- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
Tolkien tanulmányok
- Namarie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
Szméagol írta:
Gandalf írta: Azért Legolas és Gimli korántsem civódtak annyit a könyvben, mint a filmekben. Valahogy más jellegű volt ott a viszonyuk.
Igen, a Gyűrű szövetsége könyvben egyértelműen izzott körülöttük a levegő, olyan feszült volt a hangulat...a filmben ellenben nyíltan veszekedtek (főleg Elrond házában)
Izott a levegő? Én nme így érzékeletm. Inkább régi dolgokból adódó, de nem egymás személye ellen irányuló feszültség volt köztük.
Utána a Celebornéknál tett látogatás abból a szempontból is érdekes, hogy tökéletsen illusztrálja azt, ami a valóságban is le szokott játszódni:
valaki elítél/megvet/gyűlöl egy csoportot, de egyes tagjaival nincs baja. Igazán nemes és megértő lélek tud az lenni, aki azt mondja, hogy ennek a dolognak többé nincs alapja.
Amúgy ez a jelenet, amit említesz, többszörösen elszúrt. Egyfelől mit keres ott annyi ember? Másfelől, és ezért jobban haragszom, hogy ülhet egy tünde szétvetett lábbal?
"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Anduin
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 328
- Köszönetek: 0
Bocs az off-ért.
Last night, with many cares and toils oppress'd
Weary, I laid me on a couch to rest.
(Poe)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Szméagol
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 341
- Köszönetek: 0
Gandalf írta: Azért Legolas és Gimli korántsem civódtak annyit a könyvben, mint a filmekben. Valahogy más jellegű volt ott a viszonyuk.
Igen, a Gyűrű szövetsége könyvben egyértelműen izzott körülöttük a levegő, olyan feszült volt a hangulat...a filmben ellenben nyíltan veszekedtek (főleg Elrond házában)
A hideg rögök tenyértörők, talpunkhoz komiszak. Sziklák, kövek: mint cont-rideg, nem eleven anyag.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- dorwinion
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 1335
- Köszönetek: 0
Szerintem eltévesztetted a topicot...
Ha nevetek, boldog leszek. Ezért tovább nevetek...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Anduin
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 328
- Köszönetek: 0
Követelmények:
- hobbi, vagy királyi ősök
- valami fegyver, vagy póni
- hozzni Elrondnak piát
- nem lehet az alany tengeribeteg a story végén
- egyedül el kell fenekelni legalább 50 orkot, miközben a séród még mindig tökéletes
- kell egy mágus, hogy legyen kit a szörnyeknek dobni
- legyen a csapat egyik tagja valamilyen király a közeljövőben, akkor hozhat Elrondnak még több piát!
Last night, with many cares and toils oppress'd
Weary, I laid me on a couch to rest.
(Poe)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Newra
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 517
- Köszönetek: 0
Felagund írta:
Newra írta:
Belladonna írta: Legolas addig nem sok jót hallott, és nemigen láthatott törpöt közelről, amíg egy csapatba nem osztották be őket.
Ki osztotta be őket?
Senki, igazából önként vállalkoztak
/OFF
Éppen erre próbáltam célozni...
/ON
Van mi arany, bár nem fénylik...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Felagund
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 6412
- Köszönetek: 2
Newra írta:
Belladonna írta: Legolas addig nem sok jót hallott, és nemigen láthatott törpöt közelről, amíg egy csapatba nem osztották be őket.
Ki osztotta be őket?
Senki, igazából önként vállalkoztak
Our knees do not bend easily
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Newra
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 517
- Köszönetek: 0
Belladonna írta: Legolas addig nem sok jót hallott, és nemigen láthatott törpöt közelről, amíg egy csapatba nem osztották be őket.
Ki osztotta be őket?
Egyetértek Gandalffal, a könyvben nincs annyira kihangsúlyozva ez a cívódás. Inkább ott derül ki igazán a törpök és tündék "ellentéte", amikor Lothlórienbe érnek.
Van mi arany, bár nem fénylik...
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gandalf
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Belladonna
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK3
- Hozzászólások: 78
- Köszönetek: 0
"és a Megye földje jó mély"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Namarie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
Belladonna írta: Na, hazaértem, és kikerestem. Erre gondoltam:
"Aragorn felkapta a falnál heverő Frodót, és Trufát meg Pippint maga előtt taszigálva a lépcsőhöz rohant. A többiek utána; de Gimlit Legolas volt kénytelen elvonszolni: hiába a veszedelem, ő most is csak ott téblábolt lecsüggedt fejjel Balin sírja előtt."
Ez Móriában, a Krónikák (Mazarbu^l) Termében történik, amikor az orkok megtámadják őket.
Szerintem itt senki nem nagyon gondolkodott, hogy most milyen érzelem is fűzi a másikhoz. Gondold el: hasonló szituációban egy vadidegennel te is ezt tennéd.
"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Acho
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2004
- Köszönetek: 5

- Altaris
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1151
- Köszönetek: 0
Belladonna írta: Na, hazaértem, és kikerestem. Erre gondoltam:
"Aragorn felkapta a falnál heverő Frodót, és Trufát meg Pippint maga előtt taszigálva a lépcsőhöz rohant. A többiek utána; de Gimlit Legolas volt kénytelen elvonszolni: hiába a veszedelem, ő most is csak ott téblábolt lecsüggedt fejjel Balin sírja előtt."
Ez Móriában, a Krónikák (Mazarbu^l) Termében történik, amikor az orkok megtámadják őket.
hüm... visszaolvastam. valóban. *tévedni emberi dolog.. szóval már akkor jóban voltak. kezdtek jóban lenni. vagy pedig csak Legolas eleget tett a Szövetség tagjainak megmentésének. :D
Megmagyarázhatatlan minden, ami kettejük között történt, de igaz, hiánytalan valóság. /Szilvási Lajos - Bujkál a hold/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Belladonna
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK3
- Hozzászólások: 78
- Köszönetek: 0
"Aragorn felkapta a falnál heverő Frodót, és Trufát meg Pippint maga előtt taszigálva a lépcsőhöz rohant. A többiek utána; de Gimlit Legolas volt kénytelen elvonszolni: hiába a veszedelem, ő most is csak ott téblábolt lecsüggedt fejjel Balin sírja előtt."
Ez Móriában, a Krónikák (Mazarbu^l) Termében történik, amikor az orkok megtámadják őket.
"és a Megye földje jó mély"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Belladonna
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK3
- Hozzászólások: 78
- Köszönetek: 0
Galadriel14 írta:
*szelektív-memória-baj..
ez hol is van?
Rosszul emlékeznék? Ma nem tudom, de ha hazamegyek, kikeresem a könyvből.
"és a Megye földje jó mély"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Altaris
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1151
- Köszönetek: 0
Megmagyarázhatatlan minden, ami kettejük között történt, de igaz, hiánytalan valóság. /Szilvási Lajos - Bujkál a hold/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Draug
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK4
- Hozzászólások: 121
- Köszönetek: 0
Galadriel14 írta: *szelektív-memória-baj..
ez hol is van?
Ez csak a filmben vót így... a könyvben ekkor még nem voltak "jóban".
Főleg miután Gimli mórián át akart menni, ellentétben Legolassal. Aztán kiderült,hogy mégse kellett volna bejönniük. Ez is nagy ellentétet okozott közöttük.
"gondolkodj mielőtt beszélsz, mérlegelj mielőtt cselekszel..."
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Altaris
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1151
- Köszönetek: 0
Belladonna írta: Azért van már előjele a barátságuknak Lórien előtt is, bár ez még csak amolyan "egy hajóban evezünk". Móriában Gimli összeomlik Balin sírjánál, alig vesz részt a harcban. Amikor menekülőre fogják, Legolas rángatja el.
*szelektív-memória-baj..
ez hol is van?
Megmagyarázhatatlan minden, ami kettejük között történt, de igaz, hiánytalan valóság. /Szilvási Lajos - Bujkál a hold/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Belladonna
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK3
- Hozzászólások: 78
- Köszönetek: 0
"és a Megye földje jó mély"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Altaris
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1151
- Köszönetek: 0
Anduin írta: Azontúl, hogy a Gyűrű Szövetségének tagja volt, csak legolas miatt ment el.
Önszántából nem ment volna, hiába vágyakozott Galadriel szépsége után.
Mellesleg Legolas spanja volt, de mind1.
_______________________
Őszintén szólva, bármennyire is furcsa, hogy kezdeti ellenséges viszonyuk, barátsággá fajult, mivel Gimli beismerte, hogy Galadriel nem tünde-boszorkány és Legolas is elismerte a Csillogó Barlangok szépségét, nekem a szövegből úgy tűnt, hogy inkább Gimli közeledett Legolashoz, mint fordtva, és ezért a ,,span'' kifejezés találóbb
nem vágyakozott olyan értelemben h "most akarom látni de azonnal", hanem csak legfeljebb gondolt rá. amúgy barátja volt. és hidd el, ha Legolas nem akarja nem lettek volna barátok. Legolas azért nem közeledett felé, mert sokmindent megélt már, és jobban kialakult benne a törpök iránti ellenszenv. Gimli jóval fiatalabb nála, könnyebben túllép dolgokon, ezért kezdeményez ő.
Megmagyarázhatatlan minden, ami kettejük között történt, de igaz, hiánytalan valóság. /Szilvási Lajos - Bujkál a hold/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Anduin
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 328
- Köszönetek: 0
Persze leírhattam volna 10 soron át, de így rövidebb.
Last night, with many cares and toils oppress'd
Weary, I laid me on a couch to rest.
(Poe)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Felagund
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 6412
- Köszönetek: 2
Acho írta: a törpök valóban nem hallhatatlanok
Naná, hogy nem, úgy csörtetnek, mint egy vaddisznó...
Our knees do not bend easily
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Anduin
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 328
- Köszönetek: 0
Önszántából nem ment volna, hiába vágyakozott Galadriel szépsége után.
Mellesleg Legolas spanja volt, de mind1.
Last night, with many cares and toils oppress'd
Weary, I laid me on a couch to rest.
(Poe)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Altaris
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 1151
- Köszönetek: 0
amúgy egyetértek Namarieval, ugyanis a tündék "helye" voltl, és nem igazán voltak jóba a törpökkel, bár lehet h talán még felsőbb hatalmakon múlt Gimli utazásának engedélye.
Megmagyarázhatatlan minden, ami kettejük között történt, de igaz, hiánytalan valóság. /Szilvási Lajos - Bujkál a hold/
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Namarie
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 4775
- Köszönetek: 0
Anduin írta: A Király Visszatér függelékében is benne van, Gimli elhajózásának oka, melyek közt szerepel az is, hogy olyan yo spanja lett Legolasnak, hogy veletartott.
Nem inkább barátja?
Hiába akart volna vele tartani, ha nem engedték volna meg neki.
"ó, én vad atyámfiai, nem fog átok: elmegyek én tihozzátok"
"Gyere ide, ne félj! Biztonságban vagy a biztonságban lévők között!"
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Anduin
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 328
- Köszönetek: 0
Last night, with many cares and toils oppress'd
Weary, I laid me on a couch to rest.
(Poe)
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Acho
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2004
- Köszönetek: 5
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Elrond Vilya
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK3
- Hozzászólások: 66
- Köszönetek: 0
Szerintem Gimli nem kis részben azért juthatott el Valinorba, hogy a halála előtt még láthassa Galadrielt. Szerény ismereteim szerint a törpök nem halhatatlanok.
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Sil
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK_ADMIN
- Hozzászólások: 8428
- Köszönetek: 4
www.amazon.co.uk/exec/obidos/ASI ... 84-8587812
És az Alan Lee által tervezett minta a deluxe kiadás borítójára:
www.theonering.net/scrapbook/view/18239
Nemsokára itt lesz ápr. 17...
Noldor, blood is on your hands
Tears unnumbered
You will shed and dwell in pain
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Acho
- Nem elérhető
- COM_KUNENA_SAMPLEDATA_RANK6
- Hozzászólások: 2004
- Köszönetek: 5
Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
A Tolkien.hu weboldalon megadott adatokat (különösképpen az alábbi adatokat: név, telefonszám, e-mail cím, életkor, szülő/gondviselő neve és e-mail címe, illetve a tevékenységünkre és programjainkra vonatkozóan megjelölt érdeklődési körök, a tájékoztató levelek és a bennük található linkek megnyitása illetve a rendezvényeinken való részvétel ténye) a Magyar Tolkien Társaság az Ön részére nyújtott on-line szolgáltatásaink biztosításához, programjainkon való részvételhez kapcsolódó nyilvántartások vezetésének érdekében, továbbá a tevékenységünkről és programjainkról nyújtott tájékoztatás céljából tárolja.
Adatai megadásával Ön kifejezetten hozzájárul azok fenti célok érdekében történő felhasználásához. A Magyar Tolkien Társaság a hatályos törvényi előírásoknak megfelelően, csak addig tárolja az Ön személyes adatait, amíg a meghatározott célok megvalósítása érdekében indokolt, illetve ameddig Ön az adatok kezeléséhez való hozzájárulást vissza nem vonja.
A Magyar Tolkien Társaság az Ön személyes adatait semmilyen esetben sem adja át, továbbítja, illetve teszi nyilvánossá harmadik személynek, külső szervezetnek, kivéve, ha erre jogszabály, hatóság vagy bíróság kifejezetten kötelezi.
Amennyiben rendelkezik Tolkien.hu felhasználói azonosítóval, akkor bejelentkezve az Önről tárolt személyes adatokat belépés után ide kattintva tekintheti meg, illetve módosíthatja. Az Ön személyes adatainak teljes törlésére vonatkozó kérést az adatkezeles (kukac) tolkien.hu címre lehet elküldeni, amely esetben adatainak tárolását teljes körűen megszüntetjük.
A Magyar Tolkien Társaság részletes Adatvédelmi Nyilatkozata ide kattintva érhető el.