Gondolatok

Szülőkkel kapcs. hoztam nektek egy naon jót:

Kahil Gibran A Próféta c. művéből
Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és lányai.
Általatok élnek, de nem belőletek.
És bár veletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de a lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljatok őket olyanná tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem meg nem reked a tegnapban.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömötök forrása.
Mert ő egyként szereti a nyilat, s az íjat, mely mozdulatlan.

Szülők: Sokaknak furcsa, de én szeretek itthon lenni. Nagyon fontosak nekem a szüleim, főleg anya. Talán az egész családból nekem a legfontosabb. A hugom még kicsi az öcsémet meg semmi se érdekli a havejain és a barátnőjén kívűl. (bocs de ez télleg így van)
Apávl már más a helyzet. ŐT alig látom.. bár mostanában egészen normális:)

nekem az jelenti az igazi barátságot, h semmi nem rendíti meg a kapcsolatunkat.
az egyik legjobb bnőm amerika nyugati szélén lakik, és nem távolodtunk el egymástól. a legeslegeslegjobb bnőm és közém még a szerelme sem tudott állni.
ez sztem annak köszönhető, h őszintén szeretjük egymást, nincsenek elvárásaink a másiktól. nem mondom, h mindent megbeszélünk, van 1-2 titkunk is, de ezt tiszteletben tartjuk. érdekel, h mi van a másikkal, ha teszek vmit, sosem felejtkezem meg arról, h őrá milyen hatással lenne, szal egyszerűen figyelembe vesszük egymás érzéseit.....ha értitek, mire gondolok...[size=9:25kl90c3]bocsánat, egy kissé nehézkesen fogalmazok[/size].
a szüleimben az a legfontosabb, h törődnek velem (néha már annyira, h idegesít, de így van végülis jól..), és pl nagyon rossz lehet, ha az ember szülei állandóan veszekednek a gyerek előtt, vagy ha elváltak, a gyereknek mondja, h milyen hülye az apád/anyád stb. és nálunk ez nincs, és hálás vok ezért.
nagyjából ennyi jut most eszembe

Barát?
Mindig ott van neked
s te mindig ott vagy vele
veled s neked boldog
s te mosolyogsz, ha látod
bánata a te bánatod
s övé tied, ha sírás fojtogatja torkod
tűzbe mész érte gondolkodás nélkül
s ez vice versa, szíve mélyéből
elmondod neki kicsiny titkaid
s rádbízza szíve rejtett szavait.

Szerelem?
talán elfelejtettem ... oly rég történt
talán nem tudok szeretni már... vagy mégis?
emlékek... Csak Őt látod mindenben, ami szép
csak Őt akarod, vágyod valahol önző módon
de meg nem bántanád, csak a féltésből
félsz is tőle s imádod, megdobban szíved ha meglátod
arca ezerszer felmerül előtted naponta
s mindent odadobnál érte, miatta...
kell ez nekem? )) (hát...)

Szülők?
Csak Anyukám él... ő minden, s sokkal több.

Alcar

Niph/Elentári írta:

Gyűrűk Úrnője írta: Sziasztok!A kérdésre válaszolva a Barátságban a legfontosabb emberi tulajdonság a megértés és az,hogy tudjunk segíteni megoldani barátaink problémáit.

És nem csak az a barát akivel örül mikor nevetsz ,hanem akkor is barát mikor sírsz ott van és veled együtt sír és letörli könnyeidet!

Erről egy versike jut eszembe, anyu emlékkönyvébe:
Nem az az igazi barátnő, ki emlékkönyvbe verset ír,
Hanem az, ki fájdalomkor Veled együtt sír.

Valamint egy mondás (nemtomkimondta és azt se, hogy pontosan hogy van):
Az együtt - szenvedés, nem az együtt - örülés teszi a jóbarátot.

Olyan furcsa minden… Már több mint egy éve, hogy láttam valamit, átéltem, utána elolvastam és újra meg újra átéltem… És miről szól az egész? Sorsokról… Emberek, hobbitok, tündék, törpök és más lények sorsáról, akiknek összefonódik az élete valahol egy, vagy több ponton…
És akkor sírunk, örülünk, és magunkban is felfedezünk valamit… És aztán megtanultunk valamit, és mindannyian kerültünk, vagy kerülünk olyan helyzetbe életünk során, ami beleillik vagy Frodó, vagy Aragorn, vagy akárki más helyzetébe…
Én is egy ilyen furcsa világba csöppentem… teljesebb lettem… és ugye, minden múlik…. Középfölde megmaradt, de az a régi bizsergető érzés elmúlt, mit még akkor is éreztem, mikor egy Két Tornyos puzzlet raktam ki anno…. De persze ez az érzés újra feléledne, ha ismét nekiesnék annak a puzzle-nek, hiszen ugyanolyan gyermeki rajongással raknám ki. És a könyv olvasása már nem gyermeki rajongás, hanem egészen más, és a zene hallgatása is már érzelgősség…
Jelkép lett, és nem életcél. Egy iránytű lett, és nem úgy, hogy merre van Mordor, hanem, hogy miként vezessem az életemet.
És vagy tündének, vagy hobbitnak, vagy még mindég embernek érezzük magunkat.
De az is lehet, hogy egyszer már beleképzeltük magunkat akárki szerepébe, esetleg új szereplőket alkottunk meg, magunkat belefektetve, beleírva, az életünkről szól az egész… csak annyi különbséggel, hogy Középföldén játszódik.
Sokunknak menedék.
Sokunknak vigasz.
Sokunknak jó szórakozás.
És sokunknak életforma.
Sokunknak mind ugyanaz.
Mindannyian mások vagyunk, és ebben mégis azonosak.
És egyre többen leszünk...
A könyv a második legolvasottabb könyv a világon, a Biblia után, és mikor elolvassuk a könyvet vagy saját történetünket, mi is átéljük saját passiónkat.
Persze ez csak az én életfelfogásom.
De mégis olyan… mintha egyszer, valamikor, valóban létezett Középfölde, és mi mind a lakói voltunk egyszer, valaha… És mintha Tolkien is onnan származott volna, és eszünkbe juttatta a már elfelejtett Középföldét (sokunknak tán lelki otthonát), és mi visszavágyunk oda…
Ezért olvassuk, nézzük, és hallgassuk, ezért írjuk meg, vagy rajzoljuk meg, és ezért formáljuk meg… mindegy, hogy szavakba, vagy agyagba öntve, a lényeg, hogy meglegyen. És érezzük, hogy van. Sokszor érezzük magunkat mindennek a végén, és aztán kiderül, mégis van tovább... Ha más nem, hát Szürkerév.

szeretnék berakni nektek egy idézetet. úgy gondolom, tetszeni fog nektek.
Az Amerikai Szépség c. filmből van:

"Egy olyan nap volt, amikor bármyelyik percben leeshet a hó...és a
levegő tele van elektromossággal...szinte hallani lehet..és ez a ..zacskó,
csak táncolt vele. Mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele...15
percen át...ekkor jöttem rá, hogy ott van. Ez a teljes élet a dolgok mögött.
és..ez a hihetetlenül jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam...nincs okom félni...
soha..tudom, a videó csak silány másolat, de segít emlékeznem. emlékeznem kell...
néha..olyan sok a..szépség a világban..
úgy érzem ki se bírom..és a szívem...egyszer csak...megszakad."

Gyűrűk Úrnője írta: Sziasztok!A kérdésre válaszolva a Barátságban a legfontosabb emberi tulajdonság a megértés és az,hogy tudjunk segíteni megoldani barátaink problémáit.

És nem csak az a barát akivel örül mikor nevetsz ,hanem akkor is barát mikor sírsz ott van és veled együtt sír és letörli könnyeidet!

Sziasztok!A kérdésre válaszolva a Barátságban a legfontosabb emberi tulajdonság a megértés és az,hogy tudjunk segíteni megoldani barátaink problémáit.

Telco: csupa pozitív változás!!!

Najó, a pangás elkerülése érdekében felvetnék egy témát: szerintetek mi a legfontosabb emberi tulajdonság Barátban/ szerelemben/ szülőkben stb. Amit akartok.

Zarándok(Mist) írta: Telco: mi lett az eredménye? ( bocs, olyan rég nem vagyok itt)

Többek között a nevem, amit akkor vettem fel (Telcontar=Vándor), valamint a kirándulások és természettel összefüggő programok özöne, amivel elárasztom a társaságot. És mellékesen némi edzettség gyaloglásban, a kihívások szeretete, a teljesítménytúrák és az a mentalitás, amely során a "Három Vadászhoz" hasonlítom a képességeimet, akik Rohan pusztáin át üldözik az orkokat - szeretném, ha tizedannyira képes lennék.

Rogue/Kaie írta: Léli, valamennyire félreértettél, én jól vagyok, csak frcsán érzem magam, és változok. De szerintem ez csak egy picuri lépés a felnőtté válásban, ami gondolom még legalább 10 évig fog tartani. És én egy-két év alatt már eljutottam oda, hogy igenis pozitívan szemlélem a világot, tehát nincs bajom, nem panaszkodok! Csak ez egy érdekes érzés, és nem egészen értem. De attól még nem annyira rossz. Csak kicsit el vagyok veszve.

Ó, akkor bocsi, és örülök, hogy félreértettelek Furcsa érzés? hmm... nekem egyszer volt, hogy reggel mentem a suliba, és a buszon minden előzmény nélkül egy tök fura érzés kerített hatalmába: újászülettem. Ez komoly, nem értettem, miért, meg nem volt előzménye, se semmi, csak egyszerűen ez a gondolat megszállt, és tök jó volt, meg persze fura is...

Noodle:

Ilyenkor úgy érzem jó lenne, ha vallásosnak neveltek volna. A vallásosoknak legalább van egy biztos pont az életükben...)

Hát igen, a modernizmus átka... Nemhiába mondta Burns, hogy a modernség az egységnélküliség egysége, egy paradox létezés, ahol minden mulandó és változó. Én csak 14 vagyok, de valahogy így vagyok vele én is. Nem az értelmetlenség, hanem az, hogy felgyülemlik az emberben a sok információ, és nem tud velük mit kezdeni, hogy ottvannak azok a hatások, amik roncsolják az embet testileg-lelkileg (lásd Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne) és néha már úgy érzem, hogy nem szabadna tudni az embernek ennyit ( nem általánosan a közembernek.. ). Én mondjuk már -egyelőre- túljutottam ezen, ki kell fejleszteni magam körül egy burkot, és amögül sokkal objektívebb modon lehet figyelni a világot, úgy, hogy nem zavar fel annyira lelkileg, ha valamit felfedezel. Ennyit a marhaságaimból...
Telco: mi lett az eredménye? ( bocs, olyan rég nem vagyok itt)

Léli írta: Rogue: Csak bíztatni tudlak, mert az ilyen átmeneti állapotok rendszeresek -eddigi tapasztalataim szerint-, és amit ilyenkor gondol/érez az ember, többségében nem igaz Én ilyen időszakaimban szoktam arra a pontra jutni, hogy "na, most hagyom itt az MTT-t, mert nem érdeklek senkit" - de aztán mindig visszahúz valaki (akár tudatosan, akár nem. Legutóbb egy nemteljesen tudatos mondat tartott itt ). Általában ilyenkor (mert azért egyértelműen lehet érezni, hogy megint ez az időszak van) fenntartásokkal kell kezelni, és akkor kevesebb rossz gondolatot fog szülni
Illetve, amit még javasolni tudok, hogy írd ki magadból. Az nálam mindenen segít, ha írok róla/hozzá kapcsolódva egy novellát (bár legutóbb kivételesen verset írtam... ).

Szóval, kitartás, és éljen az poptimizmus! [size=9:16oug2zp](no meg a realizmus )[/size]

Léli, valamennyire félreértettél, én jól vagyok, csak frcsán érzem magam, és változok. De szerintem ez csak egy picuri lépés a felnőtté válásban, ami gondolom még legalább 10 évig fog tartani. És én egy-két év alatt már eljutottam oda, hogy igenis pozitívan szemlélem a világot, tehát nincs bajom, nem panaszkodok! Csak ez egy érdekes érzés, és nem egészen értem. De attól még nem annyira rossz. Csak kicsit el vagyok veszve.

Nodlee írta: Hát, remélem, hogy igazad van Telcontar, és egy év múlva rájövök, hogy mi a jó büdös francot keresek én itt, mert mostanság úgy vagyok vele, hogy egyszerűen annyira nem számít egyikünk élete sem. És nem számít semmi amit csinálunk, mert az egész egy nagy káosz. Mindenféle rendszer nélkül. Remélem egyszer majd rájövök, hogy miért élünk...

Ne legyél biztos abban Nodlee, hogy egy év múlva minden kristálytisztán fog előtted állni. Vannak, akik egész életükben azt keresik, hogy miért is születtek, mi dolguk a földön? És van, akik soha nem találják meg, ha nem elég kitartóak.
Hidd el, számít, mit teszel, mert mindennek súlya van, s idővel megméretik.

Hát, remélem, hogy igazad van Telcontar, és egy év múlva rájövök, hogy mi a jó büdös francot keresek én itt, mert mostanság úgy vagyok vele, hgoy egyszerűen annyira nem számít egyikünk élete sem. És nem számít semmi amit csinálunk, mert az egész egy nagy káosz. Mindenféle rendszer nélkül. Remélem egyszer majd rájövök, hogy miért élünk... (Ilyenkor úgy érzem jó lenne, ha vallásosnak neveltek volna. A vallásosoknak legalább van egy biztos pont az életükben...) Remélem egyszer felfedezek majd valamit, ami miatt érdemes élni. Amúgy félre ne értsetek, most nem ilyen öngyilkos hajlamokról beszélek. Egyszerűen csak nem értem a világot... Bár lehet, hogy jobb lenne, ha meg se próbálnám megérteni... Mint szegény Arthur a Galaxisban. Próbálja megérteni, minden erejével, aztán a végén rájön, hogy nem lehet megérteni semmit. Szeretem azt a könyvet bocs, a sok baromságért, még csak hatóra, és én meg 4kor feküdtem...

Nagyjából tizenhét évesen jut el az ember oda, hogy amit a világból megismert, rendszerré áll össze. Ekkor érti meg először a világot teljességében és látja meg benne önmagát. Ekkor látja meg a különbséget aközött, amit helyesnek tart, és amilyennek a világot érzi. Van, akit ez tettekre sarkall, van, akire nyomasztólag hat.
Egy nagyon fontos: ezt az érzést, hangulatot megismerni magadban és megőrizni, mert ilyen még egyszer nem lesz.
Én ekkor akartam körbegyalogolni Ázsiát és komolyan el is kezdtem készülni rá, négy hónapig keményen edzettem. Az eredményt tudjátok.

Rogue/Kaie írta: Egyébként az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy az ilyen "világnézeti válságok" szokásosak 17 éves korban...vagy nem?! Bár ez hülyeség, mert az ember mindig változik. Valaki mondjon valamit erre.

Nem csak akkor. Perme igen sokat tudna mesélni erről.

Rogue: Csak bíztatni tudlak, mert az ilyen átmeneti állapotok rendszeresek -eddigi tapasztalataim szerint-, és amit ilyenkor gondol/érez az ember, többségében nem igaz Én ilyen időszakaimban szoktam arra a pontra jutni, hogy "na, most hagyom itt az MTT-t, mert nem érdeklek senkit" - de aztán mindig visszahúz valaki (akár tudatosan, akár nem. Legutóbb egy nemteljesen tudatos mondat tartott itt ). Általában ilyenkor (mert azért egyértelműen lehet érezni, hogy megint ez az időszak van) fenntartásokkal kell kezelni, és akkor kevesebb rossz gondolatot fog szülni
Illetve, amit még javasolni tudok, hogy írd ki magadból. Az nálam mindenen segít, ha írok róla/hozzá kapcsolódva egy novellát (bár legutóbb kivételesen verset írtam... ).

Szóval, kitartás, és éljen az poptimizmus! [size=9:1l8kai8x](no meg a realizmus )[/size]

Rouge: hogy lehez az, hogy nem tudod komolyan venni magad?

De én nem először ébredek rá, és nincs is igazán problémám, mert úgyis megoldódik valahogyan, csak változom. Ilyen van később is, ugye? Akkor én már valamelyest felnőttnek számítok.

Kedves Rouge!
Nem mondasz hülyeséget, mert ez tényleg kritikus korszak, és vannak nagyon komoly világnézeti válságok. Ez bármely életkorban kialakulhat, egy sokk hatására, de teljesen ms felnőttként szembesülni a világ egy vagy több olyan dolgával ami bánt, mint először ráébredni arra, hogy mennyi baj és probléma van a világban, és megismerni a világ többé- kevésbé egészét, tetézve ezt azzal, hogy közben az iskolai dolgok felelőssége is a nyakatokon van.

Egyébként az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy az ilyen "világnézeti válságok" szokásosak 17 éves korban...vagy nem?! Bár ez hülyeség, mert az ember mindig változik. Valaki mondjon valamit erre.

/me csatlakozik a lúzerek klubjába (csak hogy chates álladék legyek - bocs )

Szóval, ahogy ezt mostanában egy-két embernek kifejtettem itten, nem érzem magam túl jól. Semmi sem sikerül, ami persze nem igaz, valószínűleg túldramatizálom. De ha az ember nincs összhangban saját magával, akkor hajlamos sötéten látni a dolgokat. Nem igazán sötét számomra a világ (egyszer már olyan is volt, de elmúlt...azt nem kívánom senkinek), csak nincs semmi a helyén. Még a barátaimmal sem értem meg magam, pedig ezzel régen igazán nem volt problémám. Nem érzem magam, nem tudom ki vagyok. Persze ez is hülyeség (abban profi vagyok, hogy önmagamnak ellentmondjak), fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem tudom kifejezni azt, amit szeretnék. Egy pszichológus azt mondta nekem valamikor, hogy ezt is tanulni kell. Mármint kifejezni önmagunkat. Én általában kimondom, amit gondolok, de néha nem tudok elég komolya lenni ahhoz, hogy mások is komolyan vegyenek, pedig én próbálom valamelyest komolyan venni magam.
Ring, szerintem veled nincs semmi baj; szerintem keresd önmagad, mindenki azt csinálja (legalábbis én ), és úgyis megtalálod. csak lehet, hogy sok idő lesz. De én a magam részéről reménykedek, hogy nem.

Mér', Szúéknak milyen klubja van ? Hja, a Lúzerek klubjába megyek én is
Alyr...ugye nem felejted el...
Amúgy én is ide-oda járkálok egy ilyen talin, hol egyik, hol másik csoporthoz...de én mindegyikkel jól érzem magam, csak mindig máshogy...

Alyr: hidd el, vannak olyan emberek, akik MINDEN csoportból, közösségből kilógnak valamiért, valamilyen szinten. Vagy minden látszat ellenére iszonyú zárkózottak, vagy egy annyira sajátságos gondolatviláguk és mentalitásuk van, amivel a másikok nem tudnak mit kezdeni.

Lehet, Te is ilyen vagy, de ha igaz, amit mondtam, vannak itt még többen is ilyenek. Biztos vannak olyan emberek, akiknek élvezed a közelségét, és akkor egy jó megoldás lehet, ha megtudod, hogy ő/k ott lesz/nek-e a talin, és a választól függően átgondolod, hogy elmész-e vagy sem. Tudom, nem szerencsé megoldás, mert megint klikkesedés veszélye áll fenn, de szerintem valahol azt is kel nézned, hogy NEKED mi a jó.

Magamnrészéről nemcsak neked, hanem bárkinek, aki igényt tart a társaságomra, megígérhetem, hogyha ott vagyok, akkor figylek rá, és ha gondolja, nyugodtan mellém ülhet. Remélem, a közeledésem senki számára nem tűnik erőszakosnak, ha íyg van, akkor elnézést érte.

Én, ha végképp nem tudok mit kezdeni magammal, keresek magamnak valakit, aki ugyanolyan egyedül ül, mint én.

Alyr Arkhon írta: Ring: Én sem találom a helyem és az utóbbi időben minden nagyobb tali után eszembe jut hogy a következőre nem megyek el, mert mindenkinek megvan a saját kisebb-nagyobb csoportja, én meg ottmaradok egyedül...

detto. alapítsuk meg a Lúzerek klubbját.
(vagy lépjünk be Szú-ék klubbjába)

Ranamarth: Szerintem senkiit nem bántottál meg, de ha egljönnél talira, akkor azt his7em, világossá válna számodra is, hogy az ötlet, amit felevetetteél, miért szügségtelen éslehetetlen

Üdv:
-- Mau