Humor

Rarwenstar írta: Hát ez nagyon nagy!

ÁÁÁÁÁÁH! LOL, kösz, hogy belinkelted!

Hát ez nagyon nagy!

Encsi írta: kepfeltoltes.hu/080826/Majvip_www.kepfeltoltes.hu_.png
[size=9:31vxe344](nem pont tolkienes, de talán ideillik)[/size]

Ahhhh ez fájt... XD

kepfeltoltes.hu/080826/Majvip_ww ... es.hu_.png
[size=9:2ipcff2u](nem pont tolkienes, de talán ideillik)[/size]

Sötét Úr írta: Szméagol és Déagol (katt rá!)

:D:D:D:D Nagyon jó!!! GYU ofkórsz

Sötét Úr írta: Szméagol és Déagol (katt rá!)

Ez LOL!

A "Mi Atyánk, Szauron..." nekem tetszik, egész eredeti.
A hobbitos vicc, nem esett le elsőre, de az is

Bounce írta: Kínlódásomban kreáltam egy ilyet, remélem nem vágtok ki érte.

Az orkok imája

Mi Atyánk, Szauron, aki Barad-dúrban vagy,
Szenteltessék meg a Te Gyűrűd,
Jöjjön el a Te gazságod,
Legyen meg a Te kegyetlenséged,
Amint Mordorban, úgy azon kívül is.
Mindennapi friss húsunkat add meg nekünk ma,
És bocsásd meg lázadásainkat,
Miképpen mi is megbocsátunk egymás patkány fajtájának,
És ne parancsolj minket fényre,
De szabadíts meg a kukacos kenyértől.

Ez jó

Kínlódásomban kreáltam egy ilyet, remélem nem vágtok ki érte.

Az orkok imája

Mi Atyánk, Szauron, aki Barad-dúrban vagy,
Szenteltessék meg a Te Gyűrűd,
Jöjjön el a Te gazságod,
Legyen meg a Te kegyetlenséged,
Amint Mordorban, úgy azon kívül is.
Mindennapi friss húsunkat add meg nekünk ma,
És bocsásd meg lázadásainkat,
Miképpen mi is megbocsátunk egymás patkány fajtájának,
És ne parancsolj minket fényre,
De szabadíts meg a kukacos kenyértől.

Jaj de jó egy ilyen folytatásra hazajönni!! *könnytörölget*
Előttem van, amint Elrond lekeveri azt a pofont Thranduilnak, az csuklik egyet, és elhallgat de beteg, szép volt Ireth!

A papírzsepi megkérdőjelezhető korhűségétől eltekintve nagyon jó! Így tovább!

Nagyon jóóó! Nekem nagyon tetszik! Még, még, még, még, még, még kérünk ilyeneket!!!! Gratula! :cheers:

Megérkezett Arwen titkos naplójának következő része, KOMMENTEKET KÉREK!

:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója
8. rész

439., Harmadkor
Imladris
Ki sem látszom a tanulnivalóból, Apa mostanában gondoskodik róla, hogy egyetlen szabad percem se legyen. Szerencsére az íjászat és a vívás már egész jól megy, most kezdjük a csoportos leckéket, bátyáim közreműködésével (vagyis mi a teendő, ha több ellenfelem van). Bár miután fivéreim tegnap kis híján lefejezték egymást, a valódi fegyvereket lecseréltük fakardokra.

2 hét múlva:
Azt hittem hanyatt esek, amikor ma reggel bemasírozott a szobámba Númenor története 10 (!!!) kötetben, valamint a könyveket cipelő Apa. Megijedtem, hogy ebből most mi lesz, csak nem kell az egészet megtanulnom?? Apa azt mondta, nem, egyelőre elég lesz a királyok/királynők névsora és rövid életrajzuk. URALKODÁSI SORRENDBEN!

445.:
Nem tudom, Apa szándékosan akarja-e nehezíteni az életemet, mindenesetre nagyon jól csinálja. Amellett, hogy meg akarja velem taníttatni Númenor uralkodóinak HOSSZÚ és NYELVTÖRŐ neveit, a mai vacsoránál kijelentette: ő nem haragtartó típus, ezért ősszel rendez egy vadászatot, amire meghívja Thranduilékat is.
Én igazság szerint nagyon élvezem ezeket a vadászatokat, főként mivel nem az állatok elejtése a lényeg. Apáékkal és a főurakkal lovagolunk egyet az erdőben, ha valaki talál egy friss nyomot, vagy egy állatot, követi, amíg meg nem unja, aztán kezdődik újból. Én közben igyekszem úgy tenni, mintha nem látnám, amint bátyáim eltűnnek egy bokorban valamelyik főúr lányával, húgával, vagy amint Apa és Anya teszik kettesben ugyanezt.
Igen, így nagyon jó mulatság, na de a Zöld-erdő uralkodói elitjével megspékelve...biztos katasztrófa. Szerintem erre Anya is gondolt, mert velem egyszerre kezdett el tiltakozni:
- Megőrültél drágám, ide engedni azok után, amit anyámról meg a lányunkról mondott?!
- Apa, ezt nem gondolhatod komolyan! Emlékezz vissza, mi lett a vége legutóbb!
Testvéreimből persze előjött a bölcs és szerető fivér:
- Még csak az kellene, hogy az a nyápic kis szöszi megint a húgunk körül ólálkodjon!
Apa azonban most az egyszer nem hagyta magát meggyőzni, tehát fél év múlva Thranduil és Legolas érkezése várható. Szentséges Eru, mi lesz itt?

445., kilencedik hónap, 17. nap:
Na, a fogadásukon és az első közös vacsorán túl vagyunk. Hogy őszinte legyek, rettentően kellemetlenül éreztem magam, az este nagy részében vagy a cipőm orrát, vagy a tányéromat fixíroztam. Thranduilra se nagyon mertem nézni, hát még Legolasra! Egyfolytában az a csók járt a fejemben. Anya később meg is kérdezte, hogy miért voltam végig úgy elpirulva. Ha tudná...

Kilencedik hónap, 19. nap:
A vadászat 1. napja:
Nemsokára kezdődik a vadászat, kíváncsi vagyok, mi fog belőle kisülni. Ami vendégeinket illeti: Thranduillal eddig kétféle szóváltásom volt: „Jó reggelt” és „Jó éjszakát”. Igazából a fiával sem beszéltem sokkal többet, Legolas viselkedése ugyanis egy másik végletbe csapott át: nem szerenádozik az ablakom alatt éjjelente (ezért Imladris egész lakosságával egyetemben hálás lehetek), nem próbál meglesni fürdés közben, nem ismétli állandóan, hogy szerelmes belém, épp ellenkezőleg: ha találkozunk, elpirul, nem mer a szemembe nézni, csak motyog valami köszönésfélét. Képtelenség rajta kiigazodni.

Este:
Nos örömmel jelenthetem, hogy (félelmeimmel ellentétben) ez volt életem eddigi legjobb vadászata. Visszagondolva is folynak a könnyeim a nevetéstől:
Elladan és Elrohir, akik összevesztek azon, melyikük segítsen fel a nyeregbe (miközben már régen felültem).
Thranduil, aki reggeli közben agyonra hencegett a lovaglótudományával, ennek ellenére háromszor is arccal a sárban landolt.
Legolas, aki a mögötte haladó Glorfindelnek magyarázott nagyban a legutóbbi zöld-erdei mókusvadászatról, ezért nem hallotta, amint Apával kórusban üvöltjük: „Vigyááázz, faáág!!!” Mire meghallotta, már mindegy volt. Fél órán át élesztgettük.
Egyébként, ha ki akarnánk osztani a Nap Főszerencsétlenje érdemrendet, kétség kívül Thranduil lenne az abszolút győztes. Miután az első esését követően vissza akart ülni a lovára, az állat fogta magát és elnyargalt. Aztán ezt eljátszottá még párszor. Ráadásul királyunknak maga a vadászat sem ment valami jól...Rendben, elismerem, ebben az én kezem is benne volt. Mikor láttam, hogy célba vesz egy fácánt, szándékosan arra galoppoztam, lehetőleg minél nagyobb zajt csapva. A fácán persze elrepült.
- Ó, elijesztettem? Nagyon sajnálom –néztem Thranduilra ártatlan mosollyal. Láthatólag megfordult a fejében, nem járna-e kevesebb gonddal, ha mondjuk most szépen lenyilazna, de végül nem próbálkozott.
Legközelebb egy szarvast nézett ki magának, csak hát még az íját sem volt ideje felhúzni, az állat eltűnt- köszönhetően egy jó hangos tüsszentésemnek. Erre Thranduil kilőtt egy nyilat a hozzám legközelebb álló fába. Szegény, azt hitte ennyi elég, hogy megijesszen. Ezután csak kétszer találkoztunk, min a kétszer épp egy sártócsából próbált kimászni, több-kevesebb sikerrel. Mikor este visszamentünk a palotába, úgy nézett ki, mintha a szőke haját befestette volna barnára, minden lépésnél sáros lábnyomot hagyott maga után a frissen felmosott kövön (Anya és a személyzet legnagyobb örömére), végül még vacsora előtt elaludt egy karosszékben.

A vadászat 10., egyben utolsó napja:
Jogosan állíthatom, hogy az elmúlt 10 napot mindennek lehet nevezni, csak eseménytelennek nem. A legizgalmasabb szerintem az 5. nap volt, amikor este észrevettük, hogy furcsa mód kevesebben vagyunk, mint induláskor. A végén kisült a probléma: Legolas és fél kísérete (mind a zöld-erdei tündék közül) eltűnt. Több se kellett Thranduilnak, ész nélkül vágtázott vissza megkeresni a fiát, a többi zöld-erdei utána. Annyi eszük persze nem volt, hogy megvárjanak valakit, aki kiismeri magát errefelé. Nem, ők rohannak bele a vaksötét erdőbe, ahol még nappal is eltévedtek párszor, hát még éjszaka.
Apa először nem éppen illendő kifejezésekkel körülírta vendégeink értelmi képességeit, majd dühöngve parancsba adta, hogy gyerünk vissza megkeresni őket. Az idő éjfél felé járt, a társaság egyik része félig aludt, másik része Mandoshoz kívánta a lökött vendég-pereputtyot, de azért csak fogtuk a fáklyákat, csak felültünk újból a lovunkra, csak nekiálltunk kiáltozni utánuk, miközben az orrunkig se nagyon láttunk. Hajnali 3 óra felé nagyjából sikerült összeszednünk a bandát, Legolas azonban – nehogy véletlenül minden rendben legyen – nem volt sehol. Thranduil (akit mellesleg egy árokból szedtünk ki) verte a fejét egy fa törzsébe, közben azt ismételgette, hogy ez az ő hibája, nem volt jó apa, Eru most így bünteti, amiért olyan sokszor bánt rosszul a gyerekével,jajajajj, mi lesz most vele, örökös nélkül marad a Zöld-erdő...Apa végül megunta, odament őfelségéhez, galléron ragadta és lekevert neki egy pofont. Királyunk erre csuklott egyet, majd (mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére) elhallgatott.
Apa végül azt mondta, most úgysincs értelme tovább keresgélni, reggel folytatjuk. Így tehát visszamentünk a palotába, szerencsétlen Thranduilt hárman hatfelől támogatták közben, mert állandóan le akart szédülni a lóról.
Aztán amikor kijöttünk az erdőből, meghallottam a vízesés zubogását és...hirtelen bevillan. Fogalmam sincs, hogyan vagy miért, egyszerűen csak rájöttem. Mielőtt bárki az utamba állhatott volna, megfordítottam Linútielt, vágtába ugrattam, keresztülszáguldottunk a fél erdőn, egészen a Brúnien-ig. Ott leugrottam a nyeregből, majd elkezdtem futni a part mentén, miközben magamban ezt hajtogattam: „Hol vagy? Hol vagy? Jaj, Eru segíts, hol van már?”. Végre megtalálta: ájultan feküdt a parton, a ruhája csupa víz, a lova ott járkált fölötte.
- Legolas! – sikoltottam és rohantam hozzá. – Legolas! Legolas, könyörgöm, térj magadhoz! Kérlek szépen, ne kelljen megtennem...Na jó, a fene esne bele - azzal szépen elkezdtem szájon át lélegeztetni, ami szépen hatott, úgyhogy kiköhögött egy jó adag vizet (egyenest a ruhámra, de ez akkor nem sokat számított), majd felült.
- Úrnőm...megmentette az...életemet...- nyögte két köhögés között.
- Jól van, semmi baj, mindjárt jobban leszel, csak köhögj nyugodtan.
Pár perccel később:
- Rendben vagy?
- Igen, illetve az hiszem.
- Hogy kerültél a vízbe?
- Fogalmam sincs...nem emlékszem.
Ez igazándiból kicsit fura volt nekem, de nem akartam faggatni szegényt, így is eléggé be volt ijedve, ráadásul didergett is. Nem is csoda, ősszel, éjszaka, vizes ruhában. Persze, először arra gondoltam, hogy jobb lenne, ha levetné, de hát mégsem vetkőztethettem le (bár valószínűleg nem bánta volna), szóval ráadtam a köpenyemet, és azt mondtam:
- Ha jobban vagy, akkor gyere, menjünk vissza. Apád magánkívül van az idegességtől, szerintem mostanra az én szüleimmel is ez a helyzet. Biztos jobban érzed magad? Indulhatunk?
- Persze.
Nos ez a „persze” abból állt, hogy nagy nehezen talpra segítettem, de aztán meg rettentően szédülni kezdett, nem bírt egyedül megállni a lábán. Ilyen állapotban bolond lettem volna a lovára engedni, tehát szépen felsegítettem magam elé Linútiel nyergébe, és így indultunk hazafelé az erdőn keresztül, közben a lova ott kocogott mögöttünk. Amikor végre megérkeztünk, Thranduil (aki épp kezdett olyan tüneteket produkálni, mint Thingol Lúthien halála után) könnyek között ölelte magához a fiát, aztán engem is (bár reménykedtem, hogy ezt megúszom).
Szerencsére senki nem kérdezte, hogyan találtam rá Legolasra, Eru látja lelkem, ezt én szeretném a legjobban tudni. Mielőtt reggel 7 óra tájban végre ágyba kerültem, elmeséltem a dolgot Anyának, aki csak ennyit mondott: „Hát kicsim, megesik az ilyesmi, ha nagyon ragaszkodunk valakihez”. Közben sejtelmesen mosolygott hozzá.
Mivel tudtommal én nem ragaszkodom Legolashoz, ettől nem lettem okosabb, de ekkorra már úgyis annyira fáradt voltam, hogy ez egyáltalán nem zavart.

445., kilencedik hónap, 30. nap:
Ahogy az várható volt, Legolas szép kis tüdőgyulladást kapott. Kedves gyógyító-leánykáink persze egész nap körülötte zsonganak. Szánalmas, ahogy illegetik magukat előtte, nincs bennük semmi tartás. Ráadásul, a hagyományos hosszú, zöld gyógyító-egyenruhájukat lecserélték egy semminél sem sokkal többet takaró, átlátszó fehér mini ruhácskára. Az, hogy ősz van, a lábaik és karjaik pedig lefagynak, nem számít.
Tegnap estig beértem a feléjük küldött rosszalló pillantásokkal, de miután az éjszaka közepén már a negyedik tünde ébresztett fel azzal, hogy nem tudnék-e neki fájdalomcsillapítót/görcsoldót/nyugtatót adni, mert az ispotályban nincs senki, felöltöztem, a nagyobb hatás kedvéért fejemre csaptam a tiarámat, majd becsörtettem Legolas szobájába. Ott jókora visítás és eléggé...khm...irritáló látvány fogadott: Legolas az ágyában, körülötte az ÖSSZES gyógyító-lány, igen érdekes pozíciókban (értsd: kettő mellette, egy rajta, a többiek különböző testrészeinél csoportosulva). Hát én tényleg ritkán húzom fel magam komolyabban, de most aztán elöntött az epe rendesen.
- Mi folyik itt?! – üvöltöttem rájuk. – Talán én menjek ügyelni az ispotályba, amíg ti ...szórakoztok?! Képtelen vagyok egy óránál többet aludni, mert állandóan felébreszt valaki azzal, hogy gyógyszer kellene neki, de az ispotályból mindenki eltűnt! Mars vissza most rögtön!!! Meg ne lássalak itt titeket még egyszer éjszaka, főleg ebben a ruhában!
Miután elkullogtak, láttám, hogy Legolas vigyorogva néz.
- Te meg mit mosolyogsz?! – förmedtem rá.
- Tudtam én!
- Mit tudtál?
- Féltékeny vagy a lányokra!
- Én?! Na ne nevettess! Miért lennék féltékeny?
- Kár tagadni, úgyis látom, hogy tetszem neked!
- Te elkényeztetett kis... – nem találtam megfelelő jelzőt, szóval felkaptam egy csomag papírzsepit, hozzávágtam és kicsörtettem a szobából.



Milyen lett?

ÁÁ ez nagyon nagy

Vannak benne nagyon jók. Néhány része fárasztó, de összeségében jó.

"Szauron elcsábítja a királyt és megrontja a númenoriakat" - na de professzor!

Nagy vagy, Enxáj...!

Encsi írta: hallala.extra.hu/aesz.pdf

Nagyon gáz?

Áááá a legkevésbbé sem gáz. Sőt! Én akkorát nevettem rajta. Ezek a rajzok... nagyon jók.

Encsi írta:
Nagyon gáz?

Nekem tetszett.

De lehet hogy csak mert fáradt vagyok .
Van hogy erőltetett de különben jó(nekem főleg a fogoly,az utolsó szövetség, tengerre szálás.... Stb. tetszett ).

hallala.extra.hu/aesz.pdf

Nagyon gáz?

Namarie: igyekeztem Várom Galadriel naplóját!

Más:

Videó Arwenről és Aragornról, aláfestés: My heart will go on (Titanic főcímdala).
Nézzétek meg!!! Nem humor, de gyönyörű szép (legalábbis nekem/me könnyen meghatódó).

Ireth: ez már fáááj!!!!

Szegény Glorfindel..

Nemsokára hozom Galadriel titkos naplójának újabb fejeztét!

Sziasztok!
Örülök, hogy ilyen sokaknak tetszik Arwen naplója! Már kezdtem megijedni, hogy a múzsámat Törökországbn felejtettem, de aztán homlokon csókolt egyik kedvenc Funes-filmem nézése közben, úgyhogy következiiiiiiiiik:

:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója

7. rész

410., Harmadkor
Imladris

Általános tévhit, hogy a tündék még a részegség szó jelentését sem ismerik. Arra, hogy ez nem így van, legjobb példa a tegnap tartott évközép-esti ünnepség. Minden évben ugyanúgy kezdődik: a palotában díszvacsora az imladrisi tünde-urakkal, majd Apa ünnepi beszéde, ami alatt mindenki úgy tesz, mintha feszülten figyelne, miközben a jónép gondolatai már egy teli borospohár körül forognak. Ezután táncbemutatónak titulált ugrándozás a főtéren gyújtott ünnepi tűz körül, a Tűztánc* című nolda népdalra. (A szöveget mellesleg idén én énekeltem, a máglyához legközelebb álló fáról. Érthető okokból úgy éreztem magam, mint egy grillcsirke.) Az ünnepség további menete nagyban függ az elmúlt évek szőlőtermésétől, és mivel az utóbbi 100 évben átlag felettien jó termés volt, el lehet képzelni, hogy éjjel 1 órára hová fokozódott a hangulat. Nos oda, hogy néhány igencsak felfokozott hangulatban lévő egyén át akarta ugrani az addigra nagyjából 2 méteres lángokat. Ilyen helyzetben jönnek jól a vizesvödrök, amiket bátyáimmal és Glorfindellel rendkívül előrelátóan odakészítünk már a délután folyamán, ugyanis mind a lángokat, mind a vállalkozó kedvűeket le lehet velük hűteni.
Hajnali 3 órára általában az egyetlen józanul maradt férfi Glorfindel, aki (saját elmondása szerint) nem bírja az italt, úgyhogy inkább nem kísérletezik. Hát ebben hasonlítunk, mert én már egy pohár bor elfogyasztása után szédülni kezdek. Szóval ilyenkor rendszerint elvonulunk kettesben beszélgetni valamelyik lugasba (vele legalább lehet, nem hajt el, hogy „Hagyjál hugi, más dolgom van”.)

415., tizedik hó, 20. nap

Apa ma rendkívül komor képpel jött be a szobámba.
- Kedves gyermekem – na, ha így kezd valamit, abból jó nem lehet – ugye tudod, hogy anyád meg én se élünk örökké...
- Khm, Apa... – próbáltam közbeszólni, hogy tündéknél ez jó esetben nem érvényes, de leintett. Nyilván nagyon lírai akart lenni.
- ...tehát arra akarok kilyukadni, hogy...
Ezután olyan cirádás szóáradat következett, amit biztosan nem tudnék elismételni. A lényeg mindenesetre az volt, hogy mostantól ideje nagyobb hangsúlyt fektetnem hercegnői kötelességeimre, valamint elmélyíteni tudásomat olyan dolgokban, mint a gyógyítás, főzés, politizálás stb. Ráadásul meg kell tanulnom vívni és íjászkodni.
Na jó, egyrészt fogalmam sincs, mikor lesz szükségem az utóbbi kettőre, másrészt:
- a sebfertőtlenítés, sebvarrás, gyógyfüvek használta a kisujjamban van
- lembast sütni akkor is tudok, ha éjjel ébresztenek fel, a többit szakácskönyvből is megcsinálhatom (igaz, a legutóbbi kísérletem nem sikerült a legjobban, de arról nem én tehettem).
- eleget tanultam Középfölde politikai helyzetéről, eszemben sincs elölről kezdeni (életem legunalmasabb órai).

416., első hó, 5. nap

Apa ma megkezdte “gyógyító tudományom fejlesztését”. Az első lecke a seb szabályos összevarrása volt (avagy hogyan foltozzunk össze valakit úgy, hogy lehetőleg megérje a varratok kiszedését). Hiába magyaráztam neki, hogy ezt már régen megtanultam, Apa kijelentette: nem elég, ha tudom a gyakorlatot, az elméletet is meg kell tanulnom. Szóval a kezembe nyomott egy jó vastag könyvet, majd miután elolvastatta velem mind a 12 (!!!) fejezetet, körülnézett egy kísérleti alany után. A teremben tartózkodó néhány tünde sietve távozott az ajtón (illetve az ablakon) keresztül.

Másnap:
Hát a mai lecke már érdekesebb volt. Téma: a szájon át lélegeztetés. Megint hiába magyaráztam, hogy már ezt is tudom, sőt, alkalmaztam is (szép emlékek...). Úgyhogy jött a jól ismert könyv, valamint újabb 14 fejezet. Aztán:
- Glorfindel, gyere ide! – adta ki gyorsan az utasítást Apa, mielőtt a jelenlévők elhúzták volna a csíkot.
- Parancsol, Uram?
- Ájulj el!
- Mit csináljak, kérem?
- Feküdj le a földre és csukd be a szemedet, na!
- Vagy úgy...
Közben én kezdtem magam egyre kellemetlenebbül érezni.
- De Apa...
- Tehát kislányom, ahogy tanultuk...
Eljött a pillanat, hogy kereken kimondjam, amit gondolok:
- Apa, az ég áldjon meg, nem csókolhatom szájon Glorfindelt!
- Drága kislányom, ez nem csók, hanem szájon át lélegeztetés!
- De hát nincs semmi különbség!
- Kicsim, nem olvastad el figyelmesen a 6. fejezet 5. oldalának 2. bekezdését. Le van írva feketén-fehéren: “A szájon át lélegeztetés nem közöl semmiféle érzelmeket az alany megmenteni akarásán kívül, ezért nem összetévesztendő a csók néven ismert érzelemnyilvánítási formával...”
Már majdnem megmondtam Apának, mit csináljon a nyomorult 6. fejezet rühes 5. oldalának nyamvadt 2. bekezdésével, amikor valami más kötötte le a figyelmemet: Glorfindel nevetőgörcsben fetrengve fel-alá gurult a padlón. Mivel képtelen volt abbahagyni a hahotázást,a többi tünde pedig régen felszívódott, Apa végül nem keresett másik kísérleti alanyt.

Negyedik hó, 19. nap:
Kezdődnek a vívóleckéim. Mikor láttam, hogy Glorfindel lesz a tanárom, már meg sem lepődtem (úgy tűnik, Apa tanácsosából mindenessé lépett elő).

Ötödik hó, 10. nap:
Az egy dolog, hogy sosem tanulok meg vívni (a mai bénázásom se volt semmi. Elkalandoztam egy fél pillanatra, mire Glorfi kiütötte a kardot a kezemből, én meg ijedtemben még hanyatt is estem), de amit az íjászleckéimen műveltem eddig, azt már nem is mondom. Mindenesetre sikerült elérnem azt, hogyha megjelenek a céltábla előtt az íjászfelszerelésemmel, kétszáz méteres körzetből mindenki visítva elmenekül.
Egyébként Glorfi nagyon rendes, reggelente már azzal köszönt, hogy: “Ne aggódjon Úrnőm, fog az menni”. (Szerintem mindjárt jobban menne, ha hajlandó lenne végre Arwennek szólítani, ahogy arra már ezerszer megkértem.)

417., kilencedik hó, 3. nap:
Na, jól van, megy ez! Annak ellenére, hogy azt hittem, sosem tanulok meg vívni, ma egész szépen lefegyvereztem Glorfindelt, aki teljesen el volt ragadtatva velem. Hát azt azért nem kéne, de végül is tőlem ez nagy teljesítmény volt.

418., második hó, 8. nap:
Ma először végre sikerült íjászleckémen eltalálnom a céltábla közepét, mire a közeli bokrokban rejtőzködő kertészek tapsorkánban törtek ki (biztosan csak azt remélik, ezentúl máshol fogok gyakorolni, de azért jól esett). Glorfindel két centivel a föld felett lebegett örömében, majd közölte, hogyha ezt még párszor megcsinálom, akkor jöhet a lovasíjászat! Azt hiszem, kicsit elájultam...

*by NOX (érdemes meghallgatni, biztos Feanornak is tetszene )


Milyen lett?

Maedhros írta: Lesz még több nyári élmény is?

Ha lesz újabb ötletem, akkor igen.

Lesz még több nyári élmény is?

Most olvastam még csak végig Ireth írását Miért van az, hogy mindenki mindenkire ki van akadva???

Ireth: Olyan jóóóók
(mindig nézem, h ki írt a topicba, és amikor itt meglátom a te nevedet mindig előre örülök ^^)