Versek

Alcarcalimo írta: Shaman: te egy állat vagy, (mellesleg, napokig filóztam, hogy mi a rosseb az az "Ördögej", mert ennek semmi értelme nincsen. Azt látom, hogy "Ödögej". Megnyugodtam. Ezt sem értem:)

Háháhááá, én is mindig Ördögejnek olvastam, és azt hittem, ez valami török hangzású szójáték akar lenni, mint a latinos Fikusz Kukisz. Úgyhogy most tök ugyanúgy vagyok, mint Alcar. Ja, apropó, Alcar. A versed, vagyis a verseid nagyon szép(ek). Gratulálok. És kösz, hogy megosztod velünk.

Dreamer_KF írta: Alcarcalimo

Mondjuk nem az én tisztem, de az Ödögej mintha egy mongol/tatár úriember neve lett volna. Sok asszonyt tett özveggyé

Banyek... beégtem... köszi:)))

Alcarcalimo írta: (mellesleg, napokig filóztam, hogy mi a rosseb az az "Ördögej", mert ennek semmi értelme nincsen. Azt látom, hogy "Ödögej". Megnyugodtam. Ezt sem értem:)

Ez off!
Ördögejnek szvsz semmi értelme, Ögödejről én sem tudom mi, de Ödögei úgy tudom Dzsingiszkán apja, vagy nagyapja volt.
Talán Mecsi felvilágosít...

Alcar!
A verseid-mint mindig-remekművek. :itscool:

Alcarcalimo

Mondjuk nem az én tisztem, de az Ödögej mintha egy mongol/tatár úriember neve lett volna. Sok asszonyt tett özveggyé

Snuff: jó kis összefoglaló)) Tetszett.
Shaman: te egy állat vagy, (mellesleg, napokig filóztam, hogy mi a rosseb az az "Ördögej", mert ennek semmi értelme nincsen. Azt látom, hogy "Ödögej". Megnyugodtam. Ezt sem értem:)
Tessék, itt egy vers (vagy olyasmi), saját, kedvenc formámban.

Őszi gesztenyék

Nem barnul más, csak a gesztenyelevél.
Őszbe felejtődött az idén a nyár.
Itt maradtam: egy furcsa vándormadár; hallgat, vijjog, majd újra némán beszél.

[…]

A fákról lehulló levélnek minden
szava-mondata csak haldokló zörgés.
Kezdek bús lenni, bár még zöld a föld és egy rózsaszín virágnak ma is hittem.

Vittem anyámnak egy színpompás csokrot,
a kisfiaimnak ölnyi gesztenyére
álmodtam arcot, tettem tenyerükbe, és megcsodálták, mit az ősz alkotott.

Megsimogattam, kezemmel faragtam
őket; szívemmel fúrtam órákon át.
Embert, házat, bútort és kis állatkát – mind mosolygós lett e fura kontrasztban.

De mégis fáradtak… halovány sárga
és gyenge a fény, ami rájuk hullik;
mesterkélt-meleg a barna, s elmúlik a kék, megmarad a rozsdás avar világa.

[…]

Nem barnul más, csak a gesztenyelevél.
Őszbe felejtődött az idén a nyár.
Itt maradtam: egy furcsa vándormadár; hallgat, vijjog, majd újra némán beszél.

Szárazra barnul a gesztenyelevél.
Lassan búcsút int az itt felejtett nyár.
Zörgő avart kerget a vándormadár; de nyarat a forgószélben nem remél.

2006-10-04

Tegnap este életemben először meditáltam, és annyira felszabadított, hogy még versre is ihletett. Talán kissé zakkant versike, de megosztom veletek, hadd legyetek boldogok tőle!

Háladal
Lobogó tűzön ég a múlt
Lelkembe vész, mi hajdan volt
Bűn és szenny porrá hamvad
Helyén ragyogó fény marad

Boldogság és Békesség
Küldi fényét szerte-szét.
Megleltem, mit elhagytam:
Megbocsátó szívem van

Tőled kaptam, Istenem,
Bocsád meg, hogy feledtem!
Emésztő éj elporlad -
Ölelésed számít csak.

2006. 10. 03.

Ödögej/Shaman írta: Snuffnak sok szeretettel:

Lét a tét.

beszartam, befostam és behugyoztam a reggeli finggal.
szétkentem a gecit a hátamon a pattanások ellen,
s megettem a fikámat is.
Csudaj szép nap ez a mai.

Ó, bazé..........

Shaman!
Nagyon képies volt! :sungl:

pályázatra készült, ma írtam, holnap adom be, ennyit a háttérről

---

Így írunk mi

Így írunk mi, kapkodva, sebesen,
A szavak rohannak szembe velünk,
Szinte már elnyelnek a betűk,
Vagy csak mi vagyunk kevesen?
Néha verset költenek az ifjak, rémes...
Olyankor jólesne helyette egy krémes.

A heves nem nyugszik meg soha,
Alkotói lázban égve harcol
A betűkkel, közben szótárt majszol,
S lába nyomán viharzik az út pora.
Vastag könyveket csap le az asztalra,
És már írja is, csak írja, írja...

A megfontolt bölcsen rágja a tollát,
Komótosan jegyzi le az ötleteit,
S egy egész délután is eltelik,
Mire megtalálja a megfelelő formát.
Elkezdi írni, de nem... mégsem stimmel,
Nem elégszik meg csak úgy egy félrímmel.

A nemtörődöm hanyag és lusta:
Ide egy rím, oda egy anafora,
Ni! Hát ez meg miféle óda?
Neki többre már nem nagyon futja.
Megvonja a vállát, ceruzát ragad:
'Onnan még hiányzik valami vacak.'

A fontoskodó lexikont bányász elő,
Lehord mindent, ami nem tetszik neki,
Mindenkit, aki csak a dolgát teszi,
S közben minden adatnak utánanéz ő.
De ó jaj, rövidek a sorok e nagy tudáshoz!
Arcán ott tükröződik mindig a pátosz.

A művészlélek gyertyafénynél ül le,
Mozartot hallgat és töltőtollal ír,
Hiába költött golyóssal annyi ír,
Yeats még biztosan nem ismerte.
Kávéházban teát kér és rímfarag,
De a nem radnótis rím másoknak marad.

Az impresszionista teletűzdeli képekkel,
Zöldnek tűnő napsugarak üvegfényével,
Életdarabkákkal és tinta-csészékkel,
Láz-álmokban megélt szín-ködös évekkel.
Minden sorban ezernyi szinesztézia,
Borús-vidám hang, fekete-fehér szépia.

És a cinikus verse? Kit érdekel...
Hanyag elegancia mindenfelé,
Félrekötött nyakkendő jár mellé.
'Kit érdekel, elődeim mit értek el.'
- mondja a nagy cinizmológus,
És felőle akár kék is lehet egy mókus.

Ahányan vagyunk, annyifélék lehetünk,
Írhatunk szépet szépen, jót jól,
Az Eiffel-torony tetején, vagy máshol,
Nem baj az, ha írni nagyon szeretünk.
Egy úton úgyis el kell indulni.
És hogy mi a tanulság? Így írunk mi.

2006. október 03.

Ödögej/Shaman írta: Snuffnak sok szeretettel:

Lét a tét.

beszartam, befostam és behugyoztam a reggeli finggal.
szétkentem a gecit a hátamon a pattanások ellen,
s megettem a fikámat is.
Csudaj szép nap ez a mai.

Áááááááááááááááááááááááááááááááá! 8O 8O Ez nagyon fölkavart!

Ödögej/Shaman írta: Snuffnak sok szeretettel

köszönöm szépen, tetszik a címválasztás és az utolsó sorban az archaizálás fontos szerepe a 'csudaj' szó jelenléte miatt. a többi pedig lélegzetelállítóan gusztustalanul zseniális.

Snuffnak sok szeretettel:

Lét a tét.

beszartam, befostam és behugyoztam a reggeli finggal.
szétkentem a gecit a hátamon a pattanások ellen,
s megettem a fikámat is.
Csudaj szép nap ez a mai.

ez csak egy hülyeség, mateklecke közben egy régi Drowse-komment jutott eszembe és leírtam rímekben a továbbgondolását. kicsit kaki de teccik

---

Agyam mélyén valami sír egy hógömb után,
Mely nélkül eltelt annyi sivár délután,
Tengődve a matekpéldák között, elveszve,
S magolva, hogy zajlott Ungvár eleste.

Agyam mélyén kiált valami nekem:
"Valaki hív, igen, ez az én nevem!"
Fülemben zakatolnak az évek, s a percek,
Már lassan két év és még mindig szeretlek.

Másnak kevés idő, vagy tán éppen hogy sok,
Repültek egyre csak az elköltött garasok,
Bánom is én, ha úgy tetszik, repüljenek,
Mindenem megvan, amit csak szeretek,
Agyam mélyén mindössze egy hógömböt keresek.

2006. 10. 02.

Ár Katha Pá giri dhari lá.

Lassan gyalogolunk, lassan a semmiben.
Bizonytalan léptekkel, a mindenség felé.
Minden örök, de mégis semmi nem az, aminek látszik.
Didergő hideg van, csak az elmém csendes.
Csendesen viharvert, olyan remegő kocsonya szerű,
melyet kint hagytak a téli hidegben a ház előtt.
S Rád gondolok most is, ha nem is vagy velem.
Eszembe jut a boldogság mely kerekeken érkezik,
eszembe jut a szomorúság mely kerekeken távozik.
Eszemben van minden ami a létezés gyötrelmét hordozza.
Az Igék és a Nagy ígéretek.
A hamis illúziók, s a körmönfont cselekedetek.
Valami fény világít, de most látom nem is az,
csak egy megszáradt viasz test, mellyel a beszűrődő nap játszott.
Leejtettem a kulcsot, az élet kulcsát. Nincs mi kinyissa álmaim.
Maradt a kispárnám, kitömött fájdalmakkal
s az éjjeli szekrényem benne ürességgel, értetlenséggel.
Az Úr templomában állok háttal a szentségnek.
Lehet hogy vizelek, de lehet hogy csak a vérem hull.
Minden másodlagos, az élet, a tavasz, s a harmónium mozgása.
Kántálunk együtt a földi Istenekkel. S mindenki mást mormog.
Elv és elvtárs kezet fognak, majd hátulról vágják el egymás torkát.
Az én késem életlen, s végig nézem Néró megölését százszor.
Még sem látom értelmét, a padlóra buggyanó meleg vérnek.
Kövek, kavicsok, sziklák és falak.
Nincs semmi csak a semmi.

Alcarcalimo: Nagyon szépek a versek Többet nem tudok mondani.

Köszi az építő jellegű kritikákat. Egyébként ez még egy tavalyi írás, azóta csak spanyol dalszövegeket írok (meg prózát)

Hát tudod nem akarom ezt a topikot szétgyilkolni. Nem hiszem hogy ide való lenne, meg teljesen más lett a faeceshez a hozzáállásom:)))

Ödögej/Pukimanó írta: Snuffles: ha gusztustalankodom, az nem jó. ))))))) mélyen vallásos lettem tegnap óta.

akkor meggyászolom a régi szép időket, amikor még tele volt kakával és testnedvekkel a topik. szipp.

Snuffles: köszi:)
Sú: egész nyugodtan! Írtam jobb szonettet is, tudom, nem is egyet... ez tényleg csak a szeretetről szól. "Csakhogy ezt a verset tiszteletlenség lenne elemezgetni, úgyhogy itt abba is hagyom. " Ne érezd így. Andi nem szokott erre járni, te csak kritizálj nyugodtan, tudod, hogy a jó szándékú kritikára vevő vagyok:)
Heheh... haj de szeretnék egyszer kijutni Stratford-upon-Avon-ba!!!
na itt egy hosszabb...

Az én tizenkét hónapom

Néha úgy tűnik a hűvös estéken,
hogy számomra az év csak a nyárból áll.
Jól tudom, nem szabadna, de így érzem,
ha az őszi szél a fák között kószál.

[…]

Hoz a szeptember sárguló lombokat;
potyogó szőlőszemek ugranak át.
A szomszédom kerti munkát halogat
élvezve a nap utolsó sugarát.

Az októberi vénasszony nyarakon
sok ezren kelnek vidám vándorútra.
Néha a szél sziszegését hallgatom
s lefotózom a színes erdőt újra.

Köd-hűvös, nyúlós november reggelek,
még elvagyok jól egy könnyű kabátban;
s a kávé íze, amikor felkelek
megmaradt ugyanaz ébredő számban.

Első cigaretta az ajtó előtt,
világít a parázs: még sötét van ám!
A hó végén boldog gyermek és felnőtt,
újra díszek függnek a karácsonyfán.

Megcsikordul az út bakancsom alatt,
tetőről lógnak méteres jégcsapok.
Kései ember a busz után szaladt:
elérte, én is mindjárt otthon vagyok.

Kifelé ballagunk a télből, de még
hideg van, kegyetlen hideg és sötét.
De nem veszi el, mit sok ember remél:
a várt tavaszt és a farsang örömét.

Hóvirág virít a smaragd fű között,
lassan éled a tetszhalott természet.
A tél a messzi északra költözött,
minden mi eddig szunnyadt, most felébredt.

Bolond szellő és bimbózó barackfák,
szárba szökkenő, alvó-kicsiny csíra;
friss arcú népek az utat tapossák,
izzadnak, s arcuk fedik el sikítva.

Virágzik a lila-fehér orgona,
anyu is annyira boldog, és lángra
gyúlnak a szívek – szerelem otthona
is ez a hónap a csókokat látva.

Utolsót csengetnek az iskolában,
és a vízpartra menekül mindenki.
Százezrek kiáltják: „csak erre vártam!”
Sok diák a múlt tanévet neveti.

A július a tikkasztó hőségé,
de olyan gyorsan változik az idő!
Hűsölünk a vízben, de a nap végén
ránk zúdul hirtelen a vad jégeső.

Sárguló kalász és szomjazó földek,
a tűzijáték után kihalt a part.
Kékek a villámok de a fák zöldek:
bár pár hulló levél már utcát takar.

[…]

A szomorkás ősz nemes szőlőt érlel,
és csillogó havat hoz a hideg tél.
Tavaszidőn a szívünk alig fér el,
nyáron a hársfa szerelmekről regél.

Ha őszi a világ, tavasz után sírsz,
míg a télen forró júliust várnál.
Minden évszakunk valahol vidám, hisz
kilenc hónappal több az év a nyárnál.

2006-09-14

Snuffles írta: De több ilyen nem lesz, szerintem a spontán, 'na ezt most leírom' hangulatból kikeveredő versek eredetibbek, mintha kotlok rajta fél évet és elvész az eredeti hangulat.

Ezzel egyet tudok érteni. Ha nekiesek a dolognak, nem sül ki belőle semmi jó, versnek nevezhető valami meg végképp nem. Éljenek a "jó" kis álmatlan, depresszív éjszakák.

Snuffles: ha gusztustalankodom, az nem jó. ))))))) mélyen vallásos lettem tegnap óta.

Én meg szenvedtem három napig, mire megszültem ezt, hogy stimmeljenek a szótagszámok és a rímek rendesen ;P De több ilyen nem lesz, szerintem a spontán, 'na ezt most leírom' hangulatból kikeveredő versek eredetibbek, mintha kotlok rajta fél évet és elvész az eredeti hangulat.

Ritkán véleményezek, de most megteszem.
Naras: tetszik, hogy sokszor elharapod a szavak végét és csak aposztróf jelzi a hiányukat, de a szótagszám miatt tényleg nem szonett. Igaz, az értékéből nem veszít, nekem tetszik, ráadásul a hangulata és a képei közel állnak hozzám.
Alcar: egyszerű, szép, őszinte. Kár is tovább cizellálni a véleményemet.
Artemisz: hű, szép kis sorozat. sajnálom, hogy nem hosszabbak az egyes versszakok, de lehet, hogy a pillanatnyi érzelmeket túlragozta volna.
Mecsi: mondtam, hogy valami gusztustalant írj, légyszíves. nem is állok veled többet szóba.

Naras írta: Snuffles, Artemisz: nagyon jók a versek!!
Nekem is van egy vonatos szonettem, beírom.

Szép, csak kár, hogy nem szonett... a szótagszámot tekintve nem az. A rímek okésak a legtöbb helyen szvsz, bár nekem nem mindenhol "ülnek".

Az alábbi sem az:) (az enjambementeket figyelembe véve, semmiképpen sem az, a többi... talán.... Shakespeare bácsi zseni volt, én a cipőjét sem köthetem meg.
Feleségemnek, Andinak, sok szeretettel szülinapjára)

Szonett Andinak

Szép vagy, mint a tündöklő kékes égbolt
szelíd ragyogása; kora tavaszi szellő
illata maradsz örökre! De rég volt
már, vagy csak tegnap, hogy elkeskenyedő,
kutató szemem megpillantott téged
azon a forró, nyári délutánon!
Mellém rendelt az édes-drága végzet,
s bár lett-légyen harapós szó a számon,
és akkor is szerettelek: elhiszed?
Ugye elhiszed, hogy csak te vagy nekem,
hiába múlt el több mint egy évtized,
szerelmem nem csillapult egy percre sem.
Te nő vagy, a Vénusz igazi fénye,
és az én fényem is, tizenkét éve.

2006-09-26

Snuffles, Artemisz: nagyon jók a versek!!
Nekem is van egy vonatos szonettem, beírom.

A vasútállomáson
(Az Anna Karenina nyomán)

Esik a hó és süvít a szél,
Mozdulatlan' áll a vonat.
A füstben halvány a lámpafény.
Még itt, kinn is üldöz a gondolat.

"Ki ez? Valaki más? Netán én?"
Ez az érzés fojtogat.
A füstből előlép egy árnyék:
Az, ki megfordította sorsomat.

Szótlan' néz rám, szeme lángol.
A tegnapi tánc emléke kísért,
Hisz ugyanígy nézett ott, a bálon.

S most utánam jött, hazáig kísér!
Mit fog mondani? Már az arcán látom,
De megkérdem: "Maga is utazik? Miért?"

Artemisz (Erenya) írta: Sziasztok. Hoztam pár hangulatfoszlányt:

Hmm, nagyon jók. Hirtelen Babits Messze, messze... című verse jutott eszembe róluk. Grat.

Sziasztok. Hoztam pár hangulatfoszlányt:

Mecsek:
Tág ormokon hosszan nyúló utak,
mély avar-ágyban csordul a patak.
Elhagyott tárnán lép át az idő,
a fennsíkokon medvehagyma nő.

Vértes:
Sötét, meredek, nyirkos szurdokok,
iszalag, tüske, som burjánzik ott.
Hűs sűrűség enyhíti nyár tüzét,
Smaragdzöld a falomb, üde a rét.

Gerecse:
Lankás lejtők, mész-szikladarabok,
szerte kóborolnak a szarvasok.
Szálfák közt napsütötte nyiladék
őzlábgombát nevel, szagos mügét.

Bükk:
Égbe szökő, gőgös csúcsok felett
széles rét pihenteti a szemet.
Körül sűrűn sudár törzsek sora,
keskeny, köves ösvény vezet oda.

Börzsöny:
Zsugori, gömbölyded domboldalak
szűk kis völgyteknőkbe torkollanak.
Lucskos, hideg, kusza tündérvilág
rejt megannyi ős-eleven csodát.


snuff, ez a versed NAGYON jó! :agree:

'nyálvers csak nektek, mert igényesnek akarok látszani és szonetteket termelek' című rovatunk következik

A vonatfüttyök előbb érnek célba,
Mint maga a szerelvény teveled,
Kormos füstszemcsék közt láthatlak még ma,
S mozdonyok közt röpül el leveled.

Látni akarom, hogy születik még fa,
Ahogy a felhő vizet csepegtet,
S esős ablak mellett súgnám: egy béka...
Álomba szenderülnék melletted.

S ha mámorban úszva közeledsz felém,
Ahogy kétezeröt jéghideg telén,
Nincs olyan porcikám 'mely cserben hagy.

Mikor zápor tűnik fel a nyár egén,
Vagy fázom melletted egy hűvös estén,
Akkor is szeretem, ha velem vagy.

2006. 09. 13.

Imádok Finwe!

nehari hogy nem tudtál tegnap bejönni mert épp fürdettem és volt még egy hajléktalan hajnalba végeztem. Majd máskor. Vagy kijöcc és együtt alszunk a galérián ha nincs itt a Kedvesem. Ha itt van alhatsz a kádban vagy az előszobában:))

olyan lepukkant **** lett ez a topik is. Áll az egécc, behalóban van ez a forum is. Az emberek elvándorolnak, igényes verses oldalakra. Akik meg vannak bízva a topik vezetésvel alkalmatlanok ennek a feladatnak a betöltésére.

Mecsi te nagyon szeretsz a szarba fürdeni

Csodálatos gyermekkor.

Emlékszel mikor gyermek voltunk? - s, ettük orrunk váladékát.
Naphosszat gyurmáztunk, alámerültünk a rajzlapokban.
Fickándoztunk, és Te elástad a homokozó lapátot.
S ott sírtam ahol senki sem látott, hogy hol a lapát.
S pelusomban forró gőzölgő gombócot éreztem. Szemembe néztél és tudtad.
Tudtad hogy be.........am.

Szemeimben, úszkáltak a csipák.
Ruháinkon rászáradt kompozíciók amiket mi gyúrtunk, s felöklendezett borsó szemek.
Emlékszel még az anyatejes székletre, a reggeli szopókára?
A pöcök kellemesen rágós ízére, anyánkra, mikor kijöttünk?
Az első sírásokra a nagy fenekesre melyet a fakanál adott.
Az első igazi csípős apai pofonra, az első igazi szájba vágásra.

S mikor nőttünk kezdtünk megismerkedni a nadrágszíjjal, és a tenyeres maflással.
Te, mindig sarokba álltál drága testvérkém, vagy a kukoricán időztél.
Ritka buta gyermek voltál, és isten nagyon elrontott mikor a fejedet készítette.
Kívül belül olyan vagy mint a s*****em. De ez nem számít mert szeretlek.

Emlékszel mikor jó anyám a meleg vasalót rémtette, s én az öledben sírtam?
Olyan rég volt, talán el sem hiszem. Csodás álmok jönnek most.
Ott volt a késő esti ismerkedésünk önmagunkkal. Te nem bírtad végig.
S úgy tanulmányoztuk váladékainkat mint egy nemes tudós.
Megkóstoltad, és azt mondtad finom. Csodálatos volt minden.

Emlékszel mikor elvégeztük a nyolcadikat és beléptünk a felnőttkorba.
A bányában dolgoztunk, te meg lefeküdtél az első vérmes lóvári takarítónővel.
Aranyos volt. Apám emlékszem akkor ostorral verte véresre a hátadat.
De én mondtam neked drága testvérem, s óvtalak.

Szabadulásod alkalmából írtam ezt a verset Neked.
Repülj, repülj hozzám, s este már iszom veled.
Ribancokat kergetünk majd, s miegymás.