakozz a Magasabb Tudományok ismerőihez. Ismerd meg Lovasvég legősibb regéit, merülj el Gondor elfeledett titkaiban, és megosztjuk veled az Aranyerdő lakóinak rejtett tudását; felkészítünk rá, hogy hűbérurad legjobb tanácsadója lehess.

Minden foglalkozás alatt először egy elméleti bevezetőt tartunk, amit egy gyakorlati rész követ, mely az etikettbeli kérdésektől a köhögés elleni főzet elkészítésén túl az ork anatómia tanulmányozásáig bezárólag felölel mindent, amit a tágabb értelemben vett hagyományok közé sorolunk.

Ha szeretnéd elnyerni a Királyi Tanácsadók titulust, úgy a képzés végén mestervizsgát tehetsz, melyben bizonyítanod kell, hogy legalább két Hagyományban megfelelő jártasságra tettél szert.

Ne feledd, minden sikeres hősnek kell egy bölcs tanácsadó!

NEMEZLOVASOK (Zenészek)

Becze Ádám & Kiss Gergely (Gery)

Mi vagyunk a lovasnép élő emlékezete.

Minden, ami zene, nóta, hangszer, énekmondás. Közös örömzene, megénekelt tábori események, amatőr hangszerkészítés, improvizáció, kórus, ritmusjátékok.

A rendi működés két szakaszában a “kottánk” nagy vonalakban és a főbb témákban megegyezik, de a mű minden előadásnál másképp hangzik, és ott a szólórész is.

Ha kedveled az ilyesmit, és erre szánnád a tábori rendi idődet, itt a helyed nálunk.

A KARD FIAI

Tóth Gergely (Alyr) & Prikoszovich Mihály (Prikó)

A Hosszú Tél és a háború bebizonyította, hogy Rohan fiainak fel kell készülniük arra a helyzetre is, ha egy csatában lovak hiányában nem tudják eddig ismert harcmodorukat használni. Jól tudják, hogy ehhez bizony sok edzés szükségeltetik, illetve fogékonyság az új technikákra.

A foglalkozások alatt szeretnénk megismertetni benneteket az íjászkodás és a "fegyveres harc" (nevezetesen a kard+pajzs kombináció) alapjaival, illetve ezen eszközhasználatot kiegészíteni különböző edzőgyakorlatokkal. Mindezek mellett biztosan lesz időnk jó rohír módjára büszkévé tenni őseinket különböző játékokkal, legyen szó akár rönkhajításról, akár ügyességi játékokról.

Feláras rend! (1000 Ft kiegészítő díj)

BÁRDOK ÉS ÉNEKMONDÓK

Dalnoki Fanni (Momo) & Goreczky Zsolt

Akarsz azok közé tartozni, akik megéneklik a nagy csatákat? Téged nem csak a kardok sengése hoz lázba, hanem a szavak zenéje is csábít?

Többre vágysz annál, mint hogy hatalmas lovasként és dicső harcosként vonulj be a történelembe? Alakítsd Te a történelmet! Csatlakozz a bárdok és énekmondók fennkölt és tisztelt rendjéhez, hogy dalaidat az idők végezetéig énekeljék a királyok csarnokaiban!

Ha jól bánsz a szavakkal, nem ijeszt meg a gondolat, hogy néped a Te hangodat hallgassa a tűz körül és szeretnéd, hogy mostantól a te művedhez képest a Beowulf, az Edda és a Homérosz-összes gyermekkifestőnek tűnjön, akkor köztünk a helyed!

Légy egy azok közül, akik a harcosokat hősökké, a hősöket legendává teszik!

2-4. nap: Játékos ismerkedés a rohír irodalom gyöngyszemeivel, bevezetés a hősi eposzok rejtelmeibe.

6-8. nap: Hősi eposzok mélyebben, illetve írd meg saját éneked! Elég kitartással akár mesterré is válhatsz!

FELFEDEZŐK

Fraknói Tibor (Tibkin) & Pataky Péter (Sirgon)

A felfedező műhely a tábor kihelyezett KószaKommandója, és aki ismer bennünket az ebből már nagyjából tudja is, mire számíthat, aki pedig nem, annak eláruljuk, hogy bebarangoljuk a vidéket, járjuk az ösvényeket, fekszünk a fűben mezőkön, felkapaszkodunk magaslatokra, üldögélünk a szirteken, völgyek mélyére bújunk, gyönyörködünk a teremtett tájban, néha pedig a fákat is megölelgetjük.

Soha nem sietünk, mert a szemlélődés mindig fontosabb, mint a hamariság. Ha kedvünk tartja, figyeljük az erdő csendjét és együtt lélegzünk a fákkal.

Ha kószáltál már velünk az elmúlt évek folyamán, azért csatlakozz hozzánk - ha még nem, de szereted az erdőt és a hegyeket, akkor azért!

Utoljára frissítve: szerda, 02 március 2016 21:31

Jelentkezési lap

A 2016. évi Tolkien Táborban a részvevők egy elektronikus űrlap kitöltésével jelentkezhetnek. Kérjük, hogy az űrlapot átgondoltan, az instrukciókat elolvasva töltsd ki! Ha bármilyen kérdésed, problémád akad, keresd a szervezőket a tabor@tolkien.hu email címen.

plakat mini 02

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Tolkien.hu lábléc_01.png
Vissza a lap tetejére