Emlékezés Christopher Tolkienra

Ahogy ma kora este egy barátunk írta: "hát véget ért a Másodkor".
Sokat emlegettük őt mi, "MTT-sek": hálásak voltunk az elhivatottságáért, a csendes elszántságért, amivel édesapja hírnevének árnyékában dolgozott szinte egész életében; kezelte az életművét, és fáradhatatlanul kutatott megjelentethető szövegek után. És az is gyakran eszünkbe jutott, hogy mennyire idős már... de hittünk abban, hogy - mint egy közénk érkezett, bölcs Mágus - örökké fog élni.
Mindannyiunk számára óriási veszteség és nagy fájdalom az elveszítése.

Forrás: Tolkien Society. Charles E. Noad fényképe.

Christopher John Reuel Tolkien (1924. november 21. – 2020. január 16.)

Ő volt a három fiú közül a legkisebb – de nem a legkisebb a gyerekek sorában, hiszen Priscilla, a család egyetlen lánya 1929-ben született –, és már tinédzser éveiben kiderült, hogy őt érdekli a legjobban édesapja különleges hobbija.

Pedig milyen is egy fiatal felnőtt? Igyekszik minél inkább leválni a szüleiről: béna, amit a szülő csinál, ciki az érték, amit képvisel, - ezért is példaértékű, amit Christopher Tolkien tett: kisgyerekkorától kezdve apja hűséges és kitartó olvasója, kritikusa, segítője volt. Neki köszönhetjük A Gyűrűk Ura térképeit, valamint – ahogyan az levelezésükből kiderül – az idősebb Tolkien gyakran kérte fia tanácsát írás közben.

Christopher Oxfordban tanult angol irodalmat, majd ő maga is itt tanított, valamint többek között izlandi sagákat is fordított. Azonban annyira elvarázsolta Középfölde, hogy önmagát, saját ígéretesen induló karrierjét háttérbe szorítva dolgozott apja életművén: elkötelezetten kutatta, szerkesztette, javította a sokezer oldalas, néha szinte követhetetlen kéziratmennyiséget. Ennek köszönhetjük azt, hogy J. R. R. Tolkiennak a halála után több írása jelent meg, mint életében.

Az angol nyelvű oldalak gyakran így búcsúztak: „elment az utolsó Inkling”. Christopher Tolkien az egyik legfiatalabb tagja volt annak az Oxfordi Egyetemen működő irodalmi-alkotói közösségnek, aminek édesapja is, és amit „The Inklings”-nek hívtak. Christopher halálával élő tagja nem maradt.

Apja halála után Christopher feladta tanári munkáját, és teljesen édesapja hagyatékának szentelte magát: 1977-ben megjelent szerkesztésében A szilmarilok, 1980-ban a Befejezetlen regék, 1983 és 1996 között pedig a Középfölde Históriája 12 kötete.

Közben foglalkozott édesapja nem Középfölde-témájú, irodalomtörténeti munkásságával is: 1978-ban a Sir Gawain és a Zöld Lovag című középkori verses lovagregény, 1983-ban a Szörnyek és ítészek című esszékötet, 2009-ben Sigúrd és Gudrún legendája, 2013-ban Arthur bukása, 2014-ben pedig a Beowulf jelent meg a szerkesztésében.

2016-ban az Oxfordi Egyetemtől Bodley-érmet kapott a kommunikáció és az irodalom terén nyújtott kiváló teljesítményéért.

Nem tett le a további Középfölde-kutatásról sem: 2007-ben megjelentette a Húrin gyermekeit, 2017-ben a Beren és Lúthient, 2018-ban pedig a Gondolin bukását – és ez a kötet lett utolsó kiadott munkája.

Christopher Tolkien ritkán beszélt a nyilvánosság előtt, és utoljára talán akkor, amikor egy évvel ezelőtt, 2019. január 19-én feleségével együtt ellátogatott a Thoronet-i apátságba, ahol nemcsak megtekintette az ott kiállított faliszőnyegeket, amelyek Aubussonban készültek az apja illusztrációi alapján, de az egyik kép kapcsán egy személyes emlékről is beszámolt:
"El kell mondanom, hogy apám általában nagyon-nagyon késő éjszakáig dolgozott a festményein és az írásain. És én, amikor nagyon, de nagyon-nagyon kicsi voltam még, éjszaka aggódtam az apámért, valahogy így: életben van még egyáltalán? Egy éjjel, amikor az egész ház csendes volt, lementem a földszintre, hogy megtaláljam az apámat, és ő ott volt. Annyira megkönnyebbültem, hogy, szegény kis buta, sírva fakadtam, és a könnyek egyike, egyetlen, de egy jelentős könnycsepp, pont a festményre hullott. Képzeljék csak el! De apám egyáltalán nem volt dühös. Csak fogta a vékony ecsetjét, és gondosan eltüntette a könnycsepp minden nyomát. Ehhez meg is kellett változtatnia egy kicsit a fa leveleit. Mert a könnycsepp arra a gyönyörű fára hullott a kép előterében. A kép címe Völgyzugoly. És itt mondta ki Frodó azokat a szavakat, amelyek annyira meghatározóak A Gyűrűk Urában: 'I will take the Ring, though I do not know the way.' Köszönöm."

A Magyar Tolkien Társaság nevében fájó szívvel és hálás lélekkel búcsúzunk tőled: Christopher, köszönjük a lelkesedést, a fáradhatatlanságot és a végtelen szeretetet, amivel Középföldéhez tartoztál!
Találkozunk Mandos Csarnokain is túl.

(A 2020. február 1-jei Tolkien Napon egy rövid megemlékezést tartunk Christopher Tolkien tiszteletére is.)