Humor

Kéregény még 2019-ből: (A következő remélhetőleg vidámabbra sikerül)
1.oldal
2.oldal
3.oldal
4.oldal
5.oldal
6.oldal
7.oldal

Beleriandi tél

Köszi

Családi anekdota

Mindig foglalkoztatott, hogyan sikerült Thorinnak a filmben kétszer is eltévednie Zsáklakba menet.
Azt hiszem, megvan a válasz:
Hogyan tévedt el Thorin

Hoztam Nektek egy újabb részletet Galadriel naplójából. Fogadjátok szeretettel, jó szórakozást!



Na, megint egy emlék… és nem jó. Már itthon vagyunk, szép kis tengerparti házunkban, és velünk jöttek az unokáink is. Arwen díszkísérete ezúttal Glorfindel. (Erestor akarta a nemes feladatot vállalni, de Celeborn csúnyán nézett rá, erre átegendte a terepet Glorfindelnek. Szerencséje, mert ha én néztem volna rá…) Némelyik yavannilde berzenkedett, de őket Celebrian rendezte le. Glorfindel szegény szemmel láthatólag örült a yavannildementes utazásnak, bár felvetette, hogy olyan nyugodtan vagyunk, mintha se Morgoth, se Szauron nem lenne a világban. Hát nyugodtan vagyunk, míg lehetünk, de közben készülünk, amennyire csak tudunk. (Nagyon szeretném tudni, hogy hol van az Egy, és főleg: hogyan szerezhetném meg. Ami meg a két ainut illeti: nagyon az a gyanúm, hogy a világban vannak. Szauron esetében hiába mondtam, hogy keressék, el lett felejtve. Morgoth... nos ő kemény dió, mert képes akárhonnan visszajönni, meghúzni magát, majd támadni. Szerintem kedves szolgája is valami ilyesmit akar. )

Visszatérve az emlékre: ma egész nap azt láttam a páromon, hogy valami nincs rendben. Jött – ment, csónakázott egy keveset, mégpedig egyedül. Épp azon gondolkodtam, hogy nem bántódott-e meg, vagy netán megint rosszul érzi magát, hogy nálánál hatalmasabb személyek vettek és vesznek körbe, amikor bekopogott a szobámba. Miután beengedtem, megállt előttem, és halkan csak annyit mondott, hogy beszélni szeretne velem, és minden kérdésre választ akar kapni. Láttam rajta, hogy most nem azon töprenkedik, hogy elég jó férjem-e, hanem valami más bántja. Vártam, hogy mit mond.
-Nos, Galadriel- szólalt meg vagy öt perc hallgatás után – te nem mondtál el nekem mindent.
-Mit szeretnél tudni?
-Elrondéknál, amit elmeséltél, az nem a teljes igazság. Valami még történt, ami miatt Olórin is és Glorfindel is a lábadra néztek. Van ott egy csúnya sebhely, amiről soha nem kérdeztem meg, hogy került oda. Elmondod?
-Felesleges a múltat ennyiszer bolygatni…
-Mit tettek veled?- nézett rám szigorúan. Ha akarom, úgyis megtudom….
-Na jó, de nagyon nem fogsz neki örülni.
-Annak sem örültem, amit eddig hallottam. Mondd csak el… látom, valami fájdalom emléke kínoz. Nekem elmondhatod. – és ezzel a vállamra tette a kezét.


-Az egész fél évvel azelőtt volt, hogy Feanor rátámadt Fingolfinra. Akkor már tűrhetetlen volt a helyzet Tirionban. Nem is szerettem ott lenni, ha tehettem, Yavannánál vagy Irmonál időztem, vagy ha tudtam, átmentem Olwe nagyapóhoz. Ott mindig nagyon jó volt. Igaz, hajót ácsolni nem szívesen engedtek, nehogy bajom essen, meg Nagyapó mindig azt mondta, inkább tanuljak, meg gyógyítsak, az a nekem való, nem a hajóácsolás meg a hadakozás, meg a kovácsműhely Aulénél. Amikor megsebesültem, akkor is pont Aulétől jöttem haza. Üvegmívességet tanultam, és az első komoly darabom egy jókora üvegváza volt. Anyának szerettem volna adni, de semmi nem lett belőle…
-Mi történt?
-Már majdnem otthon voltam, amikor Feanor meg Celegorm elém álltak, és közölték, hogy a múltkori válaszom nekik nem megfelelő, és hogy nem bírják a nyílt ellenmondást, különösen nézőközönség előtt.
-Nade ők intézték úgy….
-Hát ezt nem lehetett velük megértetni, de nem is akartam, mert látszott az egészen, hogy nem érdekelné őket. Miközben azt néztem, hogy hol van valaki, aki segíthetne, Celegorm észrevette nálam a vázát.
-Nézd csak, apa, már nem is elég neki, hogy Yavanna meg még vagy ki tudja hány Vala tanítja… már Aulénél is járt.
-Hát jó lenne befejezni ezt a sokrétű tanulást, Nerwen. – szólt vészjóslóan kedves nagybátyám. - Az meg különösen nem tetszik, hogy olyan helyre jársz, ahol kovácsmesterséget is lehet tanulni…
Nem tartottam értelmét, hogy elmondjam neki: én nem óhajtok Szilmarilt csinálni, és amit készítek, azt nem magamnak tartogatom, hanem ha lehet, másokon segítek vele.

Láttam, hogy komoly baj lesz, ha valaki nem jön arra, de sajnos senki nem volt otthon, a sasok meg a lepkék pihentek, a tengerparttól meg messze voltunk.
-Nos, Nerwen – szólalt meg Feanor – várom a múltkori kérdésemre a választ.
-Feanor, tudod, hogy a te édesapád és a nagyapám egy és ugyanaz.
-Kérhetek engedélyt.
-Nem lehet, Feanor, ne haragudj, de nem szeretlek úgy, ahogy te szeretnéd, hogy szeresselek.
Ki se mondtam, erős fénycsóvát láttam, és a következő pillanatban iszonyatos erővel egy falnak vágódtam.
-Akkor keletkezett a lábadon a seb.
-Igen, mert a váza szilánkokra tört, és egy nagy darab üveg a lábamba állt. Ami ezután következett, úgy mondták el. A legtöbben csak azt látták, hogy nagybátyám meg a fia egy fénygömbben felemelkedik, repül vagy ötven métert és egy gyepes területen landol. Sajnos ez nem állította meg őket, méginkább elborult az agyuk. Szerencsémre pont ekkor ért oda Orodreth, aki a fényeket látva azonnal tudta, hogy baj lehet. Ott feküdtem a fájdalomtól félig eszméletlenül, megszólalni nem bírtam, a két jómadár meg egyre közelített. Orodreth hirtelen azt sem tudta, mit csináljon. Látta, hogy Feanorékat nem tudja elzavarni, rám nézve meg nem tudta eldönteni, hogy mihez kezdjen. Hozzám sem mert nyúlni, de szeretett volna kiszedni az üvegtörmelékből, meg főleg megszabadítani Feanoréktól. Ugyanakkor magamra se akart hagyni. Amikor Celegorm gúnyosan megkérdezte, hogy tán megütöttem magam, még egy fénycsóvát küldtem rájuk, ettől újra repültek vagy ötven métert. Éreztem, hogy megpróbálnak védekezni, de nem tudtak. Ezután teljesen elvesztettem az eszméletemet, csak annyit hallottam még, hogy Orodreth kétségbeesve kiabál, hogy hívják Yavannát, de azonnal, meg annyi ainut, amennyit csak lehet. Jellemző az akkori tirioniakra, hogy előbb mindenki odagyűlt, ami csak abból a szempontból volt jó, hogy a két féleszű még véletlenül sem fért hozzám. Igaz, mozdulni sem bírtak, mert ezt is célozta a varázslatom.
-Ki hívta végül Yavannát?
-Anya, aki épp lovaglásból tért haza. Szegény nagyon megrémült, de nem kérdezősködött, hanem vágtatott, ahogy tudott. Yavannával együtt jött Olórin, na meg természetesen Morgoth.
-El tudom képzelni mit szóltak.
-Hát Yavannának erőteljesen kellett Morgothra hatnia, hogy „kedves” rokonaimat ne vegye kezelésbe, inkább neki segítsen. Drága exvala igencsak érdekesen gondolta a segítést, mert elővett a zubbonyából egy laposüveget. Yavanna először azt gondolta, sebfertőtlenítő, de rájött, hogy valami különleges pálinka, amit fájdalomcsillapítóként akar alkalmazni. Ezt a fajta alkalmazást természetesen nem engedte meg, ezen támadt is némi vita. Anya szegény ekkor már sírt, és a szép lassan odasunnyogó Feanorra támadt, hogy tán meg akar ölni. Azt már nem tudom, rokonék milyen nyegleséget vetettek foghegyről, de egy csattanós pofon lett a vége. Hogy Anya is nem került mellém, az csak Morgothnak volt köszönhető, aki akkorra már nagyon unta Feanort, és közölte vele, hogyha még egy lépést tesz, hát nyakon vágja, de úgy, hogy elfüstöl. Ez hatott, de Feanor ott maradt bámészkodni meg morgolódni, vagyis elmondani a maga vélt sérelmeit. Miközben mormogott, Yavanna megállapította, hogy a gerincem nem tört el, de hat bordám komolyan megrepedt, tele vagyok zúzódással, eltört a lábam, amibe az üveg beleállt, és agyrázkódásom van. Feanor a diagnózis hallatán elkezdett hepciáskodni, hogy milyen gyenge pikírozás vagyok. Egyszerre egy nyájasnak nem nevezhető hangot hallott a háta mögül:
-Tán mellé akarsz kerülni? De én nem Yavannához küldelek, hanem egyenest Mandoshoz!!!!!
-Te vagy az, Melkor? Ha tudnád, hogy utállak… márcsak azért is, mert ez kis fruska elég sokat lóg veled, te meg ahelyett, hogy észre térítenéd, még táptalajt is adsz a kificamodott életmódjának…
-Nerwenke holnap órát adott volna. Te ezt mennyi idős korodban mondhattad el magadról, ha ugyan elmondhattad? A többieknek úgy kellett kikönyörögnie, hogy tanítsd meg őket is a betűid használatára, a húgom meg már most ott segít, ahol tud! És egy Valával kulturáltan beszélünk! – förmedt rá Aegnor, aki időközben előkerült.
-Hát te meg mit szólsz bele a dolgomban? – kérdezte őrroganciája Feanor.
-Mondjuk, hogy a testvére – szólalt meg Finrod, aki szintén lovaglásból érkezett, és a tömeget látva azonnal tudta, hogy valami baj van és ez a baj meglepő módon velem van. Hogy neki ne menjen Feanornak vagy Celegormnak, Morgoth egész egyszerűen megfogta a grabancát.
-Annyit kapnál értük, mint egy rendes tündéért – hűtötte le a haragjában egyre inkább fénylő fivéremet.
-De a húgom..
-Tudom, én is agyonverném őket, de akkor csak Nerwennek lenne rosszabb, na meg nekem…

Erre a mondatra tértem magamhoz.
-Eru hozott ismét körünkben, Nerwen! – szólított meg Yavanna.
-Kislányom! – ölelt volna át Anya, de Yavanna azt mondta, hogy egyelőre senki ne nyúljon hozzám, majd kitalálja, hogy lehetne valami nyugalmas helyre szállítani, ami sajnos már nem a családi otthon.
-De hát miért nem? – döbbent meg Finrod, aztán Yavanna szomorú tekintetét meglátva csak intett egyet.
-Igazatok van…

Amikor az elbeszélésben idáig értem, észrevettük, hogy az ajtó nyitva maradt, a három unokánk meg dermedten hallgatja, amit mondok. Celeborn reagált először:
-Gyertek csak be, gyerekek, üljetek le!
Mindhárman bejöttek, teljesen döbbent arccal. Egy darabig csend volt, majd Elladan nyíltan nekemszegezte a kérdést:
-De Nagyi, hogy tűrhették a Valák meg a család ezt a brutalitást?
-Nem tűrték. Ekkor mondták Feanornak, hogy még egy erőszakos megmozdulás BÁRKI irányába, és mehet Tirionból oda, ahova csak akar. A családom meg… a fivéreim legszívesebben jól megzuholták volna Feanort meg a fiait, de ezt az összes Vala a lehető legszigorúbban megtiltotta.
-És a többiek?
-Apára abszolút nem hallgatott Feanor, hiába mondott neki bármit. Olwe nagyapó próbált beszélni a másik nagyapóval, hátha hatna a fiára, de semmi. Úgyhogy maradt az, hogy mindenki odafigyelt rám, ami kellemetlen volt, hiszen biztos lett volna más dolguk is… úgyhogy ha lehetett, egész egyszerűen elmentem otthonról, és Yavannánál vagy Lórien kertjeiben tartózkodtam, illetve Alqualondéban. Itt viszont nem időzhettem sokat, hiszen ekkor már órákat adtam.
-És a Valák?
-Mindenki megígérte, hogy figyel, amennyire a dolgától ráér. Gondolhatjátok, hogy Morgoth ajánlkozott a leglelkesebben, még azt is felajánlotta, hogy a lábadozás idejére legyek nála. Ezt Yavanna leszavazta azzal, hogy jobbat tesz nekem a zöld és a friss levegő, mint a sötét ébenfa bútorokkal telerakott Morgoth rezidencia.
-És Faenor többi fia hogy viselkedett?
-Hát Maglor meg Maedhros szégyellte az egészet, és megkérték Yavannát, hogy segíthessenek az 500 növényből álló herbáriumom összeállításban.
-Remélem, nem hoztak egy komplett faiskolát – húzta fel a szemöldökét Elrohir.
-Nem, de gyümölcsöt, azt rengeteget…na meg rózsát és orchideát.
-Hát vihették is… - csattant fel Celeborn. De Morgoth meddig volt ott?
-Elég sokat meglátogatott, és folyamatosan arra biztatott, hogy vállaljam el, és legyek királynő.
-Hogyhogy? – nézett Arwen.
-Nagyapa át akarta adni a koronát, de Feanornak egyfelől épp akkor nem kellett, másfelől akkora volt a felbolydulás, hogy senki se vállalta volna szívesen az irányítást. Na meg a többség azzal együtt, hogy Feanor akkorra már elbolondította őket, igazán Finrodban meg bennem bízott, de egyikünk sem vállalt az uralkodást, ugyanis nem akartunk családi viszályt.
-Pedig te a későbbi korokban is lehettél volna királynő – szólt elgondolkodva Elladan.
-Nyílt kihívás lett volna Szauronnak, meg most is az lenne. Meg jól vagyok én így, ahogy vagyok.
A három unokánk meg Celeborn összenéztek, de semmit sem szóltak.


Végül Arwenke törte meg a csendet:
-Nagyi, legalább ezen a ponton végleg vége lett Feanorék ténykedésének?
-Nem. Ugyanis még lábadoztam, amikor Caranthir megpróbálta rábeszélni Glorfindelt, hogy bolondítson magába, majd lökjön el, és akkor jön Faenor, vagy valamelyik fia, és fenségesen megvigasztal. Glorfindel természetesen felháborodva nemet mondott, Caranthírt meg olyan fenségesen észre térítették, hogy három hónapig a nevemet se mondta ki.
-Kinek sikerült ez a mutatvány?
-Caranthír barátunk nem vette észre, hogy a háta mögött áll Tulkas és Morgoth. El tudod képzelni, milyen fenségesen szólaltak meg. Miután elmondták a magukét, Tulkas az óceánba akarta dobni a „kedves” rokont, Ulmo viszont közölte, hogy ő nem akar vízszennyezést, így szólt Ossënak, aki örömmel vállalta Caranthir megregulázását.
- És a többi fivér?
-Maglort és Maedhrost bántották a történtek, úgyhogy hordták a rengeteg növényt. Igaz, eleinte nem fogták fel, mi a herbárium, úgyhogy egy csomó birsalmát meg narancsot hoztak, címszóval, hogy lesz belőle lekvár. Yavanna megértettette velük a herbárium fogalmát, na onnan ment a dolog… Maglor olyan oregánót meg kakukkfüvet hozott, hogy egy csomó ideig illatoztak. A többi meg… nos, nem volt sok kedvük felém jönni.
Min gondolkodsz ennyire, Arwenke?- kérdeztem töprengő kisunokámat.
-Azon, Nagyi, hogy ez a Feanor nem is szeretett téged, hanem csak akart.
-Igen, kicsim, ez így volt. Örülök, hogy érzed a különbséget. De ha még kérdezni szeretnétek, nyugodtan kérdezzetek.

Nem kérdeztek, mert Arwenke észrevette Celebornon, hogy kettesben szeretne velem maradni. A gyerekek elbúcsúztak, és kimentek. Celeborn szomorúan nézett rám. Láttam, hogy az elhangzottak bántják, és nem érdekli, hogy nem király, holott lehetne. Csak óvatosan a vállamra tette a kezét, és csak ennyit mondott letörten:
-És én nem voltam ott, hogy megvédjelek….
-Kedvesem, amikor szükségem volt rád, mindig ott voltál. Te VALÓBAN szerettél. Emlékezz csak vissza Doriathra! Soha nem vetettél semmit a szememre, nem hagytál el, holott el is zavarhattál volna, amikor az én rokonaim legyilkolták a te népedet.
-Te abban nem voltál hibás. De ezek szomorú emlékek.
-Szomorúak bizony, de Eru azóta sok örömet is adott.
-És én hálás vagyok neki, hogy még mindig együtt vagyunk. Na meg a Valáknak is. Ulmót ismerem, de milyen lehet a többi?
-Remélem, egyszer majd megismered őket.
-Úgy legyen. – és ezzel átölelt, és nekem a megismerkedésünk ideje jutott eszembe. Tényleg mindig velem volt, amikor szükségem volt rá. Hála legyen érte Erunak és a Valáknak!

Na, akkor újra, hála Istennek, hogy van erőm írni.

Galadriel titkos naplója

Harmadkor 1000. nyolcadik havának harmadik napja


Még mindig Völgyzugolyban tartózkodunk. Arwenke nagyon sokat töpreng, Celeborn meg Elrond azon gondolkodnak, hogy valahogy összeboronálják Glorfindellel. Ötletnek nem lenne rossz, de én a tükörben mást láttam… Négy mágus elment a maga útjára. (Curunírt nem is bánom, mert valamiért nem tiszta víz a számomra, jó lesz odafigyelni rá. Nagyon nem tetszett, ahogy a gyűrűinket nézte, az meg pláne, hogy feltűnő érdeklődést mutat a gyűrűk iránt.) Gandalf úgy döntött, marad még egy kicsit. Elrond minket is marasztalt, tehát egy később megyünk a fiunkhoz. (A Tükörben őróla is láttam valami érdekeset. Ha minden igaz, nősülni fog, de ha az én temperamentumomat örökölte, hát akkor várhatunk egy darabig.)

Harmadkor 1000. nyolcadik havának 20. napja.

Szegény Glorfindel… de ha nem tudja befogni a száját, nem tudom, mit csinálok vele. Kezdtük azzal, hogy éjjel nagy vihorászást hallottam, hát egy csapat állítólagos yavannilde nyargalászott a folyosón. Kopogtattak (szerencséjük), és mikor kinyitottam az ajtót, a vezetőjük megérdeklődte, hogy nem láttam-e Glorfindelt. Fáradt voltam, nem akartam firtatni, mit akarnak az éjszaka közepén a szerencsétlentől. Közöltem velük, hogy nem láttam, és nagyon szerettem volna végre pihenni. Ekkor meg Olórin jött, hogy nem hagyják aludni a yavannildék, mindenáron azt akarják, hogy valinori mivoltában mutassa meg magát. (Na várjatok csak, kaptok az alakváltással meg az ainuk zargatásával kapcsolatban némi leckét. Szív szerint Glorfindelre bíznám, hogy regulázza meg a hölgyeket, de annak kevés eredménye lenne.)

Jó, beengedem Gandalfot, hogy beszélgessünk, mire jön Elrond., hogy mit csináljon ezzel a pár csitri yavannildével, akik nagyon aranyosak, eszük is van, csak épp amióta Glorfindel itt van, megkergültek. Olórinnal egyszerre mondtuk, hogy küldjék őket Valinorba, ott jó helyen lesznek. Közben nagy veszekedést hallottunk kintről. Látszik, hogy Arwenke kinek az unokája, mert ő veszekedett a yavannildecsapattal. Fellélegeztünk, hogy végre csend lesz, mire jön Arwenke dühöngve, hogy ilyen idióta bandát még nem látott, hol marad a női méltóság, miért nem a gyógynövényekkel foglalkoznak, stb. Leültettem szegényt, és főztem egy jó teát, mindannyiunk idegeit lecsillapítandó. Békésen teázunk, amikor egyszercsak egy nagy roppanás a szekrény felől és kiesik onnan az alulöltözött Glorfindel, beletekeredve a ruháimba. Örültem neki, hogy legalább Celeborn nincs itt. (Persze szerettem volna tudni, hogy ő is hol van éjnek idején.) Még jó, hogy mindannyian tudunk telepatikusan kommunikálni, így szerencsére hamar kiderült, hogy Glorfindel barátunk mégis hogy került a szekrényembe, és hogy esett onnan ki. Lényeg: úgy gondolta, itt nem keresik a yavannildék. Ezt jól is gondolta, csak a probléma az volt, hogy elaludt. Mindenkit az alulöltözött mivoltának oka érdekelt leginkább, de ő erre is választ adott. Lényeg: a folyóban fürdőzött, amikor meghallotta a yavannildéket. Úgy gondolta, hogy nem akar velük találkozni, úgyhogy a ruháit felkapta és letette valahova, utána meg egy titkos lépcsőn bejutott a szobámhoz vezető folyosóra, és bebújt a szekrénybe. És ránk hárult a harci feladat, hogy csempésszük vissza a szobájába. Elrond elment, hogy hozzon neki valami ruhát, mire borzasztó fáradtan megjelent Celeborn. A drága elfelejtett nekem szólni, hogy éjszakai hadgyakorlatot tart. Mit ne mondjak, meglepődött. Először Glorfindel tért észhez, akit szerintem egy párszor kedvem lesz nyakon csapni:
-Tudod, kedves Celeborn, most fordítva történnek a dolgok. Itt engem akarnak sokan férjül venni, Nerwent meg Valinorban akarták sokan feleségül venni.
Szegény párom szemmel láthatólag nem tudta, hogy mit kezdjen ezzel a kijelentéssel, merthogy a jelenlegi helyzetre vonatkozólag nem lett sokkal okosabb, tehát gyorsan elmondtam neki a lényeget. A kijelentés egyik fele tiszta lett előtte, de feltette a kérdést, hogy mégis kik akartak engem olyannyira és olyan módon feleségül venni, hogy Glorfindel párhuzamot vont a két esemény közt.
-Szerintem nyolcat lehet találni. – szólalt meg Arwen.
-Pontosan.- válaszoltam neki.
Úgy gondoltam, ennyi elég lesz, de kedves kisunokám egy „Nagyi, mondd el, biztos nagyon muris lehetett, igaz, hogy nem neked” tekintettel rávett, hogy elmeséljem. Ráálltam, igaz, az éjszaka közepén másra lett volna kedvem, mint valinori viselt dolgaimról mesélni.
Az történt, hogy egy szép napon épp gyógynövényóráról tartottam hazafele, amikor Caranthir fontoskodó arccal elém állt.
-Nerwenke, tedd le a kosaradat, mert apa mindjárt jön, és valami nagyon fontosat akar neked mondani.
Sajnos nem mondhattam neki, hogy majd máskor, mert egyfelől ugye neveltek valahol, másfelől Feanor megjelent a díszkíséretével, értsd: a fiaival.
Kedves rokon ki volt öltözve, egy pillanatra meg is zavart, hogy tán valami ünnepség lesz, amiről megfeledkeztem. Míg ezen töprengetem, kihúzta magát, és a következőt szólta:
-Kedves Nerwenke, neked már rég férjhez kellett volna menned. Mivel nem tetted, arra következtetek, hogy nem találsz senkit magadhoz méltónak. Így arra jutottam, hogy magam kérem meg a kezedet.
Még jó, hogy a kosarat letettem, mert elejtettem volna, ígyis forogni kezdett velem a világ. Döbbenetemben csak ennyit kérdeztem:
-Kinek a számára?
-Hogyhogy kinek? Magamnak, természetesen. Vagy ha ez kevés, hát választhatsz a fiam közül.
-De mindannyiunkhoz is feleségül jöhetsz, ha gondolod. – szólt közbe vigyorogva Caranthír.
A családi gyűlés sokak számára egyre izgalmasabb kezdett lenni, így vagy megálltak, vagy kinyitották az ablakokat.
-Kedves Nerwen, nézd csak, mennyien kíváncsiak a válaszodra! – szólalt meg mosolyogva Maglor.
Most már komolyan forgott velem a világ, és miközben azon töprengtem, hogy mégis hogy szereljem le őket, igyekeztem nem elájulni, mert akkor biztos, hogy kedvenc rokonaim vettek volna gondozásba. Zavart az is, hogy a családi nagyjelenetet sokan látják.
-Kedves rokonaim, igazán megtisztelő a kérésetek, de egy kicsit diszkrétebben nem lehetett volna ezt elintézni?
-Nem, mert a cél az volt, hogy mindenki előtt vallj színt. – válaszolt Feanor.
-Sajnos nem szeretnék egyikőtök felesége sem lenni. Közeli rokonok vagyunk, meg különben sem illenénk össze.
-Hátha ki sem próbálod, akkor nem fogod megtudni. – érvelt Maedhros.
-Pontosan.- erősítette meg Feanor.
-De teneked van feleséged.- próbáltam vitatkozni.
-Csak volt. És lesz. És te leszel az. Kár vitatkozni, megyünk Manwe elé.
-Inkább Mandoshoz megyek testtelenül, mint tehozzád! – csattantam fel.
-Jó, akkor itt van minden fiam, és én vagyok a ráadás. Mit nézed ott azt a sast? Idefigyelj, amit mondok!
-Odafigyelek, mert kíváncsi vagyok, hogyan képzeled a házasságunkat.
-Ha a különböző óráidat félted, ne félj, tanulhatsz. De azt megkövetelem… mit nézel annyira azon a sason? Hadd repkedjen!
A sason azt néztem, hogy szerencsémre Radagast megtanított az állatokkal való kommunikációra, úgyhogy a sassal próbáltam meg megértetni, hogy finoman szólva baj van. (Tirion lakóira nem számíthattam, mivel őket teljességgel lekötötték a történtek, és mindenki izgatottan várta a fejleményeket.) A felmentő sereg hamarosan megérkezett Morgoth személyében. Szemmel láthatólag mérges volt.
-Mi folyik itt?- kérdezte szigorúan.
-Lánykérés, amibe jó lenne, ha nem avatkoznál bele.
-Nerwenkét kéred meg?
-Igen, és három lehetősége van: vagy hozzám jön, vagy valamelyik fiamhoz, vagy mindannyiunkhoz, ha csak mindannyiunkban találja meg azon jó tulajdonságokat, amiket ő egy férfiban keres.
Morgoth arca leírhatatlan volt a kijelentés után. Iszonyatos düh, undor és döbbenet tükröződött rajta.
-Na most takarodjatok innen!
-Miért, tán te akarod feleségül venni? Az előbb már Mandoshoz vágyott. – feleselt Celegorm.
Nem tudom, mi tartotta vissza Morgotht attól, hogy behúzzon neki egy irtózatosat, de egy pillanatra maga elé meredt, és csak aztán szólalt meg.
-Igen, oda vágyott, mint testtelen árny. Amit ezen ármádia láttán nem is csodálok.
-Melkor – szólalt meg dühösen Feanor – épp ott tartottam, hogy Nerwenkének elmagyarázzam, mit várok el tőle, és hogy mit tehet. Semmi különleges nem lesz benne. Tehát Nerwen?
-Ne haragudj Feanor, de nem. Sem tehozzád, sem a fiaid valamelyikéhez nem megyek hozzá, mindőtökhöz meg pláne nem. És innen tekintsük lezártnak a témát, mert a józan ésszel tökéletesen ellenkező lenne, ha mást mondanék.
-Jó, akkor nálunk lesz a következő megbeszélés. – ezzel megragadta a karom, és elkezdett húzni.
Morgoth meg a másikat, szerencsére ő egy pillanat múlva rádöbbent, hogy széttépni tán nem kéne, így elengedett, majd Feanor elé lépett, és egész egyszerűen kirántotta a karomat Feanor kezei közül. A rántás erős volt, Feanor meg nem akart engedni, úgyhogy az egész egy szép kis ficam lett a vége. Semmit sem szóltam, a nyolc csoda nem vette észre, hogy baj van, de Morgoth igen. A problémáról nem szólt semmit, csak telepatikusan hívta az épp arra kószáló Tulkást, aki igencsak nem örült, amikor megtudta, mi van.
-Hát már megint ezt a kislányt zargatjátok?- dühöngött. Na várjatok csak, majd szétcsapok én köztetek – gyűrkőzött neki.
-Ne, még ne, majd ha elmentem. – szólt közbe Morgoth, aki szép lassan elkezdett elszíneződni. Ezt még maga Feanor is utálta, meg tartott is tőle ilyenkor.
-Na, akkor az egyértelmű válasz után akar még valaki valamit?
-Nem, igazán semmit.
-És itt vége van a lánykérésnek, ami Nerwenkét illeti?
-Hááát..
-Megtanítsalak titeket, hogy kell normálisan udvarolni? – kérdezte Morgoth.
-Neee…
-Na akkor mindenki takarodik szépen haza!
-Igenis.
-Remek. Tulkas testvér, jöhetsz.
-Na, Nerwenke, akkor mi most megyünk legelőször is Yavannához, utána meg hozzám. Ne félj, nem vagy ludas a dologban, de máskor az első szó után töröld őket képen.
-Jó, de akkor a többi agyoncsapott volna…
-Na ez is igaz. De a sassal való kommunikációért minden elismerésem… ami meg a többit illeti: nem is való neked egy tirioni nolda, találsz te még magadnak valami kedves telert.
Ebben igaza is lett – mosolyogtam Celebornra, akit egy picit ambivalensen érintett, hogy pont Morgoth jósolta őt meg nekem, Siettem megnyugtatni, hogy több vala is ugyanezt mondta.
-Hát kedves nagyi – mosolygott rám Arwenke – nem választottál rosszul.
-De nem ám – mosolyogtam vissza, és megfogtam Celeborn kezét, aki a fáradtsága ellenére is hihetetlen szeretettel nézett rám.





-

https://scontent-a-ams.xx.fbcdn.net/hphotos-xfa1/v/t1.0-9/10592634_751422988238020_3087827524242336243_n.jpg?oh=3e4a10014910de0e5b1b88a04a9941f3&oe=54CE0A19

És a kép feletti rész:

Vénusz Varázskészlet
Venusz.hu/varazslat
Nyerje meg az 1 millió Ft értékű családi utazást Disneylandbe!

No comment. )))

Hemhet ez zseniális

Szilmarilok mém még 2012-ből.
Az eredeti innen származik: toradh.deviantart.com/art/The-Si ... -320885263

Namarie írta: Hemhet, ugye ezt nem csak ide tetted fel? Nagyon jól sikerültek, bűbájos az egész!

Miután elkövettem azt, amit én angol fordításnak, az angolul tudók pedig borzalomnak hívnak, már fent van a Deviantarton is.

A nagy melegre való tekintettel bemutatom Középfölde új üdítőitalát:
ork-cola

JÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJJ!!!!!!))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Egy kis szójáték: nemkutya.com/like/74917

(Én nem voltam benne)

Na, egy újabb rész:

Galadriel titkos naplója

Harmadkor, 1000.év, Évközép napja után két nappal

Nos, kiderült, miért nézett rám olyan szomorúan Olórin. Reggelszólt, hogy este beszélni szeretne velem, de szigorúan négyszemközt. Megtörtént. Döntöttem. Olórin először a valák üzenetét közvetítette. Ha akarok, bármikor hazamehetek.
-Haza? – kérdeztem tőle. Csak egy szigetre mehetnék, és ráadásul a családom se lenne ott.
-Nem, Nerwen, te tényleg haza mehetnél, Amanba, Tirionba. És az egész családod ott lenne. Igen, még a fivéreid is.
Néztem, néztem, és egyszer csak egy székre rogytam. Finrodék élnek!!!!!!!! Olórin látta a döbbenetemet és az örömemet, majd csak annyit kérdezett:
-Nos, Nerwen?
-Ezt meg kell beszélnem Celebornnal is. Azt hiszem, ő még nem áll készen elhagyni Középföldét. És én sem hagyhatom cserben őket.
Mikor délután elmondtam Celebornnak, szegény csak nézett rám:
- Hát itt az idő? Elhagysz?
- Ha te nem jössz velem, én sem megyek sehova.
- Én még nem akarok.. szeretem ezt a földet, és szüksége van a népnek ránk.
- Én is így gondolom. Maradok.
- Tényleg velünk.. velem maradsz?
- Egy pár ezer évig biztos. Szauront még nem győztük le. És attól, hogy a fivéreim élnek, még nem utálom őt kevésbé. Meg aztán te sem lennél túl boldog, ha elmennék.
- Maradsz tehát?
- Ez a kötelességem – mindenkivel szemben.
- Eru áldjon meg érte kedvesem! – sóhajtott fel, és átölelet. Láttam, azt gondolja, hogy ez milyen hatalmas áldozat, de megmondtam neki, hogy nehezen tudnék én úgy boldog lenni Amanban, hogy az ittenieket mindenféle veszedelem fenyegeti. Meg aztán itt van az én neveletlen kis tündehercegnőm, aki valamelyik nap azzal jött hozzám, hogy ő nem akar Lúthien hasonmása lenni, de mi lesz, ha emberbe szeret bele? Remélem, azt még csak nekem vetette fel, mert a férfiszemélyzet elájulna ilyen beszédek hallatán.
Visszatérve Olórinra: közöltem vele az elhatározásomat. Legnagyobb meglepetésemre elmosolyodott, és közölte, hogy engem ismerve nem is vártak más választ, és elővett egy ékes dobozt vett benne. Amikor kinyitottam, majdnem elájultam. Az Elesszár volt benne, de nem az, amit Eregionban készítettek, hanem az első, eredeti, ami túlélte Gondolin pusztulását. ( Az eregioni nem is lehetett benne, mert az én őrzöm.) Amikor megláttam, egy darabig szóhoz sem tudtam jutni. Végre Olórin megkérdezte, mit szeretnék vele csinálni?
-Hát egy darabig gyönyörködök és emlékeket idézek, aztán odaadom a lányomnak.
-Na, jó, de nehogy addig idézd az emlékeket, míg sírás nem lesz vége.
-Úgyis az lesz a vége.

Három nappal később:
Sok mindenről szó volt, de arról nem, hogy MINDENKI emlékeket idéz. Curunír felvetette, hogy hol vannak a palantírok, mit kéne velük kezdeni, stb. Erre Glorfindel meg Olórin elkezdtek fetrengeni a nevetéstől. Elrond döbbenten nézett rájuk, és megkérdezte, mi olyan mulatságos, mire Curunír savanyúan:
-Biztos felidéződött bennük az a szépnek egyáltalán nem mondható délután, amikor Feanort rajtakapták Nerwen fürdőszobájában.
Eredmény: dermedt csend. Kisunokám tért észhez legelőször, és döbbenten kérdezte, hogy én meg Feanor? Mondtam neki, hogy nem, hanem Feanor palantírt akart telepíteni a fürdőszobámba, állítólag a hajam fényét kukkolandó, de nagyon ráfázott. Igaz, én is elájultam.
-Te, Nagyi?- kérdezte Elrohir.
-Én, drága unokám.
-Nade mitől Nagyi?
Arwenke egyszer csak felkiáltott:
-Tán csak nem a meztelen Feanortól??????
-Eltaláltad.
-Én tényleg megölöm.- sóhajtott fel a párom. Kivárom, míg visszajön, de akkor felaprítom.
-Hogyne, hogy akkor meg te menj büntibe!
-Én megyek érted akárhova is, kivéve, ahol téged nem láthatlak!
-Na de gyerekek, ne itt udvaroljatok egymásnak!- szólt ránk mosolyogva Olórin. Inkább meséld el nerwen, azt a bizonyos délutánt, hadd nevessenek a középföldiek is egy jó kis valinori kalandon!
-Már akinek jó volt. Feanor meg én biztos nem szórakoztunk valami jól, nem is beszélve Finrodról, akit majd szétvetett az idegbaj.
-Nade Nagyi, mondd már el végre mi volt!!! – unszoltak az unokák.
-Na jó.- adtam meg magam.
-Szóval az egész úgy kezdődött, hogy Celegorm ballagott az úton, és meglátott egy gömb alakú valamit. Felvette, forgatta, nézegette, és egyszer csak meglátta a kedves apukáját a fürdőszobámban.
-Hogy került ő oda?- kérdezte Elrond.
-Hát úgy, hogy bekéredzkedett hozzám, hogy ő most jön a bányából, és már igazán nem bír ilyen porosan létezni, egész Tirion őt bámulja, stb. Én naiv meg beengedtem. Visszatérve Celegomra: el nem tudta képzelni, mi, amit a kezében forgat, azt hitte, valamelyik vala hagyta el, és szépen elvitte a sziesztázó valákhoz, akik még ennél is szebben végignézték az összes eztán történő dolgokat. Kezdődött onnan, hogy tüzes barátunk lerakta a maga betelepítendő palantírját a fürdőszobaszekrénybe, de menet közben nagyon felkeltették érdeklődését a különböző szépségápolási dolgok, különösen a hajsütővas. Kipróbálta, hogy pusztán energiaátvitellel mennyire tudja felforrósítani- maximális lett az eredmény, de amikor el akarta dobni, akkor jó összeégette a combja belső részét. Elkezdett csapkodni, aminek következtében levert egy üveg parfümöt, ami széttört, és az egyik szilánk mondhatatlan helyen megsebezte a dicső noldát, aki úgy akart segíteni a bajon, hogy magára borított egy fél doboz fürdősót. Ez persze nem segített, azt viszont sikerrel elérte, hogy még jobban vérzett és fájt neki az a bizonyos hely. Közben folyamatosan kérdeztem, hallva a dühöngést, hogy segíthetek –e valamit. Épkézláb válasz nem érkezett, így hát benyitottam. Feanor elég hangosan tiltakozott, hogy ne tegyem, de megettem. Vesztemre. A látványtól egész egyszerűen elájultam. Anya ezt meglátta, felrohant, benyitott ő is, és szépen mellémájult.
Közben a valák egy része, élükön Yavannával elindult, hogy rendet tegyenek, de előbb le kellett szerelni Celegormot, aki rátámadt Melkorra, mondván, hogy eben is biztos az ő keze van.
-Nolda, én egyszer úgy kiváglak!- dühöngött Melkor. Arról én nem tehetek, hogy apád elhajigálja a dolgait, te meg nem ismered fel a keze művét!
-De a tiedet igen!
-Na most fejezd be! Gondolod, hogy szándékosan kitenném szegény Nerwenkét ekkora sokknak!
-Igazán, Celegorm, ne légy már rosszhiszemű! – szólt rá Ulmo is.
-Tesó, te csak halkan csobogd a véleményedet! Mindig véded a noldákat! – szólalt meg Aule.
- Ki hiszi el, hogy most tényleg nem én voltam?- kérdezte Melkor.
-Mindenki, kivéve ezt itt! – morgott Yavannna Celegormra.
Menet közben megérkeztek hozzánk. Yavanna bekopogott a fürdőszobába, és szólt, hogy jött gyógyítani. Előtte azonban kifaggatták a lépcső alján zokogó Aredhelt, hogy neki mégis mi baja.
-Azt mondják, hogy a dicső Feanor kasztrálta magát!!!! – fuldokolta unokahúgom.
-Bár úgy lett volna, de idejében, akkor most hét bajjal kevesebb lenne itt!- mormogott magában Melkor.
-Nade testvér!
-Miért, nincs igazam?
-Igazad van, de akkor is! Te meg lányom, ne sírj, mindjárt rendbe lesz téve Feanor.
Azaz csak lett volna, ha hagyta volna megát. Mint elmondták, szegény Yavanna vagy fél órát könyörgött, hasztalan, hogy engedje már be magához az az őrült. Végül a hazaérkező Finrod tett rendet. Először is erélyesen rászólt Aredhelre, hogy fejezze már be, nem a férjéről van szó, Aredhel csuklott egyte és csendben maradt. Ezután igencsak dühösen feltépte az ajtót, odalépett feanorhoz, és csak annyitt mondott neki:
-Odanézz! – és úgy állon vágta, hogy elterült. Utána csak annyit mondott, sajgó öklét rázogatva, hogy most már végre lehet gyógyítani. Anyát egy jó adag repülősó segítségével magához térítette, majd gyengéden elvezette és főzött neki egy jó erős nyugatató teát. Engem melkor vett gondjaiba, bár Yavanna egyszer ráripakodott, hogy kevésbé erős ammóniát is használhatna. Közben rendbe tették Feanort, Finrod eltakarította a romokat, és miután az egész házban terjengett a borzasztó erős rózsaprafüm, repülősó és ammónia elegye, mindenki kint várta meg a fejleményeket. Persze Maglor, aki menet közben megérkezett, hőskölteményt akart zengeni, amit a lehető legszigorúbban megtiltottak neki, Maedhros meg mindenáron bent akarta hagyni a fürdőszobámban a palantírt, mondván, hogy az egy jó megfigyelési hely.
-El tudom képzelni, mit szóltak hozzá. – morgott Celeborn.
-Melkor világosan megmondta, hogy aki nem akar félkezű vagy féllábú lenni, az kerüli a házunknak még a tájékát is a közeli jövőben.
-Gondolom, ezután te nagyi egy nyugalmasabb helyre mentél.
-Igen, nagyapáékhoz.
-Akkor azért jól végződött a dolog. Gondolom, vagy három napig ment a plety.- szólalt meg Elrohir.
-Pontosan!- mondta Olórin. Halkan hozzátette:
-Te, Elrond, nem akarsz egy – két yavannildét átküldeni? Nem hagyják nyugton szegény Glorfindelt.
-Hát erről beszélnünk kell. De ez nem tanácstéma, elég lesz, hogyha páran felvázoljátok, hogy milyen jó hely Valinor, hátha elmennének maguktól.
Tehát, kedves naplóm, békés sétálgatás helyett most törjem a fejemet azon, hogy a yavannildéktől hogy szabaduljunk meg, valamint az én kisunokámnak a gondolatait hogy tereljem helyes útra.

Hemhet, ugye ezt nem csak ide tetted fel? Nagyon jól sikerültek, bűbájos az egész!

:lájk:

Ezek nagyon jók lettek!

Namarie ez aranyos lett

Kicsit sokáig tartott, de én is alkottam valamit:
kepfeltoltes.hu/130421/1__1__www ... es.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/130421/1__2__www ... es.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/130421/1__3__www ... es.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/130421/1__4__www ... es.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/130421/1__5__www ... es.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/130421/1__6__www ... es.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/130421/1__7__www ... es.hu_.jpg

Alyr Arkhon írta: Tényleg, ide még be sem tettem a hungaromém ihlette Hobbit paródiát, amit írtam/írok:

docs.google.com/document/d/1Tg1 ... ge1Qw/edit

Ez piszok jó, rengeteget nevettem rajta :lájk:

Nos, egy újabb részlet Galadriel titkos naplójából

Galadriel titkos naplója
Harmadkor 1000. Évközép napja


Na végre! Akiket annyira vártunk, megérkeztek, sőt, valaki még, akire abszolút nem számítottunk, átjött Valinorból, hogy a segítségünkre legyen. Az öt istárról és Glorfindelről van szó.
Nagyon nagyon örülünk. Arwenkével meg is beszéltük délután, hogy a Valák sosem hagynak cserben minket. Nekem is Ulmo üzent álomba. Boldog vagyok, hiszen nagyon régen nem beszéltem vele, és Olórin is rendkívül kedves, ugyanúgy, mint Valinorban. Viszont valamiféle szánalommal néz, aminek nem örülök. Viszont az unokák el vannak ragadtatva tőle, csakúgy, mint a völgyzugolyi gyereknépség. Nem is csoda, hiszen valami fenomenális tűzijátékot produkált, de olyat, hogy az még magának Feanornak is díszére vált volna. (Az a nagy különbség, hogy Olórin nem gyújtott ki semmit, még Feanorról ugyanez nem mondható el.)
Sajnos Curunír pukkad., merthogy Círdan nem neki adta a Naryát, hanem Olórinnak. Jó lesz vele vigyázni, mert semmi nem teszik neki itt, így, ahogy van. Szerinte túl természetes minden, sehol egy fogaskerék. De minek az ide?
Radagast még itt sincs, de már belebolondult Középföldébe, főleg az állatokba. Holnap hajnalban viszi a gyerekeket madárlesre. Nagyon kedves, de ha nem hagyja abba az állandó madárfütty- utánzást, hát én megtanítom csicseregni. Szükségét érezte ugyanis elmondani, hogy hogy idomította be Valinorban a fecskéit, mégpedig azért, hogy verjenek az ablakom felett fészket. A célja ezzel az volt, hogy a madarak majd jelzik, ha valaki vagy valakik (értsd: Feanor és fiai) be akarnának jönni az ablakomon. Aztán persze amikor a sarat hordta vagy száz fecske, volt mit takarítanom. Kedves barátunk a történetét lezárandó elkezdte utánozni a kisfecskék hangját. Volt, aki elkerekedett szemmel nézte, volt, aki menekült vihogni. Szegény Celeborn csak annyit jegyzett meg, hogy az öt mágus közül a leghasznavehetőbb és legértelmesebb Olórin. Párom estefelé már eléggé kimerült volt, és határozottan úgy nézett ki, mint akinek abszolút elég a valinori jóból. Glorfindellel kapcsolatban némileg ambivalens érzéseket táplál – mit ne mondjak, én is. Celeborn némileg féltékeny, másfelől örül, hogy ilyen erős védelmünk van. nos, ennek én is örülök, de agyoncsapom, ha elkezd kis történetkéket mesélni valinori életünkről.

Másnap:
Ezt nem hiszem el!!!! Már most kezdi. Yavanna küldött egy csodás elixírt Glorfindelle, a recepttel együtt. Mirovour. Örülünk neki, mert nagyon nagy szükség van rá. Sajnos én nem emlékztem tökéletesen a receptre, úgyhogy nem is volt teljes értékű. Elrond is nagyon elcsodálkozott, és kérte, hogy adjuk oda neki is a receptet. Odaadtam, mondtam is, hogy csinálja ő, mertha már Celebrian lembast süt, akkor neki is hadd legyen valami, amit ő csinál. A sok eszelős yavannildéje viszont azt hitte, hogy pálinka, és csodálkoztak, hogy Glorfindel az üt mágussal egyetemben egyenesen áll és értelmesen beszél. Glorfindel jót nevetett rajtuk, és megnyugtatta őket, hogy nem pálinka és ebből ihatnak bármennyit, senkit nem kell hazatalicskázni, nem úgy, mondta, mint annak idején Feanort Amariének és az úrnőnek. (Ez utóbbi vagyok én.). Na erre persze mindenki kíváncsi lett, és kénytelen voltam elmondani az egész történetet. Olórin már előre pukkadozott a nevetéstől, Radagast huhogott, de úgy ám, hogy öt percen belül vagy ötven bagoly szemezett velünk, férjem a kardját kereste, hogy felaprítsa Feanort, de aztán rájött, hogy ahol tüzes barátunk van, oda ő nem akar menni. Arwenke csupa fül volt, a fiúk pedig jókat mosolyogtak.
- Tehát az úgy volt- kezdtem- hogy Feanor felfigyelt arra, hogy bölcseleti tanulmányaim alatt Amarieval többször részt vettünk teaszertartáson és ízmeditáción, egy szép délutánon beálított hozzám, kezében mindenféle gyanús színű folyadékot tartalmazó üveggel. Elmondta, hogy ezek különleges gyümölcspárlatok, és még különlegesebb tüzes utóízük van, és nagyon szeretné, ha mi most részt vennék az ő vezetésével egy speciális ízmeditáción. Mi Amarievel egymásra néztünk, és azonnal egy jó nagy cserép mellé ültünk. Feanor szorgalmasan töltögette az italokat nekünk, mi meg szorgalmasan itattuk a virágokat. Feanor viszont tényleg megitta az összes italt és valami fantasztikus állapotba került. Legelőször eljárt egy igencsak furcsa koreográfiájú kardtáncot, majd mindenáron házassági tanácsokat akart adni, velem történő gyakorlati kipróbálással. Ebben Amarie akadályozta meg, aki egész egyszerűen elgáncsolta. Ennek következtében Feanor végigdőlt a kanapén és ott is maradt. Ezt látva megint összenéztünk, hogy most mit csináljunk vele.
- -Vigyük haza! – indítványoztam.
- Nade egész Tirionon cipeljük keresztül? – kérdezte döbbenten Amarie.
- Tudod mit? Hozom a talicskát, rátesszük és hazatoljuk.
- Ide, a nappali közepére hozod a taligát? És hogy visszük le?
- Majd csinálunk pallókat a lépcsőn.
Tehát a mi gyönyörű díszlépcsőinket telihordtam fapallókkal, feltoltam a taligát, és nagy kínkeservesen beleszuszakoltuk Feanort. Ez nem ment baj nélkül, mert egyszer csak észre tért, és mindenáron ki akart szállni. Ki is szállt, egész a lépcső aljáig. Amarie dermedten állt, én viszont a következőt mondtam:
-Nézzük a dolog jó oldalát! Legalább már lent van.
-Na jó, de hogy tesszük vissza a taligába?
-Hát a hajammal!
- Levágod?
-Dehogy! Csak azt mondom, hogy benne van egy fürtöm. Amikor odalép, egyszerűen belelökjük és kész.
A terv bevált, de jött a dolog az szerint nehezebbik része- végigtolni Tirionon. Aki látott minket, az olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy segíteni sem tudott. Valaki mégis elvonszolta magát a valákhoz elmondani, mi van. Melkor jött is nagy léptekkel, rosszallóan csóválta a fejét, és közölte, hogy majd ő tol, mi csak Fogjuk Feanor lábát. Mondanom se kell, elég cifra menet voltunk, de gondolom, az is érthető, hogy buzgón imádkoztunk, hogy a fiúk ne legyenek otthon. Nem is voltak, mi tehát szépen kiborítottuk Feanort, betakargattuk, és iszkoltunk haza,
Igenám, de jött a másnap. Fent voltam épp a szobámban, amikor megláttam, hogy Feanor őrjöngve jön. Nekem sem kellett több, szépen kiugrottam az ablakon, és elkezdtem ész nélkül futni át a kertek kerítésein, tökön- paszulyon keresztül. Az volt a tervem, hogy valahogy lejutok a tengerig, és kérem Ulmot, hogy rejtsen el. Közben hallottam feanor ordítást, aki azzal fenyegetőzött, hogy Amarienek is meg nekem is tövig vágja a hajunkat. Ahogy futottam lélekszakadva, egy éles füttyöt hallottam. Melkor volt az. Odarohantam hozzá, és gyorsan elmondtam neki, hogy Feanor rájött, hogy mi nem ittuk meg a kotyvalékait, és most miszlikbe akar aprítani, és én meg nem tudok hova bújni.
-Bújj gyorsan a köpenyem alá! Jó sötét, nem fogsz alóla kilátszani, én meg elintézem Melkort. Amarie hol van?
-Azt hiszem, ő idejében leért a tengerhez vagy Yavannához.
-Te meg szokás szerint rám maradtál.
-Baj?
-Dehogy, csak bújj el gyorsan, én meg elintézem Feanort.
Épp jókor ugrottam be a köpenye alá. Szinte a következő pillanatban már ott is volt Feanor.
-Mondd vala, nem láttad Nerwenkét?- kérdezte tajtékozva.
-Dehogynem, itt van a köpenyem alatt.
Feanor egy pillanatra rámeredt, majd legyintett egyet és elment őrjöngeni az ellenkező irányba.
-Pedig igazat mondtam.- sóhajtott Melkor.
Mikor előjöttem, felajánlotta, hogy menjek el hozzá, majd másnap reggel elkísér Yavannához.
-Nos, Nerwenke, nálam biztonságban leszel, és nem foglak semmiféle kotyvalékkal kínálni. De hogy jutott eszébe ennek a szerencsétlennek, hogy ennyiféle akármit összekotyvasszon. Látszik, hogy nem ivott még egy tisztességes tüzes pálinkát. – csóválta a fejét. Én persze csendben voltam, és áldottam az eszemet, hogy nem ittunk Feanor italaiból.
Másnap reggel azonban nem Melkor, hanem Finrod kísért Yavannához. Reggel bekopogott, az oldalán Amariéval.
- Jó reggelt, vala. Most gyűjtöm össze a lányokat a tegnapi ijedelem után. Végtelenül hálás vagyok neked is és Ulmónak is, hogy vigyáztatok rájuk. Hogyan hálálhatnánk meg?
- -Ó, igazán semmiség, bármikor szívesen látom.
Fivéremen látszott, hogy mérges. Mint mondta, nagyon okosak vagyunk, de megtanít mindkettőnket egy rejtőzési technikára. Amint ott ballagtunk, szembekerült velünk a már nem annyirra őrjöngő feanor.
-Áh, a két szép gyöngyvirág! – köszöntött minket. Mi a csodát csináltatok ti velem?
-Idehallgass, Feanor!- szólalt meg a bátyám. Hagyd a lányokat békén, nem bántottak téged. Örülj, hogy hazavittek olyan állapotban! És máskor, mielőtt eszedbe jut őket saját gyártmányú meditációs italokkal kínálni, először vidd el Yavannának, vagy ha ezt nem akarod, próbáld kia hatást magadon, ne velük őrjöngj! Világos?
-Igen! – szólt meglepve Feanor, és szépen elballagott.
Nos, ennyi volt a történet. Sokan hüledeztek, de a noldák jókat derültek. Olórin viszont szomorúan nézett, és azt üzente a tekintetével, hogy valami fontosat akar nekem mondani, ami sokakat érint. Vajon mi lehet az?

Gandalf, elkövettél egy hibát:):

momofukuu.deviantart.com/art/Gan ... -351424396