Tolkien tanulmányok

Ninniach írta: Keremszepen nem lehetne elfelejteni a magiat, varazserot, TP-t, EP-t es tarsait Tolkien Kozepfoldjevel kapcsolatban? Szivem szerint fegyhazzal buntetnem a "will" oldalankent tobb mint 1.5szoros megemliteset is... sigh

Finwe írta:

Pontosan erre vonatkozott a "furcsa de meg van magyarázva". Mivel Középföldén a fegyverek kialakultak és nem csak lettek, ellentétben Valinorral, szerintem botorság volna elvetni a való világbeli párhuzamot.

Igazad lenne teljesen ha egy mágiával nem rendelkező, vagy csak akár egy közepes varázserővel rendelkező tünde hozta volna be a fegyvereket. De itt Melkorról van szó, ő szőtte bele a muzsikába mindent ami a pusztításhoz tartozik, a minimum hogy egész arzenálja volt arra hogyan kell háborút szítani(akár fegyverek, akár mohóság, itnrika bármi). Ez vezette, ez volt a célja és minden eszköze meg is volt hozzá. Arról nem is beszélve hogy akkor ő már rág Ardán élt, volt ideje bármit kitalálni megvalósítani...
Ennél alább nem is adhatta ha valamit el akart érni Ardán a céljaiból...

Finwe írta: Vigyázz azért a valódi világ/történelembeli összehasonlítgatásokkal, sokszor nem állnak meg, Középföldén más törvények műkődnek.

Namarie írta: Azt hiszem, rájöttem min is vitázunk mi Alyrral. ha jól értelmezem az írásodat, Te erősen az emberi evolúcióra, fejlődésre alapozol,míg én a tündék esetében erőteljesen rájuk, vagyis olyan lényeknek tekintem őket MINDEN tekinteteben, különösen a noldákat, akik úgy viszonyulnak az emberhez, mint a Mátra a Mount Everesthez.

Namarie írta: Vagyis: szerintem a noldáknál nagyon hirtelen lezajló fejlődésről beszélhetünk. Jóval nagyobb a hatalmuk, mint középföldei társaiké, nem is beszélve a tudásukról. Az emberek szinte mindent tőlük tanultak.

Namarie írta: Feanorhoz és a fegyverekhez visszatérve: szerintem nem abszolúte elvetendő dolog, hogy magától jött rá, hogy kell fegyvert kovácsolni, ha látott egy darabot. Egy emberi példával összevetve: nem tudom, Te voltál-e már úgy, hogy vendégségben sütivel kínáltak, ízlett, megnézted! mi van benne, feltérképezted az ízeket, majd otthon, segítség nélkül elkészítetted. Lényegében erre gondoltam. ha ezt egy ember simán megcsinálja, hogyne csinálhatná meg egy tünde?

Gandalf írta: Az erdőirtás alátámasztott. A Gyűrű keresésében olvasható az a hatalmas fakivágás a hajókhoz, amit Aldarion rendelt el Középföldén. Eriador erdőlakó emberei fel is lázadtak ellene, Aldarion meg elkergette őket.
(Forrás: első magyar kiadás első kötet, 288. oldal, Galadriel és Celeborn D Függelék: Lond Daer kikötője)

Namarie írta: Az, hogy Feanor kikovácsolja- ha látja a formát, már tudja, hogyan csinálja. Tudja, hogy acél, tudja, hogy hogy néz ki, innen sok találgatnivalója nincs.

Namarie írta: Alyr: ki kell nyomtanom, úgy átolvasni, mivel elég gyenge a szemem. Ha adsz pár napot, reagálok, mert már így is van pár pont, az elsőnél, amivel vitatkoznék, ha nem baj.

köszönöm türelmedet!

Ulmo írta: Alyr: ilyen írásokat az oldalra tessék feltölteni, és ne a fórumba. Ott is van Középfölde témakör, tökéletes lenne hozzá.

Namarie írta: Hoztam nektek valamit, ha gondoljátok, 4reagáljatok!



A bátorság megjelenése A Szilmarilokban és A Gyűrűk urában

A bátorság a négy sarkalatos erény egyike, és mint előző dolgozatomban állítottam, összefügg- legalábbis Tolkiennél- a hűséggel.
Mi a bátorság? Mindig jó célokat szolgál? Hogyan jelenik meg egyes szereplőknél, fajoknál ez az erény? A végletek hogy jelennek meg Tolkiennél? Ezeket és ehhez hasonló kérdéseket járok körbe ebben a vizsgálódásomban, és továbbra is André Comte-Sponville: Kis könyv a nagy erényekről című könyvét veszem alapul.
I: Mi a bátorság?
Mint tudjuk, Arisztotelész minden erényt két véglet között helyez el. A bátorság a vakmerőség és a gyávaság között található. De ha valaki bátor, az önmagában elég ahhoz, hogy csodáljuk? Ahhoz igen, de ahhoz nem, hogy erényesnek is mondhassuk, legalábbis André Comte-Sponville szerint. Mi kell tehát ahhoz, hogy a bátorságot morálisan méltányolhassuk? Az, hogy elszakadjon az önös érdektől, mondja a francia filozófus. A bátorság, őszerinte, nem mindig önmagában járó erény, hanem kapcsolódhat hozzá más is, például az irgalom. Miért is fontos az, hogy a bátor lény ismerjen irgalmat? Azért, mert ő is lehet esendő, ő is követhet el vétket, vagy bűnt. Ugyanakkor, ami nagyon fontos a bátorság a gyakorlatban, a tettek által megmutatkozó erény. Ezt elmondhatjuk ugyan a többire is, de a bátorságról kell leginkább tanúbizonyságot tenni, gyakran szélsőséges helyzetekben. A bátorság, André Comte-Sponville szerint nem csak a kezdés erénye, hanem a folyatásé is. Vajon igaz ez Tolkiennél? Kétségkívül, de erre a későbbiekben térnék vissza.

Namarie írta: II. A bátorság mindig jó célokat szolgál? A bátorság megjelenése az egyes népeknél, és az árnyoldalak

Egyértelmű, sajnos, hogy a bátorság nem mindig szolgál jó célokat, de ekkor már kérdéses, hogy mennyire sorolható az erények kategóriájába.
1. A tündék: A tündéknél figyelhető meg leginkább a bátorság egyik véglete, a vakmerőség.

A noldák bátrak, hősiesek, ugyanakkor vakmerőek, és ezt Feanor és fiai esetében az eskühöz való végletes hűségük is generálja. Ezzel nem azt mondom, hogy természetüknél fogva nem bátrak, sőt! Az eskü nélkül is azok volnának, hiszen ezt számtalan csatában megmutatják, de a vakmerőséget ez az eszeveszett hűség is okozza, Gondolok itt arra, amikor Maglor és Maedhros belopóznak a Valák táborába, hogy megkaparintsák a Szilmarilt.

Namarie írta: Ugyanakkor a Finrod bátorsága tényleg bátorság: ő is eskühöz ragaszkodik, hűséges marad az esküjéhez, és legfőképp saját magához, de mégis, ez a bátorság sokkal nemesebb, és sokkal inkább felnézünk rá. Övé az önzetlen bátorság. Lúthien is bátor, őt viszont a szerelem teszi azzá, ha ugyan nem vakmerővé. Glorfindel bátorsága is az önzetlen bátorság megtestesülése, hiszen népéért küzdött, és megmentette őket, a saját élete árán.

Namarie írta: A tündéknél van egy vitatható eset: Maeglin. Maeglin Melkor fogságába kerül, és elárulja Gondolin hollétét. Áruló lesz, de Tolkien azt érzékelteti, hogy nem gyávaságból, sokkal inkább megkeseredett szerelemből.
2. Emberek
Az emberek, véleményem szerint, elég ambivalensen viszonyulnak a bátorsághoz és a helytálláshoz. Mivel Tolkien világában leginkább csatázó emberekről esik szó, természetes, hogy mindenképp bátrak, hiszen harcosok,

Namarie írta: ugyanakkor a bátorságukat rossz cél szolgálatába is állíthatják, például a haradi emberek, és a banditák a Megyében. (Ez utóbbiakról kiderül, hogy szerencsére csak a szájuk nagy, és csak a gyengébbel képesek erősek lenni). Azt gondolom, célravezetőbb, ha az embereket korszak szerint tekintem át. Az első kor embereiről tündékkel kapcsolatban hallunk, leginkább Maedhros és Finrod kapcsán. Maedhros seregében áruló emberek vannak, ezért és vesztik el a tündék a Megszámlálhatatlan Könny Csatáját. Ugyanakkor Húrin hatalmas bátorságról és állhatatosságról tesz tenúbizonyságot Melkorral szemben. Sajnálatos módon fia nem feltétlenül a bátorság erényével rendelkezik, inkább vakmerő, és meggondolatlan. Természetesen nem kisebbíteni akarom őt, hiszen bizonyítja a bátorságát is, de sajnos erejét- önhibáján kívül- sokszor rossz cél szolgálatába állítja.
Finrod első találkozása az emberekkel azt sugallja, hogy az emberek rettegnek valamitől, és mint a Szilmarilokból is kiderül, leginkább a múlandóság kelt bennük határtalan félelmet.

Namarie írta: Ugyanakkor az emberek legkiválóbbjai képesek együttműködni a tündékkel, sőt, még életüket is kockáztatatják értük. Így tesz Barahir, aki Finrodot menti meg, de Tuor is, aki Ulmo segítségével eljut Turgon elé, és közvetve a tündék és emberek megmentőjévé válik.
A Másodkor embereiről nem tudunk sokat. Ami a legsarkalatosabb pont, Númenor bukása. Azt hiszem, Númenor utolsó időszakának ismeretében nem kell ecsetelni, mekkora bátorság kellett ellenállni a gonosznak, és hűségesnek maradni a Valákhoz, valamint ellopni a Fehér Fa gyümölcsét.

A Harmadkor szintén egy összetett korszak. Itt az emberek egyaránt állnak a jó és rossz erők szolgálatában, bár előfordul, hogy sajnálatos módon a jóról nem hiszik el, hogy az. Gondolok itt Boromirra és Eomerre, akik Galadrielről negatív dolgokat feltételeznek. Természetesen ebben a korban is megjelenik az árulás az emberek részéről: Gríma elárulja a népét Szarumánnak, és érdekes módon, akárcsak Maeglinnél. Itt is a szerelem az egyik legfőbb indíték, a haszonszerzés mellett. Ugyanakkor az ő esetében, szemben Maeglinnel, megmutatkozik, hogy Gríma gyáva és aljas. Ugyanakkor a szerelem, csakúgy, mint Lúthiennek, hihetetlen bátorságot kölcsönöz Eowyn számára, aki Aragornba szerelmes, reménytelenül. A leginkább csodálatot keltő bátorság ebben a korszakban mégis talán Aragorné. A cselekedeteit nem sorolnám végig, inkább azt emelném ki, hogy ő tud irgalmas és nagylelkű is lenni, amellett, hogy vitéz harcos. Gondolok itt arra, hogy a reszkető újoncoknak nem ad erejüket meghaladó feladatot, viszont fontos feladatot bíz rájuk. Ezzel ugyanakkor emberiességet is tanúsít. Beregondot sem ítéli el, noha a jogi formula azt követelné, hiszen Faramir védelmében vért ontott megszentelt helyen.
A bátorság ellenpontjáról, a gyávaságról már esett szó, ugyanakkor a vakmerőségről nem. Aragornnal kapcsolatban, ha nem tudnánk, hogy kötelességét teljesíti, azt is gondolhatnánk, hogy vakmerő, amikor a Holtak Útjára lép, sőt, másokat is elvisz magával. Ugyanakkor az igazi vakmerőség nem ez, hanem az az őrült düh, amivel Szauron rabszolgáivá lett emberek küzdenek a pelennori csatában.

2.A bátorság dolgában, azt gondolom, minden nép között a hobbitok magaslanak ki leginkább. Mégpedig azért, mert hobbitok vállalnak el olyan feladatot, ami abszolút meghaladja testi, és olykor lelki erejüket is, ugyanakkor a hazájukhoz és az egymáshoz való hűségük bátorságot ad ahhoz, hogy végigcsinálják a feladatukat. André Comte- Sponville azt állítja, hogy a bátorság nem feltétlenül a kezdés erénye, hanem a folytatásé is lehet. Ez teljes mértékben igaz a hobbitokra, bár már ahhoz is, hogy utukat elkezdjék, hatalmas bátorság kellett. Természetesen a hűség, és az állhatatosság is kellett, hogy feladatukat sikerrel teljesítsék. Valamint még egy, nagyon fontos erény: a részvét. Trufának az Eowyn iránti részvéte ad bátorságot, ezért mer rávágni a Boszorkányúrra, és ez még akkor is nagy tett, ha későbbiekben gyávasággal és hűtlenséggel vádolja magát, mert nem segített Theodennek. Azt gondolom, ez a vád teljesen jogtalan, hiszen végül képes volt legyőzni önmagát. Samu is hatalmas győzelmet aratott maga fölött, amikor irgalmat érzett a nyomorult, porban fetrengő Gollam iránt és nem ölte meg. Ez az a mozzanat, amire Comte-Sponville úgy utal, hogy a bátor ember irgalmassága arra utal, hogy tisztában van saját esendő mivoltával. Igen, itt Samu tisztában van azzal, hogy az Egy milyen rombolást végzett a szerencsétlen Gollamban, és mivel ős is viselte a Gyűrűt, pontosan tudja, mire képes. Nem ítélkezik Gollam fölött pusztán azért, mert ő maga képes volt ellent állni az Egy kísértésének. Sokszor a kísértés kiállásához is hatalmas bátorság kell, nem csak hűség. Gondoljunk bele: Boromir féltette Gondort, és az Egy épp ezzel kísértette meg, és hajszálon múlott, hogy teljesen le nem bukott. Gandalf se fogadta el, hiszen tudta, mit is hordoz az Egy, és Galadriel is tisztában volt azzal, hogy az Egyet el kell pusztítani. Viszont, mivel a bölcsek kellőképp ismerték önmagukat, nem vállalták, hogy ők semmisítik meg az Egyet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a hobbitok nem rendelkeztek kellő önismerettel, mert több ízben megmutatkozik, pont az Eggyel kapcsolatban, hogy igenis jelentős önismerettel, józan ésszel és önuralommal rendelkeznek. Gondolok itt Samu látomására, ujján az Eggyel, vagy Frodóra, amikor bevallja, hogy a hordozása túl nagy teher.
Mint említettem, Gollamot nem lehet és nem is szabad etikailag megítélni, főleg nem szabad elítélni. Noha lényéből fakadóan gonosz, alapvetően szerencsétlen, eltorzult lény, akinek minden cselekedetét az Egy iránti megszállottság vezérli.

Namarie írta: A hobbitok kapcsán nem igazán esik szó tényleges gyávaságról, sőt, inkább Tolkien azért dicséri őket, mert nagyon is bátrak, már-már vakmerőek tudnak lenni. Aki áruló lesz közöttük, gondolok itt Sömör Lothóra, az is félrevezetett, és kisstílű haszonszerzés vezérli. Frodóék kíméletesek azokkal is, akik ténylegesen átálltak a banditákhoz, de ilyen hobbit nem nagyon találtatik, szerencsére. Érdekes, hogy Frodóék itt mennyire elkülönítik a szinteket: vannak, akik azért álltak át, mert megfélelelmítették őket, és vannak, akik tényleg átálltak. Akik meg vannak félelmítve, a megyeőrök, de nekik néminemű gyaloglás határozottan jót tesz, utána rögtön tudják, hol a helyük. Vagyis: Frodóék keményen megleckéztetik őket ugyan, de irgalmasak velük, sőt, még a banditákkal is próbálnak kíméletesek lenni, és elkerülni a vérontást. Összefoglalva tehát a hobbitokról mondottakat, úgy vélem, talán az ő bátorságukra lehet leginkább felnézni, mint az író ezt be is bizonyítja a koronázás alkalmával.


3. A törpök
A törpöknél, meglátásom szerint, sehol sem esik szó gyávaságról, sokkal inkább bátorságról, és vakmerőségről. Sajnos ők is harcoltak az Első Kor végén Melkor oldalán, de utána soha többé nem szegődtek el a sötétség szolgálatába. Erre ugyan sajnálatos módon több tragédia ébresztette rá őket, de akkor se engedelmeskedtek se Szauronnak, se másnak, aki árulóvá kívánta őket tenni. A harmadkorban, véleményem szerint, már az arany és a nemesfémek iránti mohó vágy is csillapult bennük. Legjobb példa erre Gimli, aki noha iszonyodott a Holtak Útjától, mégis végigment rajta, és nem nyúlt az ott lévő aranyhoz. Az út alatt tanúsított félelme miatt ős is vádolta magát, de azt gondolom, hogy egy olyan lény, akinek árthatnak az emberek kísértetei, természetes, hogy félelmet érez, viszont legyőzte ezt a félelmét. Úgy vélem, ebben sokat segített neki az Aragornhoz és a Legolashoz kötődő barátsága.

Mint láthattuk, A Gyűrűk Ura és A Szilmarilok hősei sokszor kerülnek nehéz, majdhogynem legyőzhetetlen szituációba, ahol minden bátorságukra szükségük van. Hogy félelmet éreznek, úgy gondolom, természetes, hiszen közülünk ki nem érezne hasonlóképp ilyen helyzetekben? Úgy gondolom, nem az az igazi bátorság, ha nem érzünk félelmet, hanem ha le tudjuk győzni azt És ebben a bennünk lévő bátorságon kívül nagyon sokat segít a hűség, a barátság, a másik iránti szeretet, és az, is hogy jól tudjuk megítélni a helyzeteket