A Gyűrűk Ura története

A hobbit zajos sikere után hamar kétségtelenné vált, hogy szükség lesz egy folytatásra. Tolkien először A szilmarilok történeteit javasolta kiadásra, de miután ez nem vált be, nekilátott, hogy újra kezdjen valamit a hobbitokkal, bár úgy érezte, róluk már nem nagyon van mit mondania: „Úgy tűnik, Zsákos úr teljes mértékben bemutatta természetüknek Tuk és Zsákos oldalát egyaránt.” ^[1]

Ennek ellenére még abban az évben, 1937. december 17-én elkészült új regényének első fejezetével, amely már ekkor az „Egy rég várt ünnepély” címet viselte. Nem kevés fejtörést okozott Tolkiennak, hogy hogyan folytathatná Bilbó kalandjait annak fényében, hogy A hobbit végén élethosszig tartó boldogságot ígért neki. Az ünnepély első változatában például Bilbó búcsúszavai így alakultak: „Viszontlátásra! Vacsora után elmegyek. Valamint meg fogok házasodni.” ^[2] Aztán a szerző inkább úgy döntött, új hobbitot vezet be a történetbe: Bilbó fia Bingót. Később megjelent Frodó is mint Bingó unokatestvére, és Odó, szintén rokon. Ők hárman vágtak neki a nagy utazásnak, de miért is? Az egyik jegyzet szerint a sárkánybetegségben szenvedő Bilbó felkutatására...

Nem csak a cselekményt, a címet sem tudta előre, hosszan csak mint „A hobbit folytatására” hivatkozott a készülő regényre.  A Gyűrűnek már a kezdetektől központi szerepet szánt, és Gandalf is fontos karakter volt, de egy időben még óriást is ígért a történetbe. A készülő mű első kritikusa ugyanaz a kisfiú, Stanley Unwin könyvkiadó fia volt, aki A hobbit megjelenéséhez is nagyban hozzájárult pozitív véleményével. Az írás azonban nem volt zökkenőmentes, a professzor több alkalommal is abbahagyta a munkát. 1938-ban legkisebb fiánál szívrendellenesség lépett fel, emiatt az amúgy sem sok szabadidejét Cristopher ágyánál töltötte. Egy időre elment a kedve az írástól, és úgy tűnt, nem folytatja. Ám ahogy fia jobban lett, Tolkien fantáziája is újra megélénkült.

Egyre fontosabb lett a történet szempontjából a Gyűrű, a Fekete Lovasok gyűrűlidércekké váltak. Eszébe jutott az is, hogy a Gyűrűt Mordorban kell elpusztítani, és a szerepét is tisztázta: Bilbó gyűrűje a többi gyűrűt uralja, és ez az egyetlen, mely nem jutott vissza Mordorba, hanem elveszett. 1938 augusztusában már A Gyűrűk Ura címen emlegette készülő regényét, és megállapította, hogy az olvasókkal együtt a történet is felnőttesebb lett. Kezdett rájönni, hogy bár „önmagában sokkal jobb, mint A hobbit, de nem biztos, hogy megfelelő folytatásnak bizonyul.” ^[3] Ugyanekkor hozzátette azt is, hogy ez a változás azon olvasók hibája, akik a Feketemágusról akartak többet hallani, mert a Feketemágus bizony nem gyerekjáték. Egy nagyobb stílusváltás is végbement a kéziratban, a korábbi könnyed hangvétel emelkedettebb, archaizálóbb stílussá alakult – A Gyűrűk Ura az idők során A hobbit mellett A szilmarilok történeteinek is folytatásává vált.

1939 elején 300 oldalnál járt a mű, úgy tűnt, nagyjából 200 lehet még hátra, és Tolkien a végső határidő után érdeklődött – de ebben az évben kitört a második világháború. 1940 végétől Tolkien nem tudott az írásra koncentrálni, ugyanis minden oxfordi professzornak közmunkára kellett jelentkeznie. 1941 késő őszén folytatta a félbemaradt munkát, 1942-ben pedig már azt írta a kiadójának (mint később még számtalanszor), hogy hamarosan befejezi a történetet: ekkor járt Vasudvard bemutatásánál, és azt hitte, nagyjából hat fejezet lehet még hátra.

Folytatás helyett azonban a már elkészült anyagot nézte át, új részleteket írt bele, mindig talált valami javítanivalót. Vázlatokat készített, pontos időrendeket, alaposan kidolgozta nyelvészeti szempontból a neveket, a térképek elkészítésére fiát, Cristophert kérte meg. Végül C.S. Lewis közbenjárására volt szükség, hogy pepecselés és önmarcangolás helyett újult erővel folytassa az írást. 1944 áprilisában Tolkien újra munkához látott – Frodó és Samu pedig elindultak a Holtlápon át Mordor felé. Közben viszont az írónak meg kellett válnia első számú olvasójától, kritikusától és segédjétől: Christopher fiát Dél-Afrikába vitték repülőtiszti kiképzésre, és Tolkien írásra szánható idejének jelentős része is a neki szóló levelekre ment el. Például arra, amelyben arról panaszkodik, hogy a történet folytatásához tudnia kéne, hogy készül a nyúlpörkölt, és hogyan változik a holdkelte ideje. Azonban 1946 végén a „nagy mű” még mindig a „remélem, hamarosan befejezem” állapotban toporgott.

1947 nyarán Rayner Unwin, a „kritikus kisfiú” már 22 éves volt és szintén a hadsereg tagja, de lelkes visszajelzései megint fellendítették Tolkien munkakedvét, és 1948-ban végre elkészült a nagy mű. Időközben azonban Tolkienban feléledt a remény, hogy egy másik kiadó, a HarperCollins hajlandó lenne az Allen & Unwin által korábban már elutasított A szilmarilokat is kiadni A Gyűrűk Urával együtt – és egyre határozottabb meggyőződésévé vált, hogy kettő szétválaszthatatlan. Ebben bízva összeveszett eredeti kiadójával, azonban 1952 tavaszára a HarperCollinsszal való egyezkedés is zátonyra futott. Visszatért hát az Allen & Unwinhez, és még a kötetekre bontásba is kénytelen volt beleegyezni, bár ezt korábban a szótárak tagolásához mérhetően mesterséges, természetellenes megoldásnak nevezte. Még vitatkoztak egy darabig a kötetek címen (eddigre Raynerrel már mint a kiadó képviselőjével levelezett), de végül A Gyűrű Szövetsége megjelenhetett 1954. július 29-én, A két torony pedig 1954. november 11-én. Itt újra megakadtak: Tolkien még a következő év márciusában is dolgozott a harmadik kötethez (amelynek eredetileg a kevésbé spoileres „A Gyűrű háborúja” címet szánta) ígért Függelékeken.

De egyszer csak kénytelen volt ezt is kiadni a kezéből: így hatvan évvel ezelőtt, 1955. október 20-án végre megjelenhetett A király visszatér, és ezzel az olvasók számára is teljessé vált A Gyűrűk Ura története.

A magyar kiadásról

Magyarországra viszonylag későn érkeztek meg Tolkien könyvei. A hetvenes években merték először megjelentetni A hobbitot magyarul: a gyermek- és ifjúsági regényekre specializálódott Móra Könyvkiadó Szobotka Tibort és Tótfalusi Istvánt bízta meg a fordítással, akik a gyermekmese-hangvételt megőrizve készítették el az első magyar változatot, mely A babó címmel jelent meg 1975-ben. A könyv nem tudott igazán kitörni a gyermekirodalom kereti közül, így a Tolkien-kultusz elterjedésére még várni kellett.

A Gyűrűk Ura kiadására is már a hetvenes években rászánta magát a Gondolat Kiadó. A művet a híres műfordító, Réz Ádám kezdte átültetni magyar nyelvre. Réz a háttérrel kezdte: mielőtt nekilátott volna a törzsszövegnek, a Prológust, a Függelékeket és a térképek feliratait fordította le, igyekezvén figyelembe venni az elnevezések belső nyelvi logikáját. Nem igazodott a Szobotka-Tótfalusi fordítás elnevezéseihez, helyette új kifejezéseket alkotott, amelyek jóval közelebb álltak az eredeti tolkieni útmutatás szellemiségéhez, mint A babó nevei. „Réz Ádám nem nyelveket tudott, hanem nyelvül tudott. Eljutott odáig, hogy nem egy nyelv, nem hét nyelv, hanem minden nyelv, az emberi nyelv titkát, szellemét ismerje meg, a szavak, a megfogalmazott emberi gondolat közös mögöttes tartományát, ami túlnyúlik a szavak jelentésén, túl a szintaxison, s a kollektív tudatalattiban található, valahol minden művészet, de kivált az ösztönösen biztos szóbeli önkifejezés és írásművészet forrása táján.” – mondta róla Göncz Árpád.^[4] Mintha csak Tolkienról lenne szó...

Réz Ádám a törzsszöveg fordításával a 11. fejezet végéig jutott el, ezeknek a versbetéteit is ő maga ültette át magyar nyelvre. 1978-ban azonban elhunyt, így a munka befejezetlen maradt. A Gyűrűk Urához ezután sokáig nem nyúlt senki. Végül 1980-ban Göncz Árpádot kérték fel a szövegfordítás befejezésére, Tandori Dezsőt pedig a hátramaradt versbetétek lefordítására. Göncz Árpád utószavában igyekezett a dicséretek mellett egyfajta ideológiai mázzal is leönteni a művet, hogy ne akadhasson fenn a cenzúrán.

A Gyűrűk Ura – három kötetre bontva – végül 1981-ben jelenhetett meg Magyarországon: ez volt az a keménykötésű, címeres dombornyomással rendelkező, zöld fedelű, papírborítóval is betakart kiadás, amely sokunk számára az első olvasás élményét adta. A nyolcvanas években még csak egy szűk réteg olvashatta, igazán átütő ismertséget nem sikerült elérnie.

A Gondolat Kiadó megszűnése után 1990-ben jelenhetett meg újra a mű, ezúttal az Árkádia kék puhafedeles kiadásában, majd a kilencvenes évek közepén a jogok az Európa Könyvkiadóhoz kerültek, amely hamarosan A szilmarilok magyarországi kiadója lett.

A kilencvenes évek nagy könyvkiadási dömpingjében Tolkien is reneszánszát élte hazánkban, ekkor kezdett el először a fantasy-szubkultúra keretein kívül is elismert szerző lenni, és szinte minden magára valamennyit adó hazai könyvkiadó próbált legalább egy Tolkien-mű kiadási jogához hozzájutni. A fordítók legtöbbször a Réz-féle terminológiához igyekeztek igazodni, de voltak, akik inkább saját kifejezéseket gyártottak. Azután ez a nagy lendület kifulladt, s az évtized végére már csak nagyon kevés kiadó volt képes tartani az iramot.

És akkor jött Peter Jackson és a filmjei: a kétezres években Tolkien átkerült a populáris kultúrába, beszivárgott a mindennapjainkba, és azok is megismerték A Gyűrűk Urát, akik a könyvekkel még nem találkoztak. A filmek nem csak a könyvkiadást lendítették fel: 2002-ben alakult meg a Magyar Tolkien Társaság, amely a rajongóbázis mellett a hazai Tolkien-tudorokat is felkarolta, s amely igen hamar elköteleződött egy egységes fordítási névhasználat kialakítása mellett. Ennek érdekében jó kapcsolatot épített ki a fordítókkal és a kiadókkal: a könyvek terén a közös munka 2006-ban kezdődött A hobbit szövegkritikai kiadásával (Ciceró, 2006), de A Gyűrűk Ura javított kiadásában csúcsosodott ki (Európa, 2008), amely azóta több kiadást is megért, az Egységes Terminológiai Jegyzéknek pedig kiindulási alapjává vált.

Tíz évvel ezelőtt…

De térjünk vissza még egy pillanatra A Gyűrűk Ura „fekete borítós” javított magyar kiadásához! Ebben az esetben ugyanis nem csak a terminológia egységesítéséről és a fordítási hibák javításáról volt szó, hanem egyúttal a legújabb angol kiadáshoz igazították hozzá a régi magyar fordítást. Ez az új kiadás egy évtizeddel ezelőtt, az első megjelenés ötvenedik évfordulójára készült el, és a korábbi kiadások és utánnyomások kimerítő ellenőrzése nyomán mintegy három-négyszáz módosítást tartalmazott. Hogy miért volt ezekre szükség? A különböző utánnyomások és újrakiadások során rengeteg hiba került a szövegbe, Tolkien nyilván nem olvasta el mindegyiket újra – ha pedig mégis megtette, nem ő lett volna, ha nem javasolt volna egyből újabb módosításokat is...

Hivatkozások:

[1] 17. levél (1937. október 15.): To Stanley Unwin, Chairman of Allen & Unwin. In: The Letters of J. R. R. Tolkien (szerk. Humprey Carpenter, Christopher Tolkien) London, HarperCollins, 2006.
[2] A Long-expected Party. In: The Return of the Shadow. London, HarperCollins, 1994. (The History of Middle-Earth VI, The History of The Lord of the Rings I.) 14. oldal
[3] 35. levél (1939. február 2.): To C. A. Furth, Allen & Unwin. In: The Letters of J. R. R. Tolkien (szerk. Humprey Carpenter, Christopher Tolkien) London, HarperCollins, 2006.
[4] Interjú: Göncz Árpád, a műfordító. (Készítette: Galamb Zoltán, ekultura.hu, 2010. november 29.) Elérhető itt: http://gonczarpad.hu/interju_goncz_arpad_a_mufordito

A cikk Kaszab Zsuzsanna (Melian), Barna Bálint (Gandalf), Selmeczi Szonja (Szonja) és Orthmayr Flóra (Metaflora) közös munkájának eredménye. A fentiekben részletezett konkrét hivatkozásokon túl elsődleges forrása Tolkien angol nyelven kiadott levelezése és a magyarul is megjelent Carpenter-féle életrajza, illetve az első magyar fordításra vonatkozóan a gonczarpad.hu weboldalon elérhető interjúk, az 50. évfordulós kiadással kapcsolatos részletekhez pedig A Gyűrűk Ura 2008-as magyar kiadásának előszavai.