KÖMT 2014

Országos Lakossági KÖMT felmérés
Töltsétek ki légyszi, akik ott voltatok, köszönjük!

Részletes információk itt találhatók.

Az idei műhelyek.

Jelentkezési lap

A történet nem itt zárul. Hanem Zebegényben, ahol mindenki kedvére elmerülhet a törp és tünde mesterek műhelyeiben, és megismerheti e két nemes nép művészetének legjavát.

Novella III.rész:

2 -3
Két év telt el azóta, hogy Balin átrohant a Nagy Kapu hídján, és visszafoglalta Moriát. A bányászat és a kutatás folyamatosan ellát bennünket kincsekkel, és lassan kezdjük ismét magunkénak érezni Moria ódon tárnáit. Az orkok nagyrészt eltűntek, bár időről időre felbukkan egy-egy csapat, melyek nyugat felől érkeznek, illetve kívülről, a hegyek közül is próbálkoznak kisebb támadásokkal. Most, hogy ismét megindult a bányászat, követeket és felderítőket küldtünk ki, hogy a javak egy részét más hasznos dolgokra cseréljük. Elsősorban élelmiszerre, mivel Fingul minden igyekezete ellenére annak vagyunk leginkább híján. Aggasztó továbbá a fel-fel tünedező tünde csapatok jelenléte. Balin szemlátomást nem csinál ügyet a dologból.

Emberek érkeztek észak felől, szekerekkel és fegyveres kísérettel. Azt mondták, cserélnének – szárított gyümölcsöt, lisztet, baromfikat hoztak fegyverekért cserébe. A Tükörtó partján ütöttük nyélbe az üzletet. Az erdő felől mintha tündék figyeltek volna, de nem léptek közbe. Frár egy kicsit nehezen viselte a dolgot, és odakiáltott feléjük, egy kardot lóbálva: „érdekel titeket a törp kard? Hát gyertek, kaptok ti is belőle!”. Amikor Balin ezt meghallotta, azt hittem, haragudni fog. Tudjuk, hogy az Öt Sereg Csatája óta nem tekint ellenséges érzésekkel a tündék irányába, így meglepő volt, amikor odahívta Frárt, és azt mondta: „bölcs dolgot szóltál, és lehet, ezt kell tennünk. Most visszavonulok, és kigondolom, mit lehetne tenni”. Mindenki megdöbbent. Az orkok után a tündékkel is háborúra kelünk?

Szegény Frár, ezt jól összehozta magának. Balin reggel ugyanis összehívta a tanácsot, és előadta ötletét. „A tündék és a törpök nem szívlelik egymást. De nem volt mindig így, valamikor széles út kötötte össze Lórien erdejét Moria kapujával. Talán most, hogy közös ellenség ólálkodik mindannyiunk küszöbén, ideje félre tenni az ellenségeskedést. A tündéknek szüksége van mithrilre, melyet csak mi adhatunk, ők pedig elláthatnak minket élelemmel. Frár, ha már ilyen lelkesen kínálkoztál a feladatra, az hát íme a tiéd: te leszel követem a tündékhez.” Így Frár útnak indult. Fingul csomagolt neki némi úti eleséget, de láttam, ahogy a kapun kívül kiszórta a tarisznyából.

2 - 4
Frár beszámolója útjáról:
– a tanácsülés utáni reggel indultam útnak. Egyedül, kevés holmival. Elmentem a Tükörtó mellett, majd dél felé fordulva, az Ezüstér forrását érintve ereszkedtem lefelé. A nap során orkokkal nem találkoztam, se tündékkel. Már erősen szürkült, amikor a patakhoz értem, melyet a tündék Nimrodelnek neveznek. Döntenem kellett, hogy tovább megyek-e, vagy letáborozom éjszakára. Ha itt töltöm az éjszakát, az orkok találhatnak meg, a túlparton pedig a tündék. Mégiscsak a tündék tűntek jobb választásnak, mit az orkok, így átgázoltam a vízen. Éppen csak a túlpartra léptem, amikor valaki rám kiáltott a fák közül. „Egy törp, aki Lórien földjére lép? Nem félted az életed?” Válaszolni sem volt időm, mert mintha az ég szakadt volna rám, a semmiből vastag falú zsák borult rám. Hirtelen megelevenedett körülöttem miden, a földre löktek, leszorítottak, és körbetekertek erős kötéllel. „Hát így köszöntitek Balinnak, Moria urának követét?” Tiltakoztam, de csak gúnyos nevetést hallottam. „Még hogy ura! Ki nevezte ki annak, ha nem saját maga? Sokkal több minden van Moriában, mint amiről az ura egyáltalán tudhat!”. Talán reggelig heverhettem zsákba kötözve, anélkül, hogy foglalkoztak volna velem. Aztán egyszer csak talpra rántottak, és hallom, ahogy egy tünde szól hozzám: „Bocsáss meg nekünk, vitéz törp. Haldir vagyok, én őrzöm Lórien északi határát. Ugyancsak szokatlan, hogy egy törp erre téved – és még ennél is szokatlanabb, hogy ezután visszatér, ha érted mire gondolok”. Elfutott a méreg, de eszembe jutottak Balin szavai, és nem vágtam vissza. „Balinnak, Moria urának követe vagyok. Békével érkeztem, és a tünde és törp népek hajdani barátságának emlékével. Ha előbb mutatkoztok, és nem orvul ejtetek csapdába, mint holmi állatot, talán én sem érkeztem volna köszönés nélkül.” Haldir felnevetett, és mondott valamit tündéül. Megfogtak két oldalról, és egy fatönkre ültettek. „Foglalj hát helyet körünkben, Balin követe. Sajnálom, de a zsáktól nem engedjük, hogy megszabadulj, de meghallgatjuk, mi járatban vagy”. „Frár vagyok. Mint tudhatjátok, Balin visszavívta Töröptárnát, és Durin örökébe lépett. Ismét vannak törpök Moriában, és ismét bányászunk mithrilt. Ti nagy becsben tartjátok e fémet, mi viszont, bármit is gondolnak rólunk, nem követ eszünk. Így egyezséget kínálunk, ellátunk titeket azzal, amire szükségetek van, és ti elláttok minket azzal, amire nekünk van szükségünk.” Haldir sokat magyarázott tünde nyelven, és sokan beleszóltak a kialakult vitába. Végül ismét Haldir szólt hozzám. „Megvitattuk a javaslatot, törp. Úgy döntöttünk, békében elengedünk. Ami a többit illeti: tudjuk, hogy visszatértetek a hegy gyomrába, és tudjuk, milyen szörnyűségeket ástak már ki onnan a törpök. De arra is jól emlékezünk, amikor a két nép még barátai voltak egymásnak, így megfontoljuk ajánlatodat. Most pedig igyál, mert jócskán megszomjazhattál ennyi megpróbáltatás közepette.” Ekkor valaki felhasította a zsákot a számnál, éppen annyira, hogy egy fa tálból itallal kínálhasson. Az ital meleg volt, édes, és puha, meleg lánggal töltötte ki a bensőmet. Valószínűleg kábító hatása is lehetett, mert nem sokkal ezután elaludtam, és a Tükörtó partján tértem magamhoz. Már nem volt rajtam se zsák, se kötél, a fegyverem is övembe volt tűzve. Amint magamhoz tértem, rögtön siettem is vissza, hogy beszámoljak küldetésemről. –

Balinnak nem kellett sokat várnia a válaszra, két napra rá, hogy Frár visszatért, kis csapat tünde tűnt fel a Nagy Kapunál. Senki sem látta őket közeledni, egyszer csak ott voltak, mintha a sziklából nőttek volna ki. Vezetőjük Haldirként mutatkozott be. „Galadriel úrnő üdvözletét hozzuk Balinnak, Moria urának. Megfontoltuk ajánlatod, és a következő a válaszunk. Törp Lórien erdejeibe nem léphet be, s ugyanígy tünde sem kívánkozik a hegy gyomrába. Ugyanakkor üdvös lenne, ha a népeink közti ellenségeskedést végre lezárhatnánk. Ezért azt javasoljuk, találkozzunk a Tükörtó partján, ahová mindenki elviszi saját portékáját, és becsülettel elcserélhetjük mindkettőnk elégedettségére.” Balin ismét Frárt küldte tárgyalni, üzenete így szólt: „Balin, Moria ura üdvözli Galadriel úrnőt. Javaslatát elfogadjuk, és kiegészítjük: a vásár ne csak értékeink cseréjéről szóljon, hanem népeink barátságáról is. Mától egy hónapra gyűljön a Tükörtó mellé a törpök és tündék mesterei, hogy megmutathassuk egymásnak saját művészetünk legjavát.” „Furcsa az ajánlat, hiszen ki hallott tündével barátkozó törpről? De elfogadjuk a javaslatot, és egy hónap múlva Lórien mesterei eljönnek a Tükörtó mellé, hogy bemutassák képességeiket.” Haldir döbbenete érthető volt, és hasonlóan meglepődött Balin saját népe is. Még hogy tündékkel barátkozzunk, micsoda ötlet! Balin ezért felült trónjára, és így nyilatkozott meg: „Tudjátok rólam, hogy vállvetve harcoltam a tündékkel az Öt Sereg Csatájában. Azt is tudhatjátok, hogy noha Moriát visszavettük, a sötétség egyre terjed. Ideje volna tehát, hogy elfelejtsük régi sérelmeinket. Lórien a Nagy Kapu mellett van, helyes tehát, hogy rendezzük viszonyunkat szomszédainkkal.” A beszédet nem követte teljes egyetértés, de mindenki elfogadta Moria urának szavait.

2 - 5
A kezdeti elégedetlenséget hamarosan felváltotta az izgalom. A két év szakadatlan harc a hegyek alatt keménnyé edzette Balin népét, és büszkén vallották magukat Moria népének. Égtek hát a vágytól, hogy kiválóságukat bizonyíthassák a tündék előtt. És amikor letelt az egy hónap, izgatott harcosok és mesterek vonultak ki a Tükörtó partjára, ahol zászlókkal díszített réten várta őket Lórien küldöttsége. Sem Galadriel, sem Balin nem tartott velük, így ismét Frárra maradt a megbeszélés. Hosszasan tárgyaltak Haldirral félrevonulva, majd előléptek, és Frár így beszélt: „Barátaim, törp harcosok! Lórien népe becsülettel megfizeti áruink ellenértékét, mindenki elégedettségére. Hoztak magukkal tünde mestereket, hogy bemutassák mesterségük legjavát, és velünk is érkeztek törp mívesek. S míg a megrakott szekerek megjárják utukat Lórienbe és vissza a Töröptárnához, mutassátok meg, mit tudtok, s tanuljatok egymástól, ha már eddig annyira kevés lehetőség volt erre.” Majd Haldirhoz fordult „nem tudunk ígéretet tenni arra, hogy megóvjuk Lórient, ha az ellen rátörne, De Moria törpjeitől nincs miért tartanotok. ” S Haldir hasonlóképpen válaszolt: „Nem tudjuk ígérni, hogy megóvjuk törp barátainkat a támadástoktól, de Lórien tündéitől nincs okuk tartani.”

Gimli becsukta a könyvet. Most még nem akart tovább olvasni, nem akarta megismerni a moriai törpök szomorú végének krónikáját. Lehunyta a szemét, és elgondolkodott az olvasottakon. Gondolataiban visszatért a Tükörtóhoz, megállt Durin oszlopánál, ahonnan ő maga is megcsodálta fenséges szépségét. Majd hátrafordult, és szeme előtt nem a baljóslatú, szürke lapály bontakozott ki, ahogyan azon a gyászos délelőttön látta, hanem tünde zászlók és törp sátrak tarka egyvelege töltötte meg a mezőt. Imitt-amott lázas sürgés-forgás, a tünde ének a törp kalapácsok csengésének ritmusára, nyugori, tünde és törp beszéd elegye, Lórieni lembas és törp fűszerek illatának kavalkádja töltötte be a völgyet. Gimli mélyet szippantott a fűszeres levegőből, és nekiindult a tábornak, hogy köszönthesse régen látott törp és tünde barátait.

Zebegényi egyéb szállások:

Novella II. rész:

Mazarbul könyve
Balin népének krónikája

1 - 2
...kárhány ork jöhet már, ezután a kegyetlen hegyi hágó után csak felüdülés lesz. Noha nem vesztettünk senkit, többször közel jártunk ahhoz, hogy a hegy emésszen el bennünket, mielőtt egyáltalán a Feketepatak völgyébe érünk. De szerencsénk volt, végül átjutottunk a nyergen. Most, hogy már ennyire közel vagyunk, jobban is kell vigyáznunk. Éjjelre megerősített őrséget állítottunk, és mennyire igazunk volt, farkasok támadtak meg nem sokkal éjfél után. Noha a farkas hús rágós és büdös, mégiscsak felüdülés volt reggelihez az üres, száraz kenyér mellé.

Egyelőre felderítőket küldtünk ki, mégis mennyire őrzik a Nagy Kaput. Nem szeretnék úgy járni, mint szegény öreg Thrór, mondta Balin. És valóban: több ork csapat is portyázott a kapun kívül. Néhányukat elfogtuk, a többit levágtuk, hogy ne áruljanak el. A foglyok nem voltak túl beszédesek, szerencsére volt pár ötletünk a vallatáshoz. Azóta, hogy Bolg északra vonult, viszonylag kevesen maradtak a tárnákban, ha sikerül kiverni őket, az idők végezetéig őrizhetjük a kapukat. Balin haditanácsot tartott, majd vacsora nélkül tértünk nyugovóra. Az ork hús rágós, és annyira büdös, hogy nincs törp, akinek a gyomra bevenné.

Balin terve az, hogy egy kis sereggel dél felől megkerüli a Tükörtavat, és színleg betámadja a Nagy Kaput. A fősereg ezután északról támad, és összepréseljük az ork hadat, mint kalapács és üllő. Balin ragaszkodott hozzá, hogy én vezessem a déli sereget. Egész nap meneteltünk, az út hosszabbnak bizonyult, mint gondoltuk. Másnap reggel, nem messze az erdőtől, mely mélyen dél felé nyúlik, találtunk egy ork csapatot. Már nem éltek, nem sokkal előttünk mészárolták le őket. Tünde nyilak végeztek velük, a törött vesszőket otthagyták. Csak ne mi kerüljünk az ork üllő és tünde kalapács közé. Sietve fordultunk a Nagy Kapu irányába, de jó ötmérföldnyire letáboroztunk, mert ránk esteledett. Az éjszaka eseménytelenül telt, bár ismét találkoztunk egy ork őrjárattal. Fingul szerint az ork hús nem olyan büdös, ha ecetes borban főzzük.

Elveszett a tollam, az egyik tünde nyílvessző tollából faragtam újat. Milyen furcsa népség, egészben szerelték rá a vesszőre, így tudok vele írni. Fehér, de ezüst színben csillog, a mithrilre emlékeztet. Így Moria kapujában minden a mithrilre emlékeztet, de szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Hajnalban, a Nappal a hátunk mögött megrohantuk a Nagy Kaput. Jelentősebb őrsereg rontott ki, de vesztükre, Balin oldalba kapta őket. Nagy csata volt, a mieinkből csak kevesen vesztek oda, de az ellenség soraiban nagy irtást végeztünk...

1 – 3
Kivertük az orkokat a Nagy Kapuból és az őrszobából, és sokat lemészároltunk a napon a völgyben. Flóit megölte egy nyílvessző. Ő levágta a nagyot, és az orkok teljesen megvesztek a kapitányuk halálától. A sereg fő része pánikba esett és menekülni kezdett. Egy részüket Balin a szakadék felé szorította, és rengetegen vesztek oda a mélyben. Másik részükkel mi bántunk el, és volt egy csapat, mely dél felé tört ki, egyenest abba az irányba, ahol a tündék által lemészárolt csapatot találtuk. Nem hiszem, hogy tartani kellene tőlük. Az álnok lövés, mely Flói halálát okozta, a Kapu felől érkezett. Mindenkit levágtunk ott, akit találtunk, és az őrszobában rendezkedtünk be. Flói a fű alatt, a Tükörtó partján kapott nyughelyet, nem messze Durin kövétől.

Másnap, mint arra számítottunk, az orkok megrohanták a Kaput. Vesztükre, a tegnapi nap megsokszorozta harci kedvünket, és ellentámadásba lendültünk. Egészen a hídig kitakarítottuk az utat. A hidat jól védhetjük, de sajnos ez az orkokra is igaz. Úgy tűnik, patthelyzetbe kerültünk. Az őrszobában hátra maradt utóvéd jelezte, hogy egy kisebb tünde csapatot láttak a távolban elvonulni. A tündéket nem könnyű észrevenni, hacsak nem akarják, így Balin gondolkodóba esett, mi lehet a szándékuk. Mindenesetre megerősítette a hátvédet éjszakára. Elkértem Fingul receptjét, annyira nem segít az ork húson. Talán egy kis bors használna.

A hídnál kemény, de rövid csata volt. Egy ork csapat megpróbált átkelni, de a közepéig sem értek. Balin, megrészegülve a csatától, egymaga iramodott keresztül, dacolva az ork nyilakkal és az orkvértől síkos kövekkel, és átért a túloldalra. Sokan követték, amikor látták bátorságát, és mire az orkok észbe kaptak, már törpöktől hemzsegett a túloldal. Mindössze négyen haltak meg a mieink közül, és kettő a hídról esett le, amikor óvatlanul felbukott egy ork hullában. Megszálltuk a huszonegyedik csarnokot, hogy ott rendezkedjünk be. Van ott egy akna, mely mélyen a hegy gyomrába vezet. Néha tompa dobszót hoz a feláramló levegő. Balin ilyenkor mindig felnevet. „Na gyertek, csak gyertek, nézzétek meg saját szemetekkel, hogy milyenek az igazi moriai törpök!”. Fingul este valami vak sikló félét fogott. Olyan az íze, mint a halnak.

1 – 4
Immáron tartósan berendezkedtünk. Az orkok meg-megújuló hullámokban támadnak, de egyre gyengébb erővel, egyre könnyebben bánunk el velük. Pedig egy hatalmas barlangi troll is érkezett velük, de nem jutottak vele sokra. Amikor az ork csapat Balinnalk került szembe, fejvesztve menekülni kezdett, szembefordulva a trollal. Az nagyobb kárt tett bennük, mint bennünk: miközben a neki rohanó orkok cséplésével foglalkozott, úgy telelőttük nyilakkal, mint egy sündisznót. Végül Frár vágta le. Lassan elhalt a dobszó is, már napok óta csend van és nyugalom. Kisebb csapatokkal felderítettük a környéket, találtunk egy ork raktárt. A fegyverek ocsmány munkák, és hasznavehetetlenek, még beolvasztani sem érdemes őket. Az élelem viszont tűrhető, talán a völgyből rabolhatták. Ma szárított húsból főtt levest és aszalt gyümölcsöt vacsoráztunk. Fingul fogott még egy vak siklót, de végül elengedte és ő is húslevest evett.

A felderítés eredményeként kijelenthetjük, hogy immár nincs ork Moria keleti felében. Balin beszédet tartott, melyben ősi jogára hivatkozva Moria urának nevezte magát. Ezt a címet senki sem vitathatja el tőle, különösen azok után, milyen hősiesen harcolt jussáért. Balin a Mazarbul Termében állíttatta fel trónusát. Itt járultunk elé sorban, hogy esküvel erősítsük meg iránta hűségünket. Most, hogy immár nem köti le mindennapjainkat az orkokkal folytatott harc, felosztottuk erőinket. Egy kisebb csapat maradt Lóni vezetésével a Nagy Kapunál, mivel kint orkok és tündék is ólálkodnak. Óin keresőcsapatot állított össze, hogy felderítse a tárnákat. Elsősorban azt mérik fel, hogy mi maradt meg az orkok dúlása után, és hol érdemes folytatni a bányászatot. Fingul az élelmezés biztosítását vállalta magára. Megkértem, hogy hanyagolja az étlapról a vak siklókat, mire azt válaszolta, hogy nagyon gusztusos pókokat is talált. Remélem, ezt viccnek szánta.

1 – 5
Egy hónapja nem láttunk orkot Moria csarnokaiban. Egy tárnában arany telért találtunk. Volt pár kezdetleges szerszám is, mintha az orkok próbáltak volna bányászni – nevetséges és otromba eszközök voltak, mégis meglepő, hogy ilyesmire vetemedtek. Aztán kiderült, hogy nem ők dolgoztak, egy teremben megláncolt maradványokra bukkantunk, talán emberek lehettek. Nem tudtuk megállapítani, hogy éhen haltak vagy legyilkolták őket. Mindenesetre az arany bányászatot beindíthattuk, és most már ismét él Moria. Náli kisebb műhelyeket rendezett be a feldolgozásra. Fingul konyhát rendezett be, és csapatokat szervezett, akik a Tükörtó környékére járnak ki vadászni. Most már van az étlapon friss nyúl is, meg valami furcsa sült dolog, ami Fingul szerint rák.

A Nagy Kapu irányából nyugtalanító hírek érkeznek. Többször láttak ork és tünde csapatokat kószálni. Az orkokat minden további nélkül levágják, de a tündék más kérdés. Nem tűnnek ellenségesnek, de láthatóan szemmel tartják a Nagy Kaput. Valamit mégiscsak kezdenünk kell velük, legalább kideríteni, milyen szándékkal közelednek. Közben egyre nagyobb területeket járunk be. Óvatosnak kell lenni, mert a hegy nem csak orkokat és trollokat rejt, vannak még más szörnyűségek is. Fingul néha fel is tálal néhányat.

A második szinten találtunk egy lezárt kőajtót. Az orkok próbálhatták felfeszíteni, legalábbis erre utaltak a törések ajtókereten, de nem jártak sikerrel. Talán nem is nagyon erőlködtek, amikor látták, nem sikerül bejutni, volt elég más rabolni való. De ami akadály az orkoknak, nem akadály a szorgos törp mestereknek, így hamarosan bejutottunk a terembe. Elsőre csalódást keltett: a teteje beomlott, látszólag hiábavaló volt bejutni. Balin mégis ragaszkodott hozzá, hogy kitakarítsuk. És valóban, mennyire igaza volt! A helység holmi kincstár lehetett, hatalmas vasalt ládák szunnyadtak a törmelék alatt. És olyan kincsre is leltünk, melyben nem is reménykedtünk: az egyik ládában puha bársonybélésen egy fejsze feküdt. Durin fejszéje. Ugyanebben a ládában egy díszes, koronának is beillő törp sisakot is leltünk. Amikor Balinnak átadtuk a kincseket, felült trónjára, kezébe vette Durin fejszéjét, fejére illesztette a sisakot, és immár semmi kétség nem maradt: most bár Balin Moria új ura.

(folytatjuk)

Novella I. rész:

Messze volt még a hajnal, a csípős őszi szél végigvágott a völgyön, és beköszönt a kis őrszobába is. Így nem csoda, hogy Kalin, az ügyeletes tiszt nehezen szánta rá magát, hogy kibújjon a vastag pokróc alól. De a kötelességérzet és a büszkeség, nehogy a beosztottak lustának gondolják, megadták a kellő löketet, hogy morogva bár, de fürgén másszon le a keskeny lépcsőn a kapubejárathoz. Ott kisebb csoport várakozott türelemmel, bár kicsit bizonytalanul az őrök fénylő lándzsái előtt. „Bevándorlók, mi? És pont ilyenkor kell ideérni, mi?” Bosszúsága lassan elcsendesült, ahogy a toprongyos érkezőre tekintett. Szegény ördögök, ültek volna a kapu előtt ebben a kegyetlen szélben? „Rendben, nézzük, kik vagytok. Baril? Kihoznád az asztalom?” Felesleges volt kérdeznie, az asztal, két gyertyával, már a kapuboltozatban állt. A nevezett segéd éppen a vaskos nyilvántartást pakolta rá, és próbálta megkeresni a legutóbbi bejegyzést.

„No lássuk, kik vagytok. Te – mutatott rá a csapattól kicsit távolabb álló alakra – Honnan jöttél, barátom?” A megszólított előre lépett. Nem tűnt olyan meggyötörtnek, mint a többiek. Egyenes testtartással állt, övében széles fejszével. Vállán a szürke köpeny, mely az imént szinte eggyé vált a kopár kőfallal, most ezüstös fénnyel csillogott. „Délről jöttem, a Csillogó Barlangoktól.” „A Csillogó Barlangoktól? Miért költözne át onnan bárki is ide északra, a Hegymély királyához?” „Nem költözöm, csak vendégségbe jöttünk társammal. Uradat keresem, Kősisakos Thorin királyt. Hoztunk neki valamit.” „Ne haragudj uram” kérdezte zavartan Kalin „Hol lenne a társad, hogy én nem látom?” „Itt vagyok” – hallatszott oldalról, és a fal mellől hirtelen elmozdult egy árnyék, sokkal magasabb és kecsesebb, mint a többiek. Kalin döbbenten nézte a tündét. „A nevem Zöldlomb Legolas, ő pedig társam, Glóin fia Gimli, a Csillogó Barlangok ura. Most pedig gondoskodj nekünk szállásról és élelemről, mert régóta úton vagyunk.”
Thorin gondterhelten babrált szakállával. „Boldog vagyok, kedves rokon, hogy felkerestél csarnokomban. De mégiscsak, egy tünde, ez merőben szokatlan. Természetesen uram – biccentett Legolas felé – tudjuk ki vagy, mit tettél, és azt is tudjuk, hogy a törpök barátja vagy. Azt sem felejtjük el, mit tett néped azért, hogy Erebor ismét virágzó birodalom legyen. Mindenesetre szerencsésebb lett volna, ha előre jelzitek jöttötök, és akkor méltóképp fogadhattalak volna benneteket, nem a többi menekülttel együtt.” „Az ügy, melyben jártunk, merőben családi természetű, s nem kívántunk nagy feltűnést kelteni vele. Hoztunk neked valamit, melyet úgy vélem, nagy becsben fogsz tartani.” Zsákjába nyúlt, és egy könyv maradványait halászta elő. Belehasítottak, átdöfték, félig el is égett, s annyi volt rajta a fekete folt, a régi vér nyoma, hogy alig-alig lehetett a betűit kiolvasni. „Ez Mazarbul könyve, Balin és népe sorsának története, magyarázta Gimli, Moria tárnáiban találtuk, Balin sírja mellett. Gandalf rám bízta, hogy hozzam el apád, Dáin számára – de sajnos, mint oly sok más dolog is, ez is elkésett. Vedd hát, mint apád örökségét, és segíts megfejteni, hogy megismerhessük Balin krónikáját.”

Három napon át dolgoztak a király mesterei, hogy amit lehet, megmentsenek a szövegből. Hajszálvékonyra fent pengékkel kaparták a lapokról a vért és a mocskot, főzetekkel itatták át, nagyítólencsékkel vizsgálták, csiszolt drágakövek színes fényénél fürkészték a lapokat, hogy kiadják titkukat. Végül Thorin csarnokába hívta vendégeit. „Három nap és három éjszaka dolgoztak legjobb mestereim Balin krónikájának roncsain. Amit kiolvastak belőle, egyszerre oka mély gyászomnak és örömömnek. Gyászolok, mert Balin és teljes kísérete odaveszett Moriában, bátor kísérletük, hogy kiűzzék az orkokat és ismét felvirágoztassák Töröptárnát, kudarcot vallott. És örülök, mert megismerhettem azt a hősies küzdelmet, mellyel a régi dicsőség feltámasztásán dolgoztak. Sőt, érdekes részleteket is megismertünk belőle, mely mindkét nép javát szolgálhatja. Így megkértem írnokaim, készítsenek másolatokat az eredeti szövegről, melyből most ajándékozok egyet Gimlinek, rokonomnak, aki fellelte, megőrizte és elhozta nekem e kincset annyi viszontagságon keresztül, egyet pedig Legolasnak, a tündének, aki méltó a törpök barátságára,. Az eredetit pedig kincseskamrámba zárom, együtt a legbecsesebb értékekkel, melyet a hegymély rejt”.

Szállására visszatérve Gimli elővette az ajándékot. Jól ismerte az eredetit, furcsa volt belelapozni az új, de mégis oly ismerős könyvbe. Az írnokok nem csak a szöveget mentették át, de oldalról oldalra másolták át az eredeti szöveget, jelölve, hol semmisült meg az eredeti, és hűen lekövetve a kézírást. Furcsa volt látni Ori tünde betűit a törp mester másolatában, tisztán, mentesen minden szennytől, mely eddig borította. Sóhajtott, és fellapozta a könyv elejét. A címlap eredetileg teljesen megsemmisült, azt az erebori törpök illesztették a könyv elejére.

Következzen RZP tollából a keretnovella több részletben.

Időpont: 2014. október 23. 14:00-2014. október 26. 12:00

Helyszín: Zebegény, Szőnyi István Általános Iskola, 2627 Zebegény, Petőfi tér 1-2.

Részletek hamarosan!