Humor

Mostanság valahogy beindultam:


:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója

10. rész (1.)


516., első hónap, 5. nap, Harmadkor
Imladris (végre itthon)

Szerencsésen hazaértünk, a várost egyben, Gildort Mandos kapujában találtuk (az idegei, ugye). Most következik az, ami az én idegeimet fogja komolyan próbára tenni: el kell mondanom a fivéreimnek, hogy Legolas mostantól nálunk lakik. Mély levegő... megyek.

Később:
Megtörtént. A reakció nagyjából az volt, amire számítottam: Elladan hitetlenkedő arccal leroskadt egy székre és egyre azt motyogta: „Ez nem igaz... ilyen nincs... ”, Elrohir pedig... az biztos, hogy Apa profi módon tud őrjöngeni, de a fia még rajta is túltesz. Értsd: a hangjára fél Imladris összeszaladt, alig győztem nyugtatgatni a népet, hogy nem, nem támadták meg a várost Mordor seregei. Szerencsére csak pár percig bírt üvölteni egyhuzamban, mert utána elment a hangja. Mit tehetett mást, leült a bátyja mellé, és dühösen tátogva meredt rám.
- Hát, azt hiszem, ezt vehetem a véleményednek is – mondtam neki. – Elladan, te mit gondolsz?
- Nézd, Arwen – láthatólag nehezen tudott nyugalmat erőltetni magára - , a húgom vagy, és én szeretlek téged, de a naivitásod határtalan.
- Miért?- kérdeztem meglepve.
- Gondoltál már arra, hogy ez az én-szegény-hontalan-herceg történet talán nem is igaz?!
- Ugyan már! – háborodtam fel. – Miért hazudott volna nekem Legolas?
- Mondjuk azért, mert szerelmes beléd, és így akar a közeledben maradni, hogy aztán...
- Elég! – vágtam közbe, mielőtt kimondhatta volna azt, amiről most nagyon nem akartam hallani. – Bátyám, elismerem, néha tényleg hiszékeny vagyok. Jó. Többször hallgatok a szívemre az eszem helyett, mint kellene. Jó. De azt nem állíthatod, hogy nem veszem észre, ha valaki a szemembe hazudik!
- Arwen...
- Értsd meg, segíteni akarok neki!
- Csak mert bűntudatod van?
- Hogyan?? Nem! Illetve... Elég nagy szerepem volt a dologban, tudom. Voltaképpen miattam történt az egész...
- Nem, én nem ezt mondtam! Figyelj, hugi – enyhült meg a hangja (mit el nem tudok érni pár könnycseppel!) –, én nem bánom. Ha neked, meg apáéknak megfelel így... akkor tőlünk igazán maradhat.
- Hé! A magad nevében beszélj! – jött vissza Elrohir hangja.
- Kuss, öcsi! Szóval, ha biztos vagy benne, hogy nincs semmi hátsó szándéka... nekem ez akkor is gyanús... mindegy. Mondom, tőlünk maradhat.
- Imádlak, bátyó! – ugrottam a nyakába, majd kétfelől megpusziltam.
- Na! Én nem kapok? – méltatlankodott Elrohir.
- Ahhoz meg kell ám ígérned valamit!
- Egye fene, halljam!
- Élőször is: elviseled Legolast, nem veredkedsz össze vele minden héten, nem teszel gonosz megjegyzéseket, nem dobod fejbe semmivel és még véletlenül sem lököd bele egy méternél mélyebb vízbe, sőt, semmilyen vízbe sem lököd bele. Emellett, nem zárod be sehová, nem szórsz paprikaport a ruháiba, nem teszel sem csótányt, sem más bogarat a tányérjába, nem rugdosod bokán az asztal alatt... nem borítasz rá semmit... nem... nem...
- Nem húzok be neki egyet, mikor a dekoltázsodat lesi evés közben.
- Igen, azt sem teszed... MICSODA?!
- Nyugi, csak vicceltem.
- Huh, szerencséd! Továbbá... ha estleg beleszeret egy lányba, aki nem én vagyok, akkor nem halászod el az orra elől...
- Ejnye, ezért már legalább négy puszi jár!
- Jó, jó, megkapod! Most pedig az utolsó és legfontosabb kérésem: próbálj meg nem dührohamot kapni, ha együtt látsz minket. Menni fog?
- És ha csak minden második héten verném meg??? – próbált egyezkedni.
- ELROHIR!!!
- Vicc volt, vicc volt.
- Szóval?
- Csak ne szeretnélek ennyire... rendben, megígérem!
- Mindet?
- Mindet.
Ezután bőszen elkezdtem a testvéri puszi-osztogatást, miközben nagyon büszke voltam magamra. Azt hiszem, most az egyszer joggal.

517. télközép napja:

Legolas beilleszkedése – a kezdeti nehézségek után – szépen halad. Olyannyira, hogy már a bátyáimmal is egész jól kijönnek, csak Elrohir morog néha egy kicsit, mert szerinte lassan több időt töltök Legolas-szal, mint velük. Ezt orvosolandó, mostanában négyesben szoktuk feje tetejére állítani a várost, tegnap például hógolyóztunk. Először egymást dobáltuk, aztán célbavettük az érkező Glorfindelt, Lindírt és Gildort. Ebből lett aztán hatalmas imladrisi hógolyócsata. Apa egyszer megpróbált leállítani minket, mégpedig úgy, hogy kicsörtetett a palotából, beállt a „célzóna” közepére és elkezdte a „de ti hercegek vagytok” – kezdetű beszédet, mire őt is jól megdobáltuk. (Az sem javított sokat a hangulatán, hogy Anya az egész jelenetet végignézte és szörnyülködés helyett nevetőgörcsöt kapott.)
Másik nagy hírem: Legolas-t végre sikerült rávennem, hogy hagyja abba az Úrnőmözést, sokkal egyszerűbb lenne, ha tegeződnénk. Válasz:
- Ha akarja ... izé ... akarod, Úrnőm... vagyis Arwen.
Ha engem kérdeztek, ez haladás.

3 hónap múlva:
Van itt némi probléma. Egyik este Apa vacsora után közölte velem, hogy pár nap múlva érkezik Silmariwen nevű barátnőm, Lórienből. Nagyban elkezdtem örömködni, hogy jaj, de jó, olyan régen találkoztunk már, és sokáig marad? Erre kedves Atyám közölte: nem csak látogatóba jön, hanem ideköltözik, egy olyan eset miatt, amit majd ő elmesél nekem, ha akar. Mindenesetre legyek felkészülve rá, hogy nem lesz vidám hangulatban.
Hát én tényleg mindnre fel voltam készülve, de erre nem: szegény Silmariwen (akiről tudni kell, hogy valami eszméletlenül szép, hosszú, barna hajú, kékszemű leányzó, nagyjából 50 évvel fiatalabb nálam) teljesen ki volt készülve. Mikor legutóbb láttam - úgy 100 évvel ezelőtt - egy tökéletesen életvidám lány volt, ehhez képest most... 3 napig csak a sírását hallottam, a szavát nem is. Aztán tegnap este szépen fogtam magam, átmentem hozzá és unszolni kezdtem, hogy mondja el,mi történt, hátha úgy jobb lesz. Végül nagy zokogások közepette előadta a történetet: Lórienben beleszeretett egy fiúba (a nevét nem volt hajlandó elárulni), akivel el is jegyezték egymást, csak aztán egy nappal az esküvő előtt... khm... a vőlegény előnászéjszakát tartott valaki mással, ez a szerencsétlen lány meg pont rájuk nyitott. Mikor látta, mi történik, elkezdett rohanni és ha Nagyapa nincs jókor a legjobb helyen, beleugrott volna a Celebrant-ba. Ezek után mindannyian (Nagymamáék, Silmariwen szülei) azt látták a legjobbnak, ha barátnőm szépen ideköltözik hozzánk és lehetőleg 1000 évig nem találkozik a volt férj-jelöltjével.
Nekem viszont feltűnt valami: Legolas pillantása, amivel Silmariwen-re nézett, mikor először meglátta. Meg a fojtonos kérdései: Jobban van már a barátnőd, Arwen? (Fogjuk rá.) Mi történt vele, amiért annyit sír? (Majd ő elmeséli.) Férjhez ment már? (Csak majdnem.) Mi a kedvenc virága?
Aztán barátnőm döbbent arca ma reggel:
- Arwen, valaki egy csokor sárga rózsát tett a szobámba, nem tudod, ki volt az?
Hm... én itt szerelmet szimatolok...


Milyen lett??

Sötét Úr írta:

Tünde írta: ó anyám, SÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ

Kedves tőled, de szerintem összetévesztesz valakivel

áááááááá
lassan rosszabb vagy mint Adim

Kar'sa írta: [size=9:1yvpoo94]Verjétek meg Angwent és lőjétek le SÚ-t, köszi.[/size]

mi bajod Angwennel?

[size=9:3ojvjfms]Verjétek meg Angwent és lőjétek le SÚ-t, köszi.[/size]

Egy nap alatt (mire jó a szakmai gyakorlat) sikerült végigolvasnom annak az egy évnek a termését, amit kényszerűségeből ki kellett hagynom. Számítógépem még most sincs, úgyhogy ne számítsatok túl gyakori hozzászólásokra tőlem, de rájöttem, nem bírom ki nélkületek, úgyhogy itt leszek, és csöndben figyelni fogok. Folytassatok csak mindent, amit elkezdtetek, mert nagyszerűek vagytok!!!
Emelem kalapom Namarie kitartása előtt, hogy még mindig írja a Galadriel-naplót, és ugyanazon a színvonalon, amin kezdte (vagyis csodálatos)! Maedhrostól meg kérnék még néhány marék lembast, ha lehet!
Ja, és Noredhelről tud valaki valamit, régen nem láttam már, sem itt, sem MSN-en?

Remzy írta:

Alyr Arkhon írta:

Narmo Nólaquen írta: Hi!
Informatikai szakik előnyben!

-Mi nyolc hobbit???
-???
-Egy hobbájt.

Ha mégegyszer ezt beírja valaki, ötszáz év várfogságra lesz ítélve.

Ez a legősibb GyU-s vicc amit ismerek.

XDDDDDDDDDDDDD én még nem halotam :D:D

Alyr Arkhon írta:

Narmo Nólaquen írta: Hi!
Informatikai szakik előnyben!

-Mi nyolc hobbit???
-???
-Egy hobbájt.

Ha mégegyszer ezt beírja valaki, ötszáz év várfogságra lesz ítélve.

Ez a legősibb GyU-s vicc amit ismerek.

XDDDDDDDDDDDDD én még nem halotam :D:D

Sötét Úr írta: Miért, ez nem vicc... Anyai ágon egyértelműen az

ó anyám, SÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ
(van benne valami)

Lesz majd Nerwenke is?

Sötét Úr írta: Erről csak az jutott eszembe, hogy... szóval... feltűnt már nektek, hogy Remzy (minimum) féltünde?

"What a terrible joke!"

Sötét Úr írta: Erről csak az jutott eszembe, hogy... szóval... feltűnt már nektek, hogy Remzy (minimum) féltünde?

SÚ, ne keseríts, ne keseríts...

Felagund írta:

Narmo Nólaquen írta: Bocsi 8O nem tudtam, de nem baj, csípem a várfogságot!

Rövid láncon is?

Hááát... a kaja biztos jobb lehet mint a menzán... ott igazi ork-táp van... pfuj!

Narmo Nólaquen írta: Bocsi 8O nem tudtam, de nem baj, csípem a várfogságot!

Rövid láncon is?

Bocsi 8O nem tudtam, de nem baj, csípem a várfogságot!

Hi!
Informatikai szakik előnyben!

-Mi nyolc hobbit???
-???
-Egy hobbájt.

Ardenis írta: Ireth: Az a fura, hogy Legolas magázza Arwent.Nekem ez egy picit bántja a lelkem...Amugy nagyon jó lett, kíváncsi vagyok a folytatásra:) Gratula tényleg! :hello:

A magázás megszüntetését már tervezem, a következő részben esedékes. Egyébként köszi!

Ireth: Az a fura, hogy Legolas magázza Arwent.Nekem ez egy picit bántja a lelkem...Amugy nagyon jó lett, kíváncsi vagyok a folytatásra:) Gratula tényleg! :hello:

Ezzel még tartozom:

:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója

9. rész (ami még lemaradt)

2 nap múlva:
Furcsa, mintha megszaporodott volna a kíséretünk.

Másnap éjszaka:
Hát ez nem igaz...Ez a szerencsétlen képes volt utánunk jönni! Hogyhogy csak én vettem észre?? Most szóljak Apának? Egészben lenyelné...Nem baj, előbb jól megmondom neki a magamét, aztán majd meglátom. Megyek is.

Később:
Oké, ez nem egészen úgy sült el, ahogy terveztem.
Tehát odamentem Legolashoz, azzal a szándékkal, hogy de most leteremtem. Ennek neki is kezdtem, az alábbi módon:
- Te meg mit keresel itt?
- Parancsol, Úrnőm?
- Jaj, Legolas, vedd már le a csuklyádat, tudom, hogy te vagy!
- Honnan ismert fel?
- Lássuk csak...a menet végén sompolyogsz, nem szólsz senkihez, állandóan háttal állsz nekem...ja, és a fenyőillatú parfümödet egy mérföldről érezni.
- Hát lehettem volna ravaszabb is, de...
- Nincs semmiféle de! A maradék eszed is elment? Hogy jöhettél utánunk? Ha Apa rájön, rögtön kifordít a bőrödből. Na és Thranduil? Azt fogja hinni, hogy elraboltunk! A végén még képes lesz...Te jó Eru, mi a baj? – kérdeztem ijedten, mikor feltűnt, hogy könnyes szemekkel néz rám.
- Apám kitagadott – nyögte, majd sírva a nyakamba vetette magát.
Gyorsan arrébb húztam, nehogy valaki észrevegye a jelenetet (szerencsére a társaság nagy része aludt), és leültettem egy sziklára.
- Mi történt? – kérdeztem, mikor kicsit megnyugodott.
Végül (jópár vállamra borulós nyöszörgés-szünetet beiktatva) elmondta a történetet: az elutazásunk előtti este megint összeveszett az apjával (akkor mégsem álmodtam, hogy kiabálást hallok), a fejéhez vágta, milyen aljas és önző, amiért – nem törődve az ő érzelmeivel – volt képe megkérni a kezemet. Mikor ezt mind a fejére olvasta, Thranduil kitagadta és elzavarta, azzal, hogy ha annyira szeret, akkor menjen el ő is velem, de eszébe ne jusson többet hazamenni.
- Mit tehettem volna? Nem maradhattam ott! – sírta Legolas. – Ráadásul minden hiába volt, mert Úrnőm férjhez fog menni ahhoz a kutyapecér Glorfindelhez, én pedig örökre elveszítem! Rajtam már csak Mandos segíthetne – ezen a ponton végképp vigasztalhatatlan lett.
Kicsit vaciláltam: elmondjam neki az igazságot, vagy ne? Végül arra jutottam, hogy:
1. – már úgyis mindegy, ki tudja és ki nem.
2. - csak így tudom visszaadni az életbe vetett hitét.
Szóval belekezdtem:
- Legolas...el kell mondanom valamit.
- Micsodát? –nézett rám nagy ártatlan világüldözöttje-tekintettel.
- Ööö...hát hol is kezdjem...Na jó, nem kertelek – vettem egy nagy levegőt és kiböktem: - Én nem vagyok Glorfindel menyasszonya.
Láthatóan nem hitt a fülének.
- Tessék? Dehát akkor...
- Hazugság volt. Azért találtuk ki, hogy ne kelljen Thranduilhoz feleségül mennem.
- Akkor igazából engem szeret? – csillantak fel a szemei. Kezdtem elveszíteni a türelmemet.
- Nem – jelentettem ki (talán kicsit erősebben, mint szerettem volna), mire visszasüllyedt a bánatába.
- Nézd, Legolas – vettem elő a legkedvesebb hangomat -, nagyon kedves fiú vagy, én igazán kedvellek téged, de nem vagyok beléd szerelmes.
- De...
- Hallgass végig, kérlek! Ha marad közöttünk ez a se veled, se nélküled viszony, akkor előbb-utóbb valamelyikünk meg fogja utálni a másikat. Azt pedig nem akarom.
- Én sem.
- Épp ezért szeretném, ha barátok lennénk. Nincs csók, nincs tapizás, viszont van...minden, ami a barátsághoz tartozik .Rendben lesz így?
- A puszi belefér? – kérdezte reménykedve.
- Hát...éppenséggel...az még elmegy – mosolyogtam, majd egy szigorúan baráti ölelés, valamint egy még szigorúbban baráti puszi után így szólt:
- Viszont még mindig nincs hol laknom.
- Várj itt, elintézem – azzal felálltam, és odasettenkedtem Apához.
- Apa! Alszol?
- Már nem.
- Apuci, drága, lenne egy kérésem.
- Valahogy sejtettem. Mondd!
- Édes, drága Apukám, az a gond, ...-és elmeséltem neki a történteket.
- Kislányom, ezt nem mondhatod komolyan! Engedjem őt nálunk lakni? Azok után, hogy kishíján elvette a szü...
- Azért ahhoz még sok kellett volna, Apu! Különben is, megbeszéltük, mostantól barátok vagyunk, tehát nincs semmi olyan.
- Próbáld meg ezt bemagyarázni a bátyáidnak! Egy héten belül ronggyá fogják verni.
- Dehogy fogják! Na jó, talán egy kicsit. Viszont, ha te beleegyeznél...
- Küldd őt ide!
- Ööö...
- Gyerünk!
- De ugye...
- Ne félj, nem fogom bántani! Menj már, nem érek rá egész éjszaka!
Tehát visszamentem Legolashoz és elmondtam Apa óhaját. Szegény úgy nézett rám, mintha ork-barlangba akarnám lökni.
- De Úrnőm...
- Ne félj, nem fog megenni! Menj már!
- Na jó...
Nagy nehezen felállt és elindult, olyan képpel, mint aki a kínpad felé tart. Fél óra múlva teljesen kifejezéstelen arccal jött vissza.
- Na, mit mondott? –kezdtem rögtön faggatni.
- Hát...először leszögezte, hogy nálam nagyobb idiótát Arda még nem hordott a hátán (Ajjaj, ez rosszul kezdődik.). Utána megfenyegetett, hogy ha megpróbálom önt...khm...elcsábítani, akkor először kasztrálni fog (Ööö...), utána bedob a tóba (Legolasról lévén szó, ez tényleg komoly fenyegetés.), majd felhúz a zászlórúdra (Juj...), saját kezűleg félholtra korbácsol (Atya ég...), végül hordóban küld vissza apámhoz (Eru, segíts!).
- És aztán? – kérdeztem remegő hangon.
- Aztán...beleegyezett, hogy önökkel tartsak Imladrisba – vigyorodott el.
Tehát ez lerendezve. Most pedig kitartóan baktatunk tovább otthonunk, és az újabb kalandok felé...


Milyen???

Nessa írta:

Sötét Úr írta: Khm-khm... Mások is vannak erre...

jó-jó, de másokkal nem lehetek gonosz, és néha azt is muszáj
de mostmár befejezve. tényleg. ^^

bocsi
Kössz ezt a megtiszteltetést Nessa

on

Sötét Úr írta: Khm-khm... Mások is vannak erre...

jó-jó, de másokkal nem lehetek gonosz, és néha azt is muszáj
de mostmár befejezve. tényleg. ^^

Kisvakond írta:

Nessa írta:

Kisvakond írta: (amit általában Nessával hajtok végre)

csak velem? khm nem szóltam...

na jó igazad van...
... de Veled MÁS... ....úgy....

OFF
mivaan? én Andira és Helgára gondoltam

Nessa írta:

Kisvakond írta: (amit általában Nessával hajtok végre)

csak velem? khm nem szóltam...

na jó igazad van...
... de Veled MÁS... ....úgy....

Alyr Arkhon írta: Tolkien-tudorok, HoME ismerők előnyben.

Mi volt az Első Kor kedvenc csipsze?

Lay's of Beleriand.

Jaaaaj, ez nagyon jaaaaaj :D:D:D

Kisvakond írta: (amit általában Nessával hajtok végre)

csak velem? khm nem szóltam...