Tolkien hatása napjainkra

Attól eltekintve, hogy Tolkien 1892-1973-ig élt, nagy hatással van még mindig a mai ember életére. Az irodalom menetében, ahogyan a korstílusok, illetve stílusirányzatok kialakultak az embereknek csalódniuk kellett valami fennen hírdetett eszmében, amitől elfordultak, és újdonság keresésével, új irányzatok is kialakultak.

Úgy vélem, hogy az sem véletlen, hogy a könyvesbolt polcain nagy számban megtalálhatóak az olyan regények, amelyek más világokban, különleges képességű főszereplőkkel játszódnak. Tolkien megelőzte saját korát, hiszen amikor nálunk a Nyugatosok alkottak, akkor már Tolkien a Gyűrűk Ura írásával volt elfoglalva (1937). Nem beszélve az utána következő második világháború kitöréséről, ami következtében egy szebb Világot álmodott meg az író. Hiszen a korában még a fantázián alapuló művek nem rendelkeztek nagy olvasótáborral. Persze Tolkien más volt, hiszen nemcsak az ő idejében, de a mi időnkben is van mondanivalója a műveinek. Hiszen néha egyes művészek teremtenek maguknak egy világot, ahová elbújhatnak e Világ gonoszságai, embertelenségei elől, és amibe nemcsak ők, de a rajongóik is menekülni tudnak. Sok érdekes könyv foglalkozik a Gyűrűk Ura világával, és magával a művésszel is, és a Peter Jackson által rendezett filmek fel tudták eleveníteni azt az élményt, amelyet az ember még tizenéves korában olvasott. Akármennyire is nem vethető össze egy könyv és a belőle készített film élményanyaga, (és terjedelme), de ettől függetlenül képileg nagymértékben vissza tudták adni azokat az élményeket, amik elvesztek az ember ifjúságát, fantáziáját, szabadságát és képzelőerejét ködbe burkoló felnőttkor küszöbén. Rájöttem arra, hogy a könyveket akárhányszor olvasom (jómagam a kilencedik alkalomnál tartok, de lesz ez még több is!) mindig felfedezek bennük olyan dolgokat, amelyek az újdonság erejével hatnak rám. Az is jó Tolkien könyveiben, hogy az ember életének minden szakaszában megállják a helyüket, és nemcsak értékekkel, de mondandóval bírnak.

Felmerülhet az a kérdés is, hogy vajon Tolkien mennyire vett részt az irodalmi életben? Vagyishogy nyelvészprofesszor volt e, vagy művész? Szerintem elsődlegesen (az életpályáját végigkövetvén), az előbbi, de a két dolgot nem lehet szigorúan elválasztani egymástól, mivel a nyelvekre alapozta a nem mindennapi történetét. Ő is tartozott egy írói társasághoz (mint a nagy művészek közül sokan), (pl): az inklingekhez, ami megfelelő alapot biztosított műveinek bírálatára. Nemcsak hosszú elbeszéléseket, regényeket írt, hanem rövid történeteket, és verseket is.

És hogy miben rejlhet a varázslata? Ez mindenesetben egyénre szabott. Van, aki a leírását szereti, olyan is akad, aki a történet egészét csodálja, vagy a bonyolultságát, de megvan minden korra a megfelelő hatása. Kezdem azt hinni, hogy a művész valójában tünde-lelkületű volt, mintha halála után is vissza-visszatérne a Földre megörvendeztetvén minket, az ő általa írt, és különböző időközönként kiadott műveivel, mint amilyen a 2007-ben megjelenő, a fia által kiegészített alkotása lesz, a "Children of Húrin" néven. Valószínűleg ezek a műalkotások teszik majd őt igazán halhatatlanná. Tolkien igazi tanítómester volt, nemcsak az egyetemen, és nemcsak nyelveket, hanem az életet és a jobb világban való hitet is hírdeti alkotásain keresztül. Középfölde pedig nemcsak az író, de az ő általa bűvkörbe vont tömérdek ember szívében is egyaránt él.
/2006-10-19 N. G. O. R./

Utoljára frissítve: csütörtök, 07 április 2016 15:22

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére