Rendi Topic

Őszintén szólva nem találom a feladványom:$ Tudom, hogy mit akartam rá írni, de mégiscsak hiányzik az első mondatom. Pedig tegnap volt hozzá ihletem is. *bocsánatkérően néz* Seli kérhetek másikat, vagy emlékszel a mondatra?

Na? Na? Hol maradnak a csodásnál csodásabb novellák?

Vagy mondjam be, hogy még tíz percetek van írni?

Köszönöm szépen!
Életrekelt plüssállatos. Hmmm. Ezt fontolóra veszem. >.< Reszkessetek a vérteddymacitól! Ery véletlenül a vámpírost nem szeretnéd begépelni? *légyszi-légyszi szemekkel néz* Az is annyira jó volt.

Kincső (Thilanna) írta: No, én lógok Selinek egy feladvánnyal
A kiinduló helyszínt szeretném megadni: sötét, poros pincehelyiség, ablaküveg helyett fóliákkal, benne lomok, régi (esetenként törött) bútorok nagy összevisszaságban. Hogy valós vagy fantasy, horror vagy mese, háborús óvóhelyes vagy életrekelt plüssállatos lesz belőle, azt rád bízom

Momó, kérek szépen feladványt! ^.^

Angwen, kúl lett! Léli, Ery, jó volt újraolvasni ezeket

uhh, elszallt...

koszi a kritikakat, a kerdesem igazabol az volt, hogy folytassam-e, vagy inkabb zarjam le valahogz, de ezek szerint elobbi

Kincso irtam velemenyt a facebookos muvedrol, most nem irnam meg1x be, de csupa jo volt

Csupa pozitívum volt Zsodoo írásáról, ennyire emlékszem...

Vááááááááá, Kincső, véletlenül beleszerkesztettem a hozzászólásodba!!!

*lúzerlúzerlúzer*

Nem tudod, hogy tudom visszacsinálni? (Igen, az "idéz" gomb helyett véletlenül a "szerkeszt" gombot nyomtam meg, aztán csodálkoztam, hogy fura dolgok történnek... Nem szoktam én ezt a moderátorságot... )

És akkor, mivel ez a táborban kicsit (részben idő hiányában) elsikkadt, adok is szempontokat az olvasáshoz, kritizáláshoz:

1) Milyen az ábrázolt világ? Mennyire érdekes, mennyire hihető, mennyire koherens?
2) Hogyan illeszkedik a világhoz a stílus? Mennyire aknázza ki az írás a feladványban rejlő lehetőségeket?
3) Mennyire hangsúlyos a cselekmény? Helyénvalónak érződik-e ez az arány?

Zsodoo: megbízható ügyességgel hozod a tőled már megszokott kellemesen abszurd stílust. A bonyolult körmondatok egy-két minimális döccenést leszámítva (pl. az "irányt vett szobája felé" nekem kicsit magyartalanul hangzik) elegánsan és szórakoztatóan csordogálnak. Külön kiemelném, hogy a meglehetősen groteszk feladvány-mondat milyen békésen simul bele a novella szövegébe (én nem hiszem, hogy kiszúrtam volna, melyik mondat volt előre megszabva).

Ellenben úgy érzem, nincs lezárva. A sofőr baljós előérzetére való félmondatos utalást én, mint olvasó valami morbid csattanó felvezetésének éreztem, ami aztán nem sül el, vagy csak félig. (Főleg a szempontszereplő naiv ignoranciája kiált vér-pingvin-fürdőért...) Szerintem jöhetne a folytatás.

Én úgy döntöttem, egy, már meglévő írásom folytatásával oldom meg a feladványt:

Zsodoo az Antarktiszos feladatra írta: Az Ice Air menetrend szerinti Budapest - Marie Byrd járata gond nélkül landolt a kopár jégmező messze nyúló fehérségén. Minden meg volt szervezve: a szállás, a kirándulások, a közlekedés, sőt, még egy extra program is: a pingvinvadászat.

Dávid idegesen fészkelődött ülésén. Már nagyon várta, hogy elfoglalhassa szállását és kipihenhesse a 19 órás repülőutat. Nyugodt, kellemes órákat töltött a fedélzeten, a csinos stewardessek óránként szolgáltak fel frissítőt és három filmet is végignézett. De azért elfáradt.

A kiszállás körülményesen zajlott, minden utas vastag bundát kapott, mielőtt kilépett Antarktisz dermesztő hidegébe. A géptől nem messze már várta őket a busz, mely a szállásukra vitte utastársaival együtt: egy zöld jármű, mely ordítva tűnt ki a ragyogóan fehér tájból.

Dávid boldogan szállt be a brummogó Ikaruszba, ahol további takarók és meleg tea várta a lelkes csoportot. A busz lassan indult el, jégmászásra átalakított lánctalpaival csikorogva haladt előre a vastag jégtakarón. Az út kellemes volt, túl hamar ért véget. Dávid és társai idegenvezetőjük irányításával vonultak be a hatemeletes jégpalotába és nagyon elcsodálkoztak, amikor a vezető a recepció helyett a liftek felé fordította lépteit, intve a többieknek: kövessetek! A tömeg besereglett a három liftbe és érdeklődve találgatta úti céljukat, telve inkább izgalommal, mintsem zavarodottsággal.

A felvonók halk csengéssel jelezték a kívánt szint elérését, majd egy kellemes, zengő női hang csendült fel a hangszórókból:
 Üdvözöljük önöket a Jég Földjén! Kellemes itt-tartózkodást kíván minden kedves utasának a Budavár Tours!

(Az utolsó pár sort kiszedtem, mert egy ocsmány és összecsapott szükségmegoldás volt.) Itt következik a folytatás, Zsozsó feladványára írva, mely az volt, hogy a novellában szerepeljen a következő mondat: „ Örvendtem – vetette még oda a rózsaszín vérpingvin, majd kedélyesen trillázva kirepült az ablakon.”

 Éljen! – tapsolta meg lelkesen cégének üdvözlő üzenetét az idegenvezető, majd sajnálkozva, mintegy bocsánatkérőn motyogta:
 Elnézést, munkaköri leírás…
Majd kissé élénkebben, bátorítóbban kezdett bele mondókájába:
 Mint hallhatták, ez itt a Jég Földje, vagyis az Antarktisz, Földünk legdélebbi összefüggő szárazföldje, a rejtélyes, hatodik kontinens, ahol csak pingvinek, sarki csérek és elhivatott kutatók élnek, dacolva a fagyos időjárás pusztító erejével. Önök itt egy történelmi esemény boldog résztvevői, hiszen a Budavár Tours az első utazásszervező cég, mely engedélyt kapott az Antarktiszi Közigazgatási Hivataltól turistautak szervezésére az Ismeretlen Földre. Érezzék hát át a pillanat jelentőségét, forduljanak meg, és vessenek egy pillantást az Üdvözlőcsarnokra!

Dávid és társai egy emberként fordultak a jelölt irányba és elállt a szavuk a csodálkozástól – és persze attól, hogy a csillogástól egy percre nem is láttak egyebet a fehérségnél. A csarnok maga egy majdnem 50 méter magas kupolaterem volt, telis-tele jégszobrokkal, melyek a helyi faunát ábrázolták: pingvineket. Dávid első gondolata az volt, hogy a hely egy monumentális giccs; a második pedig az, hogy nem, tényleg. A látvány taszította, mégis lenyűgözte a maga hófehér ragyogásával és tekintélyt parancsoló méreteivel. Az idegenvezető röviden, egy órában összefoglalta a főbb tudnivalókat az alkotásokról, majd vacsorára invitálta az utasokat, melyre egy rövid liftút és a recepción történő gyors bejelentkezés után a hasonló stílusban épült étteremben került sor. Dávid hamar jóllakott a nemzetközi konyha íztelen ételeivel és kezdett egyre laposabban pislogni társaira. Majd, mikor a legálmosabbak elszállingóztak, ő is irányt vett szobája felé, hogy tízórás pihenéssel segítse szervezetét a regenerálódásban.

Reggel halk zeneszóra ébredt, mely egyenletesen szólt a nyolc, falba rejtett hangszóróból. Lelkesen ugrott ki ágyából – hajtotta a reggeli utánra meghirdetett pingvinvadászat gondolata. Társait kurtán üdvözölve lehuppant tegnap esti székébe, s egy omlett, egy croissant és egy kávé elfogyasztása után izgatottan várta az indulást.

A tegnapi Ikarusz már beállt a szálloda elé mire a csoport kilépett a süvítő szélbe, bundákkal fegyverkezve fel a hideg ellen. A sofőr kissé aggodalmas arckifejezéssel intett utasainak – a tegnapi próbavadászat… nos, nem volt problémáktól mentes. De most minden rendben lesz – gondolta.

A busz, a már ismerős brummogással indult el és irányt vett dél felé. Az út két órás volt, számottevő esemény nélkül zajlott le. Megérkezésüket egy jellegtelen épület jelezte, mely feketére festett falaival már kilométerekről kitűnt a fehérségből. Belépve egy jól szigetelt, hangulatos teremben találták magukat, a falakon fáklyák szolgáltatták a világítást. Jó meleg volt; nem is vették volna észre a terem végében lévő nyitott ablakot, ha történetesen nem száll be rajta valami. Egy hozzávetőlegesen 50*30 centis valami. Ez a rejtélyes repülő lény egy kicsit közelebb szállt a csoporthoz, majd megállt a levegőben, – pontosabban fel-le csapkodott szárnyaival, hogy le ne essen – és megszólalt:
 Üdv pingvinföldön! Jó szórakozást kívánunk mindannyiuknak!

A társaság tapsviharban tört ki, ahogy a lassan kivehetővé váló, véres bundájú madár befejezte mondandóját. Nevetve dicsérték az effektet az ijedt, sőt, rémült arcú idegenvezetőnek, aki szerencsére gyorsan reagált és besöpörte a gratulációkat.
 Örvendtem – vetette még oda a rózsaszín vérpingvin, majd kedélyesen trillázva kirepült az ablakon.

Nohát ennyi lett, kicsit hosszú, várom a kritiká(ka)t Van még ötletem, ha tetszik, írhatok folytatást is.

P.S.: ehh, a gondolatjelek unicode-dá változtak.. mindegy

Angwen: nagyon kúl a megoldásod Tényleg jó, rövid, tömör, ötletes. Nekem tetszik. Menj el újságírónak

Én a házimat még emésztem, ahhoz több idő kell...

Hú, ügyesek a feladványok!

(Momo, remélem, még emlékszel a tiédre! )

Bocsánat a lógásért, Kincső, máris adom a feladványt. Indító mondatot kapsz: Annyira elbambultam a képernyő előtt, hogy nem is vettem észre az alakot a sarokban.

Remélem, jó lesz.

Na, ez az! Előre az élet és kreatív aktivitás útján!

Alew írta:
Arra nem emlékszel Zsuzsi, hogy nekem mit adott föl gillz?

dark-gót szappanopera. Legalább egy szappanoperasztikus fordulattal benne

Imhol én is begépeltem az egyiket.
Sajna a feladatommal még sehogy sem állok, nehéz olyat találni, amit mindenki ismer.

Denethor kapitányt a hídra! – a hangosbemondó harsogása keveredett a riadó szirénáival. A kapitány higgadtan lépett be a vezérlőbe.
- Kapitány! – lépett elé az izgatott első tiszt - Ellenséges hajók közelednek!
- Csak nyugalom Mr. Beregond – mondta Denethor kapitány – A vörös riadó marad, de ha kérhetném még ne veszítsük el a fejünket. Mi a helyzet a vadászokkal és a felderítőkkel?
- Minden század kiküldve Uram!
- Az erősítés?
- A vészjeleket leadtuk Uram. A Gandalf pár percen, a Rohan pedig két órán belül itt lehet.
- A Rohan kevés lesz a Morannon a Minas Morgul és a Harad ellen. Ha az Umbar is beavatkozik, akkor semmi esélyünk nem marad.
- De Uram! És a Gandalf?
- Azt a vén csatahajót felejtsük el. Sosem bíztam a kapitányában.
- De Uram! Elsőnek válaszolt és mindjárt befut!
- Tudom, de mindent meg fog tenni azért, hogy az övé legyen minden dicsőség. Hol van Faramir?
- Faramir kiment a felderítőkkel Uram.
- Rendben.
- Uram! A Gandalf van a vonalban.
- Kapcsolja. – Denethor komoly arccal fordult a képernyő felé. - Mit tehetek önért kapitány?
- Vettem a vészjelzését Minas Tirith. Jöttem segíteni.
- Erősítést hozott?
- Csak egy naszádot, a Pippint.
- Egy naszádnak nem vesszük hasznát, az első adandó alkalommal kilövik, ha meg nem, akkor a tüzéreinket fogja zavarni a célzásban. Mindegy, soroljanak be mellénk. Kapcsolat vége.
- Értettem.
A hajók alakzatba rendeződtek.
- Kapitány! Lőtávolságig még két perc! – kiáltott Imrahil, aki a taktikai pult mellett állt.
- Értem parancsnokhelyettes. Mi a helyzet a vadászokkal?
- Megtizedelték őket uram. Most dokkolnak.
- Faramir?
- Ő tért vissza utoljára.
- Jöjjön majd a hídra. Kormányos! Gamma 7-es manőver. Foglalkozzunk a Morannonnal. A Minas Morgult igyekezzen az Osgiliath roncsai mögött tartani és blokkolni a Haradot.
A csata megkezdődött. A Minas Tirith-t találatok sorozata érte.
- Kapitány! Pajzs 45% és gyengül. Burkolatlék a hetestől a tizenegyesig!
- Tartalék energiát a pajzsokba és állítson fel szigetelőmezőket Mr. Forlong! Ha kell vonjon el energiát a létfenntartóból. Hol van Faramir?
- Faramir súlyosan megsebesült Uram! A gyengélkedőre vitték.
- Értem. A Gandalf vegye át a csata irányítását. A híd az öné Mr. Imrahil.
- De Uram?
- Tegye, amit mondtam!
A csata tovább zajlott, de a Gondori Szövetség számára nem túl jól. Ezen a Rohan csatacirkáló és a Trufa naszád beérkezése sem segített. A Rohan ugyan egy jól irányzott sortűzzel lebénította Haradot, de a Minas Morgul tűzerejével szemben már tehetetlennek bizonyult. Lelassult, fegyverzetének egy része lebénult és a hidat ért közvetlen találat megölte Theoden kapitányt. A két naszád meglepő módon még nem semmisült meg. A csata még döntetlenre állt. Ekkor jelent meg a színen a Mordori Birodalom újabb csatacirkálója az Umbar. A csata a Szövetség számára elveszni látszott, hiszen ezzel a túlerővel szemben már tehetetlenek voltak. Az Umbar azonban tüzet nyitott a Haradra és a Morannonra.
- Elnézést a késésért Gandalf. – jelentkezett be az Umbar hídjáról Aragorn admirális – De időbe telt, míg embereimmel át tudtam venni a hajó irányítását.
- Jobb később, mint soha barátom. – mosolyodott el Olórin kapitány.
A csata menete megváltozott. A súlyosan sérült Harad menekülőre fogta, de a Morannon és a Minas Morgul számára nem volt menekülés. A Minas Morgult (Minas Tirith egykori testvérhajóját) a Trufa naszád telitalálata semmisítette meg.
A Szövetség győzött ugyan, de nem teljesen. A mordori flotta többi hajója az Udûn, a Rhûn, a Khand, a Gorgoroth és nem beszélve a zászlóshajóról a Sauronról, még sértetlen volt és beérkezésükig még másfél óra volt hátra.
A Szövetség reménye a győzelemre csak abban rejlett, hogy a Sauron fedélzetére juttatott kommandó fel tudja robbantani a hajó reaktorát. Ha szerencséjük van a robbanás végez a szubtérben haladó egész flottával.
Minden reményük Frodó hadnagy kezében volt.

Ez nagyon jó, Angwen! Rövid, de nagyon jó!!

Nos, úgy látszik, én leszek az első, aki közzéteszi a búcsúfeladványára született megoldását. Ne aggódjatok, nem hosszú.

Feladó: Ery
Feladvány: "Menekülés a gázlóhoz" - más környezetben.

Íme, Origo-stílusban, valahol a világ egy eldugott pontján:

Természeti katasztrófa végzett egy védtelen kisfiú támadóival

A 15 éves Freddie a szemtanúk szerint épp hazafelé tartott … településen, mikor ismeretlen okból üldözőbe vette a környék hírhedt kilenctagú motoros bandája.

Noha részletekkel senki sem tudott szolgálni, a kisfiú iskolatársai elárulták: nem ez volt az első alkalom, hogy a szokatlan formájú táskája miatt „zsákos”-nak csúfolt, korához képest alacsony testalkatú Freddie a banda zaklatásainak volt kitéve.„Valamiért nagyon rászálltak – számolt be róla egy névtelenséget kérő osztálytárs. – Szerintem volt nála valami, amire fájt a foguk, mert többször hallottam őket fenyegetőzni, hogy adja oda, vagy kicsinálják. Egyszer már majdnem elkapták, a matekóra előtti hosszú szünetben. Akkor pont a legjobbkor lépett be a tanár, de mind tudtuk, hogy csak idő kérdése. Nyilván most is vártak már rá iskola után.”

Bár a támadás pillanatában többen is tartózkodtak a falut az iskolával összekötő hegyi ösvényen, a bandától való félelmükben senki nem mert közbeavatkozni, csupán segítségért futottak el néhányan. Ekkor azonban, az évszakban meglehetősen szokatlan módon, alighanem földcsuszamlás képződött az események helyszíne fölött húzódó hegyoldalban, s a támadókat hatalmas sártömeg sodorta magával. Noha holttestek egyelőre nem kerültek elő, a talált járművek és ruhadarabok alapján valószínűsíthető, hogy egyikük sem élte túl a szerencsétlenséget.

A sokktól egyenlőre eszméletlen, de máskülönben csupán kulcscsonttörést szenvedett Freddie-t a ___-i baleseti kórházban ápolják.

Tekintve, hogy van egy kis időm, gondoltam, ezt begépelem nektek. Felolvasva szerintem nem olyan hatásos, mintha mindenki magának olvassa el.

Nem hiszem, hogy eltévedtem volna, ha nincs olyan koromsötét, hogy az orromig se látok. Az idegen város ismeretlen falai vettek körül. Tökéletesen sima, hideg falak, mintha üvegből lettek volna. De amint hozzáértem, megcsípett. Nedvesség folyt végig az ujjaimon, de a sötétben nem láttam, mi az.
Egy haloványan derengő ezüst fény lebegett át az egyik épületből a másikba. Kinyújtottam felé a kezem, de hirtelen valami elkapta a lábamat.
- Eressz! - kiáltottam rá, de szorított, mintha a húsomba marna.
- Eressz! - pánikoltam kapkodva, és odanyúltam, hogy kézzel szabadítsam ki magam. Ám amint a kezem megfogta volna, a szorítás eleresztett. Nem volt ott semmit.
Elrohantam a másik irányba. Próbáltam ismerős pontokat keresni, ahol már jártam, de az épületek egyformák voltak, a sikátorok pedig egyre szűkebbek.
Megálltam. Mindenem remegett. Levegőt alig kaptam az épületek szorításában. Felnéztem, segítséget kérni a csillagoktól, de ők nem voltak ott. Pedig nem, nem voltam épületben. Nem mentem be sehová. Kint kellett lennem a nyílt utcán. Máshol nem lehettem. Máshol nem lehettem!
Az egyik fal megint megcsípett. Újra tudtam levegőt venni. "Ez nem lehet. Nem lehet! Nem akarom!" Futottam volna, de nem tudtam, hova. Mindenütt ezek a falak voltak, sehol ajtó, sehol ablak, semmi mozgás, semmi fény, semmi hang. Csak a szorító sötétség és a falak.
Lerogytam a földre.
- Valaki... - kérleltem halkan. De semmi válasz. Átöleltem a térdeimet, hogy egy kicsi, biztonságos helyet készítsek magamnak, és levegőt kapjak.
Újra feltűnt az ezüst fény. Bár most közelebb volt, mégse törődött velem.
- Várj! - kiáltottam, és megpróbáltam utána futni, de valami megint megfogott. Szorította a karomat, a lábamat. Rángatóztam, hogy kiszabaduljak, de ő volt az erősebb. A földhöz szegezett.
Ám ahogy eltűnt az ezüst fény, eleresztett a szorítás is. Nem volt erőm elfutni. Ott maradtam fekve, mozdulatlanul.
- Kérlek... - suttogtam rekedten. Arcomat kezembe temettem. Nem akartam látni a sötétséget. Fel akartam ébredni. Vagy el akartam aludni. Már mindegy volt, melyik.
Az ujjaim közt ezüst fény sütött át. Felnéztem, és a halovány derengés egyenesen felém közeledett.

Lájk!

Kincső (Thilanna) írta:

Az üres szürkeség, amelyben elveszett a tekintet, egyre terjedt. A láthatáron imént még zöldellő fák megfakultak, majd levelenként, áganként a Semmibe vesztek. A madarak, állatok nem tudtak elég gyorsan menekülni, hamar utolérte őket az alaktalan, óriás szürke tömeg. A massza lassan közeledett az Elefántcsonttorony felé.
- Barnabás - könyörgött a kislány királynő, kezét a fiú felé nyújtva. - Adj nekem új nevet! Fantázia sorsa most a te kezedben van!

Bux Barnabás Boldizsár letette a könyvet.
- Ez csak egy történet - mondta magának. - Nem lesz valóság, és nem változtathatom meg, akármit teszek.
Felcsapta a kötetet azon a lapon, ahol félbehagyta.

Ez csak egy történet, mondta magának Barnabás, olvasta. Nem lesz valóság, és nem változtathatom meg, akármit teszek.
A kislány királynő lassan leeresztette kinyújtott kezét. Szemében végtelen szomorúság tükröződött, ahogy a Semmi lassan, lépcsőfokonként feljebb kúszva elemésztette az Elefántcsonttornyot. De nem az otthonát sajnálta. A kisfiút nézte, a kisfiút, aki nem hitt a szíve igazában, és ezzel a magának tett legsúlyosabb hazugsággal végleg elpusztította Fantáziát.

Barnabás döbbenten tette le a könyvet. A következő kétszáz oldal, ahol - biztosan emlékezett - korábban betűk voltak, teljesen üres volt.

Ez még mindig nagyon jó Még most is tetszik. Nagyon!

Üdv, drága rendtagjaim!

Én is köszönöm nektek, zsírkirályak voltatok. Valamint támogatom Kincső ötletét, kiegészítve azzal, hogy várom ám a búcsúfeladványok megoldásait is! (Tudom, járjak elöl a jó példával... ) A mestervizsgák: Erynél megvan a sajátja digitálisan, a másik kettő megszerzése folyamatban!