Humor

... re=related

Köszönöm, örülök, hogy tetszik. Folytatás készül, mással együtt.

Namarie,
a Galadriel naplója nagyon jó, megvan az egyész!
Várom a folytatást!!

Namarie! Ez nagyon jó!!! Várom a folytatást!

Ki most arovatvezető? Tünde? Tudja valaki az e-mai címét?

Köszönöm!

Kipróbáltam, és sajnos semmi. nme tudom, hogy a rovatvezető nem járt arra, vagy én bénáztam el a dolgot.

Nos, egy újabb naplórészlet:
(tudja valaki, hogy kell feltölteni a főoldalra?)

Galadriel titkos naplója - avagy nehéz egy nagymamának vendégségben!

138. utolsó havának 15. napja

Írtam, hogy kedvenc krónikásainkkal átjavítattam a bejegyzéseket. Szerencsére, ugyanis kislányom, Celebrian várandós. Mégpedig ikrekkel. Amikor Elrond erre rádöbbent, kétségbeesetten rohant hozzám, hogy mit tett. Felvilágosítottam, hogy a várandóssághoz kettő kell ám. (Mmint szülő).


139. ötödik havának 2. napja

Megszületett a két kis Eru áldása. Szegény Celebrian! Azon túl, hogy örökölte anyai ágról az ikerszülési hajlamot, rögtön az első terhessége ikerterhesség. Celeborn őszinte döbbenetére közölte, hogy majd idővel szeretne még egy gyermeket, lehetőleg kislányt. Erről eszembe jutott, amit Anya mondott Orodreth születése után apának (ezt én is csak hallomásból tudom):
-Idefigyelj drágám, van négy fiad, köztük vannak ikrek, még egy kislányod lesz, és befejeztem a gyerekszülést! Szegény Apa erre csak annyit reagált, hogy ezt ő is így gondolta.. Celebriannak azt is elmeséltem, hogy Nerdanel az ikrek születése után Feanort egész egyszerűen elhajtotta, amikor az még akart gyereket. Celebrian nevetve közölte, hogy ő ugyan nem zavarja el Elrondot, sőt!!!
-És ugye- fordult hozzám- ebből is látszik, hogy a párom milyen jó férj???
-Próbálna csak nem az lenni!!!

A szülés egész időtartama alatt a kispapa és a nagypapa kint toporgott az ajtó előtt, még a yavannildéimmel segítettünk Celebriannak. (Elrond maga kérte, hogy inkább az én yavannildéim legyenek itt, mert hát a legtöbb völgyzugolyi yavannilde leginkább reprezentálni meg pletykálkodni jó, amelyik meg másra is használható, az épp gyógyfüvet gyűjt. Remek. )

Éjfél körül:
Nos, most már azt hiszem, hagyom érvényesülni Elrondot is… ájj, de szétszórt vagyok, Celebornnak is szólni kéne… miről is????

139. ötödik havának 3. napja

Na, most már mindenki észhez tért, Celebornt és jómagamat is beleértve. Elrond nagyon gondos apuka, és ha a kicsik épp ébren vannak, azt meséli nekik, milyen is volt, amikor Maglor nevelgette őt meg a testvérét. (Azt azért nem emlegeti, hogy előtte bázisugrásra vették rá anyukát… na meg legyilkolászták, akit lehetett). Celebrian is jól van, bár néha kicsit bizonytalan. Sebaj, mindenki így kezdi, aki kezdi…


140. első havának tizedik napja:

Eru Iluvatar, még ilyen gyerekeket! Ezek táncolnak! De tényleg! Majd elszédültem, amikor belenéztem a tükörbe.
Jött egy hír Thranduiléktól: nekik is gyeremekük született, és Legolasnak hívják. Ha a tükör igazat mutat, mi lesz itt még megfizetve...

146. ötödik havának harmadik napja.

Szent Eru, hogy fáj a fejem! Ezek a gyerekek valami hihetetlen módon értik, hogy mikor kell előtörnie a nolda vérnek. Naná, hogy a lehető legrosszabbkor!!! Az történt, hogy kaptunk egy meghívást a kedves szomszédtól. Thranduil úgy látszik, kezdi elviselni, hogy noldák szédelegnek a tőszomszédságban. Szóval felkerekedtünk, Celeborn, Amroth fiam, meg én, amikor jött a sasposta, hogy az unokákat se hagyjuk ám otthon, olyan jót fognak játszani a gyerekek. Nos, ez így is lett, viszont a felnőttek jól kiborultak.

Kezdték azzal, hogy elmentek Bakacsinerdő faunáját vizsgálni. Persze kaptak kísérőt, de azt se perc alatt bealtatták (naná, hogy az én csimotáim), majd szépen elindultak szörnypókokat nézegetni. A miértre természetesen az volt a válasz, hogy ki akarták próbálni, milyen lehetet Ungolianttal találkozni. Még jó, hogy Szilszakáll idejében elcsípte őket.

Celebornnal csendesen levontuk a következtetést, hogy az óidők regéit, és főleg Lúthien történetét finoman szólva is veszélyes a kis drágáknak elmesélni. A kis aranyosak ugyanis a könyvtárban előásták a legkoszlottabb fóliánst, és szépen kiolvasták az álomvarázslás praktikáit. És ez csak a kezdet volt...

Másnap az aranyhalas medencéből szedtük ki mind a három gyereket, lábuknál fogva, ugyanis aranyhalat óhajtottak fogni, és közben énekelni próbáltak. A miértre a válasz: hogy tisztelegjenek Ulmo előtt. Erre az a kis lüke Legolas meg megkérdezi, hogy de Galadriel néni, ki az az Ulmo????? Azt hittem, agyonütöm- először a saját unokáimat, utána Thranduilt, amiért nem oktatja ki a népét kellően valaügyileg, majd végül Legolast, mert valami cefetül teliköpött hínárral, de olyan szinten, hogy csak úgy csüngött a hajamból. (Második gondolatom az volt, hogy inkább az ablakon hajigálom ki őket).

Amroth fiam mindeközben annak örült, hogy Nimrodel még nem akar gyereket, és csendesen, elfojtva vihogott, a párom pedig a telihínározott ruhámat és hajamat látva szerencsére se mozdulni, se megszólalni nem tudott. (Megjegyzem, ő is volt már cifrán teliköpködve, amikor az unokáit spenóttal óhajtotta megetetni...)

Két nap múlva:

Tényleg agyoncsapom Thranduilt, Celebornt meg bealtatom, a gyerekekkel meg fogalmam sincs, mit teszek. Ők folyvást remekül szórakoznak, Thranduil és a nagyapjuk legnagyobb gyönyörűségére, de én már kezed idegroncs lenni. Kérem, mi öten voltunk otthon, de ekkor kavar csak ritkán volt. (Na jó, nem voltunk egykorúak, de akkor is...)

Szóval: tegnap a három kis tünemény megint felszívódott- sajnos én nem vigyázhatok rájuk, mert ha két percre is elmegyek, Thranduil felesége már keres, hogy igazán, a gyerekeket egyszer- egyszer rá lehet bízni az udvarhölgyekre/őrségre, és hogy menjünk süti- és szépségápolási recepteket cserélni, és gyógyfüvet gyűjteni.

Nos, szegény csak azt felejtette el, hogy ha egy gyerek ereiben nolda vér (is) folyik, akkor azt 14 éves kora előtt nem bízzuk sem őrségre, sem udvarhölgyre, sem senkire, hanem mi magunk vigyázunk rá, mert úgy, de úgy elkóricál, hogy fél napba telik megkeresni, és akkor is extrém körülmények közt találjuk meg.

Nos, amikor Thranduilék kezdték végre úgy érezni, hogy valakik hiányoznak a leltárból, elindultunk a gyerkőcök keresésére. Ezúttal ugyan nem kellett sokat keresni őket, de… mit mondjak, az hogy extrém lovasbemutatót tartottak az ámuló bakacsinerdei közönségnek az kevéssé fejezi ki azt, amit láttunk. A drágák még Legolast is megtanították, hogy hogy kell a lóra elölről felugrani, és ez csak a legszelídebb mutatványaik egyike volt. Ritkán ájulok el, de most sikerült. Kétszer is. Először is azért, mert a saját unokáimat sem, de főleg Legolast látni egy hatalmas csataménen nem volt valami jó látvány, másodszor pedig azért, mert rádöbbentem, hogy én ugyan láttam embereket hasonlókat csinálni, de Elrohirék csakis nálam a tükörben láthatták a lovasnemzet mutatványait, aztán meg továbbfejlesztették.

Nos, Celebornnal kifaggattuk őket, a gyanúm beigazolódott, de szerencsére senkinek nem mondták el, honnan szedték az ötleteiket… De hogy jutottak be a kertbe? Hát naná, hogy egyszer utánamosontak, és egy fáról leskelődtek. Én bolond meg azt hittem, hogy a tükör úgy mutatja őket, ahogy máskor is szokta.

Ezzel még persze nem volt vége- tegnapra. Legolas őszőkeségében felmerült a kérdés, hogyha Celeborn egy fa, akkor miért nincs lombja? Következmény: a két unokám vadul kuszálta a nagyapjuk haját, leveleket keresve benne. Némi időbe és fejgörcsbe beletelt, mire végre sikerált tisztázni etimológiai és névadási kérdéseket.

Ez volt a tegnap. A mai nap termése: Thranduil, megtudva, hogy Celeborn mindenféle játékokat eszkábál a gyerekeknek, ő is nekikezdett. Sajnos zselélabdával próbálkozott, aminek hát mit ne mondjak, finoman szólva is olyan színe és állaga lett, mintha egy textilzsebkendőt nem ismerő törp tenyérzsebkendőből odacsapott volna valamit a falra.

Eredmény: lelkes gyereksivalkodás, és hajamban kikötő zselélabda, és hajszál híján diplomáciai botrány. Az történt, hogy Thranduil elkezdte hajigálni a labdát, majd, hogy valami praktikus legyen a dologban, elkezdett célbadobni.
-Na, , így kell ezt!!- kiáltott fel, és hajszál pontosan telibe talált a fülemen. Celeborn ezt látva berontott, Elladannal és Legolassal.
Elladan dermedten kérdezte:
-Te, Legolas, mi az a gusztustalanság, ami a nagyin csüng?
Mire Legolas dermedten:
-A nagypapádra gondolsz???????
Erre Celeborn:
-Nem kisfiam, hanem arra az ocsmány kúszmálványra, amit az apád csinált!!!!!!

Még szerencse, hogy sikerült közbelépnem, mielőtt a dolgok elfajultak volna. Igaz, Thranduil is mélyen megkövette Celebornt, és felajánlotta neki, hogy nyugodtan dobálja csak meg az ő feleségét, ha úgy gondolja, hogy azzal elégtételt tud venni. Mire Celeborn közölte, hogy ő hölgyeket nem szokott semmilyen módon inzultálni. Nos, erre Thranduil is észbe kapott, és felajánlotta magát elégtételként. (Nem félreérteni, zselélabdázásra gondolt). Celeborn természetesen ezzel sem élt, hanem lezártnak tekintette az ügyet.

146. ötödik havának utolsó napja:

Gyerekek Völgyzugolyban, Amrothék Lórienben, mi meg végre itthon. Hála Iluvatarnak!

Egy vállalat vezetője egy nap új alkalmazottat vesz fel.
- Mi a neve? - kérdezi a jelentkezőtől.
- János - válaszol a férfi. A főnök arca elborul:
- Nézze, nem tudom, eddig milyen szedett-vedett helyen dolgozott, de nálunk senkit nem szólítanak a keresztnevén. Ez csak fölösleges bizalmaskodáshoz vezetne, ami tudvalevőleg a tekintély rombolását eredményezi. Alkalmazottaimat kizárólag a vezetéknevükön szólítom - Kovács, Kiss, Tóth - csak a vezetéknév, érti, ugye? Magának én Nagy igazgató úr vagyok. Semmi haverkodás, és akkor minden rendben lesz. Akkor kezdjük még egyszer. Mi a teljes neve?
A jelentkező sóhajt, majd kiböki:
- Drágám. A nevem Drágám János.
- Oké, János, akkor beszéljünk az anyagiakról...

Nem tudtam hova írjam, de gondoltam itt jó helyen lesz.
Egy rövid kis szösszenet, szerintem nagyon jó. Bocsi, ha már volt, vagy ha ismeritek.

A tó tündére

Tegnap volt egy jó élményem a barátnőmmel, gondoltam ezt meg kell osztanom:

Szóba került, hogy kinek milyen férfi tetszik. Barátnőm mondja, hogy Sean Bean.
Erre a kérdés:
- Az meg ki?
- Láttad a Gyűrűk Urát?
- Igen... jaj, az az öreg varázsló?

De előtte 3 percig magyaráztuk, hogy "Nem, nem Sean Penn!"

Ezt a matekpéldát az érettségibe is berakhatnák!!
mi fog kisülni ebből...

Döglött menyét Gwaihirnek
ne hagyd abba, kíváncsi vagyok a folytatásra

Ismét itt van:

:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója

11. rész (4.)

1 hét múlva:
Hű, kedves naplóm, mi minden történik itt, kérlek szépen! Kezdem az elején: ott tartottunk, hogy Apa megírta Thranduilhoz szóló levelét, majd odaadta Gwaihirnek, aki egy kis extra döglött menyétért arra is hajlandó volt, hogy figyelje királyunkat és aztán jelentést tegyen nekünk. Az üzenet útrabocsátása utáni napon Gwaihir már jött is vissza. Leszállt az egyik Gil-galad szobor vállára, majd közölte Apával meg velem, hogy Thranduil kelet felől közelít, ravaszul szélörvénynek álcázva magát.
- Számításaim szerint – folytatta - , ha figyelembe vesszük a Nap állását, a Holddal bezárt szögének értékéhez hozzáadjuk Manwe hajszálainak számát, ebből kivonjuk Uinen és Osse vitáinak négyzetgyökét, a kapott összeget beszorozzuk Ulmo nolda-párti megnyilvánulásainak és ezek leszavazásainak számával, majd ezt elosztjuk Thranduil súlyával és a lova átlagsebességével, akkor meg is érkezik nagyjából… - az udvarról lódobogás hallatszott, éktelen lármával vegyülten.
- … most – fejezte be sasbarátunk.
Erre Apát és engem mintha íjból lőttek volna ki: ő lerohant a lépcsőn a kapu felé, én meg végigszáguldottam vagy három folyosón, ajtóstul berontottam az ispotályba (nem törődve gyógyítóink dühös pillantásaival), ismét futottam két folyosónyit, majd kivágtam annak a szobának az ajtaját, ahová Legolast raktuk. Ő épp azt a tevékenységet végezte, amit az elmúlt két hétben minden nap minden ötödik percében: Silmariwennek bizonygatta szerelmét, szavak nélkül, ám igen hevesen. Sajnáltam, hogy bele kell gázolnom a romantikába, dehát a cél érdekében muszáj volt (ha a tervünk bejön, úgyis azt és annyit bizonygatnak egymásnak, ami csak tetszik).
- Legolas, Silmariwen, nem szívesen zavarok, de Thranduil megérkezett és a hangokból ítélve már el is kezdte a botrányt.
Erre gyorsan szétrebbentek és nagy szemeket meresztettek rám. Most láttam, hogy Legolas tényleg ramatyul néz ki, hála Anya láz-főzetének, meg – gondolom – saját színészi tehetségének.
- Jól van, nem lesz semmi gond – mondtam, nem is annyira nekik, mint magamnak. – Legolas, hogy érzed magad?
- Nyühühü… jajajajj…
- Tökéletes. Silmariwen?
- Miért?! Miért?! Óhohó – itt látványosan zokogni kezdett.
- Csodás. Ne feledd: ha Thranduil bejön, te kimész. Rendben?
- Jaj, miért?? Miért?? Akarom mondani igen.
- Helyes, sok szerencsét – mondtam, majd becsuktam az ajtót és kiviharzottam úgy, ahogy jöttem. A kinti folyosó korlátján áthajolva tökéletes szögből láthattam, amint Thranduil artikulálatlanul üvöltve közeledik a lépcsőn, mögötte a díszkíséret: Apa (aki valamilyen okból a nyakát fogta), Anya (falfehéren és szinte már ijesztően dühös arccal), Elladan és Elrohir (úgy, ahogy nagyon ritkán: minden kiálló testrészüket behúzva), Glorfindel (monoklival a szeme alatt), Gildor (sántítva), végül Lindír (némileg foghíjasan). Mikor elhaladtak mellettem, gyorsan behúzódtam egy Gil-galad szobor mögé (most először örültem, hogy minden sarkon van belőlük), majd szép csendben Glorfindelhez somfordáltam, aki egy „Ne is kérdezd!” jelentésű pillantást vetett rám monokli-mentes szemén keresztül. Imigyen értünk el az ispotályban Legolas szobájához, aminek ajtaját királyunk olyan hévvel vágta ki, hogy odabent Silmariwen ijedtében felugrott jó fél méter magasra. Utána vagy fél percig farkasszemet nézett Thraduillal, majd teljes méltósággal – de a látszat kedvéért még mindig patakzó könnyekkel – kijött és becsukta az ajtót.
Ezek után mind felváltva hallgatóztunk, de sajna nem hallottunk egy szót sem, Apa szidta is magát, amiért ilyen vastag ajtókat készíttetett. Végül, úgy negyed óra elteltével Thranduil kijött, végignézett rajtunk, majd olyat tett, amit biztos nem hittem volna el róla, ha nem a saját szememmel látom: bőgve Apa nyakába vetette magát.
Hát én tényleg mindenre fel voltam készülve, de erre nem. Mindenki olyan arccal állt ott, mintha egy világtörténelmi esemény kissé hitetlenkedő tanúja lenne: Anya tátott szájjal bámulta őket és láthatóan azon törte a fejét, ilyen esetben kell-e féltékenynek lennie; Glorfindel, Gildor és Lindír bambán néztek ki a fejükből, közben próbálták valamilyen Első Koros eseménnyel összehasonlítani az ügyet, de nem sikerült nekik; a bátyáim… ők ekkor már rég egymást támogatva röhögtek valahol kint, én pedig… vártam, hogy belém csap egy villám és felébredek, de miután ez nem történt meg, kénytelen voltam elhinni, hogy ébren vagyok és tényleg azt látom, amit látni vélek. Ja, és Apa… szerintem ő csak azért fohászkodott, hogy lehetőleg estére ne ez legyen a fő szenzáció Imladrisban.
Miután Thranduil érzelem kitörése alábbhagyott, mindenkitől sorra elnézést kért: Apától, amiért lent az udvaron folytogatni kezdte; Anyától, amiért nekiesett a férjének; Glorfindeltől, amiért behúzott neki egyet; tőlem, amiért monoklit csinált a férjemnek (én okoska majdnem megkérdeztem, hogy milyen férjemnek, de szerencsére Glorfindel idejében megszorította a kezemet); Gildortól, amiért lábonrúgta; végül Lindírtől, amiért kiverte három fogát. (Én közben csak meresztettem a szememet, hogy miről maradtam le.) Ezek után Apa nagy kegyesen felajánlotta Thranduilnak: maradjon itt, amíg Legolas meggyógyul. Királyunk – természetesen – elfogadta az ajánlatot.
Este, miután mindenki lefeküdt, Silmariwen meg én kilopództunk a szobánkból, és beosontunk az ispotályba Legolasszal konzultálni, aki vigyorogva mesélte, milyen arcot vágott az apja, amikor meglátta őt.
- Ez az ál-baleset tényleg jó ötlet volt, Arwen – mondta Simariwen. – Már sokkal korábban meg kellett volna csinálnunk.
- Bizony – helyeselt Legolas, majd barátnőmhöz fordult: - Már sokkal korábban feleségül kellett volna kérnem téged.
Ez volt az a pont, amikor jobbnak láttam szép csendesen kiosonni a szobából.


Milyen???

Hmm, én is írtam oszt társammal egy ilyen Gy.Us cuccot, és abban is ilyen idegbeteg volt Thranduil.

Köszönöm az elismerést mindenkinek! A folytatás már íródik...

Ireth! Ezek iszonyat jók,

Ireth, nagyon tetszenek az írásaid!

Elrond jó fej De ha Thranduil befut, ebből hatalmas felfordulás lesz...

Ireth Silirvien:

kíváncsian várom a folytatást
Elrond olyan laza, tetszik ez a családi összefogás

Köszi az elismerést!
Na, akkor a helyzet fokozódik, avagy amit Imladris lakóiból senki nem nézett volna ki:

:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója
11. rész (3.)


Másnap este:
Szervezkedünk szorgalmasan, szervezkedünk. Ma túlestünk Legolas leégésén… vagyis leánykérésén, valamint Apa és egyéb érintettek tervünkbe való beavatásán. Úgy zajlott a dolog, hogy reggeli után megkértem a társaságot, jöjjenek fel a könyvtárba, mert fontos megbeszélnivalóm van. Ezt a bejelentésemet döbbent ábrázatok egész sora fogadta. Nem értem, miért… Tehát szépen felvonultunk, és miután mindenki helyetfoglalt, rákezdtem:
- Először is… khm… szóval először is Legolasnak lenne mondanivalója.
Az említett személy nyelt egy nagyot, majd odament Apához és vigyázzba vágta magát előtte:
- Elrond Uram! – harsogta, nagyon elszántan. – Hadd valljam be önnek szerelmemet!
Ezen a ponton mindenki csak bámult tátott szájjal, én pedig a homlokomra csaptam. Mit mondjak, ha nem ismerem a dolog előzményeit, nem tudom, mi jutott volna eszembe… Valószínűleg, az, ami Apának is.
- Mi? Te? Nekem??? – hápogta értetlen arccal.
Legolas ebből – na meg a rászegeződő pillantásokból – rájött, hogy amit mondott, az egy kissé… félreérthető.
- Jaj, nem úgy értettem! – és itt elpirult. – Csak mivel Ön éveken át apja helyett apja volt a választottamnak, úgy gondoltam, illő, hogy Öntől kérdezzem... illetve kérjem... Elrond Uram, én tisztelettel megkérem Öntől Silmariwen kezét!
Na, ezer akadály leküzdése után csak kimondta.
Apa töprengő arckifejezéssel nézett hol Legolasra, hol Silmariwen-re, hol rám. Végül elmosolyodott, és így szólt:
- A nagy Ilúvatar, minden valák, és persze az én áldásom legyen rajtatok, gyerekek.
Megtörtént tehát a hivatalos leánykérés, nekem viszont fogalmam sem volt, hogyan terelhetném a szót a problémánkra. Ezt végül Silmariwen tette meg.
- Elrond Uram, van egy kis gond – mondta, és gyorsan összefoglalta a lényeget, addig a pontig, hogy Thranduil áldását nehéz lesz megszerezni.
- Hm, hm – vélte homlokráncolva Apa. – Ez tényleg nem lesz egyszerű.
- Nekem volna egy ötletem – böktem ki nagy nehezen, erre minden tekintet rám szegeződött, ami enyhén szólva is zavarbaejtő volt. – Szóval arra gondoltam… illetve gondoltunk, hogy… - ezzel előadtam a Legolasszal és barátnőmmel előző este kifőzött tervet. Ötletünket döbbent csend fogadta, végül Apa szólalt meg:
- Nos, Arwenkém… mint feljebbvalód, határozottan ellenzem. Mint édesapád, azt mondanám… vágjunk bele!
Tehát mind leültünk és nekikezdtünk a haditerv pontos kidolgozásának.
- Először azt kellene kitalálnunk, mit mondunk Thranduil-nak, ha megkérdezi, mi történt a fiával – vélte Apa.
- Szerintem is – helyeselt Anya. – Mondjuk… leesett valahonnan?
- Az nem elég meggyőző. Lehetne… orktámadás? – vetette fel Elladan.
- Nem jó – ellenkeztem. – A város közelében egy szál orkot nem találni, szerintem ezt mindenki tudja.
Itt eleresztettem a fülem mellett bátyám „Mintha neked lenne jobb ötleted” morgását.
- Mit szólnátok egy vadászbalesethez? – kérdezte Glorfindel.
- Ez jó! – bólogatott lelkesen Apa. – Lehetne például… vadkan?
Ebben megegyeztünk. Itt jött az újabb bökkenő.
- Na jó, de… hitelesnek kell lennie – mondta Anya kissé kelletlenül. – Sebek, láz, ilyesmi.
- Megoldjuk! – jelentette ki Elrohir, majd a tőréhez kapva felpattant.
- HÉ! – kiáltotta egyszerre Silmariwen és Legolas.
- Nyugi már, csak vicceltem – mondta bátyám vigyorogva és visszaült a helyére.
- A sebeknek nem kell valódinak lenni – jegyezte meg Apa. – Használhatunk vörös festéket, de ami a lázat illeti…
- Az sem gond – vágott közbe Anya. – Készíthetek lázfőzetet, ha akarjátok.
- Nem veszélyes az egy kicsit? – kérdezte Silmariwen aggódva.
- Hát… - Anya lálthatólag zavarban volt. – Ha jól készítik el, akkor nem. Azt hiszem, az lesz a legbiztosabb, ha én fogom csinálni.
- Jó, jó, csak egy baj van – szólt közbe Apa. – Honnan tudjuk, hogy Thranduil mikorra ér ide, már ha eljön egyáltalán?
- Majd megkérjük Gwaihirt, hogy figyelje – mondta nemes egyszerűséggel Elladan.
- Szerintetek megtenné? – kételkedtem.
- Emiatt ne aggódjatok, én majd elrendezem vele – jelentette ki Apa, aztán így folytatta: – Akkor most vegyük át az egészet: én írok egy szívhezszóló levélkét Thranduil-nak, amiben hosszasan fogom ecsetelni, hogy Legolas milyen rosszul van, a végén pedig hozzá teszem, hogy talán szeretné őt még utoljára látni. A levelet odaadom Gwaihirnek és megkérem, hogy szóljon, amikor Thranduil elindul otthonról. Nos, ha elindul, akkor Legolast itt-ott bemázoljuk piros festékkel, megissza azt az izét… lázfőzetet, berakjuk egy szobába az ispotályban, és várunk. Azt hiszem, a többi már Thranduilon, na meg Legolas színészi képességein múlik. Rendben lesz így?
Mindenki elmélyülten bólogatott, aztán Glorfindel szólalt meg:
- Ööö… Elrond Uram… nem is tudom, hogy mondjam meg, de…
- Sindául, quenyául, ahogy tetszik – mondat Apa elgondolkodva.
- Jó, jó, nem is az a baj, csak… itt süllyedjek el, de… Thranduil úgy tudja, hogy Arwen Úrnő meg én… szóval, hogy mi már házasok vagyunk.
Nehéz lett volna eldönteni ki pirult el jobban: Glorfindel, Apa, vagy én? (Nekem itt villant be, hogy Úr Eru, tényleg, ezt már el is felejtettem. Szép lett volna, ha ezzel az üggyel meg lebukunk.)
- Nos hát… - kereste a szavakat teljes zavarban Apa - , nem probléma, majd beteszünk Arwen szobájába még egy ágyat és Glorfindel ott fog aludni. Őfelsége már csak nem megy utánatok a hálószobába.
Na ez érdekes lesz. A szobám úgyis olyan kicsi, hogy én is alig férek el benne, hát még ha gyarapodok egy férj… miket beszélek! Úgy gondoltam, lakótárssal. Most épp igyekszem összepakolni a cuccaimat - amik egyébként szanaszét vannak - , hogy helyet szorítsak Glorfindel cókmókjának, Apa nagyban fogalmazza azt a bizonyos levelet, Legolas és Silmariwen kint turbékolnak valahol, Anya pedig a lázfőzetet kotyvasztja.
Drága Ilúvatar, csak le ne bukjunk, könyörgöm, csak le ne bukjunk! Kérlek, kérlek, csak ennyit kérek tőled! Köszi.


Milyen???

Ireth! Take my bow. :itscool:

Tetszik ez a problémamegoldó-képesség és alig várom a folytatást