Gondolatok

Namarie: Alapvetően egyetértünk. De szerintem sok ember úgy gondolja, hogy pont a sok felszínes barátság az, ami veszélytelenebb, és a szoros, mély barátság az, ami a sérülés nagyobb kockázatát hordozza magában. Lsd. Dodieet és Telut. De úgy látom, te is így vagy ezzel... Vagy tévedek?

Gandalf: Szerintem régen szabályozva voltak ezek a dolgok: pl. illemszabályok, vallási előírások, törvények, szokások stb. Tehát aki pl. egy társaságba összejött, azt bemutatták, majd udvarias csevegés formájában lekötötték, mert az etikett így kivánta. A törvény előírta, hogy a gyerekek csoportban tanuljanak (és a nap legnagyobb részébe legyenek összezárva). Az volt a szokás, hogy a "bandákban" mentek szórakozni ilyen-olyan klubba a fiatalok, ahol szintén szabályozottan folyt pl. az udvarlás (értsd: a fiú felkérte a lányt). És így tovább. Minél inkább visszamegyünk a múltba (persze nem a végtelenségig), annál inkább szabályozva voltak az emberi kapcsolatok. A XX. században azonban ezek a szabályok fellazultak, és napjainkra igen kevés maradt belőlük. Felszabadultunk! Azonban a fene nagy szabadságunk csak újabb és nehezebb problémákat zúdított a nyakunkba. (Látod Darky? Hát ennyit a szabadságról...)
Az egyéni ember boldogtalannak és magányosnak érzi magát. E. Fromm A szeretet művészetében nagyszerűen bemutatja a zsákutcába vezető utakat, amelyeket hajlamosak vagyunk megtenni. Pedig a megoldás egyszerű, csak tenni kell érte. (Fromm ezt is leírja.) Az emberek elvesztették azt a támaszt, amelyeket a szabályok adtak. Meg kellene tanulnunk, hogy ne kívül, hanem magunkban keressük támaszt. Hogy hogyan? Olvasni kellene a témában, beszélgetni másokkal, de mindenekelőtt magunkkal: fogalmazd meg mitől félsz, nézd rá a félelmedre "objektíven" hogy reális-e, vedd számba, hogy milyen következményei lehetnek annak, hogy pl. elmész egy idegen társaságba, és elordítod magad, hogy "helló!". ( ) Nézd végig, hogy a következmények, hogyan hatnának rád (pl. ha kinevetnének, biztos összeomlanék, és hazáig rohannék), gondold végig, miért reagálnál pont így (pl. múltbeli rossz tapasztalatok)? stb. stb. Szóval vesd mélylélektani elemzés alá a kicsi lelkedet. Az "elvárt eredmény" az, hogy a kockázatot kisebbnek lásd, mint a várható "nyereményt". Az önbizalmad stabil legyen, hogy bízhass magadban, hogy bitosan tudd, az emberek szeretni fognak és elfogadnak. Valahogy úgy, mint amikor alaposan felkészültél a vizsgára: tudod, hogy megcsinálod, mert bízol a tudásodban. Persze előfordul, hogy kifogsz egy geci tanárt, de akkor is tudni fogod, hogy bár rossz jegyet kaptál, te tudod az anyagot. Ilyenkor jogos a dühöd, azonban az énképed erős és ép marad. Tehát a tanárt hibáztatod és nem magadat, mert tudod, hogy te mindent megtettél. Ilyenkor a léleknek nincs szüksége arra, hogy falat vonjon magaköré (azaz nem fogod ezentúl elkerülni az iskolát, a tankönyveket, sőt még a vizsgákat sem.)

Telu: Igen, emlékszem az esetre. Megértem, hogy csalódtál a barátaidban. A jelenlegi "legjobb barátnőd" kapcsán, hagy kérdezzek valamit: belegondoltál már abba, hogy ő mit érezhetett, amíg te a szivedet-lelkedet öntötted ki? Nem lehet, hogy egyszerűen nem tudott mit kezdeni veled? Sőt, lehet hogy csak védte magát az "unott pofával" és a látszólagos közönyösségével. Valószínűleg nem tudja, hogyan kellene reagálnia ilyen helyzetekben. Ilyenkor célszerű kimondani az érzéseidet, hogy "Figyelj, nekem most nagyon rosszul esik a közönyösséged. Arra lenne szükségem, hogy együttérezz velem, és beszélgessünk." Ez a módszer azért jó, mert barátnődnek nem kell kitalálnia, mire vágysz (mivel a tapasztalatlanságából adódóan egyszerűen nem tudja még magától), és megmondod neki, hogy mit csináljon (ld. a fenti szövegemet a szabályokról és a támaszokról). Később persze megtanulja.
Amúgy te meg tudod őt jól hallgatni?
A szorongások annak következményei, hogy nem lett feldolgozva a trauma. Azonban sejtésem szerint nálad más is van a háttérben...
Neked is - ahogy Szméagolnak - arra lenne szükséged, hogy beszélgess. Sokat és mélyre hatóan. Viszont itt is van egy ördögi kör: pont a trauma az, ami megakadályozza a gyógyulást, ugyanis emiatt nem tudsz megnyílni igazán. Telu, ebből az ördögi körből csak te tudsz kilépni. Keress egy olyan embert, akiben nem csalódtál, akiről úgy érzed, tudna segíteni.

Teluka, te egy fantasztikusan jó ember vagy, és az, ha eddig nem találtál olyan embert, aki meghallgat, az nem a te hibád, hanem a környezetedé.Most mondhatnám, hogy nem jófelé keresgéltél, de azt se tudom megmondani, merre keresgélj...De ne add fel soha!!

Huhh...ez nem nagyon fog ideilleni de azért leírnám, ha lehet...szóval.. erről a "legjobb barát" dologról nekem is olyanfajta "rossz" emlékeim vannak mint Dodieenak... tavaly nyáron volt az hogy egyember miatt az egész baráti köröm ellenem fordult... talán nincs is annál rosszabb érzés amikor bizol egy emberben aztán csalódsz benne... akkor volt nálam az hogy legszivesebben meg akartam volna halni (asszem Brisa, még emléxem hogy küldtem néhány SMSt pont emiatt) és eltünni az egész xar világból... volt 3 barátnőm akikkel nem voltam olyan jóban, viszont bennük tényleg igazán lehetett bízni...akkor nyáron ez a 3 ember végig mellettem maradt...nos, akkor jöttem rá hogy milyen fontos is ez a 3 ember... ugymond ők votlak az igazi barátaim...és még most is úgy érzem hogy egyedül ők azok... azóta kibékültem a többi emberrel is.... talán az bántott a legjobban hogy az akkori "legjobb barátnőm" is ellenem fordult.. hogy miért csinálták ezt azt senki se tudta elmagyarázni... talán csak a csorda szellem...de azthiszem ezt mindenki érti... még most is sokszoridézem fel ezt a dolgot és öszintén szólva nem igazán tudtam feldolgozni rendesen.... azóta egyszerűen nem bírok senkiben sem megbízni... talán "félek" az emberektől...egyszerüen senkinek sem birok négyszemközt mesélni az érzéseimről..arról hogy mi bánt vagy eggyálltalán mi a bajom...csak azt nem bírom megérteni hogy miért... mostanában teljesen elzárkózom az emberektől...egyszerűen mintha mindenhol idegenek vennének körül..nem bírok senkivel normálisan beszélgetni...mintha nem is lennének barátaim... a mostani "legjobb barátnőmmel" sem jártam jól... egyszerűen csak egy szó vagyok neki..mert nehogymár pont neki ne legyen legjobb barátnője...igy hát én lettem a szerencsés áldozat... egyszer próbáltam komolyabb dolgokról beszélgeti vele... elmondtam neki minden bánatomat...erre meghalgatott unott fejjel utána felállt, válat vont és csak ennyit mondott: Jólvan, rendben! és ennyi... ezek után eléggé xarul éreztem magam... szóval eddig igazából nem is volt "igazi barátom"... ilyenkor fog el a szorongás.. dehogy miért...azt megint csak nem tudom... no mind1.. lehet hogy tlejesen hülyeséget írtam.. tök feleslegesen témába vágóan stb.... sorry...

Nem tudom, nem az-e a baj, hogy az emberek, amikor azt mondják: a legjobbat akarom, /legjobb barát, legjobb szerető etc/ nem arról van-e szó, hogy nem tudják más hibáit, más "ember" voltát elfogadni. De valahol a magukét sem,. Aki tisztában van azzal, hogy nem tökéletes, pont azért mert az ember egyik jellemzője, hogy szerencsére nem hiba nélkül való, az valószínűleg mást is jobban tolerál majd.

Azonban dolgozik a sérüléstől való félelem is. De azzal, hogy sok a felszínes barátság, nagyobb a sérülés kockázata. Mert összeadódnak, meg azért ott dolgozik az előítélet is..a legkisebb dologért is megorrol egy csomó ember és "dobja" a másikat

Persze van, hogy az embert ordenáré módon kikészítik, de ha olyankor van mellette egy értelmes ember, akit ha nem is oly rég ismer, de az melléáll, rengeteget segíthet

Velem is ez történt nem oly rég, és köszönöm az illető segítségét..

Dodiee: Ha igazán belegondolsz a dolgokba, és elfogadod az érzéseidet (ahelyett, hogy elfojtanád és mélyen eltemetnéd), akkor kiderülhet, mi a véleménye a tudatalattidnak.

Látsz itt röhögő pofát?

(Amúgy érdekes dolog ez a tudatalatti. A hét elején történt velem valami, ami egy kicsit megkavart. Legalábbis úgy éreztem. De az utána következő napokban úgy viselkedtem, ahogy nem szoktam, az érzéseim zavarosak és pocsékok voltak... mikor ezt felismertem, bizony be kellett látnom, hogy az a "kicsit megkavart" enyhe kifejezés, és valójában nagy galibát okozott bennem. És most beszélgetek... ill. csak beszélgetnék, ha nem szakdogát kellene írnom, ami pedig ilyen állapotban elég nehéz dolog. )

Rabyn, szerinted az olyan emberek, mint akiket leírtál, miért viselkednek, cselekednek úgy?

Gandalf: Mit szólnál ahhoz, ha én azt mondanám, hogy a lehetőség megvan, csak az emberek nem használják ki? Még pedig azért, mert félnek valamitől. Mit gondolsz?

mogy írta: most örülök, hogy "visszaqváltozott", és csepept ő is megnyugodott...kezdek én is megnyugodni, ami engem is megnyugtat:))
majd mesélek:)))

)) ez jóó)))


Amugy a Noemi nevű egyedállattal is volt egy ilyen. három kemény évig votunk barátok.. aztán.. Megisretem a HPc nevű "szektát" s akkor lett vége a barátságnak, ami nagyon fájt, mert egy folytogatással lett tényelegsen vége.. (egy kicsit megfolytogatott a csaj mert valami kósza pletykát hallott felőlem)
A ballagás óta nem is nagyon láttuk egymást......

Szal kedves Dodiem Én akkor is szeretelek, meg imádlak meg mindenfélét))) Úgyhogy ne aggodalmasjokdál mert többet nem fog ez előferdülni veled!!!

pannika!
ZB egy külön kategória!
vannak hüle dolgai, ebbe bele kell törődni, vagy el kell fogadni..amíg ott volt a jégkiránynője, addig igencsak megváltozott...de ebben a hercegnő keze volt...aki puszta féltékenységből nem akarta ugye közénkengedni...
most örülök, hogy "visszaqváltozott", és csepept ő is megnyugodott...kezdek én is megnyugodni, ami engem is megnyugtat:))
majd mesélek:)))

Dodie ilyen velem is volt.. (ismered az illetőt ZBnek hijják)
HÁt nm volt egy csuda érzés.. De most hál égnek mi megint barátok vagyunk (nem beszéltünk rendesen kábé két hete de ez is jobb nmint a hat honap semmi)

Úgy látszik ez a mi korosztályunk nagy nagy probelémája az ilyen felszínes emberek.. Ismerek egy csajt, aki mostmár azért nem akar barátja lenni egy fiúnak mert az most nem néz ki tökéletesen.. Én meg tökre meglepődte, hogy te szent isten ilyen is van???
Egyszer valaki azt mondta nekem: Nincsen legjobb barátság. Barátok vannak és haverok, de legjobb barátság nincsen...
Ebben van valami és mégsem hiszem el ezt. Mert nekem igen is van legjobb barátom, akit már két éve ismerek, akivel együtt zokogtunk egymásnak a telefonba a télen, s ezután jönnek a barátok és ezutén a haverok. (na abbol jo sok van.......) és ezután az osztály és ezután az ismerösök és ezután akiket nem szeretek. (öhm hpfanatikusok)
Van aki úgy nevez legjobb barátjának, hogy nem is ismer.. De a legjobban azt tudom gyűlőlni amikor valaki azt mondja: A barátom vagy, és a hátam mögött meg nem szeret.. volt ilyenre is példa.

Brisa írta: Ez viszont nem tiszta:

Dodiee Took írta: Nem tudom, vágyok-e legjobb barátra. MI az a legjobb barát? azthittem tudom, és látod, csalódtam.

Hiszen te Henibe csalódtál, és nem a legjobb barátról alkotott "tudásodban". Tehát én úgy hiszem, hogy te nagyon is jól tudod mi az a "legjobb barát", csak abban vagy bizonytalan, hogy találsz-e olyan embert, aki ennek meg tud felelni. Jól sejtem?.

Nem tudom. ha gondolkodok, nem jut erről eszembe semmi, de nem tudom tudat alatt mit gondolom erről.

Brisa írta: Amúgy köszönöm, hogy így nyilvánosan elmondtál magadról egy intim dolgot. Ez valóban nagy bátorságra és lelki erőre vall. Talán ezzel segítettél másoknak is.

huhh, remélem nem röhög ki senki ezért:)

Örülök, hogy ilyen jól állsz a dolgokhoz. Csak így tovább.

Ez viszont nem tiszta:

Dodiee Took írta: Nem tudom, vágyok-e legjobb barátra. MI az a legjobb barát? azthittem tudom, és látod, csalódtam.

Hiszen te Henibe csalódtál, és nem a legjobb barátról alkotott "tudásodban". Tehát én úgy hiszem, hogy te nagyon is jól tudod mi az a "legjobb barát", csak abban vagy bizonytalan, hogy találsz-e olyan embert, aki ennek meg tud felelni. Jól sejtem?

Amúgy köszönöm, hogy így nyilvánosan elmondtál magadról egy intim dolgot. Ez valóban nagy bátorságra és lelki erőre vall. Talán ezzel segítettél másoknak is.

Az, hogy már személyesen is találkoztam veletek, és másokkal is, más csetekről, azt mutatja, hogy fejlődőképes vagyok:) ugyan kis erőszakkal, de folyamatosan leküzdöm ezt a gátat, ami köztem az emberek között van, sé már több apró sikert arattam.
Tudom, hogy nem minden ember olyan, mint a Heni, az agyammal tudom. e amikor oda kerül a sor, nehéz ezt mindíg felidézni..
Épp azért kűzdök ez ellen, mert tudom, hogy sok lehetőséget hagynék ki.. ezt kifejtettem Petinek is Várgesztesen, hogy a legnagyobb félelmem(na jó, a második legnagyobb)hogy elszalasztok valamit, kimaradok valamiből. ez ösztönzőleg hat.
Nem tudom, vágyok-e legjobb barátra. MI az a legjobb barát? azthittem tudom, és látod, csalódtam.

Most érzem úgy, hogy védenem kell magam, talán mert olyasmiről beszélek(írok) egy teljesen nyílt fórumban, amiről azelőtt csak bizalmas beszélgetésekkor, szorongva szoktam. Mi ez, ha nem fejlődés? és próbálkozom, sé a sikerek azt mutatják, nem hiába.

Dodiee, ez valóban egy nagyon szomorú történet. Értem és érzem, hogy nagyot csalódtál nemcsak Hannában, hanem úgy általában a "legjobb barátság" intézményében. De kérlek gondolj végig pár dolgot:

Vajon minden ember olyan, mint Hanna?
Ha elzárkozol, megfosztod magad annak lehetőségétől, hogy mások bebizonyíthassák neked: ők valóban tudnának a legjobb barátaid lenni. Belegondoltál már ebbe?
Vágysz legjobb barátra? Szeretnél egy olyan embert, aki számára ugyanolyan fontos vagy, mint ő neked?

Amúgy ez egy olyan probléma, ami jól mutatja a feldolgozatlan traumák káros következményeit. Mivel csalódtál, és nem tudtad feldolgozni, hordozod az egészet magadban. Úgy érzed, védened kell magad, hogy ne csalódj megint, hogy ne kelljen boldogtalannak lenned újra. Közben pedig nem veszed észre, hogy pont a védekezésed az, ami generálja a boldogtalanságodat.

Ha végig gondoltad a fentieket, mit gondolsz, mi a teendőd?

Brisa: hát, átgondolva megintcsak arra jutottam, mint a problémáim többségénél, persze lehet, hogy csak azért, mert minden gondnál ezt veszem elő: Fiatalabb koromban(általánosban) volt egy nagyon jó barátnőm, tudod ez olyan kamaszos "legjobb barátnők" viszony volt, és én szabályosan rajongtam azért a lányért, előtte teljesen el voltam zárkózva, alig voltak barátaim, vagyis csak ilyen felszínes kapcsolatok, amikor semmi érdemelgesről nem beszélünk, gyerekbarátságok voltak.. És akkor jött ez a lány, akivel lehetett beszélgetni, és én azt hittem végre, megtaláltam azt az embert, akivel igazán magam lehetek. óriásit tévedtem.. évekig észre se vettem, hogy a barátságunk abból áll, hogy én meghallgatom őt, figyelmesen, és próbálok választ találni a kérdéseire, megoldást a problémáira, ő pedig nem is törődött az enyémekkel..ha gondja volt, ha "kellettem" felhívott, különben nem is foglalkozott velem, volt neki elég barátja nélkülem is.. még a bartáságunk elején egyszer megkérdezte(máig előttem van az egész jelenet) hogy "leszel a legjobb barátnőm?". tőlem ezt előtte nem kérdezte senki, és én igazi kihívásnak, feladatnak éreztem ezt.. de nekem egész más fogalmaim voltak a barátságról, mint neki. számomra azt jelentette, hogy mindíg ott vagyok ha kell, segítek, ha szüksége van rám..neki ez semmit sem jelentett, csupán egy szó volt, hogy "barát".. körülbelül egy év után jöttem rá, hogy a barátságunk számára nem jelent semmit,akkor tűnt csak fel, hogy ha hívom, akkor beszélünk, ha nem, akkor hónapokig semmi(akkor már nem jártunk egy osztályba). próbaképpen nem hívtak 2 hónapig, gondolatm, majdcsak felhív.. de nem. aztán én felhívtam( a marha!!) és ő biztosított, hogy persze, nagyon szeret, és nagyon hiányoztam neki, és majd hív! nem hívott..és én lassan megszoktam, hogy nincs, megszoktam, hogy ne fájjon, hogy nem kellek. Sosem mondtam meg neki, mennyire fáj ez. a nővérem szallagavatóján találkoztunk újra, és mondta, hogy ne haragudjak, ő nagyon szeret, és nagyon hiányoztam(már megint!!), és majd hív(megint!!). nem hívott....megint nem hívott. lemondtam róla.. néha üzent valakivel, akit ismertem, hogy nagyon szeret. már nem tudtam elhinni. összel jött egy levél tőle, hogy ő milyen szerencsétlen, mert a barátja zenész, és milyen kegyetlen a zenészekl világa, és hogy a régi társaságból egyedül velem akarná tartani a kapcslatot. Válaszoltam neki, három oldalas levélben, telesírtam az egészet, elmondtam neki mindent, hogy mennyire fájt, és hogy ő milyen önző módon viselkedett, és én mégis szerettem, és hogy annak nincs értelme, hogy ezt újrakezdjük, ah ugyanaz lesz, mint régen.. de ha hajlandó áldozni erre a barátságra, akkor, de csak akkor hívjon. kb egy hét múlva kaptam egy fecnit tőle, amiben leírta, hogy nem érti, miért mondom ezt, és miért nem tudok neki megbocsájtani, hiszen nem is követett el bűnt. aláírás ennyi volt:
"a te jéggévált Hannád"
Azóta rettegek attól, hogy ha barátokat szerzek, elveszítem őket, mert nem számítok majd.. Nincs többé legjobb bartátom. soha nem lesz. Nem válaszoltam a levélre. erre nem tudtam volna mit írni, csak a dühömet tudtam volna ráönteni, ami felesleges lett volna. Ha nem értette meg a levelem, akkor nem értett meg engem, talán soha nem ismert igazán.
Bocsánat, hogy így kiöntöttem a lelkem... Szóval, Brisa, nem tudom érted e... valahogy ez az oka.. ezért félek máig is...hogy elveszítem akiket szeretek.

Peti, miért bizonytalanabb egy párkapcsolat, mint a barátság? Miért hordoz a barátság kevesebb kockázati tényezőt, mint egy szerelmi kapcsolat? És miért látod úgy, hogy csak a barátságnál hoz eredmény a "kis energiaráfordítás"? És a "körülöttünk való állandó változás" mit takar? És miért csak a párkapcsolatra van annak hatása? A barátságra miért nem?

Szerintem a kapcsolatok területén el kell választani a barátságot a párkapcsolattól.
Barátságot nem könnyű kötni de "egy kis" energiaráfordítással képesek vagyunk bizonyos gátakat áttörni, és azután csak idő kérdése a másik megismerése. Aztán a dolgok majd kialakulnak.
Párkapcsolatot a körülöttünk zajló állandó változás miatt nehéz kialakítani. Én pl nem mernék belemenni egy kapcsolatba mert bizonytalan lenne a kimenetele. Az érzelmek terén tilos játszani és a próbálkozások valamilyen szinten "játékok" kísérletek. Nehéz megtalálni a megfelelő embert és a teljes őszinteség sem segít itt, mint a barátságnál, mert a társas kapcsolatokhoz kell valami plussz.
Félek, mert önmagamban is bizonytalan vagyok. Először talán a saját életemet kellene rendbe tennem, hogy aztán másvalaki életében részt tudjak venni.
Ezért van szerintem az, hogy túl sok a magányos ember. Hol találsz fix pontokat? Talán a barátaink az egyetlenek akikről kiindulhatunk, és alakíthatjuk magunkat. De sokszor érzem azt, hogy a barátaim pont elég támogatást és szeretetet nyújtanak, és nem érzem szükséget a "monogámiának".
Persze ez csak a gondolataim terén ilyen leírható. A tavasz közeledtével a hormonjaim egész mást suttognak a fülembe...

Oisin: Most én kérdezek. Szeretném, ha a kérdéseim mentén végig gondolnátok pár dolgot. (Különösen Szméagol, de még ismerek jó pár embert közületek, akinek szintén jó lenne, ha gondoloná ezeket a dolgokat.) És itt most nem az én tapasztalatom, ismeretem számít, hanem a tiétek.

Dodiee, semmi gond. Gondold végig a dolgot, aztán ha jutottál valamire, oszd meg velünk. Kiváncsi vagyok, te hogy látod a dolgokat.

Gandalf, a te vélenyédet is szívesen olvasnám.

És persze mindenki másét is.

Nem hülye kérdés, de nem biztos, hogy lehet rá válaszolni...Én sem tudnék most.

Brisa, szerinted miért? Szvsz ezzel kapcsolatban Neked lehet a legtöbb tapasztalatod.-

Üdv, Oisin

De Dodiee, ezzel mindannyian így vagyunk. Még azok is, akik "ugyanmároznak". Én mindig azt mondtam - közületek sokaknak is -, hogy az első találkozás valóban nagyon szar és kellemetlen. Onnantól kezdve viszont egyre jobb lesz. Egyéntől függ, hogy az "ez a társaság tök fantasztikus"-ig ki mennyi idő alatt jut el, de szerintem nagyon megéri. Legalábbis ha erről a bandáról beszélünk.

Vajon miért félünk ennyire? Miért reszketünk attól, hogy nem fogadnak el, hogy nem szeretnek majd?

Üssetek le, ha már unjátok a kérdéseimet, és másról szeretnétek beszélgetni.

Furcsa ez. Én például minden egyes alkalommal, mikor új környezetbe kerülök(nem volt ez másként veletek sem), az első személyes találkozástól borzalmasan rettegek...Hogy vajon befogadnak e? avgy utálni fognak? És persze mind a barátaim, mind a családom azt mondogatja: "Ugyanmár, hiszen te olyan barátságos ember vagy, olyan könnyen megbarátkozol emberekkel!" Persze, de ők nem is tudják, mekkora drukk, mennyi energia van abban, hogy egyáltalán meg merjek szólalni idegenek között.(aztán már be nem áll a pofám, de addig is el kell jutni valahogy.) Azthiszik, ez csak úgy jön, közbe egy fenét.

De miért, Gandalf? Mert megszűnt volna az igény a személyes kapcsolatokra? Vagy az emberek elfelejtették, hogyan kell kialakítani egy ilyen viszonyt?

Szméagol írta: Brisa: Tudod ez egy nagy maszlag bennem... egy nagy fekete maszlag, ami folyton bánt. A legegyszerűbben azt mondhatnám, hogy félek. Mindentől.
Hogy mi az, ami hiányzik? Egy tökéletes barát.
Viszont írásod hatására sikerült beismernem magamnak, hogy itt valami nincs rendben. Meg tudtam foglmazni végre. Egész jó volt csak most már egy beszédpartnerre lenne szükségem... Bah.

Szóval akkor most már konkrétan meg van fogalmazva a probléma (a macska meg fel van mászva a fára ). Nagyszerű. Ez az első lépés. Akkor most már tényleg kellene egy jó barát. Azt javaslom, először nézz körül a környezetedben. Lehet, hogy van egy (vagy akár több is) ember, akire mindigis számíthattál, aki mindigis támogatott, csak neked nem tűnt fel. Mert természetesnek veszed. De az is lehet, hogy van olyan ember, aki csak arra vár, hogy nyiss felé...
Mindenesetre ha nem találsz megfelelő embert, én szívesen meghallgatlak, ha te is szeretnéd.

Mit gondoltok, miért van sok magányos ember manapság? Miért érzik úgy sokan, hogy bár egy tömeg kellős közepén vannak, mégis egyedül érzik magukat? Miért okoz nagy gondot egyre több embernek a párkeresés (és találás)? De sokszor a barátságkeresés is nehezen megy. Miért? Sőt sok olyan ember is van, akinek csak haverjai vannak, a szó azon értelmében, hogy velük jól el tud idétlenkedni meg szórakozni, de igazi (lelki) támaszt nem tudnak nyújtani. És ő sem nekik. Vajon miért félnek ezek az emberek a mélyebb kapcsolatoktól?

(Ezek csak a bevezető kérdéseim. :evil3: )

Brisa írta: Mert aki pl. mereven elutasít mindent, ami a pszichoanalízishez köthető, az inkább ki se nyissa a könyvet. (Lam ) Aki nem elég nyitott arra, hogy egy egészen újszerű felfogásról olvasson a szeretet, a szerelem, az istenszeretet, az anyai szeretet és a barátság témájában, az el se bírja majd olvasni azt a vékonyka könyvet. Sőt akkor se, ha maga felé sem nyitott, illetve őszinte. Az ilyen emberek csak azt fogják hajtogatni, hogy "ez hülyeség!" és nem látják meg a fától az erdőt.
Pedig érdemes. Nagyon is... Tapasztalat.

[size=9:27n9hb9u]Elnézést, hogy visszanyúlok ehhez a régebbi témához, de mivel még csak most szorul át a második oldalra, remélem, hozzászólhatok... [/size]

Erich Fromm: A szeretet művészete

Nemrég olvastam el a szóban forgó könyvet , és csatlakozom azokhoz, akik ajánlják! Azt hiszem, én Brisánál optimistábban állok hozzá az elolvashatóságához. Szerintem igenis érdemes bárkinek odafigyelve végigkövetni a szerző gondolatmeneteit - még akkor is, ha sokszor úgy tűnik, "másról beszél" a címben megadott téma szempontjából, értve ezalatt a korábbi könyveiben kifejtett más témák behozatalát és újratárgyalását (egyébként ezek szintén tanulságosak) - , mert mindenkinek mondhat újat és érdekeset, amit hasznosíthat, és rámutat olyan dolgokra is, amik felébreszthetnek esetleg eddigi megszokott mindennapjaink egyhangúságából, és ösztönöznek embertársainkkal való kapcsolataink új fénybe helyezésére! Szerintem keresse meg, és nyissa ki bátran az is, akit saját vagy mások véleménye szerint nem érint! Ígérem, nem bánja meg!

A magyar oktatás szerintem is elég erősnek mondható. Egyre inkább népszerűvé válik a nyolcosztályos gimi (én is ilyenbe járok), ahol a tananyagot sokkal részletesebben lehet tanítani.

És úgy általában: a magyarok, mivel nem " vezető" nemzet, kénytelenek más kultúráját is tanulni. Irodalomból, töriből és földrajzból szerintem a magyar oktatás kifejezetten erős. De sok minden függ a tanulóktól és a tanároktól is. Mert ha olyan osztályban kell tanítani, ahol senkinek sem fontos a jövője, ott lehetetlenség mélyebben foglalkozni a témával. Ha meg valakit nagyon érdekel valamelyik tárgy, akkor is utána olvashat, ha a tanár nem igazán okés.
De lehet, hogy nekem azért ez a véleményem, mert erős suliba járok, csupa jó tanárral.

Érdekes, amiket a magyar oktatásról írtok. Én épp valamikor múlt héten fogalmaztam meg azt, hogy ha visszanézek a tanulmányaimra, kevés olyan dolgot találok, aminek egyáltalán ne lett volna számomra semmilyen haszna. Öt éve érettségiztem, ezért valamennyire érzelmileg eltávolodva tudok visszanézni. Én nem igazán tartom jónak azt az oktatást, ami csak azt mutatja meg, hogy mit hol találsz meg, és begyakoroltat néhány alapot. Persze nyilvánvaló, hogy a mai világban erre van a legnagyobb szükség. Ugyanakkor ez nem alakítja ki a kritikai gondolkodást. Ha nem ismerkedsz meg mindennel valamilyen szinten, akkor mégis minek alapján választasz? Én már három éve jártam az egyetemre, amikor biztos lettem benne, hogy ez való nekem. 18 éves koromban pedig halvány lila gőzöm nem volt, hogy hova menjek továbbtanulni. Persze az embert érdekli valami, mást meg utál. De ez is kell. Ebből is tanulsz valamit. Egyrészt kötelességérzetet, kitartást. Másrészt viszont a humán tárgyak másféle készségeket fejlesztenek, mint mondjuk a matek. És ha valaki csak az egyikkel foglalkozik, akkor nem csak szakbarbár lesz, de gondolkodása is egyoldalúvá, ezáltal pedig kevésbé hatékonnyá, kreatívvá válik.

Ezért gondolom azt, hogy általános iskolában legalább, de még a gimnáziumban is az a legfontosabb, hogy széles és változatos ismereteket szerezzenek a gyerekek. Persze emellett elengedhetetlen az "amerikai mintájú" oktatás is. De az alap, akkor is ez.


Szméagol: Az első, és legfontosabb lépést már megtetted. Felismerted, és megfogalmaztad a problémát. A következő lépés a tudatosítás, és a dolog mélyére való leásás. Ebben segíthet egy barát, de a saját problémáidat csak saját magad tudod megismerni, és igazán megérteni.