Bemutatkozik a programos csapat

mtttabor2015 02
 
Sárdi Krisztina - Nati - programos főszervező

Nati

Nati bemutatkozását itt olvashatjátok: Az Öregdombi Vigasság főszervezői >>>

Sági Kiss Dániel - Alew

alew

2008 óta járok MTT Táborokba, az idei lesz a nyolcadik alkalom - ezen idő alatt megjártam Beleriandot, Hithlumot, Rhovaniont, Ithilient és Dúnföldét. A Tábor számomra mindig a tolkieni világ megismeréséről és megéléséről, a történetek emberi oldaláról, a közösségről, az egyedi hangulatról és az alkotó erők kibontakozásáról szólt. Olyan, a valóság terén és idején kívüli hely, ahol hasonlóan gondolkozókhoz és önmagamhoz is közelebb kerülhetek, feszegethetem a korlátaimat. Táborba járni rendkívüli élmény, tábort szervezni pedig különleges kihívás. Bár nem állítom, hogy az életem szürke és unalmas, az MTT Tábor még a hétköznapjaimhoz képest is izgalmas és lenyűgöző, olyan megragadó közösség és élmény, amit nem lehet helyettesíteni és amit nehéz kiheverni. Az évek során vezettem alkotó közösséget, részt vettem több programszervező csapatban, különféle tolkieni szereplőket személyesítettem meg, idén pedig kipróbálom magam a keretjátékban is - a keretjátékos csapattal megírjuk a történetek vázlatát és forgatókönyvét, megalkotjuk a szereplőket, hátterüket, jellemüket, meséket, mondákat írunk, feladatokat, küldetéseket találunk ki. Élő, lélegző, történetekkel és működő hobbit-közi viszonyokkal teli Öregdombot szeretnénk alkotni - bár a második reggeli és a habos fürdő a logisztika feladata, igyekszünk a keretjátékkal megteremteni a Megye hangulatát, a hobbitok jellegzetes világának egy kis szeletét.

Császár Péter - Csaszi

csaszi

Császár Péter (Csaszi) vagyok, 21 éves, főiskolai hallgató... Ennyit az unalmas dolgokról :D Az idei lesz a hetedik táborom, tavaly már szervező voltam, bár a programos teamben első alkalmas vagyok, de ne aggódjatok, ez a tábor is NAGYON JÓ lesz. Aki nem ismer, remélem tábor végére majd fog, elöljáróban annyit, hogy ha bármiben kell segítség, nyugodtan forduljatok hozzám, szívesen segítek akármi van.

Az Öregdombi Vigasság főoldala >>>

Császár Péter – Csaszi

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Bejelentkezés

Keresés

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére