Versek

Átok


Ember emlékezet óta nem volt itt élet
Mert ami megtelepedett megölte a méreg
Itt csak pusztulás vár mindenre
Mert e helyet elátkozták az istenek

Kik valaha itt éltek, nagy árat fizettek
Csak azért, mert kiátkoztak titeket
Véretekkel szennyezték a szent oltárt
S az imájukat elekzdték Hozzá...

---

Fájdalom:

Miért kell élni, hisz ez csak fájdalom
Az emberek néznek, s sugárzik belőlük a szánalom
Elmennék, kitörnék a ketrecen túlra
Hol a fájdalom mi' hamar múlna

Torkig vagyok ezzel az átkozott élettel
Miért sújtasz így, mond mit vétettem?
Mindössze egty dolog tart csak életben
A barátom iránt érzett óriási szerelmem

---

Utca

A parancsokat be soha sem tartottam
S annak köszönhetem, hogy ide jutottam
Itt élek, tovább nevel az utca
S életemet pedigm már korán eluntam...

Nagyon jókat írtok.

Elmélkedés:

Az elmélkedés órái ezek
Ha ennek vége, örökre elmegyek
Hiába a gyász mindent befed
S nap nem süt át a fellegeken
Hiba volt támadni vagy mégsem?
A fejekben még mindig ott a kétely
De ami volt megesett
Visszavonni nem lehet

Kinek a hibája e óriási vereség
Ott hol szertefoszlott az összes remény?
Apák, ifjak ls hős lovagok temetve
S egykor oly dicső hírük feledve
Csonthalmaikon az ellenség mámorban úszik
S az idő e helyen örökké lassabban múlik
A több ezer özvegy éjszakákon át virraszt
Mert nem maradt számukra vigasz

Az egykor mesés ország vérben ázik
S népe kint a fagyos télben fázik
Hogy a katasztrófáknak vége lesz e valaha
nem tudni, s felfogni sem képes semmilyen akarat
De addig is csak szenvedek tovább
S reménykednek, hofy békéjük keresztezi valaki sorsát
De így dicső múltjuk feledésbe merül
S bizzunk, hogy onnan valaha elő is kerül...

Novégre tudok írni a fórumba... szerencsés napom van, pont kifogtam egy o'an napot, amikor végre nem sz/rakodik délután a sulinet

Írtam magyarórán még egyverset (gyilkosoztunk, mert az osztály kb. háromnegyede énekkarral volt vmi kiránduláson ):

Maffia

átvágott torokkal
véremben fekszem
nincs aki pokolra
szálljon helyettem

Üdv.
-- Mau: Rayamau, mGandanyewa, Moremeoi
Ja és ps.: nem tegnap ünnepeltem a névnapomat, de azért köszi mindenkinek

Sziasztok!
Majd kérhetek kritikát is? (bagoly mondja verébnek.. most nekem nem nagyon van lehetőségem fójumozni )
Hoztam egy újabbat, bár egy-két része kicsit gyengécske...

Nem fáj!

Nem fáj, hogy távolból ámítod lelkem,
Nem fáj, hogy rajongók zsonganak körül,
Nem fáj, hogy nem tudom, hazudsz-e nekem,
Nem fáj, hogy szívedben nem vagyok egyedül.

Nem fáj, hogy éltemért mit sem kapok,
Nem fáj, hogy érezvén, semmit sem tehetek
kettőnkért, mástól csöpp gyönyört lopok,
Nem fáj azt hazudnom magamnak: szeretlek.

Nem fáj, hogy tudom már, felejthető
minden, mit átél az ember és érez,
Nem fáj, hogy emléked mossa idő,
s mint hullám a sziklát, felemészthet.

De él még az emlék, s — bár szenvedést tagadok —
Gyűlölet, szeretet együtt fáj, kavarog.

Üdv:
-- Mau

Tudom, h nem túl jó, de ez jutott eszembe.

a lét húrjain vonagló vonó
isten keze s a világ
fájdalmas zene -

vagy talán semmi

talán szétzúzzák arcodat,
talán már nincs mibe temetni
a hangokat

Ha itt lennél kedves.
kedvem visszahoznád
s, a szívem repdes

ha itt lennél
nem búslakodnék örökös éjszakán
mint bagoly a fán

de nem vagy itt és megesz a bú
mely mostanában nagyranyúl
nagyra nyúl mert nagy a bánat

s felemészti a várat.

Hát én mindig tudtam hogy egy költő bújt el benned Galadh azt nem gondoltam volna hogy ilyen szépet is tudsz írni gyönyörű!!

:bounce: :hello: :bounce: :hello:

Sziasztok!

Bocsássatok meg, hogy így eltűntem, meg nem is nagyon írogatok most... De Ti még mindig nagyon jók vagytok Külön kiemelném Mau Embervadászatát, Galadh Búcsúját és Szofi harmadik négysorosát

Temető

Kősír halma
Hideg kövek
Rém alakja
Halkan lebeg
Benne élek
Szürkeségben
Emberiség
Szenvedésben
Te benne élsz
Mi benne élünk
Dicső múltról
Nem mesélünk…



Búcsú

Talán ha majd meghalok
Elvisznek az angyalok,
Talán pokolra jutok.
Egyszer, ha majd meghalok.

Talán egyszer szerettem,
-Nem fogtad a két kezem-
Egyszer régen szerettem,
-Nem álltál ott mellettem.-

Bárcsak, bárcsak gyűlölnék,
-Lennél te Föld, és én az Ég,-
Talán hogyha gyűlölnék,
-Valahol összeérnénk.-

Bárcsak, bárcsak itt lennél,
Mindig csak te kellenél,
Ha már nekem itt lennél…
A szerelem véget ér.

A történet vége:
Égő-örök fájdalomnak
tolvajból gazdája lattem-
magyarázatot nem ért s fogad,
kit le7,1kor úgy szerettem--
h jobb létre szenderedtem...

Sziasztok Drágáim!

Toma:Gyarló...:eddig ez a legjobb-nekem speciel az első változat jobban tetszik
JB:I(n+5):NAGYON JÓ!
Galadh:Ne érts!-a szívemből szól-és a képeit is imádom
Újra kél a Nap:érzékletes,jól kifejtett
Reménybe temetve:a kedvencem jó a párbeszédes-visszaemlékezős technika
Nima:"A fényes félelemben...":nagyon teccik-bár a rímek tompák és a ritmus botladozik,de a képek,hangulatok gondolatok kárpótolnak
Téged nézve:mint6 rólam szólna...-a szívemre vettem... 8O (Bár szvsz 1 hímneműhöz íródott,de le7,h vki engem ilyennek lát...most...-ne adja az ég...!?!)
Búcsúzás:+int 1 új aspektus/hangnem-IMÁDOM!
Bűnhődtem érted...":(mint a Téged nézve-nél...)fáj.de az én történetemnek más vége lett.
Area:Mintha: :itscool:
Mau:Embervadászat RULZ

És most pár saját-csak a szokásos 4sorosok :

Fojtogatom magamat.
Elönti számat epe-hab,
amit a gyomrom felböfög.
Álmodok magamnak kín-ködöt.
*************************
Tagolatlan állati üvöltés
marja a torkomat,üstöllést
leszárad tőből két kezem...-
vagy mit még nem mertem:MEGTESZEM...!?!
*************************
Árnyék-egér fehér gyöngyön-
borzongásom dalba öntöm,
s harangok szavát hallagatva
felnézek a csullagokra.
*************************
(Névnapomra)
Megnyugtatón napszítta-szürke,
langymeleg kövezeten
befogadlak,Őszi Napféy-
s Kincsem magamban meglelem...
*************************
(Magamhoz)
Önzésed süllyeszt el téged,
Lángoló Lady,fény-hajó-
várod,amíg eljön érted
az Árból Felbukkanó...

Ennyi voltam.Üdv.!KRITIKÁT!

Mára az utsó:

nincsen szívem
elrohadt
sok keserves
év alatt
jéggé fagyott
össze a vér
szív helyére
nem sokat ér
ha elolvad
nem marad más
légüres tér
összeomlás


üdv mindenkinek:
-- Mau

Ennek a kezdeménye szintén a talin íródott, de azt nem tudtam visszaidézni, úgyhogy újraírtam. Érdekessége ennek és a következőnek, hogy biológiaórán írtam őket

Merre van Kelet?
És merre van Dél?
Amikor még éltem,
miért nem jöttél?
És miért jöttél el
most, hogy halott vagyok?
S tudom, bárhogy kérdem,
választ sosem kapok.


-- Mau

És most a többi:

Embervadászat

Egy pillantás elég volt hozzá,
S összefolyt a Te és az Én
Egymást elejtve, bűvöletbe vonva
Múltat idéző tavasz estején.

Lelked volt a Víz, mely körülölelt,
Szárnyaltam szellemed szelén.
Szavaim énednek mélyére martak,
Mint fogak rágódtak égő velején.

Részegen szívtam tüzed magamba,
Csak portested hagytam helyén,
Elég volt nekem csepp véred —
Remélem, most már megérted:
Lényed örökre enyém.

Kicsit vámpírhangulatú meg néhol hiányzik a dallama, de egész tűrhető.

-- Mau

Sziasztok! Most nem nagyon van időm visszaírogatni, csak az új verseket írom be.

Először a talin született egyetlen két értékelhető szösszenetem:

Gyökök, szavak, rideg igék,
cifra etimológiák
börtönébe zárva az emlék
megfagy hamar.
Szép halál.

***

Ha majd a Nap nyugaton kel,
a világnak akkor pusztulnia kell.
Ha majd a víz is vörös lánggal ég,
szívem porrá omlik, s elviszi a lég.


-- Mau

Daeron: csak az undorítóbb példányokat. E harcos egyszerre fél s bátor. ez nagyon jól jött ki. Tetszik.
Area: nagyon jó ez az ütős vége! Kis szerelmes, jajj, csak nem meghalt? Erre... Puff.
Elanor: basszus, tényleg! Így, értelemesebben olvasva tényleg OTT VAN az a két csillog! Bocsánat, sötét voltam, mint az éjszaka.

Tegnapi termés, a múltkori mondatommal.

Bűnhődtem érted, s nem kaptam jutalmat.
Meghaltam neked, s meg sem mosolyogtad.
Csontjaimat törtem össze, hogy hallgasd.
Százszor lezuhantam csak azért, hogy láthasd.

Egyszer majd lepereg a hamu szemeidről.
Meglátod bűneid; és a súlyuk felőröl.
Meg akarlak óvni saját halálodtól!
Zokogok, mert látom, jövőd hová láncol.

Azért, mert itt vagy, még nem maradtál itt.
Önsajnálatod egy másik világba vitt.
Minden elpusztult körben, meg ne lásd!
Az én kínlódásom lesz majd a szent palást.

Nem szabad megtudnod, mivé lett életed.
Kopár, szürke táj; nagyon fájna neked.
Feláldozom magam, hogy ne lássam könnyeid.
Hulljon csak az enyém. A békéd megmelegít.

Aranymag: Nekem igen
Elanor: A csillog jó,hogy kettő. De ha visszát elhagyod, jobban kijön a ritmus. Amúgy ez csak a te szíved joga!

Mintha

Maszk mödé bújtatsz,
mintha szégelnél,
árnyékba csúsztatsz,
mintha féltenél.
Elloptad a lelkem,
mintha jó volna,
s rabul tartod most,
mintah adózna.
Lassan elhalványodsz,
mintha köd volnál,
eltűnsz előlem,
mintha meghalnál.
Elfogysz lassan a karomban,
mintha itt hagynál,
pedig itt vagyok a nyomodban,
tudom, megcsaltál.

Nimashilin írta: Galadh: ahogy Dingir mondaná: undorító egy faj ez a férfi.

Bárcsak így lenne...
De az a baj, hogy ez nem igaz :bawling:

Nimashilin: Érdekes meghatározás. Nem is tudtam hogy külön fajjá nyilvánitották a férfit.


Részlet a könyvemből:

-Csak tudnám miért kellett ennek így történnie?
-Ha ez nem így történik, lehet hogy nem is lennénk most itt!-jelentette ki
homlokát ráncolva Mahtan.
-De mi válthatta ez ki?-bökte ki Arminas a kérdést, ami mindannyiuk lelkét nyomta.
Ekkor egy ének hang csendült fel mögöttük.
Észre sem vették eddig, de valaki állt a sátor bejáratánál.
Az illető így dalolt:

Nyila, akár a madár messze száll,
Pengéje maga a halál,
Lelke, szíve ég s lángol,
E harcos egyszerre fél s bátor.

Fegyverei élesek, hegyesek s erősek,
De mégsem ezek, melyekkel győzhet.
Mert hangja, és dalai erősek,
Dallamai eget rengetőek!

De mind ez mit sem ér,
Ha szívében nincs egy csepp remény,
Csak félelem és kétségbeesés,
S többé már semmit sem remél.

Nima: igen, de nem véletlenül van ott két "csillog"

Elanor: fájdalmasan szép! Csak az utolsó vszakban szerintem sok az a két "csillog". Tudom, egyéni szoc.probléma.
Galadh: ahogy Dingir mondaná: undorító egy faj ez a férfi.

Még egy Arwenes vers.

Búcsúzás

Elfáradtál. Bevégeztetett.
Eljött a tél. Hajtsd le szép fejedet.
Szemedbe zártad a napot.
Mondd, most miért nem ragyog?
Lassan kinövünk minden reményünkből.
Nem érdemes többet várnod az élettől.
Haldoklik az erdő, véget ér az ősz.
Suhansz a fák között, mint sebzett lábú őz,
Ki visszavárja még útrakelt társait.
Hiába reménykedsz. Miattad hagytak itt.
Te akartál ebben a világban maradni.
De ne légy szomorú. Nem érdemes sírni.
Már minden elveszett. Mindennek vége van.
Ne várj jót, se rosszat. Halj csak meg titokban.

Kezed helyét még érzem a vállamon,
Visszhangozza szívemben a fájdalom.

Az arcodat még látom a szememben,
Lassan homokként szétfolyik kezemben.

Szemed még visszacsillog lükteteő szívemben,
Csillogva töri szét felépített életem.

Nima: ez oooooolyan széééééép!!!!!!
Jacopo: nagyon tetszik! A tengeres a legjobb!
Leguan: a keltás tetszik!
Galadh: Isten vagy!
Most csak pár szösszenetem van:

Sírni szeretnék, de csak némán állok,
nem tudom igaz e, amit most látok.
Olyan ez, mint egy bolondos álom,
vagy minen úgy történik, ahogy nem várom?

________ . ___________

Bár ne így történt volna,
Álomvilág volt az oka.
Nem így akartam befejezni,
A szerlmed elfeledni,
Te voltál a mindenem! Szeretlek!

Tinfgang: A versem nem Bp-ről szól!

Reménybe temetve

Köszönettel tartozom,
Mert mutattad az utat,
Hogy az ember remény
Után fölösen kutat.

Ne reménykedj- nincs csalódás,
Tanítottad nekem,
Szenvedéssé változtattad
Az egész életem.

Talán ebben az egy ügyben
Csalódást okoztál,
Reménykedtem életemben,
Hogy egyszer meglássál.

Két időmértékes, melyek a jó hangulatú cédés-füves(CD-füves)talin születtek. Az első kicsit átdolgozva:

Kelta keresztek kőkupolája
borul fejem fölé komoran,
letűnt koroknak halavány homálya
kavarog bennem -gyötri agyam.

2.
Ebéd

Hajdinakása bús ropogása
hallik ebédkor be a szobába.
Esznek a szolgák...-jegyzik meg halkan
S gyöngyfoguk alatt a kaviár harsan.

Ez pedig a Hősök terén látható óriásplakát-kiállításról kéredzkedett bele a füzetembe a sok Béla:szív:Kati, Itt voltunk és Mit bámulsz **csa? felírás közül.
1997. december 8-án, számomra ismeretlen költő tollából
Sajnálom
Sajnálom
most
hogy rajtam
nem segít a mámor
színes kövek fölé hajolva
engem nem repít a kéj
keserű szeszek habja
össze hiába csapna
sima tarkóm fölött
táncosok ősi hangja
fel már nem lazítja
szörnyű kedvemet-

hová tehettem el
azt a darab papirost
ami megsegítene most
mert arra írtam fel
hogy élni miért kell,
mikor eszembe jutott.

Szofi: A második négysorosodban az a plakátmosoly üt. De ezt kivételesen negatív értelemben használom. Olyan hivalkodóan Pilinszky szókapcsolat. Nekem egész elkeserítő. Most biztos megbántottalak, úgyhogy ezer bocs, a világ állatkertjeiből. De ez most nekem is fájt...
Jacopo: Új lendület az impressziókban
Aranymag: Annyira a mocskos büdös Bp. Imádom
Galadh: Zaklatott, de szép, mind a kettő.
Pusza!
Arlith
Ja Elryn kérdezte a múltkor: mert a zöld háttéren nem látszik rendesen a kék

Még mindig nem nagyon megy az írás, de azért javul a helyzet (azt hiszem), úgyhogy berakok két ilyen impressziókezdeményt. Véleményeket majd holnap írok.


Ennyi marad belőled -
egy fénykép a falon.
Emléked már halott.

S a fénykép is porlad,
tudom.

//

szürkületi tengerben

orvul öli
magába magát
a megkomponált magány

Tehát kritikák: Csillaglány: A Hullócsillag eszményi! Hogy jut ilyen haláli téma az eszedbe? Puff.
A Viszontlátás is tetszik, tényleg jók a rímeid.
Area:A legjobban az Egy tünde bánata fogott meg. /most a Farewell to Lórien megy a gépen, közben is az szólt. 8O ) Főleg ez a párhuzam:
Ami lobogtatta haját,
Mi repíti majd a hajóját.
Arlith: nem jut eszembe az új neved...
Az Aphrodité halálának a vége... Profi! Azt hiszem, még nem beszéltem a könyvről, amit vettem a múltkor. Édes kis pergamenlapos, lila borítóval. Ezért a neve nemes egyszerűséggel Lila lett. Szóval ide írom ki azokat a dolgokat, amik nagyon megfognak. Ez az utolsó rész ilyen.[size=9:3fs5j6nf] Amúgy ha az aláírásos dolog komoly volt, persze,h lehet az. Bár látom már új.[/size]Galadh: Ne érts... Azt hiszem, a középső része is megy a Lilába.
Nefra: Most minek áradozzak? Tudod te magadtól is, hogy istennő vagy! Úgy írsz, ahogy Dalí rajzol. Ez egy múltkori elmés gondolatom volt, gondoltam, megosztom veled, ha már rólad szól. Ja, kérésem is van. Küldd el nekem légyszi a Halas-Kagylós versedet, mert nem tudom, hová mentettem le! Köcce!
Aranymag: még mindig tetszik a Borús hajnal.

Mostanában érdekes szókapcsolatok jutnak eszembe. Pl. tegnap a Szigeten, a Bartók mellszobrot nézve: Azért, hogy itt vagy, még nem maradtál itt. Nekem tetszik. Mondjuk ez nem szókapcsolat, de ezen a tényen átsiklok. Szóval a következő versem is ilyenekből áll.

Téged nézve
/égbe, földbe/

Eltörött közöttünk egy virág, úgy suttogja végső titkát
Meglátott álomvölgyeink hasadékán át.
Úgy ragyogsz még egyszer szívem lüktetésén,
Mint megszűnő csillagok a semmi szűk közepén.
Lehullott becsületed, mint szentségadó csuklya.
Megkötözött érzések zsibongó bazárja.
Rózsaszirmok fonják körül tested,
Szerelmed kincsét magadban kerested.
Acélszürke akaratba születtél.
A belédnevelt hittől eltévedt, nagy lettél.
Az önimádatod tesz oly csodálatossá.
Lesz-e isten, ki bűnöd bocsátaná?
Ezüstbe foglalt romantika, arannyá gyilkolt értékek.
Felhőtollú halál-hattyúk csőrei gyötörnek.
De belőled nem lesz korbáccsal szeretett.
Te képes leszel megváltani életed.
Megváltozott sorsa a gondolataidnak;
Nem lesznek többé. Ezért megátkozlak:
Legyél az, aki mindig is szerettél volna lenni. És ne legyenek többé vágyaid.

[size=9:3fs5j6nf]Az alcím azt jelenti, h hol az égbe emelem Őt, hol a földbe döngölöm.[/size]