Tolkien és a fantasy

Olvasta valaki a Hold Udvarät vagy a Tremorlor kapujät vagy a Jeg emlekezetet Steven Ericson-tol?

Elég jó írás, és sok dolog van benne.

'Ha valami olyasmit szeretnél mondani nekem amit én még nem tudok akkor azt mondd meg, hogy' Terry Pratchett vajon hova kategorizálódna? Ez most csak azért jutott eszembe, mert legjobbik eszem ellenére megint elolvastam egyet (a Mágia színe után megofgadtam, h soha többé), mégpedig a (Faust) Erik c. rettenetet--hát az borzalmas mint szöveg, de a kérdés a fikcióra meg a kezelésre vonatkozik. Hogyan kapcsolódik Pratchett a fantasy-hoz (akármi is a fantasy)?

(azt nem kérdezem, h Tolkienhez hogyan, mert úgy látom, h nagyjából az égadta világon sehogy)

Nem tanulmányoztam át most a legutóbbiakat, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, h akik könyvtár-közelben vannak, és érdekli őket a dolog, azok csekkeljék a legutóbbi PMLA-t, ami egy sci-fi szám, egészen jó dolgok vannak benne. Bár Brain Aldiss ismét marhaságokat ír...

Üdv! A párbeszéd előremozdítása-továbbgördítése érdekében közzétettem a II. Tolkien-konferencián elhangzott előadás vonatkozó részeit.

Itt--->>>

fantasya.hu/index.php?modul=cikk ... 9&kezdes=0

Dínmanchion: Készülj fel jól sf és f elhatárolására, mert sokaknak beletört már ebbe a bicskájuk. Tényleg nem szerencsés őket teljesen egyként kezelni, de például irodalomtörténetileg is igencsak egyben van a két terület, és rengeteg a crossover szöveg.

Feist és Tolkien: hitelesítő eljárásokon a világszerűség megteremtését értem a fikcióban. Erre a Gyűrűk ura egy sor narratív eljárást használ, mondhatni egy meglehetetősen egyéni, bár egyáltalán nem gyökértelen poétikai modellt használ. Ezt látom én közösnek jó sok Tolkien utáni fantasyben, és ezek közé tartozik Feist is. Néhány dolgot említenék most (újra kellene olvasnom egy-két Feistet, hogy a finomabb dolgokat meglássam), ilyen lehet például a beiktatott magyarázó betétek, amik emlékeim szerint azért előfordulnak a narrátor részéről, magának a nagy elbeszélő formáknak a használata, az egységes világrend, annak hatása a történetre és magára az elbeszélésre, stb. Most a levegőbe beszélek kissé, és némileg kavarom is a dolgokat, mert Feistet valóban régen olvastam már, és nem eme szempontok alapán.


Mindenesetre ami érdekes lehet Feist esetében, és számora progresszív (azaz új színt hoz a mainstream fantasybe) az a különböző regényformák használata; a conDoin család története pl. sok esetben családregény formáját, a Kígyóháború cikus első két része konkrétan fejlődésregény, meglehetősen jól megvalósítva, szemben szvsz a ciklus későbbi részeivel.

cucuboy: köszi, az ajánlott írást el fogom olvasni.

cucuboy írta: De én már régóta úgy gondolom, hogy a legegyszerűbb speculative fiction néven egybevonni a két "műfajt", és utána finomabb eszközökkel megpróbálni felvázolni a különbségeket.

Nos, nem tudom, mennyire lenne szerencsés összevonni őket. Ezt perpillanat nem tudom pontosan megokolni, miért, de majd még gondolkozom rajta... Egyenlőre az a véleményem, hogy külön kellene kezelni őket, mert túl kevés kapcsolódási pont van... Na mindegy, ne is foglalkozzatok velem, majd még átgondolom.

cucuboy írta: Érdekes lehet, hogy míg a tolkieni fantasy hagyományosan nagyregényben gondolkozik, legyen szó Feistről, Jordanről, vagy az általam igen nagyra tartott Martinról, nagyregényben gondolkozik, létezik a mainstream fantasynek egy másik fajtája is, ahol a novellák, kisregények a jellemzőbbek, ilyen pl. a Leiber féle vonulat.

Ez nem egy rossz meglátás... Az az igazság, hogy ezzel az ággal nem sokat foglalkoztam, de adtál egy ötletet.

Azt pedig kifejthetnéd, hogy mennyiben helyezhető el Feist a tolkieni fantasyben (ha van egyáltalán ilyen ), milyen narratív megoldások alapján gondolod ezt, mert nem teljesen értem...

Üdv:

Dínchamion: SF és fikció kapcsán hasznos olvasmány Brian McHale világok összeütközése című tanulmánya, ahol pl. ír a "bolykóköziség nulla fokáról", ami pl. a Star Warsra tökéletesen igaz lehet. magyar-irodalom.elte.hu/prae/pr/199901/0002.html

Azaz mindez nem döntő érv sci-fi és fantasy elhatárolásához, bár tény, hogy a science fiction szereti az ilyesfajta fikcióképzést. De én már régóta úgy gondolom, hogy a legegyszerűbb speculative fiction néven egybevonni a két "műfajt", és utána finomabb eszközökkel megpróbálni felvázolni a különbségeket.

A világszerűség megteremtése mindenesetre hasonló narratív szinten Feist és Tolkien esetében is, bár Feist valóban jóval egyszerűbben oldja meg a fikcióképzést. Azonban a narratív megoldások terén valószínűleg ugyanúgy tetten lehetne érni a "hitelesítés" különböző eljárásait, mint Tolkiennál, és ez az, ami összeköti a tematikai hasonlóságokon kívül ezeket a szövegeket. Mindez talán 8bár ezen még nem gondolkodtam hosszasan) érv lehet amellett is, hogy Feist miért helyezhető el a tolkieni fantasyben, mintsem mondjuk Howard követőjeként, ahol másfajta módon működik a fikcionalitás. Érdekes lehet, hogy míg a tolkieni fantasy hagyományosan nagyregényben gondolkozik, legyen szó Feistről, Jordanről, vagy az általam igen nagyra tartott Martinról, nagyregényben gondolkozik, létezik a mainstream fantasynek egy másik fajtája is, ahol a novellák, kisregények a jellemzőbbek, ilyen pl. a Leiber féle vonulat. Legalábbis most éppen így gondolom.

Egyetértek Celebornnal. Lovecraft hasonló módszert alkalmaz, mint Rowling: a fikcióba a realitás egy fajtáját csempészi, ettől a mű kevésbé lesz egyértelműen fikció... Csak éppen Rowling a "valóságot" kevésbé helyezi előtérbe.

Amit lejjebb írtam, azt továbbgondolva rájöttem, hogy bár elsőre a megfogalmazás igaz a sci-fire is, de jobban megvizsgálva nem, hiszen a sci-fi megad/megalkot/feltételez egyfajta logikus fejlődési láncot, aminek egyik végén a mi valóságunk, a másik végén a sci-fi valósága áll. Ezért pl. a Star Wars szvsz fantasy, a Dűne (mea culpa, több helyen mondtam, hogy nem az, pedig de) pedig sci-fi.

Üdv:

Hi!
Sajnos nem tudok túl sokmindent hozzátenni az eddig elhangzottakhoz, mint amit már eddig is megtettem, de az előbb említett felsorolásba Lovecraft nevét is beilleszteném (ha már Rowling is ott van) annyival, hogy Tolkienhez hasonlóan, nála sem érezhetünk igazán határt a fikció és a realitás között. (na jó, ez nem igaz az összes művére de átlalában azért helytálló ez a megállapítás)
Szerintem jó ötlet lenne, ha felelevenítenénk néhány korábban elhangzott, fontosabb dolgot, ami a témán belül elhangzott, mert úgy vettem észre, hogy néhány hozzászólás le lett törölve (vagy csak én vagyok figyelmetlen).
Apropo, esetleg tudja valaki, hogy mikor fog megjelenni (ha egyáltalán lesz ilyen) a gyűlésen elhangzott esszékből készülő könyv?

A minap gondolkodtam egy kicsinyég a "mi a fantasy?" és "Tolkien fantasy-e?" témakörökben, és a következő ötletcsíra fogalmazódott meg bennem:

Mi lenne, ha onnan próbálnánk megközelíteni a fantasyt, hogy mennyire vállalja fel a saját fikcionalitását? Azt tudjuk, hogy minden irodalmi mű szükségszerűen fikció, de vannak, amelyek ezt nyíltan felvállalják, és vannak (mint pl. a Tolkien-szövegek is), amelyek nemhogy nem vállalják fel, de igyekeznek elrejteni, és egy olyan (ugyancsak fiktív, de hihető) kontextusba helyezni magukat, amely több szállal kapcsolódik a nem-fikcióhoz.

Tolkien többszörös szerzői szerepei, párhuzamai szorosra vonják kapcsolódást a valósághoz, és igyekeznek elrejteni a történetek fiktív voltát. Rowling ugyan nem él ezzel az eszközzel, de a fikcióba belevonja a valóságot is (ill. annak mását), ezzel hasonló hatást ér el. Feist viszont semmi hasonló eszközzel nem él, egy kitalált világ kitalált történetét írja le, amely semmilyen módon (na jó, legfeljebb a Világok Csarnokán keresztül, de se explicit módon, se célzás szintjén nem utal rá) nem kapcsolódik a mi valóságunkhoz.

A fenti felsorolás azt hiszem jól mutatja a fikcionalitás szintjeit, és szvsz érdemes lenne elindulni innen. Ha jól emlékszem, a februári konferencián beszélt erről Oppelt Csaba, ha mégsem akkor bocsánat, de ezt az elméletet én már olvastam/hallottam valahol.

Üdv:

Ezen a definíciók tudományosságával nem tudok vetekedni. Csak azt írhatom le, hogy számomra mit jelent a fantasy. Talán a műfaj létrejötte mondja számomra a legtöbbet.
Akkor születhetett, mikor a mesék, legendák, mitológiák felbomlottak, elemeikre estek szét, mert profanizálódtak, játékszabályaikat és rendszerüket már nem tartották többé tiszteletben, hanem elemeikből mindenki megalkotta -ki silányan, ki jól és fantáziadúsan- a saját mágikus múltbahajló irodalmi művét, gyakran modern elemekkel keverve. Ez egybeesik az európai kultúra individualizálódásával és vallástalanodásával.
Tolkien világa szerintem határeset. Ha innen nézem fantasy, mert nem igazodik egyetlen régi mitológia, legendakör stb... szabályrendszeréhez sem, viszont szélesen merít, építkezik a felelhető motívumkészletből. Ha onnan nézem, viszont már nem fantasy, sokkal több annál, apokrif mitológia, mert képes volt megteremteni egy saját és következetesen betartott filozófiai és teológiai szabályrendszert, háttér irodalmi rendszert, hozzá tartozó nyelveket és fejlődésüket stb.., egy kitalált, de teljes önnáló mitológikus irodalmi világot.
Hogy hol húzódik általában a fantasy és a mese, a fantasy és a mitológiák legendakörök újrafeldolgozásának műfaji határa? Hát erről aztán bőven lehetne vitatkozni, hiszen a scifi-től is nehéz lehatárolni.

"szigorúan amellett vagyok, hogy Tolkien nem fantasy-t írt... a szövegek egészen mások. Nincs mögöttük az a nyelvi mélység, az az irodalomtörténeti kapcsolatrendszer, az a műfaji komplexitás, az a kulturális szimbólum-mozgató erő, és sorolhatnánk. A fantasy elsősorban _regény_műfaj--- Tolkien nem nagyon írt olyat, amit a 'regény' műfajának konvencióin belül megfelelően lehet értelmezni (talán a Hobbit-ot, de azt sem teljesen). Ahhoz, hogy utána minden író azt gondolta, hogy elég, ha néhány elf, törpe és ork van egy történetben, lehetőleg sok X és Y, és persze aposztrof a nevekben (nos, nevetséges, de ez az ember benyomása), és máris 'olyat írt, mint Tolkien', magának Tolkiennek semmi köze, és a szövegeinek sem. Tolkien azért nem fantasy, mert a szövegei nem úgy működnek. Az egy más dolog, hogy retrospektíve aztán az egész 'műfaj' (ha egyáltalán műfaj-- de még ezt sem hiszem, hiszen a domináns műfaj továbbra is a regény, és én nem nagyon tudom 'műfajként' értelmezni a fantasy-t-- mondja meg valaki, mégis miféle 'műfaji tulajdonságai' lennének?) azt hitte, hogy van köze Tolkienhez, ill. hogy több köze van Tolkienhez az intertextualitásnál... ez semmit sem jelent."

1. Személy szerint szigorúan amellett vagyok, hogy Tolkien fantasy-t írt. Ezt az álláspontot képviselem, s a továbbiakban e mellett fogok érvelni.

2. "Nincs mögöttük az a nyelvi mélység, az az irodalomtörténeti kapcsolatrendszer, az a műfaji komplexitás, az a kulturális szimbólum-mozgató erő, és sorolhatnánk."

Abban az esetben, amennyiban az alátalad felsorolt jellemzők minőségiek (minőségi értékmérők, vagy annak szántad őket - én így értelmeztem), nem alkalmasak arra, hogy általuk A Gyűrűk Urát valamely irodalmi, művészeti jelenség, így például: törekvés, stílusirányzat köréből kizárjuk, hacsak nem egy olyan törekvésből, amely ezek közül valamelyik jellemzőt, vagy éppen valamennyit együttesen negatív eszményként fogalmazza meg önmaga számára. A fantasy nem ilyen.

3. "Tolkien azért nem fantasy, mert a szövegei nem úgy működnek."

Tolkien szövegei az olvasó/befogadó szempontjából sokféleképp működhetnek. Ezt Te magad is kifejtetted nagy általánosságban, vagyis implicit módon egyik korábbi bejegyzésedben, az irodalomtudomány kérdéskörében. Tehát ez az érv sem állja meg a helyét.

4. "nem nagyon tudom 'műfajként' értelmezni a fantasy-t-- mondja meg valaki, mégis miféle 'műfaji tulajdonságai' lennének?"

Ama megközelítés szerint, amely Tolkient egy kalap alá veszi a '90-es évek fantasy-szerepjáték-irodalmával, a fantasy: stílusirányzat.

Stílusirányzatot, stílust, vagy stíluskorszakot irodalomtörténeti, tipológiai, vagy strukturális alapokra helyezkedve szokás meghatározni, nem pedig minőségbeli jegyek, tulajdonságok alapján. Mivel szilárd meggyőződésem, hogy ezzel magad is tisztában vagy, szeretném felhívni a figyelmed arra, hogy erről valahogy elfeledkeztél. Ha a tartalom tekintetében félreértettem a fentebbi hozzászólásban foglaltakat, kérlek javíts ki.

5. "utána minden író azt gondolta, hogy elég, ha néhány elf, törpe és ork van egy történetben"

Természetesen nem minden író gondolta így. A retorikának ezt a formáját - javaslom - zárjuk ki az érdemi véleménycseréből, s hagyjuk meg Raoul Renier-nek. Úgy érzem, nem kell kifejtenem, mi a probléma vele, s rá is térhetek a fentebbi vélemény érdemi kommentálására:

5.1.

A fantasy, mint minden olyan irodalmi/művészeti törekvés, stílus és irányzat, amely kiemelkedő képviselőket mondhat magáénak, s hozzá népszerű, kineveli a maga epigonjait, plagizátorait. Utóbbiak művei értelemszerűen összehasonlíthatatlanul gyengébbek, laposabbak, egyszerűbbek, mint az eredeti alkotások.

5.2.

Természetes, hogy a három fő irodalmi forma (visszatükröző irodalom, szépirodalom, szórakoztató irodalom) közül napjainkban az utóbbit művelik a legtöbben. Az élet valamennyi területén tapasztalható, így a művészetek, illetve a kultúra területén is, hogy a súlyos, összetett, lassú, s ezért nehezen befogadható és emészthető alkotásokkal szemben előtérbe kerülnek a gyors, egyszerű, könnyű, tehát könnyen befogadható és emészthető művek. Nem csak a fast, ill. a junk food megjelenése, elterjedése és népszerűsődése igazolja ezt, hanem a szellemi táplálék gyanánt kínált tömegtermékek áradata, a kultúrmocsok felhalmozódása is. Ám! - Tolkien regénye ettől még fantasy, pontosabban annak tekinthető; és fantasy-t ír a plagizátor Robert Jordan is... Amiképpen egyformán ételnek, tápláléknak tekintendő a tűzdelt őzgerinc vörösborosmártással, áfonyaszósszal leöntött törtkrumplival és egy sarki büfében összhajigált hamburger-menü is, úgy tekintendő egyformán fantasy-nek A Gyűrűk Ura és - teszem azt - az Ezer ork című könyv.

Holnap este, szerdán a Civil rádióban 21 órától Tolkien és a fantasy kapcsolatáról beszélnek Hargitai Henrik műsorában az Aurin fantázia-irodalmi és -művészeti honlap ( www.aurin.hu ) szerkesztői (Bard, Pedro Páramo és jómagam).

"Ismét felteszem a kérdést, amit még senki nem tudott megfelelően megválaszolni nekem: mi a fantasy? Mi az, amitől egy szöveget fantasy-nek kell(ene) nevezni?" (Lamorak)

Üdv! Lamorak: a Fantasya.hu "Fantasy irodalom, fantasy írók" c. fórumán is újfent terítékre került nemrég a "Mi a fantasy?"-téma. Az alább közlésre kerülő meghatározással kapcsolatban ott bejegyzésre került hozzászólásokat is érdemes átfutni.

FANTASY: 1. fantasztikus irodalmi (ld. fantasztikus irodalom), képzőművészeti, iparművészeti jelenség. 2. A profanizálódott (ld. profanizálódás), deszakralizálódott (ld. deszakralizáció) világ azon fantasztikus irodalmi és képzőművészeti jelenségeinek, törekvéseinek és irányzatainak gyűjtőfogalma, amelyeket az archaikum, illetve az archaikus világ felé fordulás jellemez. 3. A 19.-20. század fordulóján induló, a huszadik század második felében kibontakozó fantasztikus irodalmi, képzőművészeti és iparművészeti stílus, amely többek között William Morris, Lord Dunsany, E. R. Burroughs, E. R. Eddison, H. P. Lovecraft, Robert E. Howard, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien munkásságának hatására az angolszász irodalomban önálló stílusirányzattá fejlődött, s amely a világ számos más nemzeti irodalmára és művészetére is megtermékenyítő hatást gyakorolt, ám amely ugyanakkor más nemzetek, népek, illetve nyelvek irodalmában és képzőművészetében is jelentkezett. 4. zsáner fantasy.

A 20. századi világirodalomban kiemelkedő képviselői még a német Thomas Mann és Michael Ende, az olasz Italo Calvino, az anglo-indiai Salman Rushdie, az argentin Jorge Luis Borges, a svéd Selma Lagerlöf, az amerikai James Branch Cabell és Marion Zimmer Bradley, az angol T. H. White és Angela Carter az angol-amerikai Clive Barker, a portugál José Saramago, az orosz Mihail Bulgakov, a japán Akutagawa Rjúnoszuke.

Magyarországon az angolszász stílusirányzathoz hasonló törekvések legkiemelkedőbb képviselői a huszadik század első felében Gulácsy Lajos, Babits Mihály, Keleti Arthur, Balázs Béla és Weöres Sándor. Mellettük olyan írók művei fémjelzik a korabeli hazai ~-irodalmat, mint Jókai Mór, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Szerb Antal, Szepes Mária, Kodolányi János vagy Devecseri Gábor. A törekvések irodalmi és művészeti életben való kibontakozására a szocialista-realista eszményképet egyeduralkodóvá tevő, a rendszeridegen irodalmi törekvéseket föld alá kényszerítő korszak idején azonban nem volt lehetőség. Így a magyar nyelvű irodalomban a ~-irodalmi élet, illetve a ~-irodalmi törekvések csak a rendszerváltás után szökkenek szárba és indulnak virágzásnak ismét.


ARCHAIKUM: az emberiség őskorának legrégebbi korszaka, amelyben az ember gondolkodását a "szakramentum" (ld. szent) határozza meg.

DESZAKRALIZÁCIÓ: a nyugati, modern világ egyetlen, ám fontos vallási alkotása, amelynek során a szent a profánnal azonosul, s amelynek végső stádiuma a profán lét.

PROFANIZÁLÓDÁS: a profán egyeduralkodóvá válása; olyan folyamat, amelynek során a szent eltűnik, illetve a profánnal azonosul.

SZENT: 1. a profán ellentéte; a valóság minden olyan megnyilvánulása, amely egészen más, tökéletesen különbözőnek bizonyuló, mint a profán valóságok.

2. Valami, ami léttel telített, erő, valóság, örökkévalóság és hatóerő. Irracionális oldaláról közelítve a ~ a megnyomorító túlerővel rendelkező, értelem számára nem hozzáférhető, mindenen kívül álló, semmiféle emberi, a világmindenség semmiféle tapasztalatával össze nem hasonlítható, ún. numinózus (isteni, a latin numen=istenség szóból), jelenség, amely a rémület, illetve az ilyen jelenséggel szemben érzett jámbor, félelemmel vegyes tisztelet érzését váltja ki az emberből. Megjegyzendő, hogy - amiként azt Mircea Eliade Das Heilige und das Profane. Vom Wesen der Religiösen (1957: Berényi Gábor, A szent és a profán - A vallási lényegről, 1987) című vallástörténeti művében kifejti: "a nyelv [a numinózus jelenségeket] a természettől vagy az ember profán szellemi életéből kölcsönzött szavakkal fejezi ki, ez az analogizáló kifejezésmód éppen abból fakad, hogy képtelenek vagyunk az egészen mást megnevezni: a nyelv mindent, ami a normális emberi tapasztaláson túlmutat, kénytelen olyan szavakba öltöztetni, amelyek a normális tapasztalásból származnak".

3. A világban való létezés egyik módja, a vallásos érzésű ember élményvilágára jellemző egzisztenciális helyzet, amelyben a világ valamennyi jelensége "szakramentum", tehát a ~-tel összekapcsolódó, vagy azzá váló lehet, s amelynek során így a világmindenség egésze hierophániává válhat.


PROFÁN: a természetes, közönséges, hétköznapi valóságok; a kozmikus környezet a maga valóságában; a kozmikus környezet minden olyan megnyilvánulása, ami nem hierophánia.

HIEROPHÁNIA: a szent megnyilatkozása, megmutatkozása, melynek következtében a közvetlen valóság természetfeletti valósággá lényegül át; a valóság minden olyan megnyilvánulása, amely a profántól tökéletesen különbözőnek bizonyul.

PROFÁN LÉT: a deszakralizáció, a profanizálódás végső stádiuma, vallásos érzés nélküli lét, amelyben az ember egész élményvilágára a deszakralizáció jellemző; mint ilyen a világban való létezés sajátos módja, olyan egzisztenciális helyzet, amelyet az ember történelme során alakított ki, s amely a modern társadalmak nem vallásos emberére jellemző.


ZSÁNER FANTASY(genre, mainstream, fő áramlat): olyan fantasy, amelynek témája közösségek, népek, nemzetek, országok, birodalmak sorsára kiható küzdelem, amelybe földöntúli, emberfeletti (vagy "emberalatti") erők, hatalmak is beavatkoznak, illetve amelynek hátterében ilyen események állnak, s amelyhez a földrajzi és kulturális kereteket egy preindusztriális kor technikai színvonalán álló képzelt világ adja. Főszereplői rendszerint idealizált, kiemelkedő, nem ritkán különleges, emberfeletti képességekkel, adottságokkal rendelkező hősök. A ~ önálló irányzattá kibontakozott válfaja a szerepjáték fantasy. A ~ Lukianosz, Rabelais, Jonathan Swift, William Blake, Lord Dunsany, E. R. Burroughs, Abraham Merritt, E. R. Eddison, H. P. Lovecraft, R. E. Howard, Fritz Leiber, Jack Vance, L. Sprague de Camp, Lin Carter, J. R. R. Tolkien munkássága nyomán a 20. század közepére alakul ki.


SZEREPJÁTÉK FANTASY: a zsáner fantasy önálló irányzattá kibontakozott válfaja. Kezdetben a Gary Gygax megalkotta, elsősorban Robert E. Howard, Fritz Leiber, Jack Vance és J. R. R. Tolkien műveire alapozott Dungeons&Dragons (utóbb Advanced Dungeons & Dragons) szerepjáték fantáziavilágaihoz (ld. Dragonlance, Forgotten Realms, Ravenloft, Dark Sun stb.) elsősorban a szerepjáték népszerűsítése céljából készülő művek, később valamennyi fantasy szerepjátékhoz (Earthdawn, Ars Magica, M.A.G.U.S., Káosz, stb.) írt, illetve ezek eszköztárát mímelő irodalmi mű.

Az első ~, amely elsöprő közönségsikert arat, Margaret Weis és Tracy Hickman Dragonlance Chroicles (Sárkánydárda Krónikák) című regényfolyamának első három része: Dragons of Autumn Twilight (1984: Füssi-Nagy Géza, Az őszi alkony sárkányai, 1992), Dragons of Winter Night (1985: Füssi-Nagy Géza, A téli éj sárkányai, 1992), Dragons of Spring Dawning(1985: Füssi-Nagy Géza, A tavaszi hajnal sárkányai, 1992). Az 1990-es években napvilágot látott számtalan ~ közül kiemelkedik R. A. Salvatore The Dark Elf Trilogy (Sötét elf-trilógia) című regény-ciklusával: Homeland (1990: Hoppán Eszter, Otthon, 1994), Exile (1990: Hoppán Eszter, Száműzött, 1994), Sojourn (1991: Hoppán Eszter, Menedék, 1994).

Magyarországon az Atlantisz magazin publikál először ~-t: Margaret Weis és Dezra Despain Raistlin's Daughter (1987: Novák Csanád, Raistlin lánya, 1990) című novelláját. E mű előszavában értesülhetett a magyar nagyközönség először a ~-ról. Az előszó szerzője, Novák Csanád, mint maga írja: önkényesen "role-play fantasy"-nek, vagy "role-play sztorinak" nevezi a művet, és egyúttal a fantasynek ama ágát, amelybe a szóban forgó mű tartozik. Ekként fogalmaz: "A fantasy szerepjátékok, elsősorban az AD&D kitűnő történeteket, világokat teremtenek meg a játék folyamán. A lejátszott kalandokat azután leírják, vagy a már megalkotott világban, a játékban kialakult jellemekkel újakat találnak ki. Nos ezeket a történeteket nevezzük mi role-play sztoriknak." (Atlantisz, I. évf. 6. sz.)

Az 1990-es évek elejétől, John Caldwell (Nemes István) A Káosz Szava (1990) és Wayne Chapman A Halál havában (1991) című regényének megjelenésétől, illetve közönségsikerétől kezdve a ~ meghatározó irányzat Magyarországon, az 1990-es évek második felében pedig a zsáner fantasy mellett a ~ túlsúlya jellemzi a hazai könyvpiacot és a magyar fantasy-irodalmat.

cucuboy írta: Lamorak: Igen, Barthes szuggesztív érvelése néha kissé túlságosan is nagyvonalú.

Íme egy példa az eufemizmusra.

Lamorak: Igen, Barthes szuggesztív érvelése néha kissé túlságosan is nagyvonalú.

cucuboy írta: Lamorak: Ez az Ulysses párhuzam azért kicsit problémás, nem? Jóval közelebbi kapcsolatok vannak mind irodalomtörténeti, mind szöveg szinten Tolkien és a mai fantasy írók közt, mintsem Homérosz és Joyce között.

Persze hogy problémás, csak mostanában Kristevát és Barthes-ot olvastam, és úgy tűnik, öntudatlanul is azt szűrtem le belőlük, hogy a csúsztatás elfogadható érvelési mód...

Fantasy, mint téma: Azt kell mondjam, hogy a hiányérzet nem lep annyira meg. Tulajdonképpen a fantasy tényleg annyira tág dolog, vagy legalábbis amikor már minden benne van, akire hagyományosan azt szokták mondani, hogy fantasy, hogy tulajdonképpen teljesen jogos, hogy olyan, mintha nem mondanánk semmit... (vagy legalábbis majdnem semmit)

De ez van. Amikor én a fantasy-t próbálom definiálni, akkor tényleg nem teszek, mást, minthogy fogom azokat a m

Lamorak: Ez az Ulysses párhuzam azért kicsit problémás, nem? Jóval közelebbi kapcsolatok vannak mind irodalomtörténeti, mind szöveg szinten Tolkien és a mai fantasy írók közt, mintsem Homérosz és Joyce között.

Míriel írta: Bocsánat, hogy beleszólok itt a Nagyok dolgába, de a fantasy nem műfaj, hanem téma.

Engem egy kicsit ez is valami hiányérzéssel tölt el-- szerintem a fantasy 'tematikus' megközelítése gyakorlatilag azonos azzal, amikor a 'képzeletbeli világgal' akarjuk meghatározni, vagy azt mondjuk, hogy az a fantasy, amiben a 'fantasztikum' megjelenik. Ki kéne ezt fejteni, hogy mit jelent, hogy a fantasy 'téma'.

Bard: persze, hogy szövegekben gondolkodom-- én szövegekkel foglalkozom, és Tolkien szövegei érdekelnek. Ugyanakkor viszont tényleg össze lehet vetni a szövegek gyakorlatait filmekkel, képzőművészettel, stb-vel, vagy szociális-szociológiai gyakorlatokkal, mint ahogy Sárközy Bence barátom csinálta a Szövegek között IV kötetben (csak sajnos belevonta Tolkient, amitől nem nagyon működött a dolog). Bár ha Alan Lee-re vagy John Howe-ra gondolok, nem nagyon látom, mitől 'fantasy festő' valaki, azon kívül, hogy 'fantasy témákat' fest; stílusban, kompozícióban, stb-ben az égvilágon semmit sem látok az általam ismert Tolkien-illusztrátorok között, ami közös vonásként 'fantasy festőként' képezné meg őket. Kalamazoo-ban jövőre lesz egy 'Tolkien('s) Art' szekció, ahol képzőművészetről és illusztrációkról lesz szó, Jane Chance szerint ha szerencsénk van, meg tudjuk szerezni Ted Nasmith-t előadni benne... kíváncsi vagyok.

A teológiai hatalom kérdéséről más fantasy-ban nem tudok nyilatkozni; annyit tudok mondani, hogy az Earthsea-ben szerintem nincsen-- na, ott van mágia (persze azt a teremtővel való operálást meg lehetne nézni közelebbről is). De azt egyáltalán nem gondolom, hogy ez kimondottan Tolkien kereszténységéből eredne-- az Eddában is teológiai hatalom van, az Iliásban is (minden primér módon mitologikus szövegben), és nem látom, miért ne lehetne olyan fantasyt írni, ami nem explicite keresztény (egyébként szerintem Tolkien sem explicite keresztény, Joseph Pearce és ortodox társai akármit is mondanak), de teológiai hatalommal operál mechanisztikus mágia helyett (l. Dragonlance sárkányos könyvek).

Az megint érdekes kérdés, hogy a fantasy-olvasók miért látják Tolkient előképnek. Az, hogy a narratív megoldásokkal, karakterekkel, alapvető világmodellel dolgoznak, az semmit sem jelent; Joyce sem eposz, annak ellenére, hogy az Odysseiának a narratív megoldásait, stb.-t veszi kölcsön. A válaszom ismét az, hogy nem tudom; valaki, aki jobban ismeri a fantasynak nevezett szövegeket majd megmondja.

Persze, nem kell leszűkíteni, csak egyenlőre elsősorban a keresztény Tolkiennél találunk erre példát.

Valahogy egyet kell értenem.

Százezer üdvözlet!

A teológiai erőt, vagy a szakrális hatalmat ne szűkítsük le pusztán a keresztény vallásra! Ezzel diszkrimináljuk a többi vallást és eszmerendszert

Százezer üdvözlet!

Bocsánat, hogy beleszólok itt a Nagyok dolgába, de a fantasy nem műfaj, hanem téma. Ezt S. Sárdi Margit analógiájára gyártottam, aki a Magyar Sci-fi Társaság, vagy valami hasonló elnöke, és mellesleg a régi magyar irodalom doktora. Ő mondta ugyanezt a sci-fi-ről. Nyilván van valami külföldi forrása a dolognak, ha valakit komolyabban érdekel, utánanézhetek.
Üdv: Míriel

Na megvan. A topicot nem olvastam végig, csak Lamorak hozzászólásait. Berakom ide a lényeget:

"A teológiai er

Bard: egen, félreérthetően fogalmaztam... A "modern fantasy" nem csak Tolkien irányából közelíthető meg, ez tény. Azonban ezen belül kialakult szerintem egy meglehetősen jelentős szövegcsoport, amit leginkább Tolkien irányából olvashatunk, mert ő gyakorlat rá a legmélyebb hatást.

Másrészt tényleg érdekes lehet Tolkient összevetni az általad említett szerzőkkel is; nem tudom, hogy ez pontosan milyen eredményt hozhat, de az biztos, hogy eme szerzők hatása együttesen befolyásolta a modern fantasy alakulástörténetét. Ez pedig szvsz elegendő indok arra, hogy összevessük eltéréseiket és hasonlóságaikat.

cucuboy: Nekem azért nem tetszik ez a néz