A pályázaton indulhat bárki, aki (vagy akinek közvetlen hozzátartozója) nem vesz részt a pályázat szervezésében, lebonyolításában, elbírálásában. A pályázat anonim módon kerül elbírálásra, egy pályázó több pályaművet is benyújthat.
A pályaművel kapcsolatos elvárások:
Formai: A Lassi Laurië magazin címlapján a képek egy állandó keretbe kerülnek, amelyben a kép egy nagyjából négyzetes képarányú része látszik (összesen kb. 2400×2500 pixel méretben, de ebből oldalt és alul kb. 50 pixel, fölül kb. 200 pixel az egyenetlen keret miatt részleges takarásban van). A pályaműveknek illeszkednie kell ehhez a kerethez, tehát a kép legyen egy legalább 2500×2500 méretű, négyzetes képarányú részlet kivágására alkalmas JPEG vagy PNG fájl, vízjel, keret és feliratozás nélkül. (A teljes kép képarányára vonatkozóan nincs megkötés.)
Tartalmi: A pályamű egyértelműen, lényegét tekintve kapcsolódjon akár Középfölde történetéhez, akár J. R. R. Tolkien más fikciós műveihez.
Egyéb: A pályamű legyen a pályázó korábban nem publikált saját szellemi terméke, amelyre vonatkozóan a pályázás időpontjában minden szerzői és közlési jog felett rendelkezik. A pályázat ideje alatt a pályamű nem lehet publikusan hozzáférhető. (A pályaműben fel lehet használni korábban publikált saját alkotásokat, de a pályaművet jelen pályázattal kapcsolatba hozható formában a pályázat időtartama alatt ne hozd nyilvánosságra!) A kép bármilyen technikával készülhet, amennyiben nem tartalmaz más által készített műalkotást (beleértve a szerzői jogok által nem védett, szabadon felhasználható alkotásokat, mások által készített fényképeket, filmes elemeket és mesterséges intelligencia használatával generált képeket is). Analóg eszközökkel készített kép esetén a fenti formai paramétereknek megfelelő minőségű digitalizálás a pályázó felelőssége.
A pályázás módja:
A pályaműveket e-mailben kell elküldeni a muveszetipalyazat@tolkien.hu e-mail címre legkésőbb a pályázati határidő napján (2024. június 16.) éjfélig. Az e-mailhez a pályaművet JPEG vagy PNG fájlként kell csatolni. Az e-mail szövegében tüntesd fel azt a nevet, amelyet az eredményhirdetésnél, illetve az alkotás publikálásakor használjunk az alkotó megnevezéseként (ez lehet becenév vagy művésznév is, nem kötelező a hivatalos név: a szokásos forma a teljes név és becenév). Ha több alkotással is indulsz, akkor minden pályaművedet ugyanarról az e-mail címről, ugyanazzal az alkotói névvel küldd be! (14-18 év közötti pályázók esetén a pályamű beküldéséhez szükséges a törvényes képviselő hozzájárulása, 14 év alatti pályázó esetén pedig kérjük, hogy a törvényes képviselő küldje be a pályaművet a pályázó nevében.)
A résztvevő (illetve törvényes képviselője) a pályamű beküldésével elfogadja a pályázati kiírásban foglaltakat, és hozzájárul, hogy a Magyar Tolkien Társaság a beküldött pályaművet nyilvánosságra hozza, illetve térbeli és időbeli korlátozás nélkül térítésmentesen felhasználja (különösen, de nem kizárólag termékein és kiadványaiban). A pályázat lezárása után az e-mailben megadott nevet vagy művésznevet az alkotóként való megnevezés jogának biztosítása céljából időbeli korlátozás nélkül megőrizzük az alkotások mellett. (A pályázó saját munkáját a Lassi Laurië 2024. évi XXI/2. számának megjelenése után korlátozás nélkül felhasználhatja, publikálhatja, amennyiben ez nem korlátozza a Magyar Tolkien Társaság számára garantált felhasználási jogot, lehetőség szerint hivatkozva a pályázatra, illetve az esetleges első közlésre.)
Kérjük, hogy a pályamű beküldésekor az e-mailben egyértelműen nyilatkozz arról, hogy az e-mail címedet a neved és az alkotásod mellett megőrizhetjük-e a mű esetleges későbbi publikálásával, felhasználásával kapcsolatos kommunikáció céljából! (Amennyiben nem járulsz hozzá az e-mail cím megőrzéséhez, nem tudunk tájékoztatni a mű felhasználása esetén.)
Pályázati határidő: 2024. május 31. Meghosszabbítva 2024. június 16-ig!
A pályázat értékelése:
A pályázati feltételeknek megfelelő pályaműveket a szerkesztőség által felkért zsűri anonim módon fogja elbírálni, és legjobb belátása szerint legfeljebb három helyezést, illetve különdíjat ítélhet oda. A zsűri fenntartja a jogot, hogy ne hirdessen első helyezettet. Az eredményeket a Tolkien.hu portálon és a Lassi Laurië következő (XXI/2.) számában tesszük közzé, a díjak átadására várhatóan egy önálló vagy az MTT születésnapjához kapcsolódó rendezvény keretében kerül sor. A pályázat eredményéről a pályamű beküldésekor használt e-mailre válaszolva küldünk tájékoztatást.
Díjazás:
A pályázaton helyezést elérő pályázók Tolkien világához kapcsolódó tárgynyereményekben részesülnek. Legalább az első helyezést elérő alkotást a pályázat lezárását követő egy éven belül közzétesszük a Lassi Laurië valamely színes borítóoldalán (a szerkesztőségi szempontok figyelembe vétele miatt a címlapon való megjelenés előzetesen nem garantálható). Minden olyan pályamű alkotója, ami a pályázat lezárását követő egy éven belül megjelenik a Lassi Laurië valamely színes borítóoldalán, jogosult egy nyomtatott tiszteletpéldányra az adott számból.
A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdésekkel nyugodtan keressetek meg minket a muveszetipalyazat@tolkien.hu e-mail címen.
Jó alkotást!