- Hozzászólások: 1071
- Köszönetek: 0
MTT InfoCsoport
- Panni
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
A másik alapvető probléma pedig valóban az,hogy nincs idő és nincs energia (!). Mindenkinek elégé le van kötve az ideje, és egyszerűen _nem_ tudjuk megoldani.
Másrészről amikor kiküldtem az adott rendezvény szervzőihez az adott rendezvényre vonatkozó infókat, akkor 3 típsú vissza (nem) jelzést kaptam:
jobbik estben: "ez így jó lesz"
másik jó esetben: kaptam néhány módosítási javaslatot, de ezek általában nem a rendezvény leírt infóira vonatkoztak, hanem kisebb nagyobb (rend szerint a tartalmat nem befolyásoló) javaslatok voltak
nemkaptam választ
(Ez úton is elnézést a kivételektől, mert 1-2 ilyen is akadt! )
Vagyis lényegében nem jutottunk előrább azzal, hogy lküldtük ellenőrzésre az emberekhez, ellenben rengeteg időt igényel, arról nem is beszélve, hogy Gilg nem tudja rendesen megszerkeszteni a Hírlevelet addig, amíg nincs vélgleges "anyag". Ezen kívül neki is van munkahelyi beosztása amihez igazodnia kell és volt már rá precedens, hogy korábban kellett összeállítani a dolgokat,mint az eredeti határidő igényelte volna.
Ui.:Bocsánat a szókézhiányért meg a be nem gépelt betűkért, ritka vacak billentyűzetet sikerült kifognom...
"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Esgal
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1834
- Köszönetek: 0
Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
/Lucifer/
Tánc a ködben, tánc a jégen,
Tánc a hóban, tánc a fagyban
/Ghymes/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Ben
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 3358
- Köszönetek: 0
Ha jól emlékszem, Panni engem anno megkérdezett, hogy nincs-e kedvem írni a delegációról a hírlevélbe, de idő hiányában nem vállaltam. Ellenben az átnézés nem hangzik rosszul.Kincső (Thilanna) írta: Egyébként nem lenne egyszerűbb dolgotok, ha azokról a rendezvényekről, amin nem vett részt ICS-s, megíratnátok valakivel aki igen? Már többször volt ebből baki... Vagy csak átnézetni a megírt verziót
basking in the sunshine of a bygone afternoon,
bringing sounds of yesterday into this city room.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Gandalf írta: Akkor nem tudom, Kincső mondta, hogy javítsuk át erre.
Igen, mert az volt, hogy csak pénteken utaztunk le, pedig csütörtökön. (Eredetileg volt úgy h. pénteken megyünk, de megváltoztattuk - glom a topic elejéből jött az infó.) Lehet, h. kicsit későn csináltuk? Illetve a tartalmi résznél asszem csak mondtam a javaslataimat, és utána Te átküldted a javítottat, és ezexerint nem v. nem mindent olvastam át újra. + nekem a péntek vs. csüt szúrt szemet, azzal már nem foglalkoztam, h. ebből úgy érthető-e, hogy a teljes rendezvény volt ekkor. Sorry, sok volt egyszerre.
Egyébként nem lenne egyszerűbb dolgotok, ha azokról a rendezvényekről, amin nem vett részt ICS-s, megíratnátok valakivel aki igen? Már többször volt ebből baki... Vagy csak átnézetni a megírt verziót - pl. Panni nekem rendszeresen átküldte tavaly a TLV-s részt... vagy ez elvileg más rendezvényekkel is így van, csak gyakorlatilag nem mindig jut idő?
Igen, tudom, most pl. én láttam, de teljesen más egyben a 4 oldalt, ráadásul formai, helyesírási-nyelvhelyességi és tartalmi szempontból egyszerre átnézni (ráadásul úgy, h. véletlenül folytam bele), mint egy pár soros szöveget...
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gilg (Gwindorn)
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1060
- Köszönetek: 0
Snuffles írta: Ja, csak ciki, hogy annyi javítás volt a TLV-leírásban, hogy nem is az én nevem alatt került ki
Válaszoltam priviben!
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Panni
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1071
- Köszönetek: 0
"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Snufi
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- meow
Ja, csak ciki, hogy annyi javítás volt a TLV-leírásban, hogy nem is az én nevem alatt került kiGilg (Gwindorn) írta: Remélem ettől eltekintve azért a havi Hírlevelünket is érdemesnek tartjátok az elolvasásra!
"Well, I'm back."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sil
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 8428
- Köszönetek: 4
Hivatalosan ez egy egész hetes hepaj volt (igaz, mi csak a végére voltunk hívva), és az osztrákok is csütörtökön mentek le.Gandalf írta: Mert hivatalosan pénteken kezdődött a hepaj, de Ti már csütörtökön leutaztatok. Legalább is Kincső így informált engem. Hogy a hivatalosan meghívottak közül kik voltak ténylegesen ott, azt nem részleteztük. A képgaléria linkje nemtom miért maradt le.
Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sil
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 8428
- Köszönetek: 4
Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Gilg (Gwindorn) írta: Remélem ettől eltekintve azért a havi Hírlevelünket is érdemesnek tartjátok az elolvasásra!
Tudod hogy nem úgy értettem
Egyébként az előző hírlevélben a vezetőségi döntéseknél szerepelt Esgal is. De mi is elgondolkoztunk rajta Gandalffal, h. főszervezőnek vagy "csak" logisztikusnak számított, de nekünk rendelkezésünkre állt az az infó, hogy ő meg a másik két főszervező így kommunikálta magát/őt.
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- nido
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Panni írta: Annyit még hozzáfűznék, hogy - mint minden más rendezvény esetében - a KÖMT-nél is a fórumon olvasható információkra tudunk elsősorban hagyatkozni és noha tisztában voltam/voltunk vele, hogy Esgál is és mások is rengeteget tettek a rendezvényért (ez úton is köszönjük nekik!!!), de a KÖMT topicjában az első kiírásban még csak Cueddo és Nido szerepeltek főszervezőként.
Esgal: tőled pedig ez úton is szeretnék elnézést kérni! Gilg elvileg már orvosolta a problémát
Panni
igen, jó sokáig tartott, mire megleltük az ideális logisztikust.... D
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Panni
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1071
- Köszönetek: 0
Esgal: tőled pedig ez úton is szeretnék elnézést kérni! Gilg elvileg már orvosolta a problémát
Panni
"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gilg (Gwindorn)
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1060
- Köszönetek: 0
Az e-mailben küldött Hírlevelekben nyilván erre már nincs lehetőségünk, de a Tolkien.hu-ra feltöltött Hírlevélben pótoltam a hiányosságot!
Remélem ettől eltekintve azért a havi Hírlevelünket is érdemesnek tartjátok az elolvasásra!
Gilg
cs.k.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Attila írta:
Ha a féléves hírlevélre gondolsz, abban benne van.nido írta: nagyon szépen köszönjük, nagyon megható volt a hírlevélben a kömfös rész!
annyit szeretnék hozzátenni, h 3 főszervező volt, Esgal, a logisztikus kimaradt. (remélem, azért helyben mindenki kiszúrta!)
Szerintem a havira gondol. A félévest együtt néztük át Gandalffal, és én is most láttam, hogy ugyanabból az alapanyagból készült a havi, de ebbe nem kerültek bele azok az - általában apróbb, finomító - javítások, amik a félévesbe igen. Szóval érdemes lesz elolvasni a félévest
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Attila
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Ha a féléves hírlevélre gondolsz, abban benne van.nido írta: nagyon szépen köszönjük, nagyon megható volt a hírlevélben a kömfös rész!
annyit szeretnék hozzátenni, h 3 főszervező volt, Esgal, a logisztikus kimaradt. (remélem, azért helyben mindenki kiszúrta!)
"And I see they think me and Netti real old. But I don't think us feel old at all. And us so happy. Matter of fact, I think this is the youngest us ever felt." /Alice Walker/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- nido
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
annyit szeretnék hozzátenni, h 3 főszervező volt, Esgal, a logisztikus kimaradt. (remélem, azért helyben mindenki kiszúrta!)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Panni
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1071
- Köszönetek: 0
"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Ben
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 3358
- Köszönetek: 0
És "mellesleg" az Salamanca, ha jól tudom.Kincső (Thilanna) írta: Egy pontosításom viszont lenne: a salmacai Mereth Aderthad nem az olaszok, hanem a spanyolok rendezvénye. (És amúgy ez a meghívás teljesen független a szlovén úttól.)
basking in the sunshine of a bygone afternoon,
bringing sounds of yesterday into this city room.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Kincső
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Egy pontosításom viszont lenne: a salmacai Mereth Aderthad nem az olaszok, hanem a spanyolok rendezvénye. (És amúgy ez a meghívás teljesen független a szlovén úttól.)
"...asztaltalan szó-malaszttal..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Panni
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1071
- Köszönetek: 0
"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Aeglos
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1926
- Köszönetek: 0
Aeglos írta: Egy gyakorlati tennivalóval kapcsolatban:
Amikor a havi hírleveleket felrakjátok a Tolkien.HU rovataiba, kérlek ne pakoljátok bele a Középfölde, Könyvek, Filmek, stb... kategóriákba, még akkor sem, ha mondjuk a hírlevélben szó van A hobbitról, vagy a Húrin gyermekeiről. Ez azért lenne praktikus, mert aki pl.: Középfölde kategóriában szeretne írást olvasni, az nem a Hírlevélre kiváncsi, hanem konkrétan Középföldéről szóló cikkekre.
Ezentúl a hírleveleket a Tolkien HU rovatba tegyétek, bár lehet, hogy megérné nyitni nekik egy saját kategóriát...
Remélem nem probléma. Köszi!
Nu, megbeszéltük, a hírleveleket csak a MTT főkategória általános tudnivalók rovatába tegyétek be. Be kell ixelni az MTT főkategóriaként és egy újabb X-et kell tenni az ált. tud. mellé is.
Ja, és ixeljétek be, hogy csak MTT-tagok láthassák.
Köszi!
And in the sea there is a fish
A fish that has a secret wish.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sötét Úr
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- nn ms.j sAw
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Panni
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1071
- Köszönetek: 0
Gilg (Gwindorn) írta: Igaz... de akkor is hiányzik onnan a neved
:egyetért:
"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gilg (Gwindorn)
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1060
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Gilg (Gwindorn) írta: Köszönjük!
bár azt nem gondoltam, hogy a Te neved ezzel egy időben eltűnik
Semmi vész, moderátor vagyok és mindegyik topicot tudom szerkeszteni.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gilg (Gwindorn)
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1060
- Köszönetek: 0
bár azt nem gondoltam, hogy a Te neved ezzel egy időben eltűnik
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Panni
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1071
- Köszönetek: 0
"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.