Kreatív Őszi Művészeti Találkozó 2009.
- Leguanember
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Együtt érzünk mindazokkkal, akik kevésbé hidegtűrők éjszaka, és higgyétek el, a tavalyi tapasztalatokból okulva figyeltünk erre, az iskolával egyeztettünk. Nido maga kért kontrollt, hogy ne ő legyen a termosztát, nem is ő volt.
Az iskola fűtési rendszere nem olyan, mint az otthon megszokott, a felújításkor egy speciálisan programozható kazánrendszert állítottak használatba, amely nem szabályozható ad hoc egy tekerentyűvel. Mivel ez közintézmény, jól kiszámítható igénybevétellel, így ez helyénvaló is.
Annyit tudtunk elérni, hogy a nappali 20 fokot az estébe nyúlóan meghosszabbították, éjszaka pedig 17 fokon áll a termosztát.
Ez kettő Celsiusszal van az ideális alatt, amely kettő Celsius fokot egy plusz párnácska a derék alá, egy lazább pulóver, egy hálótárs, vagy egy kupac bőven megoldja.
Aki ezen felül igényel vmilyen alváskomfortot, az magának gondoskodjon róla kérünk Titeket!
Köszönjük a megértést,
Ádám és nido
TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Toma gazda
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Én majd az Egyetemre megyek vissza, én sem vihetek 1000 cuccot még pluszba, ahogy a szervezők írták és ahogy szerintem lejátszott a 17 fok. Majd kitalálunk valamit, mert hogy én fázni fogok arra a nyakamat teszem.
Rabyn írta: Tavaly is ennyi volt és FÁZTUNK!
Nem csak én, mások is.
Boocs, hogy nem készülök hatszáz cuccal amin aludni fogok de így is az egyetemről jövök rögtön, és még így se érek le a gálaestre, mert szemináriumról nem lehet lógni...
: :geek:
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
:geek: :
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Nem csak én, mások is.
Boocs, hogy nem készülök hatszáz cuccal amin aludni fogok de így is az egyetemről jövök rögtön, és még így se érek le a gálaestre, mert szemináriumról nem lehet lógni...
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Toma gazda
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Zokniban alvás
alád föléd pokróc
esetleg melléd valaki aki melegít
1-2 pohár bor lefekvés előtt
ha nagyon kell akkor sapka
Illetve Gandalf nyomán 17 C az nem vészes, ha 88 fő van egy átlagos tornateremben, ha ott lesz nappal is mozgás, jó eséllyel lesz 20 as unk.
Ráadásulén hálótársat keresek, mert pokrócot nem nagyon tudok vinni maggammal
: :geek:
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
Milyen foglalkozást vezessek?
:geek: :
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Leguanember
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
A megadott emailcímeiteken megtaláljátok a leveleket a tudnivalókkal, amelyek egyébként mint hozzáférhetők voltak, az első napi leutazás ajánlott időpontjait kivéve.
Ide is beillesztem:
Az előzetesen fontos tudnivalók:
Helyszín:
Szőnyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
2627 Zebegény, Petőfi tér 2/5.; a vasútállomástól 3 percnyi sétára
Időpont:
2009. október 22. CSÜT - október 25. VAS
Leutazás célszerűen vonattal:
Október 22-én, délután ajánlott érkezni, az alábbi időpontok valamelyikében:
- szervezők érkezése, dekorálás, rendezkedés: 15 órától
- aki nem szervező, 16.30-tól érdemes jönni, mivel már lesznek programok
- 20 órától 20.30-ig érkezzen meg, aki a Gálaestre jönne, illetve a megnyitóra
- lehet még később is jönni
Szállás:
Az általános iskola tantermeiben, földön. Hozzatok matracot/polifoamot, pokrócot,
hálózsákot. Éjjel hűvös lesz, aki fázós, készüljön meleg pizsamával, extra pokróccal.
Étkezés:
Az árban a reggelik benne foglaltatnak. Saját büfénk lesz, illetve tea-kávé lehetőség. A
faluban üzemel bolt, étterem is, előbbi 23-án zárva.
Programok:
A program a tolkieni Sötét Oldal jegyében zajlik majd, Mordorban. Érdemes külsőleg is
erre készülni.
Egyébként ld. a fórumban ill. a helyszínen, efkú felel az időrendért.
Természetesen a szokásos módon minden program tartalma, időpontja és helyszíne változhat.
Továbbá viszont spontán módon, támogatottan új programok is bármikor felüthetik a fejüket
Csapatbeosztás:
Lásd a fórumon, illetve a helyszínen, Cueddo felel érte.
Árak:
Teljes árú jegy 3 éjszakára: 6000 Ft
Pártoló tagok 5%, támogató tagok 15% kedvezményt kapnak.
Egyéni igényeket nidóval lehet egyeztetni a helyszínen.
Ha sürgős, fontos, egyéni kérdésed lenne,
hívd nidót (30/6093512) logisztikai, vagy Ádámot (20/2547811) általában szervezési
ügyekben!
Várunk szeretettel, belsőséges hangulat lesz!
Üdvözlettel:
Nido, SÚ, efkú, Cueddo és Ádám
Külföldi részről Szlovákiából 1 fő, Szlovéniából 4 fő, Erdélyből 2 fő várható.
TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Julcsi_
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 708
- Köszönetek: 0
Igaza van Esgalnak, vannak fázós és kevésbé fázós emberek. Természetesen nem azt mondom, hogy "legyél másmilyen", ez nyilvánvalóan nem Rajtad múlik... Viszont lehet hozni pokrócot, lehet kölcsönkérni felfújható matracot ismerősöktől (én hozok pumpát, ezúton is: bárki használhatja, fölösleges több pumpát cipelni!!), sőt, legvégső esetben lehet lopni tornaszivacsot.
Tudom, hogy valószínűleg problémád lesz a hideggel, és tényleg sajnálom. Viszont a megfázást értelem szerűen el lehet kerülni jó meleg felöltözéssel. És azt hiszem, megértést kell tanúsítanunk a szervezőséggel szemben is: véletlenül tudom, hogy a gázszámlát idén külön tételesen kiszámlázzák nekünk, ha gázfűtésű az iskola, akkor emiatt a +3 fok miatt nyilvánvalóan többe kerülne a belépő. Szerintem mindnyájan egyetértünk abban, hogy az MTT-s rendezvények egyik fő szempontja, hogy olcsó legyen, hogy a nem kereső iskolások is meg tudják engedni maguknak. Ennek ára van, amiért sajnos nekünk is áldozatokat kell hoznunk.
(Ha nem gázzal fűtik az iskolát, akkor is nyilván van valamilyen racionális ok a 17-20 fok mögött. Abszurd lenne azt feltételezni, hogy puszta figyelmetlenségből vagy rosszakaratból lesz ilyen hűvös, mikor kifejezetten kértük, hogy ne legyen.)
argh
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Orsie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
akkor legyen külön nemhorkolós szoba, nekem az is jó, csak ha beköltözöm valahová, akkor ott szeretnék tudni aludni, márpedig mea maxima culpa, de ha Ti horkoltok mellettem, akkor biztos nem fogok tudni. ezel tudom, hogy vannak még így páran, ezért vetettem fel a dolgot.
köszi!
Alyr Arkhon írta:
1. A büfé nem lesz profitorientált, de veszteséget sem akarunk termelni.Orsie írta:
ezt kifejtenéd plz kicsit bővebben, hogy milyen árak, és milyen kaja?nido írta: A jegyben benne van 3 reggeli és a bográcsozás első este.
Ebéd és vacsora:
1, büfé, szelídített árakkal és laktatóbb kajákkal bővítve
megint nem lesz mindenhol fűtés, csak bizonyos termekben, mint tavaly, vagy ezt idén sikerült leszervezni velük?nido írta: A fűtés éjszaka 17 fok, nappal 20, akinek ez cudar, hozzon pulcsit.
ugye a horkolók külön lesznek?^^
köszi!
2. Fűtés: Földön aludni mindig fázósabb dolog, hozzatok plusz dolgokat, amennyit csak lehet.
3. Horkolósok: Azon kisebbség aki nem tudja elviselni a horkolást, gondolkodjon előre. Nem lesz külön horkolós szoba különben írok az ombudsmannak. (viszont lehet külön nemhorkolós)
"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Esgal
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1834
- Köszönetek: 0
A levélkapás nekem nem hiányzik, miután rég nem néztem topikot, asse tudtam, hogy kapni kellett volna. De ha rászántok fél órát, és végigolvassátok az alábbiakat, itt már lényegében minden kiderült, engem legalábbis nem kínoznak kérdések (akiknek van egyéni, az nyilván úgyse körleveles dolog). Szóval szerintem hagyjuk a t. szervezőséget élni, és szervezni, mert nem maradtunk le semmi életbevágó infóról. Pace.
A jelszó: Csigalom, nyugavér!
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
/Lucifer/
Tánc a ködben, tánc a jégen,
Tánc a hóban, tánc a fagyban
/Ghymes/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Lyona
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 520
- Köszönetek: 0
Tojáskrém, körözött, májkrém, vaj-sajt-felvágott, zsíros kenyér.
Lesz hagyma igény szerint, meg paprika, paradicsom, ezekből lehet válogatni, vagyis minden reggel lesz választék, osztán kinek mi tetszik. Előrendelések felvételének esetleges kidolgozása folyamatban.
Mivel kifli és zsömle lesz, hozzatok magatokkal kést vagy bicskát. (Csak egy tipp. )
Rabyn, neked sajnos nem tudom, készülünk-e kenyérrel, ebben nem vagyok illetékes, de a krémekben (tojás, körözött) semmi olyan nem lesz, amit te nem ehetsz.
Hozzatok evőeszközt, poharat. Pussz.
Nem szenvedek őrültségben... Minden percét élvezem!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Ergo ha napközben nem lesz elég meleg tényleg sanszos a megfázás.Arról nem is beszélve, hogy nagyon vastag pulcsiban/kabátban igencsak kényelmetlen résztvenni a különböző mozgásos programokon. (mert nem tudom olyan magasra emeleni a kezem, vagy úgy mozogni mintha csak egy pulcsi lenne rajtam)
Kérlek gondoljátok át ezt a fűtés dolgot.
Levelet jövőhét hétfőn fogunk kapni?
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Alyr Arkhon
- Témaindító
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
1. A büfé nem lesz profitorientált, de veszteséget sem akarunk termelni.Orsie írta:
ezt kifejtenéd plz kicsit bővebben, hogy milyen árak, és milyen kaja?nido írta: A jegyben benne van 3 reggeli és a bográcsozás első este.
Ebéd és vacsora:
1, büfé, szelídített árakkal és laktatóbb kajákkal bővítve
megint nem lesz mindenhol fűtés, csak bizonyos termekben, mint tavaly, vagy ezt idén sikerült leszervezni velük?nido írta: A fűtés éjszaka 17 fok, nappal 20, akinek ez cudar, hozzon pulcsit.
ugye a horkolók külön lesznek?^^
köszi!
2. Fűtés: Földön aludni mindig fázósabb dolog, hozzatok plusz dolgokat, amennyit csak lehet.
3. Horkolósok: Azon kisebbség aki nem tudja elviselni a horkolást, gondolkodjon előre. Nem lesz külön horkolós szoba különben írok az ombudsmannak. (viszont lehet külön nemhorkolós)
"Eala Earendel engla beorhtast
ofer middangeard monnum sended"
/Cynewulf/
"Nem táncol többé pázsiton
Aranyerdőben tündelány"
/SÚ/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Leguanember
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Sajnálatos módon a bográcsozást tévhitek övezik még mindig, elnézést kérek ezért.
ÍME:
A bográcsozás MÁSODIK este lesz.
A bográcsozás program lesz, nem pedig étkezés.
Mivel program, bárki odajöhet, és kóstolhat belőle.
Csinálunk terv szerint halászlevet, lecsót és vega chilisbabot.
A jegyárral ez olyan összefüggésben van, hogy pl. a szakácsrend anyagigénye is el van osztva a jegyárban.
Ádám
TEGYETEK JÓT, MERT TUDTOK.
Minden más hiábavalóság.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Orsie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
ezt kifejtenéd plz kicsit bővebben, hogy milyen árak, és milyen kaja?nido írta: A jegyben benne van 3 reggeli és a bográcsozás első este.
Ebéd és vacsora:
1, büfé, szelídített árakkal és laktatóbb kajákkal bővítve
megint nem lesz mindenhol fűtés, csak bizonyos termekben, mint tavaly, vagy ezt idén sikerült leszervezni velük?nido írta: A fűtés éjszaka 17 fok, nappal 20, akinek ez cudar, hozzon pulcsit.
ugye a horkolók külön lesznek?^^
köszi!
"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rabyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
A mikróra mindenképpen építek.
A bográcsos kaja mi lesz? Mert ha nem ehetek belőle nem szeretném kifizetni. (ha kell megmondom mi ne legyen benne)
A matrac gondolom úgy értendő, hogy akiknek alul lesz a szállásuk ők fekhessenek rá. Szeretném felhívni a figyelmedet nido, hogy akármennyire is úgy készülök, hogy a földön alszom, egy polifoam és egy hálózsák, még akkor is ha nagyon meleg mind a kettő+ a meleg alvócumó a 17 fokos esti fűtésben bizony megfázáshoz fog vezetni és ezt nem azért mondom mert én fázós vagyok, hanem mert ez tény. Nem hiszem hogy az a cirka 80 ember akinek nem jut matrac szeretne betegen hazamenni a KÖMTről (illetve átfagyva)
A szobahőmérséklet 24 fok. Normális esetben ennyinek kell lennie egy iskolában. Tehát ha éjszaka 17 fok lesz az nem lesz napközbenre 20 fok hiába állítod át a termosztátot. Szvsz vagy legyen 20 fok egész végig éjjel-nappal vagy nappal legyen melegebb és akkor éjszaka nem fagyunk meg és nem leszünk betegek. Mert oké nekem szünet lesz utána, de a dolgozóknak nem. Betegen meg nem jó dolgozni.
Szóval nem arról van szó, hogy fázni fogunk, hanem MEGfázni fogunk. Én nem akarok beteg lenni.
A másik meg az, hogy CSÜTÖRTÖKÖN utazunk és még SEMMILYEN levelet sem kaptam. Ez azért elég ciki.
"Én szóra váltanám a gondolatot de félek, hogy nem érdekel.."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dodiee
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- We're under the same sky
- Hozzászólások: 2797
- Köszönetek: 7
Voltunk már szarabb körülmények között is MTTvel Majd összebújnak a népekCelebrom írta: ha éjjel 17 fok, akkor az emeleti padlózat fincsi hideg lesz .
De gomblukunkat mégis egymás hiánya lakja,
és elválásaink megannyi kis patakja
a visszaérkezés tavába fut be, lásd.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Celebrom
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1331
- Köszönetek: 0
Milyen szigetelésről beszéltek, azokat ott tárolják. ha éjjel 17 fok, akkor az emeleti padlózat fincsi hideg lesz .nido írta: - A szertárból szivacsot ne vigyetek fel az emeletre matracnak, mert lenn jobban jön a hőszigetelés
"Férfi-e az ki nem teszi jobbá a világot?!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- nido
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Étkezés:
A jegyben benne van 3 reggeli és a bográcsozás első este.
Ebéd és vacsora:
1, büfé, szelídített árakkal és laktatóbb kajákkal bővítve
2, bolt (réteses, cukrászda... etc)
3, otthonról hozott kaja
+, helyben főzött kaja (ez a lehetőség nagyon korlátozott, a szakácsrend és a büfé is prioritást élvez a konyhában, ne erre építsetek)
A helyszínről és a házirend érdekesebb elemei:
- A tornaterem bizonyos részeibe csak TORNACIPŐBEN ÉS/VAGY ZOKNIBAN lehet bemenni, ezért ajánlott tornacipőt hozni.
- A szertárból szivacsot ne vigyetek fel az emeletre matracnak, mert lenn jobban jön a hőszigetelés
- A Coop bolt 23-án zárva, a többi nap nyitva van, az (árai: 159-200 Ft egy sör, 20 Ft egy kifli, a többi dolog se nagyon vészes)
- A fűtés éjszaka 17 fok, nappal 20, akinek ez cudar, hozzon pulcsit.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Orsie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
"in the real dark night of the soul it is always three o'clock in the morning."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
hu.wikipedia.org/wiki/Zebeg%C3%A9ny
www.zebegeny.hu/
zebegeny.lap.hu/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Csaszi
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK4
- yoloka
- Hozzászólások: 116
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Julcsi_
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 708
- Köszönetek: 0
szerk: Attila megelőzött.
argh
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Ille Lórien
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 507
- Köszönetek: 0
Én sem kaptam ilyen levelet.Newra írta:
Ezek ki is mentek? Ha igen és én nem kaptam ilyet, akkor kinek sikítsak?Leguanember írta: További kérdésekre válaszok:
Hétfőn mennének ki az emailek a leutazás, a hoznivalók és a csapatfoglalkozások tudnivalóival.
A bográcsozás programként, eseményként értendő, nem étkezésként. Szombat esti fakultatív progi lesz, bárki kóstolhat belőle.
A közös leutazással kapcsolatos infókat (amennyiben lesz ilyen) ide is kiírjátok majd?
"Elen síla lúmenn' omentielvo."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Trithyn
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK5
- Hozzászólások: 258
- Köszönetek: 0
2.Hétfői e-mailt még én se kaptam...
3. A konyhában tavaly volt mikró, reméljük ez idén is így lesz...
"A világ tele van csodával, ám mi elvesztettük a képességet, hogy észrevegyük mindennapjainkban a varázslatot".
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Encsi
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
awwww *.*Kincső (Thilanna) írta: kókuszgolyó-készítés is, by /me...
'Can't you see? It's coming through the wall! It's coming right through the wall!'
'A lot of things come through the wall after your first drink of scrumble. Green hairy things usually.'
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Szerintem sem, mert lesz kókuszgolyó-készítés is, by /me...fqqdk írta: Te, Cue, ez biztos, hogy up-to-date? Szerintem nem.
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Newra
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 517
- Köszönetek: 0
Ezek ki is mentek? Ha igen és én nem kaptam ilyet, akkor kinek sikítsak?Leguanember írta: További kérdésekre válaszok:
Hétfőn mennének ki az emailek a leutazás, a hoznivalók és a csapatfoglalkozások tudnivalóival.
A bográcsozás programként, eseményként értendő, nem étkezésként. Szombat esti fakultatív progi lesz, bárki kóstolhat belőle.
Van mi arany, bár nem fénylik...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Dreamer_KF
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1184
- Köszönetek: 0
:/Leguanember írta: Hétfőn mennének ki az emailek a leutazás, a hoznivalók és a csapatfoglalkozások tudnivalóival.
A bográcsozás programként, eseményként értendő, nem étkezésként. Szombat esti fakultatív progi lesz, bárki kóstolhat belőle.
"Where do I go
Follow the river
Where do I go
Follow the gulls"
Hair
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.