Az Orthel a Magyar Tolkien Társaság élő szerepjátékos rendezvénye, ami 2020. március 6-8 között kerül megrendezésre a Kismaros-Börzsönyligeti Gyermek és Ifjúsági Tábor területén.
Mi az az élő szerepjáték?
Olyan esemény, amelynek során egy kitalált történetet játszunk el közösen, előre megbeszélt szabályok alapján, improvizatívan, jelmezekkel, díszletekkel, az eseményeket valamilyen formában fizikailag is megjelenítve.
A játék során a hangsúlyt az egyének és a közösségek történetének megjelenítésére és megélésére szeretnénk helyezni. A szabályrendszer első sorban az egyszerűséget tartja szem előtt, és sok cselekedet végkifejletét pontok helyett a résztvevő játékosok maguk döntik el. Noha minden karakternek meglesznek a maga céljai, és lesznek bizonyos eszközök rá, hogy más karakterekre rákényszeríthessék az akaratukat, a lényeg nem egymás legyőzése és a siker kierőszakolása, inkább a morális dilemmák, döntések, konfliktusok kijátszása és megélése.
Setting
Beleriandban járunk, valamivel a Nirnaeth Arnoediad után. Az Eldák híres királyságai közül már csak Nargothrond, Doriath és a rejtett Gondolin áll; az embernépek többsége az erdőkben rejtőzve tengeti napjait, az ismert világ a legkülönfélébb veszélyektől hemzseg.
A Sirion vidékén maroknyi számkivetett verődött össze egy titkos rejtekhelyen, melyet csak úgy neveznek: Orthel, vagyis a tető a fejük felett. Különös, szedett-vedett társaság tündékből és emberekből: van köztük, akinek vérdíj van a fején, mást száműztek, megint más Angband tárnáiból szökött, és földijei az Ellenségtől való félelmükben nem fogadták vissza.
Orthel száműzöttei nem faggatják egymást, nem néznek hátra: próbálnak egymásra támaszkodva valahogy túlélni a vadonban, ahol a halált olcsóbban mérik, mint az életet. De meddig maradhatnak rejtve az Ellenség szolgái vagy az őket ki tudja, miféle bűnökért üldözők elől? És hogy bízzanak meg egymásban, mikor magukban is alig tudnak?
Jegyárak
Egy éjszaka ára: 11 800 HUF
Két éjszaka ára: 14 500 HUF
Tartalmazzák a teljes játék árát, három meleg étkezést. Az MTT kedvezményeket a fenti jegyárakból számolja a jelentkezési lapunk.
Fizetni kártyával és utalással lehet.
Összesen 30 játékosi és 8 helyszíni segítői helyünk van. A jelentkezés feltétele egy előre kitöltött karakterlap - ehhez kapcsolódó segítséget a Facebook eseménynél találhattok.
Ha betelt a létszám, akkor várólistára kerülhettek.
Fizetési határidő: január 15., ha addig valaki nem fizet, akkor automatikusan lekerül a listáról, és a várólistáról jelentkezünk a következő embernél. Fizetésig lemondani minden további nélkül lehetséges, az alábbi email-címen, utána viszont már nem tudunk pénzt visszautalni.
Szállás
A Kismaros-Börzsönyligeti Gyermek és Ifjúsági Táborban, a kőházban. Ágyneműt felárért (1000 HUF) lehet igényelni.
Étkezés
A jegy árában benne van:
Szombaton meleg ebéd, meleg vacsora, kiegészítő nasi, vasárnap meleg ebéd.
Ha speciális étrenden vagy, ezt kérlek, jelezd a jelentkezési lapon majd.
Program
Péntek este, 18 órától van az érkezés, szállásfoglalás, utána az első workshopok azoknak, akik lejöttek első éjszakára.
Szombat reggel 10-ig érkezzen meg mindenki, akkor kezdődik a második kör workshop, ami már elengedhetetlen része a játéknak.
A játék maga szombat délután kezdődik, és másnap délig tart.
Önkéntesek
Lehet jelentkezni helyszíni segítőnek, akik kedvezményes jegyár (jegyárad - 3500 HUF) fejében NPC szerepeket visznek, a konyhán segítenek, meg úgy általában a helyszínen segítik létrehozni a közös élményt. A feltétele, hogy már pénteken le tudjál jönni a rendezvényre, és végig ott tudj maradni.
Elérhetőségek
Minden fontos információról a Facebook eseménynél tájékozódhattok:
Illetve a rendezvény honlapján, ahol egy helyen megtaláljátok az összes szükséges dokumentumot: https://orthel.home.blog/
A szervezői csapat elérhetősége: orthel@tolkien.hu
Jelentkezési lap hamarosan!