Frodó (Elijah Wood)

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12927 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Nos, lányok, akkor egy kis részlet a márciusi Ifjúsági Magazinból
A cikk címe: a félénk fiúk hódítanak! (Elijah Woodot és Daniel Radcliffet faggatják egyébként ugyanolyan kérdésekkel)

Mivel töltitek legszívesebben a szabadidőtöket?
Elijah: Az angol és az irodalom mindig is a kedvencem volt, mert én is imádok írni. A kreatív írások, költemények elszórakoztatnak, és ezek egy színész szempontjából még hasznosak is lehetnek. Szeretem az állatokat is, megszállottja vagyok a számítógépes játékoknak, és rendszeresen sportolok, hogy nehogy eltunyuljak. Imádok moziba járni, gyűjtöm a Star Wars figurákat, modellezek. Mindamellett nagyon szeretek együtt lenni a családommal és a barátaimmal is.

És a lányokra nem szakítotok időt?
Elijah: Mostanában még esélyem sincs kalandokba keveredni, mert őszintén mondom, hogy a forgatások miatt nem jut időm a randikra. Egy kapcsolat felelősséggel jár, és nem tudnék rá annyi időt szakítani, mint amennyit szeretnék. Pedig jó lenne egy barátnő, de csak olyan valaki jöhet számításba, aki tényleg különleges. A szememet azért nyitva tartom (Vic: hajrá, Sesy!! :) ), és lehet, hogy éppen holnap jön velem szembe egy csodálatos lány, aki még azt is el tudná érni, hogy ne a filmezés legyen az első és utolsó gondolatom mindennap. Életemben eddig kétszer voltam igazán szerelmes. Mivel romantikus és álmodozó típus vagyok, a tökéletes lány számomra nem csak kívülről vonzó, hanem belül is gyönyörű. Az is nagyon fontos, hogy a helyén legyen az esze, és sokoldalú legyen. Nem kedvelem azokat a lányokat, akik csak a külsejükkel szeretnének érvényesülni, miközben mások érzelmeivel játszanak, majd miután összetörték a srácok szívét, továbbsétálnak, mintha mi sem történt volna.

Kellett-e már a kamera előtt csókolóznotok?
Elijah: Igen, és bár imádok forgatni, a csókjeleneteket utálom, mert kellemetlen emlékek fűznek hozzá. 14 évesen kellett életemben először csókolóznom, a Flipper című sorozatban Jessica Wessonnal. Nagyon ciki volt. Emlékszem, egyfolytában azon izgultam, hogy ne kelljen többször felvenni a jelenetet, mert nagyon szégyenlős voltam.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12926 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
BORZANYO-nak üzenem , ha idetéved, hogy csináljon valamit az e-mail-jével, mert nemhogy a képeket, de semmi nem tudok elküldeni...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12925 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
köszi nyulhopsz!!
szombaton sajna nem leszek itthon,de majd megkérem anyám , hogy vegye föl!!!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12924 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Naughty: szombaton reggel fél hétkor ismétlik a werkfilmet!
A Fekete-fehér szerintem szörnyű film, minden második szó benne az, hogy kibahottul, és Elijah jó ha 3 percen keresztül beszél benne. A filmben még néha előbukkan a drága, imádnivaló afroamerikai emberkék mögül, de ezek a kedves aranyos afroamerikai emberkék többnyire jól eléállnak, szóval nem látszik belőle semmi.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12923 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
csá!!!!!

valaki a múltkor azt mondta, hogy szerdán (azaz ma)fogják isméltelni az hbo-n az így készült a GYU-t.
nos az illeto kamázott, úgyhogy megint lemaradtam az eleértol , mert a multkor (persze én vettem észre, hogy megy) én is csak a végét láttam.
na mégegy kérdés :
látta valaki a black and white-ot??
jó?
mennyit szerepel benne LIJ?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12922 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Képek:www.herr-der-ringe-film.de/hdr/de/galerie/film-crew/filmcrew1.htm
Remélem jól írtam be! :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12921 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Esbeth, figyu, kíváncsi vagyok, hogy ezt hogy gondolod! Gyere át a Chatalős topicba!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12920 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
illetve nem is a poénon van a hangsúly,hanem magán az érzésen.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12919 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
őszintén szólva én ugyanígy érzek,csak mint tünde.és én is jól érzem magam így.akárki akármit mondd:jó poén.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12918 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Tudjátok kezedem azt érezni, hogy manapság már nem nagy különlegesség, ha valaki Elijah rajongó...és itt nem veletek van a baj, mert ez a topic arra nyílt meg, hogy kifejezzük, milyen jó ez a pasi, de az osztálytáesaim jajj jajj Elijah Wood-os kép! De jó, muti add idde! Jajj had nézzem meg! :(
Viszont akiknek szívesen beszélnék erről az egészről, azokat meg nem érdekli (családom)... :(
Otthon eljátszottam Frodót, és egész jól ment! Ilyenkor az ember belebúj egy másik bőrbe, és teljesen átérzi... Amikor jöttem haza vokmen a fejemen (hát ugye GyU ment benne :) és játszottam Frodót, és hallottam ahogy egy kislány megkérdezi a mamáját Anya miért olyan szomorú az a kislány?
Bocsássatok meg, hogy ilyen hülyeségeket írtam össze, de most ez jött ki belőlem.
(Elijah-hal úgyse érnék fel! :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12917 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Aranymag nincs itt.már rég elment

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12916 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Aranymag: Találkozzunk!
És itt nincs chat!!!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12915 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Nagyon-nagyon sok kép...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12914 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Jártatok már a
www.elijahfan.com oldalon?
Érdemes megnézni.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12913 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
akkor jóóó:-)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12912 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
mondom:minden OK

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12911 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Yayyyy ez télleg 1/2reérthető volt.
kínos mosoly:-)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12910 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
OK.semmi baj.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12909 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
semmisemmi-bocsika.
ez 1 hülye megnyilvánulás volt.
Hogy EjW jól alakít.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12908 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12907 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
ugyeugye...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12906 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Nem vagyok rajongó,de azt én is meg tudom állapítani,hogy Wood zseniálisan jót alakít.Magyarul nem vagyok olyan cinikusan 'értelmes' ember,mint ahogyan Nyulhopsz! leír!!
Mellesleg ESBETH vagyok.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12905 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Sza mindenkinek, azaz elen síla lúmenn omentilmo! Sesy, ne vedd a szívedre Isenboldot és Esbethet! Személyesen ismernek, együtt néztük meg a mozifilmet, és imádják. Engem szoktak piszkálni azzal, hogy szeretem Elijaht, mert ők tünde rajongók, de ez a piszkálás nem komoly. Barátok vagyunk. És tudom, hogy bírják Woodot. Szóval ne bánkódj. Isteniek a képek, amiket felraktál!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12904 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Oh,bocsássatok meg nekünk tudatlanoknak,hogy mi (Isenbold és jómagam)belegázoltunk érzelmeitek netovábbjába!Elnézést! :) )

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12903 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Tegnap végre elcsíptem a verkfilmet a HBOn.Elijah is nyilatkozott benne és ollyan édes volt!
Amúgy az a kedvenc szórakozása,hogy ruhástul ugrál az úszómedencéjébe.Elég idióta,nem?Ahhoz elég,hogy szeressem.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12902 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Sesy: Azt az 5. képet már vagy harmadszorra linkelted be... =:D
Bizti nagyon szeretheted =:)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12901 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Frouge: Megkaptam...
Naughty: Az oldal címe: www.extra.hu/ejw

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12900 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Na... unatkozom, ezért berakok pár GyU-s képet...
1. kép
2. kép
3. kép
4. kép
5.kép
6. kép

najo... befejeztem...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12899 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
Megkaptad az sms-em?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

• Anonymous
• Témaindító
• Látogató
• Látogató
22 éve 8 hónapja #12897 Írta: Anonymous
Anonymous válaszolt a következő témában: Frodó (Elijah Wood)
szia nyulhopsz!!!
már tegnap is kerestelek, mert miután megnéztem az elijah-os honlapod, tökre tetszett, de nem tudom a címét!!!
leírnád???? lécci!!!
el tudom képzelni, hogy mennyien nyaggatanak ezzel, de lécci!!!!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 2.316 másodperc

A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.

Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.

A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére