MTT InfoCsoport

Több
19 éve 10 hónapja #242533 Írta: Panni
Panni válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Lenne egy kérdésem, a tegnapi gyűléssel kapcsolatban:
Ugyebár tegnap szétosztottuk a rendezvények figyelésétt. A kérdésem az lenne, hogy a mostani TK-t is célozzam meg, vagy majd csak a következője fókuszáljak?

"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #242515 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Örömmel jelentem, hogy minden technikai és időhiánybeli nehézség ellenére tegnap az InfoCsoport megtartotta első netes megbeszélését olyan 17:55 és 20:25 között, kisebb-nagyobb megszakításokkal és néha cserélődő résztvevőkkel. Sikerült majdnem az összes előre eltervezett napirendi pontot megtárgyalni, s a legfontosabb és sürgősebb feladatokat kiosztani. Köszönöm a résztvevőknek (a csoporttagoknak és a "külső segítségnek" :wink: is) a munkát és a jelenlétet!
Készítettem jegyzeteket is közben, de még le kell tisztáznom a végleges jegyzőkönyvet, a hétvégén minden tagnak és résztvevőnek elküldöm e-mailben!

Nienna, Ery, icke! Maradt néhány gazdátlan feladat, egyik sem túl komoly, s szeretném, ha elvállalnátok belőle személyenként egyet-egyet! Ha érdekel Titeket a dolog, keressetek meg priviben vagy MSN-en! Köszönöm!

Az üzenőfallal kapcsolatos dolgokat majd később tisztázzuk, előbb végigsasolom a lehetőségeket. 8)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja - 19 éve 10 hónapja #242408 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Hm, valamiért nem enged fel a Messenger... :evil: Várjatok meg, folyamatosan próbálkozok, el ne tűnjetek!

[size=9:3hpj5ryy](Utólag hozzáírt megjegyzés: végül félórás próbálkozás után sikerült, s megtartottuk a megbeszélést)[/size]

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #242394 Írta: Léli
Léli válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Nekem a ma este megfelelő, 3 óta, úgy kb. hajlnai 1-ig tuti fenn leszek :) Holnap szintén elérhető leszek MSN, valszeg gyakorlatilag egész nap, szombaton pedig valamikor estétől (családi szülinap lesz, de utána ráérek). Ha muszáj, akkor a vasárnap is megfelelő, de az csak ööö... nemtudom, legkésőbb 9-től, még nem tudom, melyik vonattal megyek Szegedre... De jó lenne előbb elintézni a dolgot.

"Az igazság pusztán nézőpont kérdése."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #242307 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Én holnap (csütörtök, febr. 10.) du. akkor olyan 17-től késő estig (ez elég tág intervallum?) fent leszek MSN-en, ha a csoportból legalább még 3-an fent lesznek egyszerre, megtartjuk az első megbeszélést, többieknek beszámolót küldök. Ha nem jön össze, akkor vasárnap kéne, de akkor nem este, mert Léli utazik el (délelőtt vagy kora-du.?).

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #242275 Írta: Panni
Panni válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Na, akkor találjunk egy időpontot, mert a végén semmi sem lesz belőle...

"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241972 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
l
Leginkább csütörtökön 20:00-tól lenne megfelelő nekem.

Vagy előtte 18:20-ig

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241970 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport

Nienna Táralóm írta: Jó lesz a beszámoló is.Csak egy kérés: elég a Nienna is, nem kell mindíg végigírni/mondani, hogy Nienna Táralóm,az ilyan hivatalos :D Szóval maradjunk a Niennánál.

Oks, már éppen kérdezni akartalak, hogy nem lenne-e valami rövidebb neved... :lol: :lol: :lol:

Majd én írok beszámlót, amúgy is jegyzetelni fogom a beszélgetések lényegét, így egyszerűbb, mintha az eltárolt csetszövegben kéne keresgélni. :wink:

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241908 Írta: Panda
Panda válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Interaktív megoldások rúlz! :) Nekem msn esténként jó, amikor akarjátok.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241901 Írta: Nienna Táralóm
Nienna Táralóm válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Jó lesz a beszámoló is.Csak egy kérés: elég a Nienna is, nem kell mindíg végigírni/mondani, hogy Nienna Táralóm,az ilyan hivatalos :D Szóval maradjunk a Niennánál.

"Fogd fel tenyeredben a végtelent,
S egy percben élj évezredet!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241875 Írta: Panni
Panni válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Az MSN nekem jó... Minden este otthon vagyok, de a reggeli ébresztő időpontja miatt kicsit zűrös a dolog, ergo max este nyolcig vagyok fent... Esetleg fél 9-ig tudom húzni a dolgot... A hétvége meg csak azon múlik, hogy mikor tudom kipaterolni a tesómat :twisted: :roll:

"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241863 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Nienna Táralóm: Majd akkor küldök beszámolót róla! egyébként ha van bármi ötleted, javaslatod, küldd el e-mailben, s megbeszéljük azokat is!

Maradjunk az MSN-megbeszélésnél. Ki mikor tudna feljönni (icke már nyilatkozott, én péntek este kivételével bármelyik este vagy hétvégén egész nap a TK alatti idő kivételével)?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241811 Írta: Nienna Táralóm
Nienna Táralóm válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Üdv!

Nekem a hétvége biztos nem jó, íjászbemutatóm lesz mind a két nap.
Biztos, hogy most nem tudok megjelenni. :( MSN kilőve. Ez most sehogy nem jó.

"Fogd fel tenyeredben a végtelent,
S egy percben élj évezredet!"

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241808 Írta: icke
icke válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Üdvözeletem!

Sajna leginkább egyik se, kivéve, ha az a vasárnap az délután fél öt, de inkább öt utánt jelent, mert akkor működik. Mindamellett az MSN-es megbeszélést péntek kivételével bármely hétköznap, illetve vasárnap este vállalom (nyolctól kilencig dolgom van, előtte-utána bármikor).
Tudom, szűk a fókusz, de ez van :P

icke

ignis sum quae contra frigus ardet

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241806 Írta: Gandalf

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241805 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport

Felagund írta: ickének tuti van ;)

Megerősítve.

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241804 Írta: Felagund
Felagund válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
ickének tuti van ;)

Our knees do not bend easily

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241803 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport

Ery írta: Megjegyzés: Ha van mindenkinek MSN-je akkor elvileg ott is tarthatnánk...

Erre gondoltam már. De tudtommal csak Lélinek, Pandának, Neked, Panninak és nekem van MSN-ünk, Nienna Táralómnak és ickének nincsen. Bár nélkülük is lehetne tartani, de azért várjunk még egy kis időt ezzel. Hátha benéznek ide is!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241801 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Megjegyzés: Ha van mindenkinek MSN-je akkor elvileg ott is tarthatnánk...

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241798 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Nienna Táralóm, icke? Nektek a péntek vagy a vasárnap a jó?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241774 Írta: Ery
Ery válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Ha csak és kizárólag nekem nem jó a péntek szombat, akkor tartsátok meg inkább akkor, s informáljatok (ha a vasárnap nem jó többeknek).

"Valami lóg a levegőben! Sajnos nem Maedhros..."

Καναπή!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241648 Írta: Panda
Panda válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Részmről vasárnap ok. :)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241626 Írta: Léli
Léli válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport

Gandalf írta: Úgy tűnik, a hétköznap mindenkinek nagyon zűrös, mit szólnátok vasárnaphoz?


Aznap én megyek vissza Szegedre... koradélután... azelőtt nincs túl sok esély érdemi megbeszélésre... szóval engem akkor ki ehet húzni a listáról a mostani tali ügyben.

"Az igazság pusztán nézőpont kérdése."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241601 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Köszönöm a hozzászólásokat!

Erynek pont a péntek és a szombat nem jó...

Úgy tűnik, a hétköznap mindenkinek nagyon zűrös, mit szólnátok vasárnaphoz?

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241510 Írta: Panda
Panda válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Nekem már suli van :x . Hétfőn este 7 után vagyok szabad, kedd- szerda- csütörtök 5 után, pénteken 6 után. Najó, ha megszavazzátok, pénteken lehet 2- től fél4- ig is.
Ja, és kedden egész délelőtt, meg hétvégén.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241508 Írta: Panni
Panni válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Részemről az a csúnya helyzet áll fent, hogy teljesen mindegy, hogy mikor lenne csoporttali, mert nem igazán engednek fel most a szüleim Bp-re... Úgyhogy én biztos nem tudok menni...

"Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz." (Wayne Dyer)

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241507 Írta: Léli
Léli válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Jövőhét? Hát, péntek egész nap. Szombaton családi program, amin jó volna ottlennem (elvégre apu meg az ő anyukájának a szülinapja lesz..), úgyhogy máskor én nem érek rá.

"Az igazság pusztán nézőpont kérdése."

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #241262 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport
Kedves CsopTagok!

Most, hogy a vizsgaidőszaknak/félévi hajtásnak vége, s gondolom, mindenki ráér (:twisted:), ideje lenne egy komolyabb csoporttalit szervezni, ahol megbeszélnénk a ránk váró feladatokat, szétosztanánk a munkát, megbeszélnénk a javaslatokat, stb.
A jövő héten ki mikor ér rá?
(Jó lenne ha legalább a fele+1 ember a tagságnak jelen lenne).
A TK-t igazából nem tartom megfelelőnek ehhez, mert ott mindenki mással van elfoglalva, tehát mindenképpen egy külön alkalmat szeretnék megszervezni erre.
Igyekezzetek még EZEN A HÉTEN válaszolni!
Köszönöm!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #240799 Írta: Gandalf
Gandalf válaszolt a következő témában: MTT InfoCsoport

Az InfoCsoport alapító okirata írta: MTT - munkacsoport megalakítása



A csoport neve: Információs munkacsoport (röviden: InfoCsoport)

A csoport céljai:
- Az Egyesület (MTT) kommunikációs problémáinak, kihívásainak, feladatainak a megoldása
- Az Egyesületen belüli információáramlás biztosítása
- Az Egyesület tagjai számára a tájékozódási/tájékoztatási lehetőségek biztosítása

A csoport tevékenysége:
- A tagok tájékoztatása a szervezet működéséről, kisebb-nagyobb szabályairól, közgyűlési határozatokról, vezetőségi döntésekről, hivatalos programokról, valamint igény szerint az Egyesület és a tagság életéhez köthető egyéb rendezvényekről
- A vezetőség munkájának segítése a szükséges információk begyűjtésével
- A nem tagok tájékoztatása az Egyesület fő tevékenységeiről, amennyiben kérik, illetve az Egyesületbe való belépés körülményeinek ismertetése, ha ez nem lenne egyértelmű számukra
- Minden egyéb tevékenység, amit az Egyesület tagsága szükségesnek ítél a jobb informálás és informálódás érdekében

A csoport első koordinátora (polgári név, nicknév): Gandalf


Egyéb tudnivalók a csoportról:
- Nincs különbség az alapító tagok és a később csatlakozottak között, mindenki egyenlő (egy, azaz 1) szavazati joggal rendelkezik
- Felvételi kritérium: tag lehet bárki, aki a koordinátornál jelentkezik, legyen az Egyesület tagja vagy szimpatizáns
- Maximum 30 fős tagsága lehet a csoportnak
- A csoportba való belépés jelentkezési sorrendben történik
- A koordinátort évente választják (ha lemond, azonnal kell újat választani), a szavazás csak akkor érvényes, ha a teljes csoporttagság 50%-a + 1 fő részt vesz benne és a résztvevők 50%-a + 1 fő azonos jelöltre adja le a szavazatát. Koordinátor csak csoporttag lehet, és csak akkor, ha teljes jogú tagja az Egyesületnek
- A koordinátor hatásköre: a jelentkezők felvételének elbírálása, valamint a csoportgyűlés által ráruházott feladatkörök


Az igényelt fórumos topik neve: InfoCsoport


Az alapító tagok*:

Léli
Panda
Gandalf
Nienna Táralóm
icke
Ery

Budapest, 2005. január 15.

[size=9:3jf0igy0]* Az alapító tagok polgári neveit adatvédelmi okokból nem közlöm ebben a topicban, az alakító okirat a nicknevük mellett ezt is tartalmazza, valamint személyes aláírásukat.[/size]


A csoport e-mail címe: mtt.infocsoport@freemail.hu

Az alapítás óta egy új tagunk is lett Panni személyében! :wink:

Kérdéseiteket és híreiteket, információitokat az e-mail címre küldjétek, ne ide írjátok, ide csak a csoporttal kapcsolatos bejegyzések kerüljenek! Jelentkezni is csak e-mailben lehet a csoportba (adjátok meg hozzá polgári neveteket és elérhetőségeiteket, lehetőleg az összeset, ami van)!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
19 éve 10 hónapja #240797 Írta: Brisa
MTT InfoCsoport téma létrehozva Brisa által
A Magyar Tolkien Társaság Információs Munkacsoportjának topikja

Brisa

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Moderátorok: GandalfAlyr ArkhonKincsőMetafloraAlew
Oldalmegjelenítési idő: 0.551 másodperc

A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.

Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.

A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.

 

SSL Security
Comodo SSL Certificate

Vissza a lap tetejére