Versek

semmi fontos, csupán egy jelentéktelen karcolás


ülsz és az arcod már nem a régi
a város fényei olvadnak
és köd lesz belőlük az éjszaka
szemedben a tükör vakul
ugyanazok a hangok
ugyanazok a történetek
miért írja le tollam
századszorra azt a verset?
nincs új de minden régi
vál-to-zat-lan és még mindig égi
csak az apró hullámokat
sodorja távolra a szél
csendesül a tópart
vízen ül a szikra fénye
tündér
ez már nem az ő éje
csak egy csepp megvilágosodás
ó Uram, én oldanám az eget
de csak homályos foltokat látok
hiába de hiába de hiába várok
te még mindig félsz tőlem
megvakulsz a sötétben

Mau Rauser írta: figyeld az időt el ne fáradj
figyeld az időt elvetél
itt ragadtunk a fémízű tájban
rólunk már senki nem mesél

Ez a legrégebbi általam ismert verseidre emlékeztet. Jó újra találkozni azzal az érzéssel. Hiába, az ilyen megfogalmazásokhoz mindig is te értettél legjobban. Meg talán Dodie. Köszönöm.

Raia: nekem is az eredeti tetszik. Köszönöm, h megosztottad velünk.

Mau: montázs kétezeröt - élveztem, h nem túl magas nekem és tetszettek benne a képek

Alcar:...:ölelés:...szívfacsaróan szép - de nem irritálóan, és ez nekem nagyon sokat jelentett. KÖSZÖNÖM.

Patiszon: köszönöm, h beraktad, bár utólag eléggé közhelyszerű giccs - jó tudni, h erre bármikor csípőből képes vagyok... - csak minek. Ezért nem írok mostanság. Nincs miről. Ami van, az nem publikus v nem színvonalas.

Az újaknak örülök - jó, h nem hal ki a topic.

További jó irogatást mindenkinek!

Mau Rauser írta:
[montázs kétezeröt]

karóinkat rég leszúrtuk
zsebünkben minden térelem
álmainkat ágyba fektettük
itt kezdődik a végtelen

.
.
.

figyeld az időt el ne fáradj
figyeld az időt elvetél
itt ragadtunk a fémízű tájban
rólunk már senki nem mesél

200606112103Bp

Ez nagyon tecc! Grat hozzá!

Kilenc éve

Őrizlek, akár az örök lángot,
- parázs lettél a szívembe zárva -,
kettőnket egy helyen megtalálod:
Te vagy a tűz, én vagyok a kályha.

Együtt tekintünk a kéklő égre,
alatta, benne és felette vagyunk.
Senki sem festheti feketére,
mindig friss marad bíbor hajnalunk.

Nálad a kulcs és nálam a lakat.
Egymásra nyitottuk titkos kapunk.
Nem zárom ki belőled magam:
ha megteszem, mindketten meghalunk.

Te vagy a rugalmas, hajló nád,
én a víz, mi öntözi gyökerét.
Míg bánatod fülembe susognád,
ringatnálak, mint apa gyermekét.

Hajad akarok lenni, illatod,
hogy bármerre mész, ott legyek veled.
Szeretlek: ezt azóta tudhatod,
hogy a kezembe zártam a kezed.

2006-07-25

SÚ: ez vicces, mert ennek a szövegnek a vázát egy volánbuszon zötyögve írtam Jólesznyolcvannégyet hallgatva… ezek szerint a hangulatot sikerült átvenni.

Anglachel/Gurthang írta:

Raia írta: Köszönöm Gubbubu *meghajol*.
Az enyémnél így is mérföldekkel jobb.
(Majd kombinálom a kettőt utolsó versszak tekintetében)

Raia: Lehet, hogy nem értek a versekhez, meg minden, de nekem, mint egyszerű hétköznapi civil embernek, az az egyéni szociális véleményem, hogy az eredeti versed, kb mérföldekkel jobb, mint az átirat. De te tudod. Sokkal több benne az érzelem. Meg a vers formája is sokkal jobban kifejezi a lelki állapotot. Vagyis nem olyan rendezett mint a 2.0-ás meg a 2.1es verzió.
De mondom, ez a te versed.

Naigen, annak valóban jobb a hmm...háttere;igen, több benne mélység, merthiszen egy érzést írtam le.
De nem lett volna elvárható Gubbubu-tól hogy ugyanezt átérezze (ezt egyébként nem kívánom senkinek ) és én kértem segítséget.
Nekem fontos, hogy egy versben egyszerre legyen meg a forma és az őszinteség is.Amíg ez nem megy, addig írok kétféle verset, ennyi.
Mert nehogy azt hidd hogy az első ment a kukába!
(Mind a kettő le van írva, más címmel de egy téma alá. Értsd alatta:nálam egy érzés egy nap alatt egy emberrel kapcsolatban --->egy téma)

Köszönöm, hogy tetszett!

Raia írta: Köszönöm Gubbubu *meghajol*.
Az enyémnél így is mérföldekkel jobb.
(Majd kombinálom a kettőt utolsó versszak tekintetében)

Raia: Lehet, hogy nem értek a versekhez, meg minden, de nekem, mint egyszerű hétköznapi civil embernek, az az egyéni szociális véleményem, hogy az eredeti versed, kb mérföldekkel jobb, mint az átirat. De te tudod. Sokkal több benne az érzelem. Meg a vers formája is sokkal jobban kifejezi a lelki állapotot. Vagyis nem olyan rendezett mint a 2.0-ás meg a 2.1es verzió.
De mondom, ez a te versed.

Raia Aiwart írta: Kissebb változtatások vannak csak benne;
de korántsem biztos hogy végleges:
(Át is neveztem.Köszönöm a címötletet.)

Csak gyűrd nyugodtan át, változtass, ahogy tetszik, azért van ).

Kissebb változtatások vannak csak benne;
de korántsem biztos hogy végleges:
(Át is neveztem.Köszönöm a címötletet.)

Az éj lovagja

Egy rejtéjes rapper-rocker csávó
Kopogtatott ma lelkem ablakán.
Láttam őt és nem tudom feledni-
Továbbsétálni könnyedén, lazán.

Mert esténként gitárjára pattan
Csengő dallamok közt lovagol
Szeméből a könnyek patakzanak,
s én vele sírok.Életem pokol.

Megsiratom magányos nagy lelkét
Megsiratom ím a közös jövőt
Ami nincs és soha nem is lehet-
S Magamat siratom, amikor őt.

Vágytam véle szállni, megosztva bajt,
bút; elé önteni lelkem mélyét.
Azt reméltem, vele talán lehet...
S hogy megosztja velem sötét éjét.

De elillant ő és az alkalom
Túl sokat kívántam ostobán.Ma
hajnalban-hisz' akkor már nem látom-
Lelkem visszatér sötét honába.

Köszönöm Gubbubu *meghajol*.
Az enyémnél így is mérföldekkel jobb.
(Majd kombinálom a kettőt utolsó versszak tekintetében)

Raia Aiwart írta: Nem sokkal ezelőtt voltam hihetelen-reménytelenül szerelmes.Utáltam magamat azért, mert olyanvalaki iránt éreztem, aki a legkevésbé sem érdemelte meg,de változtatni nem tudtam rajta.

Alig két napja találkoztam valakivel, és ez most rosszabb, mintha szerelmes lennék.Mert olyan, mintha csodát találtam volna, a másik felemet, de elrontottam...ÉNOLYANIDIÓTAVAGYOK!

Kevés vagyok ahhoz, hogy ezt versben is megpróbáljam kifejezni.
Kérem, írja át valaki, akiben nem csak az érzés van meg hozzá hanem a tehetség is.

Meglestem valakit

Én ilyet még sosem láttam.
Nappal rapp-rockzenét hallgat
Este sötétben, egyedül pengeti
A lelke dalát egy gitáron.
Minden dallam más érzelem
Sír közben, én megkönnyezem
s vele együtt magamat is
megsiratom.
Akaratomon kívül, de
belelestem a lelkébe.

Őszinte akartam lenni
Valakivel egyszer végre
Úgy éreztem a sötétben
ott a helyem mindörökre
Őt kerestem, s megtaláltam.

H*lye vagyok, elbaltáztam.
Nem ismer, s én azt kívántam
Értsen meg.

Jó lenne a sötétségbe
visszamenni.
Mélyre, mélyre...

Kezdjük el átírni:


Egy rejtélyes repper-rokker csávó
Kopogtatott ma lelkem ablakán.
Láttam őt és nem tudom feledni -
Továbbsétálni könnyedén, lazán.

Mert esténként gitárjára pattan,
Dallamok közt csengőn lovagol.
Szeméből a könnyek patakzanak,
Én vele sírok. Életem pokol.

Megsiratom a nagy lelkét neki,
Megsiratom ím, a közös jövőt,
Ami nincsen és soha nem lehet -
S Magamat siratom, amikor őt.

Vágytam véle szállni, megosztva bajt,
bút, elé önteni lelkem mélyét,
őszintén, hittem, vele tán lehet,
s hogy megosztja velem sötét éjét.

De elszállt már ő és az alkalom,
Az éj lovagját meg nem köthetik
Földi hálók. Vándorolj hát tovább
Míg a lelkem sötétbe vettetik.


Hát, valami ilyesmire gondolok. Az utolsó versszak nagyon szépen hangzik (szvsz), bár a te utolsó verszakodat nem fejezi ki teljesen. Talán még javítható lenne itt-ott. De erre futotta.

hehe.
mivel alighanem irtórég nem írtam ide, gondoltam, bepakolok valamit a közelmúltból, hogy lássátok, hová tűntem, merre járok.

[montázs kétezeröt]

karóinkat rég leszúrtuk
zsebünkben minden térelem
álmainkat ágyba fektettük
itt kezdődik a végtelen

az időjósok ha néha elázva
magukra húzzák az éveket
lenn az emberek néznek – hiába
szemükben rángó képletek

egy olajfolt
fénykép
avagy város
lüktet a földön
eltaposnám – itt vagyok
valaha fenn a házgyökereknél
szomorú földszag ringatott

egymásba botlunk nyitva felejtett
ajtókilincsen fennakadunk
terekre vésett ablakokból
szennyvizét hányja tükör-magunk

figyeld az időt el ne fáradj
figyeld az időt elvetél
itt ragadtunk a fémízű tájban
rólunk már senki nem mesél

200606112103Bp

szépálmokat.
m

Nem sokkal ezelőtt voltam hihetelen-reménytelenül szerelmes.Utáltam magamat azért, mert olyanvalaki iránt éreztem, aki a legkevésbé sem érdemelte meg,de változtatni nem tudtam rajta.

Alig két napja találkoztam valakivel, és ez most rosszabb, mintha szerelmes lennék.Mert olyan, mintha csodát találtam volna, a másik felemet, de elrontottam...ÉNOLYANIDIÓTAVAGYOK!

Kevés vagyok ahhoz, hogy ezt versben is megpróbáljam kifejezni.
Kérem, írja át valaki, akiben nem csak az érzés van meg hozzá hanem a tehetség is.

Meglestem valakit

Én ilyet még sosem láttam.
Nappal rapp-rockzenét hallgat
Este sötétben, egyedül pengeti
A lelke dalát egy gitáron.
Minden dallam más érzelem
Sír közben, én megkönnyezem
s vele együtt magamat is
megsiratom.
Akaratomon kívül, de
belelestem a lelkébe.

Őszinte akartam lenni
Valakivel egyszer végre
Úgy éreztem a sötétben
ott a helyem mindörökre
Őt kerestem, s megtaláltam.

H*lye vagyok, elbaltáztam.
Nem ismer, s én azt kívántam
Értsen meg.

Jó lenne a sötétségbe
visszamenni.
Mélyre, mélyre...

Szofi legutóbbi verse: (nagyon szépen köszönöm Neked!)

"Patiszonnak tábor után a vonatra várva

Ha kialszik a tűz
és megnyúlnak az árnyak,
ha régi bánat űz
és sötét szelek járnak,
éleszd újra a parázsból,
ami benned rejlik -
élvezd, mit a pillanat ád,
s a jövő felsejlik."

hát ez... fura de jó! gratula. fantáziád az van nagy kalappal.

Benerin Shaju

Ma egy lélek kopogott az ajtóm előtt.
Szakadt volt a ruhája, megviseltnek látszott.
Az asztalomra nézett, s szemeivel végigpásztázott.
Te eszel Krapid kekszet? Kérdezte tőlem.
Majd az asztal felé nyúlt hogy Ő is vegyen.
Ekkor kezdtük el a mi hatalmas kekszevő napunkat.
Kérsz Teát? -Kérdeztem tőle, majd nem főztem.
Ropogtattunk, rágcsáltunk, zúztunk fogainkkal a kekszet.
És nagyokat nyeltünk, adagoltunk gyomrunkba a lisztes süteményt.
Hogy hívnak Jíva? - kérdeztem tőle.
János voltam vala, most Szellős vagyok.
Megértettem Szellőst , aki most is a kekszemet tömi magába.
Nagyon fekete leple kiszakadt lyukain átsütött a nap.
Meredten néződtem, mert lehetett látni végig a keksz útját.
Milyen érdekes a gyomor perisztaltika.
Valamivel nagyobb lehetett a nemi szerve is életében,
mert egy árnyékmadzaggal a lábához volt rögzítve.
Most Szellős bámult bele a képembe. Tiszta morzsa volt a szája.
Majd egy pillanatra abbahagyta az evást.
Nyelni sem nyelt, csak egyenesen a két szemembe nézett.
Éreztem ahogyan a szőrös hátamon,
a Buci néni pajtája felé merednek a szálaim.
Én sem bírtam nyelni, nyeldesni, és gargarizálni a falattal.
Nagy csend lett, olyan síri. Kint a malacok is csendben lettek.
A csap is abbahagyta a folytonos csepegést.
Elkezdett folyni a nyálam, az asztalról a földre cseppent.
Remegés lett úrrá minden egyes szervecskémen,
S protézisem előretüremkedett, majd vissza.
Forróságot is éreztem az alsó nadrágomban,
És ez nem a feleségem kezétől volt.
Tíztől lassan egy felé kezdtem visszaszámolni.
Valami történjen már,
mert egyre feszültségesen mennybélies a helyzet.
Öt, négy, három, kettő....
Amikor elértem az origóhoz, Szellő levette a tekintetét Rólam.
Majd folytatta a keksz falatozást.

jacopo szerintem ez szép.

m

50 - the end
a közfény végén az üres autópályákon állunk
halott ménesek vágtáznak párhuzamos sávok jobbratartási kötelezettség
égő és nyitott szemmel
a városok fényei neonszínűek az éjszaka sosem volt még ennyire nyilvános
mindig ellopják nincsenek mások

Nagyon ügyes vagy!!
Nagyon tetszik

Pucsi-néni.

Véres zászlókat hoznak a „temetőkből”,
mely tegnap még harcmező volt.
Névtelen sírban, fejek testektől elválasztva nyugszanak.
S vastelep lett az elhullott vértekből.
A tűz is elaludt már, s a dobok nem vernek ütemet.
S felitta már a föld a „színes cukormázat”.

Csak egy holló telepedett meg a domb tetőn,
Tollai megtépettek, csőrén száraz már a vér.
Ő,egy a sok közül.
szájában egy aranygyűrűvel,
Kéklő ametiszt, sárga félhold.
Égett búzát lenget most a szél,
S bivalyok üvöltenek, farkasok vonítanak.
Mert érzik a rothadó hús szagát.

A korcsmában ülök most épp,
Nem tengetni jöttem ide az időt,
Hanem hogy felidézzem, mindazt mi szép.
Hiszen feledni nem foglak Titeket,
Arcotokat megőrizzük, míg lehet.
S kupám mélyén látom, most más lett a kép.
Színtelenebb lett a bor, és az íze mint a nap nélküli szőlőé.

Vasárnapra csak páran maradtunk kik elmennek misére.
De arra a következésre jutottam: Hogy menjen a ******om.

Dél Ó!



Azt mondták egyszer, nagy leszek.
S én hittem bennük, nagy ígéretek.
Szertelen, sodródva a kalász mezőn,
Úttalan utakon rég, szinte elveszőn.
S mosoly fakadt a kis folyón,
Kavicsok, s hullámok játszottak.
Azt hittem a nap mindenhová elér.
Olykor este mikor megfáradt egy jó emberhez betér,
S mikor reggelre virrad s a hold aludni tér,
Ő ismét tündököl az egyik féltekén.
Hittem a mikulásban is, piros-poros kabóca.
Áltattam szenteket, itattam a szomjazókat,
De nem láttam magányom, mert még mindig volt nap.
S láttam sok szép csodát, nem voltam Alizzal.
Kék viperát, s ugró békát, álmodtam Nilsel.
Álmaimban is a valóságban voltam,
Vasszegekkel, s veretekkel mentem én,
S ha a sivataghoz értem, a folyót néztem,
Mely nem volt, de szívemben ott csordogált. A vér!
S arcunk kisimultabb lett, levetettük a fáradságot.
Kék küszöb, szellő harmata ringat most új világba,
Szárny sebes, édes nevess!
Táltos.
Ahogyan a dobok, s emlékeztek még a borsóra?
Hieroglifákat vések a világba,
Te rád is, édes élet.
Méz, s hársfaillat. Mackójáték, lefagy.
Tömjén, s egy marék szegfűszeg.
Mert akartad az illatot, és nem félszeg.
Nem vak remény, buzdító álnok,
Utasa e vonatnak, mely csak robog, s robog.
Erőtől dobó szívvel jöttem, arcomon kinyílt a nefelejcs.
Álmos vezér, de ott vagytok Ti is,
Ősapák, s tündérek meseföldről.
Az üresen hagyott seprű,
De, néz! De, néz!
Boszorkány.
Vigadozz hát, Te is!
Hiszen élet lehel be mindent,
Göndörebb lesz a hullám,
S sárgább a gyümölcs.
S kialudt a tűz, de most is ég. Kék, látom.
S a halál magasztos bánattal szövi be tested.
De Te csak akkor is mosolyogsz,
Mert látod a Napot!
Hallod újra a hollók énekét,
Érted őseink nyelvét,
Igen az emberét!
Mely lét, egy tét, ami bukás.

Dodiee, ez szép! Köszönöm...
Álom - mákony, a vigasztaló, az örök megcsaló

Hoztam. ennyire fussa.


Behunyom a szemem, s csak jönnek a képek
Álmomban minden este betépek, s mosolyogva
Hagyom hogy a nyakamat csókold, ónkupába töltöm
A zamatos óbort s csak beszélek beszélek,
S a bőrömön az ajka, csak csúszok az álomban mint
Kés a vajban, s csak ülök és beszélek, és mosolygok
S tudom hogy ez nem az élet, csak egy álom,
S itt az ajkad a számon és nem valóság, nem is várom,
Sosem hittem hogy valaha látlak, a ködös
utakon egyszer megtalállak s mint két ostoba árnyék,
kéz a kézben kilépünk a semmibe: két rész az egészben.

Fél év a tundrán.

Hétfőn megszülettem,
Januári ébredés.
A fehérségbe csöppent egy parányi élet.

S Kedden már torkos voltam.
Februárban a réklimben toporzékoltam.
Gőgös gyermek, szalagok, és az ötágú villa.

Szerdára megtanultam járni,
Ez volt március hava, Darwin izmusa.
Lépkedtem a tavaszban, lét retten .

Csütörtökre, kezdtem emberré válni.
Áprilisi bolondok, belőlem nem lehet tréfát csinálni.
vagy csak egy állat?
Kisfiam nem láttad a pizsamámat?

Péntekre ismertem a züllést,
Májusi lepke voltam, fűzfabokor alatt.
Virágszirmokban orrom, s kancsó mellett a kezem.

Szombatra elsajátítottam szinte minden bűnt, és mocskot,
Júniusban, Cézárom előtt, igék nélkül.
Sörhas, s aludt tejes negró no meg a pöceszag.

Ám vasárnapra megöregedtem.
Júliust írunk, kezem remeg, arcom fonnyadt.
A falak rég megrepedtek, s időm vészesen lóhad

S hétfőhöz egy hétre meghaltam benned, világ.
Óh Augusztus,, én megmondtam!
Fürödtem az életben, de sajnos szappan nélkül...

Forró vizet a kopaszra.

Azt mondják ostoba vagyok.
Kivetnek, és megaláznak nap mint nap.
Azt mondják buta vagyok,
de kérdem én, van itt okos?
Azt mondják, hogy torz vagyok,
tudom sárgák a fogaim.
De nagy a kosz
Azt mondják elmeháborodott vagyok,
Tudom! De ki nem az?
Bamba szemeikkel fürkésznek, és mustrálgatnak,
és ha visszanézek nem szólnak,
Ha kérdezek, nem felelnek.
Ha megérintek, nem éreznek.

Ostoba vagyok, egy féreg ,
amolyan csúszó mászó kidülledt szemű szúnyog lárva.
S kivetem magamat, mert nagyon bele**** ebbe a világba.
Buta vagyok, a sok okos birka közt.
Nem bégetek velük, s nem iszom velük a folyónál.
Csúf vagyok, egy hervadt virág,
Rohad mindenem, aszalódok a napon,
mint Petőfi Segesvárnál.
Ne nézz! Ne tekintgess felém!
Számodra a semmi lettem,
Egy szalag amit többé nem lehet lejátszani.
Ma mindenki Onanizál.
Csak én pettingelek....