Versek

Én is hoztam egy verset, Nem a legjobb, de azért remélem olvasható.

Az ifjú szerető


Régen volt már eme történet,
ahol még királyok és lovagok éltek.
Egy ifjú szerető, ki öreg lovagért epedett,
De nem kaphatta meg azt, akit szeretett.
Szerette a lovagot, szép volt és dalia
Szívének uralkodója lett e dalia
Csodálta őt, tisztelte, szerette
de ő csak egy ifjat látott benne.
Szép fiatalt, de nem nőt,
Barátként nagyon becsülte őt.
De a leány nem így érezte,
Ép a lovag korát tisztelte.
Öreg, de mégis fiatal,
Ez, mely minden lelket felkavar.
Sokan mondták:" Túl koros!
És az elméje is boros!"
De a leány akkor is szerette,
Még ha őt más is szerette.
Értett a lovag jóhoz, rosszhoz,
Italhoz, és sok szép asszonyhoz.
Sírt is sokat a hercegnő.
"Miért nem vesz engem észre ő?"
Sírt belül, de kívűl nem tehette,
sok más rivális akadt mellette.
Köztük egy igen közeli, jolélek.
Ki miatt nem akarta feltárni az érzelmet.
Így nem mondta, csak gondolta,
Hisz azt senki meg nem hallja.
Szerette őt, de nem szerethette,
Mert közte és ő között hevert egy
Mély szakadék, a civilizáció maga,
Mely a mélyben a szabályokat szabta.
Itt a fiatal, arra az öreg
Mily távol, de mégis oly közel
Álmodott a királylány sokat,
Ahogy virágos mezőn hajtják a lovat
Vagy sötétben ülnek a tűz melett
És derekasan tartják a tekinteteket.
Vagy rablók támadnak, de megmenti ő,
És szerelmet vall neki a megmentő.
De a rideg valóság nem ez volt,
Már lett győztes-- már megvolt.
A fiatal szív erősebb mindennél,
Nem marad a szerelemből más csak emlék.
A kedves szavak, érintések bíztattak,
Csak baráti közeledést takartak.
Ez több egyszerű emléknél
Nincs többé íly szenvedély.
Halott ő már, fiatal létére
Nem izgatja fel már férfiak nézése.
Magába borul, de mégis közvetlen
Lelke is teljesen önzetlen.
De szívét már nem adja
A kulcsot is messze eldobta.
Akinek megmondá, hol a kulcs,
Az halott már -- és elavult.

Szerintem jobbat irtok ti dehát kisérletezni szabad, nem??

Hát, ma reggel is rám parancsolt egy vers, hogy írjam meg - inkább már nem is fűzök hozzá kommentárt, aki tudja, az tudja.

(Utóhang a Fa és a patak énekéhez)

Ha nem is hívlak már többé, mert nem szabad,
hív majd helyettem az őszi eső,
talán kitartóbban, mint ahogy én hívtalak;
úgyis hová sietne? ő maga az idő -

Ha nem is hívlak már többé, mert csak a fájdalom
futna végig a csontkezű ágakon,
talán hangosabban, mint ahogy én hívtalak;
köröttem már táncot járnak a falak -

Ha nem is hívlak már többé, szavakkal mindhiába,
hívlak majd fénnyel, mint a Nap,
míg nem bukik a szunnyadó őszi sárba -

de újra ébred érted, ha tavasz jöttén
újabb jelet vonnak ráncosodó homlokunkra
a halak -

---

Azt hiszem, mégis mondok vmit, nem bírom ki : akár körkérdés is lehet (most is, talin is), vagy ahogy akarjátok: nektek mi a tapasztalatotok/célotok a saját költészetetek értelméről?
(az én élményem, ami sajnos megerősítést nyert, hogy a szavak valóban kegyetlenek, nemhiába írtam le kétszer, és nemcsak megtréfálják az embert, hanem ki is készítik teljesen - ami meg a szavak mögött van, azt olyan iszonyatosan nehéz elérni... de korántsem lehetetlen. az megint más kérdés, hogy mi kell ehhez.)
Szóval útjára bocsátom most ezt a gondolatot

---

a taliidőpont nekem is teljesen mindegy: a határozatképtelenség elkerülése végett azt mondom, legyen holnap, azazcsüt délután 3 óra, szentendrei hévmegálló

Dodiee: az első 3 vsz utolsója nagyon igaz lett! [size=9:2oqfrms4]sajnos[/size]
Elryn: minden fa alá valakit temettek... Basszus! És emellé pont most megy a Memory of trees Enyától. A Két világ közt honnan van? Vmi darabból, vagy együttes énekli? /Ciki, ha csak én vagyok ilyen tájékozatlan... /
Péntek mellett vagyok! Csütin nem tudok menni.
Saját:

A hamvasztó

Hát itt vagy. Utoljára itt.
Nem tudom, a halálba mi vitt.
Szánalmas vagy, csak egy test,
Mi nemsokára majd formát veszt.
Én látom utoljára az arcodat.
Tudod, nemsokára nem hazudhat.
Nem így ért el téged a halál.
Tudom. Nekem is volt anyám.
Láttam a szenvedést hófehér arcán.
Te is szenvedtél. Átlátok az álcán.
Szerető kezek hazudtak helyetted.
Gyötrődő arcodra fényes békét tettek.
Engem csapnának be? Nem te vagy az első.
Sok ilyet láttam már, halott tűzbemenő.
Anyám arcát én tettem széppé.
Szebb volt, mint minden élő lényé.
Őt is én láttam utoljára.
Utolsó csókot is én adtam ajkára.
A tűz levette róla halotti maszkját.
Terád is ez vár. Leveted álruhád.
Én látlak utoljára. A tested.
Minden földi formádat elveszted.
Átérzem tehát a halál fenségét.
Úgy, ahogy te nem a kemence hőségét.

Ezt pedig most találtam a neten. Gyönyörűszép.

Lament to Arwen

'The sun falls under the sea.
Night approaches.
The mountains lean on our lands.
King Elfstone, king of the west
passed into the shadow.
Girl of Summer, Flower of the Spirit!
Bent is your straight road now.
The Lords of the West fell into the gloom.
Is your soul heavy, o Wife of the Moon?
Golden is the fore-cutting water of the ships, westwards they went,
from the East they approach -
your longing for your beloved is heavy under the heavens.'

Könnyek közt

Majd holnap biztosan megfogadom tanácsod,
Holnap elhiszek minden hazugságot,
Holnap majd úgy reménykedem,
Ahogy most érzem, hogy minden reménytelen..

A Vonatos vers továbbra se került elő, viszont kusza agyamból előcsaltam az első 3 versszakot..

Zuhanunk, akár a szárnyaszegett madár,
Úgy fáj most a szívünk, dobban egyet, s megáll.

Odadobunk mindent, hogy nyerjünk egy pillanatot,
Kérdeztem az Eget, hogy miért, s ő hallgatott.

Nem mondta hogy kapni csak üres kézzel lehet,
S térdre hullva nem nyújtunk segítő kezet.

remélem megtalálom a többit, vagy eszembe jut a vége..

Az élet rendje
[size=9:1d0cf0q4](a gyermekkor siratója)[/size]

Régóta barátok voltunk,
egymás szavára hallgatunk,
együtt voltunk jóban, rosszban,
így játszottunk rég a koszban.

Jót mulattunk kint a réten,
nem is volt az olyan régen,
mikor virágokat szedtünk,
s fáról csórt körtéket ettünk.

Azt hittem, hogy sose mész el,
barátságunk sose vész el,
De elmúltak a gyermek évek,
s elváltak útjaink végleg.

Megsiratlak, eltemetlek,
pár év múlva elfeledlek.
Jönnek majd új, színes álmok,
amikre majd épp így vágyok.

Na jó, de most akkor csütörtök vagy péntek? Nekem édesmind1!
Holnap reggelig tessenek eldönteni, mert utána nem nagyon fogom tudni nézni a topikot egy darabig...

Jó a csüt is meg a pént is,csak legyen már tali és legyetek minél többen és minél hosszabb ideig Most rohanok és nem is leszek már addig netközelben,úgyhogy értesítsetek SMSben!

Mindenkit üdvözlök:Szofi

Egy saját is: érdekelne mi a véleményetek róla.Nem lett a legjobb, de nem hagyja magát átírni.

Két világ közt lebegve a semmiben
A kétségek nem hagynak nyugtot nekem
Gyűlnek a jelek s nem tehetek semmit
Lekötnek létem sziklaláncai.

Egy sötét, kihalt utcán menve
Lépteket hallok, de csak árnyak
-Porból s ködből rettegéssé szőve-
Félek, hogy engem hívnak, várnak.

A lelkek erdejében ébredve
-Hol minden fa alá valakit temettek-
Nagy hegyként zuhan rám a félelem:
Én is csak közülük vagyok egy.

Üdv!

Bocs a következőért, hogy nem teljesen vers, és még csak nem is saját...
A kedvenc dalom szövege, és nagyon megfogott.

(KÉT VILÁG KÖZT)

I. RÉSZ - a semmi fekete ege alatt

Ma éjjel nem repülhetek, könnyes a szemem, a könnyek súlya gúzsba köt
Újra egyedül vagyok a fájdalmammal, sötétemben fényért kutatok
Két szél fújja arcom, a messzeségbe révedek, két világ halad el mellettem
Tudom, választanom kell, melyiket veszítsem el, de elmém megkötözi a szárnyaimat, nem repülhetek

II. RÉSZ - a jöv

Ne haragudjatok, hogy rontom a hangulatot és a színvolnalat, de tegnap született egy "alkotás" és csak azért írom be ide, mert vki megkért rá.

Egy érzés

Elegem van, nem bírom tovább,
tárt karokkal várom a halált,
a gyűlöletben megfulladok,
e mély csapdából ki nem jutok.

Nyugalom az, amit kívántam,
de olyan itt, mint egy kriptában,
csak a kötelesség mindenütt,
az élet vaskeményeket üt.

Egy zsarnok uralkodik rajtam,
én semmi rosszat nem akartam,
mire tanított, az gyűlölet,
az uralmának véget vetek.

Egy mély szakadék szélén állok,
oly büszkén, mint ősi királyok,
a végtelenbe vetem magam,
a élek majd békében, boldogan.

Pénteken csak másfél-két órát tudok maradni Csütörtök jobb lenne.
Laurelin: Kaláka - Hajnali rigók CD, 11.szám

Nekem is jó mindkettő időpont, csak a 3 óra nem, késni fogok. Majd megkereslek titekt, nem lesz nehéz. Kis értelmiségi társaság...

Cueddo: ha párbeszédes, akkor csoda. Tetszik benne a búcsúzás, amit a Patak mond. Könyörtelen, de mégis "visszavágyik".
Arlith: szép ez a Fa motívum... Amúgy az élet sz*r, a világ meg szemét.
Laurelin: tényleg nagy. Mágikussá teszi ez a sok meseszám, a dal fogalma, jelentősége.
Ma egy erdőről álmodtam, amit nemes egyszerűséggel Völgyzugolynak hívtak. Valószínűleg majd megírom, mert nehezen tudok másra gondolni.

Új élet jön

Átlagreggele volt ez a kiábrándult napoknak,
Nem más azoktól, mik eddig gyilkoltak.
Szemem sem rebbent létem sötétjére,
Megszoktam, már nem ijedek tőle.
De ezen a reggelen
Áttört az egeken
A fény, s úgy ölelte át a földet,
Mint anya a beteg gyermeket.
Madárdalt is hallottam a zajban,
A fülledt, masszás műanyag-morajban,
És álltam
És csodáltam.
Ez a reggel talán változást hoz,
Új élet jön, mi kevésbé kínoz.
Valami új volt ebben a légben, mozgott,
Megbolygatott, s úgy hittem, végleg megváltozott:
Az életem.
Azt hittem...

Én a péntekre szavaznék, mert csütörtökön jön haza anyukám és a nővérem Görögből, akkor jó lenne, ha otthon lennék.
De a péntek jó!

Sziasztok, nagyon jó verseket írtok!
Theala a Merlines versed teszett nekem hangulata volt.
Galadh, tök jó a rövid soros versed.
Leguan: Honnan ismerted meg ezt a Tóth Árpád verset? Én még sosem hallottam, de letaglózott. Annyira magamban éreztem minden szavát. Kösz, hogy betetted.
Na, én is hoztam valamit, ez az a bizonyos "nagy" mű

Lelkem erdejében
hívó dalt daloltam.
Háromszor szólt szépen,
ez az ének voltam.
Minden áldott estén
háromszor megszólalt,
Így varázsoltam én
igazzá valótlant.
Mert varázslat volt ez,
hívó dalba fogva.
Jaj varázslat volt ez,
senki nem hallotta.
Háromszor három hét
és még több is eltellt,
nem ismertem reményt,
egyre sötétebb lett.
Egyre halkabb ének
hagyta el az ajkam,
lelkem erdejének
mélyére bujdostam.
Mégsem hiába szállt
háromszor a hangom,
minden éjjel most már
válaszodat hallom.
Minden éjjel ezért
erősebb az ének,
Mert lakója lettél
lelkem erdejének.

Nekem jó mind2...

Üdv:
-- Mau[/b]

Még a kritikák:
már tegnap megírtam egyszer, csak ugyebár lefagyott a fórum...
Szóval:

Nefra: megint egy remek verset olvashattunk Tőled ugye a mostani talin már ott leszel?
Nahryien: csak így tovább!
Dodiee: köszi, hogy beírtad ezt a verset a bánatról, nagyon megfogott.
Elryn: téged sem láttalak még itt a Versekben, de ez nagyon tetszett!

A többi Weörest majd a talin ----> javaslatom:
aug28, csüt VAGY aug29, péntek délután 3 óra, szentendrei hévmegálló. Kinek jó, kinek nem?

Nos én is hoztam megint egyet. Elég zaklatot volt a tegnap estén. Többen is tudják, miért. Hát ez sült ki belőle.

Mondom, ésszel...
Négy sarka van a földnek,
csak négy pólusa a szenvedésnek.
Nem tudom sírjak, vagy nevessek,
győzzek,vígasztaljak, vagy sértsek.
Tény, ez egy szar világ.
A kés is korhadt fába vág.
Szegény fa is csak nyög nagyot.
"Semmi gond, én jól vagyok."
Ázott lepke a fény körül-
négy szárnyunk túl közel kerül.
Lángra lobban álszakáll,
a bajusz - szemem körbe jár.
És szól:" Csak ésszel,mondom ésszel!"
Kóválygok a részeg tengerésszel...

Sziasztok!

Most újra saját verset hoztam, megszületett az ötödik párbeszédes is. Nem tagadom, meg kellett érte szenvednem, talán jobban, mint bármelyik más versemért, és ezért közelebb is áll hozzám. (Azt hiszem, Weöres hatása nyilvánvaló. )
Ugyanahhoz a lányhoz szól, mint a trubadúr-énekem


A FA ÉS A PATAK ÉNEKE

Fa:
Búcsúzni tőled nem tudok én már,
édes lelkem, ha hallom hűs nevetésed,
hangom voltál, és csillagos egem,
éjszaka fodrai közt tündöklő tükröm.

Patak:
Gyökered mostam én nap és éj múlásán,
míg odafenn sajgó, lángoló körökben
Nap és Hold kutatták egymás nyomát –
látod, szívem, téged is keresnek.

Fa:
Ne keress engem, a földbe visszabújnék,
Csak te ölelj engem kegyes, jó vizeddel;
Földem és egem légy, mint az első napon,
Mikor áldva kelt fölénk a reggel.

Patak:
Talán csak álmodsz engem, szívem –
tápláltalak én, nap telt, s már más voltam,
az eget is lehoztam eléd, nap kelt, s már nem is voltam:
csak magad láttad iramló tükrömben.

Fa:
Ha te elmész, csillagom ki lesz már?
Kiben látom én a sugaras eget?
Ágam kiszárad, színem vele fakulván –
látod, a szavak kegyetlenek.

Patak:
Engem is mardos a kín, hidd el, szívem:
Lásd, medremen kívül hova futnék?
Őt keresem, kit ringatnak büszke hegyek,
simuló oldalukon nyüzsög egész kerek erdő –

de köztük sem találnék nálad jobbat, egyetlenem.

Nefra: nagyon köszönöm, de nem a GyU-ról írtam. A Frodósat Galadh versére írtam. Drága volt, puszi!
Leguan: halálos. Nem olvasta vki vmelyik talin? Nagyon megfogott az első versszak, és ismerős valahonnan.

Tóth Árpád: Álarcosan

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.

Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt
Boldog órát.

De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.

Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.

S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.

Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.

Nima: ez nagyon tecc. ez a vers. Nemtom, én soha nem tudok egy épkézláb verset összehozni a GyU-ról... talán mert maga az egész történet is annyira kiforrott, hogy már nem tudom tovább magyarázni. De te ügyin megoldottad. Csak egy kifogásom lenne... egyébként nyugodtan mondjad, ha fogjam be csöpp kis szám... Nna, szóval az, hogy a "Sátán" helyett nem lehetne inkább "Melkor"-t írni?? A szótagszám ugyanannyi, de ha már a GyU-ról szól... Egyébként tényleg tecc.
Cueddo: Weöres-t megszerettük általad.

Natalee: nagyon szomorú és szeretetteljes. Kicsiny volt az angyalok között... ez nagyon tetszik. Viszont a "csábításnak bedőlt" szerintem kicsit konyhanyelv.Épkézláb javaslatom nincs, de ez nem passzol teljesen.
Dodiee: Virág s világ... Érdekes párhuzam, először csak néztem, hogy fogod kibontani. Hát ügyesen.
Cueddo: Weöres valahogy olyan... bölcsen ír. Úgy, mintha mindent tudna, mégis segítséget kér ettől az égi gyerektől. Többször el kell még olvasnom, hogy megértsem. Jelenlegi agyi kapacitásom nulla.
Area:
majd ha minden virág elszáradt,
amit tőled kaptam éljen a mulandóság! Az egész vers fájóan őszinte és tiszta, de ez a kis képecske nagyon méllyé teszi számomra.
Galadh: csak egy gondolat... Az elcsigázott Frodó jut róla eszembe az Emyn Muilon.

Régebbi:

Válságaink

Kifogásaink sűrű labirintusában,
Mint véres, gyilkos tusában,
Viaskodnak nézeteink.

Ha meghallgatnád elcsépelt okaim,
Ha megtalálnám hullott szárnyaim,
Meghalnának érveink.

Szemeink néha összecsapnak, dühösen,
S ha szánk nem mondja, mi van szívünkben,
Azért még érzik a lelkeink.

Régi és új nézetek fárasztó sorát,
Mint a Sátán vörös lángostorát,
Ziláljuk, s ömlenek könnyeink.

Nincsen békénk. Mint két testvér,
Kiket összeköt a múlt és a vér,
Küzdünk. Átkok a szüleink.

Talán lesz egyszer egy halk óránk,
Ha már kifogytunk a szavakból, s némaság ül ránk.
Akkor összeérnek kezeink.

Addig csak harcolunk az éjben,
S nappal, örök szenvedélyben,
Míg holttá válnak tetteink.

Üdv!
Nagyon jókat írtok, csak sajnos most nem lesz időm rá reagálni.
OFF: Az elkövetkezendő egy-két hétben kissé ritkábban leszek, amíg be nem kötik azt a rohadt adsl-t, a jelenlegi netem halódik. ON
Csatlakozom Cueddo ötletéhez a csütörtöki topictalira vonatkozóan. Egyben javaslatot tennék arra is, hogy - mint a múltkor - délután háromkor találkozzunk.
Legyetek jók, és írjatok sokat...

Dodiee: ez csodálatos, lenyűgözött, mintha megszólalna a vers...

Saját:

REQUIEM

Nem a földről, hanem az égből jött
kicsiny volt az angyalok között.
Zeneként a földre szállt,
társául fogadva a halált.

Tudta meg kell halnia,
mert a zene volt ő maga.

Zseni volt, de nem értették
csak halálában szerették.
Csodával fizetett a rabságért,
elrabolt szabadságáért.

Tudta meg kell halnia,
mert a zene volt ő maga.

Zenéje miatt a rabságból kitört,
így lett szabad, de belül már őrlődött.
Csábításnak emiatt mindig bedőlt,
ez volt elrendelve mielőtt a földre jött.

Tudta meg kell halnia,
mert a zene volt ő maga.

Requiemét mire megírta,
már halványult benne az utolsó szikra.
A zenét magából komponálta,
vérének utolsó cseppjét is erre áldozta...

Így ért véget a CSODA,
mert a zene volt ő maga.

Nem tudom, hogy lehet hozzászólást törölni, ugyhogy csak a tartalmat változtatom meg. Beteszek egy verset, remélem nem volt még, páran már ismerik..

Virág s világ

Virág. Szél fújja, vihar tépi,
s nem törődik semmivel.
Világ. Ínség és halál,
Fájdalom, nem érjük be semmivel.
Megint egy virág…Bogár rágta,
Haldokló, színtelen.
Furcsa egy világ..
nekem ez a mindenem.
A világ kicsit olyan
Mint a rét..
Van benne szép is,
rossz is, értheted,
mindennek oka van,
s így jelentik az életet.
S lehetsz te lázongó,
Nem éred be semmivel,
De van e értelme?
Ne törődj vele,
Légy boldog,
Hisz csak élni kell.

Javaslom, hogy 28-án, csütörtökön legyen a tali.

Hoztam nektek egy újabb Weöres-verset:

RONGYSZŐNYEG, 21.

Te égi gyerek, hogy nyomra lelek
s meglátlak a földön végre:
sose hittem én, hisz e táj szegény,
síkos, becsapós a reménye.

Idők elején álmodtalak én
virág-ölü mennyei kútnál,
fény sávjai közt, tűz ágai közt
féltő szívemben aludtál.

S egy Hölgy, akinek fejéke a Hold
s négy szörny a ruhája fodra:
áldó-szeliden szemedre hajolt
és megcsókolt mosolyogva.

Ó mennyi öröm az égi körön!
véltem, nem lesz soha vége!
Most sorsom a föld, hol a vágy üvölt
s tajtékzik a kínok mérge.

Te égi gyerek, te angyali-jó,
mért jöttél szökve utánam?
Óvd lépteimet, mert sűlyedek, ó,
sűlyedek az éjszakában.

Javaslom, hogy 28-án, csütörtökön legyen a tali.

Hoztam nektek egy újabb Weöres-verset:

RONGYSZŐNYEG, 21.

Te égi gyerek, hogy nyomra lelek
s meglátlak a földön végre:
sose hittem én, hisz e táj szegény,
síkos, becsapós a reménye.

Idők elején álmodtalak én
virág-ölü mennyei kútnál,
fény sávjai közt, tűz ágai közt
féltő szívemben aludtál.

S egy Hölgy, akinek fejéke a Hold
s négy szörny a ruhája fodra:
áldó-szeliden szemedre hajolt
és megcsókolt mosolyogva.

Ó mennyi öröm az égi kötön!
véltem, nem lesz soha vége!
Most sorsom a föld, hol a vágy üvölt
s tajtékzik a kínok mérge.

Te égi gyerek, te angyali-jó,
mért jöttél szökve utánam?
Óvd lépteimet, mert sűlyedek, ó,
sűlyedek az éjszakában.