Humor

Igen, a Lembas is, de ahhoz ihletet kell merítenem és újranézni a dollártrilógiát. Egyelőre nincs időm, épp most váltottam munkahelyet és jövő héten Wagner-maraton a MüPában...

Akkor addig is:

LotR Hugo módra

Part II

Részlet a Boszorkányúr jellemzéséből

XXVII. fejezet

A Fekete Lovas


Csak egy ember volt Bríben, aki gyanakvó tekintettel kísérte Alagi úr minden mozdulatát.
(Feltéve persze, hogy a nazgult embernek tekinthetjük, mivel lidérci státusza kétségessé teszi eme terminus alkalmazását, l. Ankalimon, a nagy Középfölde-kutató mondását: "Az 'addig élek is' kifejezés használata ebben a létformában érdekes problémákat vet fel..."
(Vö. KHE)
Továbbá mivel a nazgulok fekete númenoriak voltak, de már élőholtak, viszont tudnak lovagolni, kardot forgatni és miegyebet, talán mégis használhatjuk rájuk az "ember" meghatározást, amennnyiben...
(...)

Két oldallal később:
Ez a... létforma, aki Alagi urat figyelte, hosszú, csuklyás fekete köpenyt, hatalmas buzogányt és vasalt csizmát viselt, fenyegető jelenség volt.
Vörösen izzó szemeivel gyakran követte Alagi úr békés hétköznapi útjait, és ilyesmiket sziszegett magában: "Honnan ismerem én ezt a hobbitot?"
Ezt a lényt úgy ismerték: az Angmari Boszorkányúr, és Mordor szolgálatában állott.
Númenorban született, Ar-Pharazon bábkirálysága idején. Az anyja a Hűségesek közül való volt, az apja pedig merényletet kísérelt meg Szauron ellen. Mindennek következtében a kis Boszorkányúr a börtönben jött a világra, nem sokkal azelőtt, hogy a szüleit Szauron feláldozta szentségtelen templomában.
Felnőve látta, hogy mindenki megveti a származása miatt. Belátta, hogy vagy lázadónak áll (ami ehogy se volt neki szimpatikus), vagy pedig Szauront szolgálja. Szauron a maga ármányos, galád módján hamar meggyőzte, hogy az utóbbi való neki. Így hát Szauron szolgálatába állt.
Káprázatos karriert futott be.
A Kilenc egyikének birtokosa, rabszolgája és Szauron rettegett pörölye lett.
Sokáig volt munkafelügyelő Móriában. Mondják, hogy még a Balrog is kitért az útjából, a rab törpök, hobbitok és tündék pedig a puszta megjelenésétől reszketni kezdtek.
Ilyen volt hát a Nazgulok Ura.
Csak egy dologban hitt: Szauronban. Csak egyet akart: rendet és a lázadók megbüntetését.
Gyűlölte a lázadókat. Különösen pedig egy bizonyos lázadót, akire emlékezett Móriából: egy Zsákos Frodó nevű hobbitot, egy veszedelmes gazembert, aki - úgy vélte - Szauron ellen tört és összejátszott a Gandalf-féle jakobinus bandával.
(Frodónak ilyesmi meg se fordult a fejében, de a Boszorkányúr csak a saját véleményére adott.)
Ugyanakkor Szauron eme fanatikus papja nem ismerte fel biztosan Alagi urat, egészen addig, amíg egy napon az a bizonyos Csavardi Samu-ügy meg nem történt.
De a Nazgulok Ura hallgatott és töprengett. Nem akart elhamarkodottan cselekedni, mindaddig, míg bizonyosságot nem nyer.
És a bizonyosság véletlenül épp Celebríannal kapcsolatban jött el...

/folyt. köv./

Lehet, hogy kicsit komor lett, de: mióta vicces a Bosziúr, vagy akár az eredetije?

És ezután tényleg a Celebrían az őrszobán jelenet jön. icon_biggrin.gif

Maedhros írta: Nagyon betegek... Arwen egész érdekes karakter így jobban megismerve.

Még ilyeneket

Igaz is, mi a helyzet Nerwenkével, Melkorral és más ilyesmikkel?

Kérdés: én írjam-e tovább a "GYU Hugo módra" összefoglalót?

Igen, írjad!!

Ireth: te is írjad! Szegény Elrond...

Nerwenke kész, gépelni kell csak. ) Héten megpróbálom megeszközölni, kicsit le voltam havazva, plusz beteg is lettem.

Maedhros írta: Nagyon betegek... Arwen egész érdekes karakter így jobban megismerve.

Még ilyeneket

Igaz is, mi a helyzet Nerwenkével, Melkorral és más ilyesmikkel?

Kérdés: én írjam-e tovább a "GYU Hugo módra" összefoglalót?

ha jól tévedek félbemaradt a pár lembassal többet (vagy mi volt a címe, olyan régen volt ), vagy nem?

Ireth! Ez nagyon jó!!!

Nagyon betegek... Arwen egész érdekes karakter így jobban megismerve.

Még ilyeneket

Igaz is, mi a helyzet Nerwenkével, Melkorral és más ilyesmikkel?

Kérdés: én írjam-e tovább a "GYU Hugo módra" összefoglalót?

Csatlakozom, nagyon tetszett, folytatást kérünk!

Ez aranyos, Ireth! Várom a folytatást!

Jajj ez nagyon jó, annyit nevettem rajta. Szegény Elrond... Már kezdem megsajnálni a sok kellemetlenség miatt.

Arwen naplója készülőben,hogy addig se unatkozzatok:

:elrond1: Egy elveszett lap Elrond naplójából

3002., Harmadkor

Muszáj volt ismét naplóírásba kezdenem, mert valahogy le kell vezetnem a feszültséget (először-férfiakhoz illő módon-elkezdtem darabonként összetörni a númenori porcelánból készült étkészletet, de aztán Arwen lányom javasolta, hogy írjak inkább naplót, merthogy az gazdaságosabb. Lám, igaza volt. Hiába, elvégre az én nevelésem.)
Tehát a probléma: drága, szeretett Gandalf barátom (hogy omolna rá a Charadras) jól kiba...kitolt velem. Legutóbbi látogatásakor felvetette, hogy illene meghívnom Bilbót egy üdülésre, kárpótlásul a múltban elszenvedett kellemetlenségekért. Jó neveltetésemnek köszönhetően nem vágtam a sampont 100 éve nem látott ősz fejéhez, hogy éppen ő okozta az említett kellemetlenségeket, hanem naivan belementem a dologba. Gandalf persze lelkesen felajánlotta, hogy majd ő tolmácsolja a meghívást, így megspórolhatom a postaköltséget (hiába, ma már Gwaihir sem dolgozik ingyen).
Amiről nem volt szó: Gandalf úgy adta elő a dolgot szerencsétlen hobbitnak, mintha én lakni hívtam volna ide, ami pedig eszemben sem volt. Amikor meg beállított ide minden cókmókjával, már mégse rakhattam ki. Végülis, ha a Maedhros-szal való együttélést túléltem, akkor Bilbóval igazán nem lesz gond.

Másnap:
Persze, ahogy azt a Feanorka elképzelte. A bajok máris elkezdődtek. Új lakótársunk ma ájulásra késztetett két yavannildét, akik vajon mivel találták szemben magukat, amikor beléptek az éléskamrába??? A kedves hobbit farával, ugyanis csak az látszott ki az egyik sarokból, ahol Bilbó épp az utolsó üveg barackbefőttet fogyasztotta (amit anno még a feleségem készített, úgy a Harmadkor 600. éve körül). Nem vagyok dühös, nem vagyok dühös...

2 nap múlva:
Na, MOST vagyok dühös. Bilbó ma látogatást tett a borospincében, ahol beszlapálta majdnem az összes palack másodkori boromat, majd a várható másnaposság ellen bedöntött egy hordó miruvort is. Mi már csak arra lettünk figyelmesek, hogy a főtéri szökőkútban pancsikol, a "Beren és Lúthien" erotikus változatát énekelve (vajon honnan ismeri???).

Csak jöjjön ide mégegyszer Gandalf, úgy törlöm képen, hogy Manwe adja a másikat!

Ireth Silirvien írta: Egy forgatási nap, avagy Peter Jackson és a stáb szenvedelmei

Aranyos! Gratula hozzá! Jöhetne még ilyen

Nagyon jó lett a 4. rész!!! Már alig vártam h elkészüljön. Remélem még sok-sok ilyen rész készül!!!

Itt következik Arwen Undómiel titkos naplójának következő része:

:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója

4. rész

339., Harmadkor
Imladris

Itthon vagyunk. Hála Erunak, Apa ezúttal nem akart mindenáron rövidíteni, szóval viszonylag problémamentes volt az utunk. Nekem végig a Legolastól kapott csók járt az eszemben, amit sehogy sem tudtam kiverni a fejemből (ez még annak a vastag faágnak sem sikerült, aminek nekifejeltem, mikor nagy merengésemben elfelejtettem a utat figyelni).
Mindenki veszettül örült nekünk, főleg Glorfindel, aki mindenfajta férfiúi öntudatot mellőzve ugrott Apa nyakába, kijelentvén, hogy most már érti, Apa miért ideges folyton, és többet nem cserélne vele. Mialatt Glorfi üdvözölte Anyát, majd engem, láttam, hogy Apa a palotát mustrálja, komolyabb károkat keresve. Döbbent, de egyben elismerő arckifejezéséből arra következtettem, hogy semmi ilyet nem fedezett fel. Legalábbis amíg be nem léptünk a konyhába, ott ugyanis thangorodrimi állapotok uralkodtak: a berendezés úgy festett, mintha először szénné égett volna, aztán meg leöntötték volna egy tó egész tartalmával. És akkor a szagot még nem is említettem.
- Mi ez? – kérdezte ledöbbenve Apa, de amikor érzékeny tünde-orra fogta a szobában terjengő bűzt, szájára szorított kézzel rohanni kezdett a legközelebbi fürdőszoba irányába. Mikor pár perc múlva visszatért (orrán egy ruhacsipesszel) ismét magyarázatot követelt:
- Mi töbtént ibb, Glorbindel???
- Hát...pár nappal ezelőtt főzés közben lángra kapott egy törlőrongy, amitől beindult a tűzoltó-varázslat, de azt már senki nem tudta, hogyan kell leállítani. Megpróbáltam tűz-varázslattal, aminek az lett az eredménye, hogy az eső elállt, a bútorok pedig megint égni kezdett. Ekkor jött az ötlet, hogy oltsuk el a tüzet lótrágyával. A szag sajnos azóta sem bírt kiszellőzni.
Apa arckifejezéséből arra következtettem, nem tudja eldönteni, hogy nevessen, vagy sírjon dühében. Végül a kettőt kombinálva sírt a nevetéstől.

7. hó, 19. nap:
Ma reggel éktelen kiabálásra és kutyaugatásra ébredtem. A kiabálás –természetesen- Apától származott. Dühének tárgya ezúttal nem más volt, mint Glorfindel kutyája, Boni. A kis négylábú eruátka épp teljes sebességgel trappolt keresztül Anya legszebb virágain (egy emelettel feljebbről tompa puffanás jelezte, hogy ennek Anya is szemtanúja volt), szájában egy félig szétrágott valamivel, amit fénykorában Apa viselt, mint kedvenc papucsát. A négylábú tolvaj nyomában persze ott loholt Atyám és igen vehemesen követelte vissza tulajdonát: “Azonnal add vissza, te leendő szőrmesapka!”. Mindezek ellenére az egésznek nem lett volna meg a varázsa, ha nem csatlakozik Glorfindel is, kétségbeesetten kiabálva, hogy: “Nem szabad! Lábhoz, Boni, lábhoz!”
Legszívesebben dőltem volna a nevetéstől (ahogy azt fivéreim tették pár szobával arrébb), e megsajnáltam szegény virágokat, szóval kimentem a kertbe, hátha tudok segíteni. Amikor aztán a kutya felém szaladt, hasra vetődve próbáltam meg elkapni, ami sikerült is. Egyetlen hátránya sikeres akciómnak az lett, hogy mivel a föld a tegnapi esőtől eléggé nedves volt, én (hercegnőhöz abszolút méltatlan módon) arccal a legnagyobb sárban landoltam.
Miközben sarat, virágot és békát köpködve próbáltam feltápászkodni, Apa könnyek között vette birtokba ismét kedvenc hősi halált halt lábbelijét.

340., Harmadkor
Imladris

Közeleg a 100. születésnapom, ezért Anyáék ünnepséget szerveznek a tiszteletemre. Mondtam, hogy miattam nem kell nagy felhajtást csinálni, de le lettem intve, hogy egyszer száz éves a tünde, hagyjam már, hogy ünnepeljenek. Hát ha ennyire ragaszkodnak hozzá.

341., nyárközép napja, Harmadkor
Imladris

Na, ez is lejött. 100 éves lettem, tehát már nem gyerek, még nem felnőtt, eladósorba került hercegnő, akinek (Apa szerint) ideje lenne már egy kicsit megkomolyodni. Szerintem (és Anya is ezen a véleményen van) ezzel még ráérek, de azért:
A mai napom 100. életévét betöltött
Arwen Undómiel hercegnő fogadalmai:

1. NEM fogom többet elkötni Asfaloth-ot, pláne kérdezés nélkül.
2. NEM fogom többet SEM papírvágó késnek, SEM konyhakésnek használni a Kettétört Kardot (de miért Kettétört Kard? Legalább hatfelé van törve!).
3. ODAFIGYELEK, amikor Apa Középfölde politikai helyzetéről magyaráz.
4. KÖRBENÉZEK némi férj-anyag után (na jó, legalábbis úgy teszek, mintha).

Ennyi elég is lesz ezekből, most inkább leírom, milyen ajándékokat kaptam:
Anya & Apa: az Elessar, Idril ősöm kardja, egy tiara, továbbá két könyv: Jótékony varázslatok és A gyógyítás művészete.
Nagymama & Nagyapa (küldemény Lórienből): őszintén szólva ennek örültem a legjobban. Reggel, mikor kimentem az udvarra, ott állt egy csodaszép, fehér ló, amit biztos, hogy még itt nem láttam. A sörényébe egy zöld szalag volt fonva, rajta ezüst betűkkel: “Boldog születésnapot, Drágám! Szeretettel nagyszüleid”. Hát nem nagyszerű! Végre van egy saját lovam! Már nevet is adtam neki: Linútiel.
Amroth nagybátyám & Nimrodel (még egy küldemény): egy ékszeres dobozka, benne szebbnél szebb láncok, karkötők és fülbevalók.
Fivéreim: van egy olyan érzésem, hogy összeszövetkeztek Nagyiékkal, tőlük ugyanis egy rendkívül csinos lovaglóruhát kaptam.

És ez még nem minden! Ma este ugyanis díszvacsora és bál lesz a tiszteletemre. Olyan izgatott vagyok!

Este 7: 45:
Na, elkészültem. Hát...nem is nézek ki olyan rosszul...sőt...egészen szép vagyok. A legszebb zöld-ezüst ruhám van rajtam, nyakamban az Elessar, fejemen az Apáéktól kapott tiara. A hajam kiengedve (már majdnem a derekamig ér), behullámosítva. Nem is rossz az összhatás.
Szentséges Eru! Engem hívnak! Minden rendben lesz, minden rendben lesz...

Másnap, éjjel 1 körül:
Eddig tényleg minden csodálatos! Úgy tűnik, a férfiak szerint és vagyok a legszebb. A bátrabbja meg is mondja, vagy felkér táncolni, van, aki csak bámul. Mindenesetre, ha eddig 30 tündével nem táncoltam, akkor egyel se. Jó, ebből még lejönnek Apa és a fivéreim, akik ugye a rokonaim. De most vissza táncolni!

Hajnali 5: 30:
Huhh! Hát ez tényleg nagyszerű este volt. A vicc az, hogy még most sem vagyok álmos, pedig egész éjszaka táncolta. Azt hiszem, inkább felveszem az új lovaglóruhámat, felnyergelem Linútielt és elmegyek napfelkeltét nézni.

Ugyanazon a napon, reggel 7: 30:
Csak most lopództam vissza, szerencsére Apáék még nem keltek fel. Az lesz a legjobb, ha első utam a fürdőszobába vezet, teljesen átizzadtam a lovaglástól. Hihetetlen, milyen gyorsan vágtáztam Linútiellel, biztos, hogy Asfaloth-ot is lehagyná. Ki is fogom hívni Glorfindelt egy versenyre...de előbb megmosakszom.




Milyen lett???

Hinata írta: Elnézést, ha ez valakinek megsérti az érzéseit, nem azért rajzoltuk, hanem mert a TLV még mindíg hatása alatt tart minket...

i262.photobucket.com/albums/ii11 ... ovacsi.jpg

Az utolsó vacsora? :itscool:

Hinata írta: i262.photobucket.com/albums/ii116/Hina_9...jzok/utolsovacsi.jpg

Mekkora ötlet már, lol... köszi!

Elnézést, ha ez valakinek megsérti az érzéseit, nem azért rajzoltuk, hanem mert a TLV még mindíg hatása alatt tart minket...

i262.photobucket.com/albums/ii11 ... ovacsi.jpg

Attila írta:

Ireth írta: Milyen lett? A mennyiségért elnézést .

Kicsit másra számítottam...mármint a cselekmény írányát tekintve...de nagyon jó, nekem tetszik. Csak így tovább

A mennyiséggel meg ne törödj! Szvsz.

Örülök, hogy tetszik! Azért kíváncsiságból megkérdzném: Te mire gondoltál?

Ireth írta: Milyen lett? A mennyiségért elnézést .

Kicsit másra számítottam...mármint a cselekmény írányát tekintve...de nagyon jó, nekem tetszik. Csak így tovább

A mennyiséggel meg ne törödj! Szvsz.

Következzék a következő merénylet:

Egy forgatási nap, avagy Peter Jackson és a stáb szenvedelmei

Az a bizonyos rettegett 555-ös terem nem volt más, mint Peter Jackson lakókocsija, vagy ahogy a stáb tagjai nevezték: A Titkos Parancsnoki Központ. A színészek, operatőrök, díszlettervezők stb. közül egyetlen olyat sem lehetett volna találni, aki (akár ittas állapotban is) be mer lépni ide. Erről a helyről ugyanis annyiféle rémtörténet keringett, hogyha valaki mindet összegyűjtötte volna, Spethen King legalább 600 oldalas regényt ír belőle.
A minden ízükben reszkető színészek este 8 órakor léptek be a helyszínre. Viggo Mortensen és Sean Bean "ÉN vagyok a HŐS" stílusa nyomban szertefoszlott, amikor őket tuszkolták be először az ajtón. Utolsóként a nem épp bátorságukról híres "hobbitok" léptek be. Színészeink ámulva néztek körül. A vártak ellenére a falakat nem díszítették sem vadállatok, sem orkok, sem új-zélandi bennszülöttek trófeái. Sőt, még a fagyasztó is hiányzott, amiben P.J. az általa elevenen megsütött színészek testrészeit tartotta volna. Egyszóval az egésznek nem is volt olyan kannibál/texasi láncfűrészes feeling-je.
A színészek után megérkezett maga a rendező is, akinek haragja némiképp alábbhagyott délutáni dühkitörése óta.
- Örülök, hogy mindenki itt van - szólalt meg a népszámlálás után. - Foglaljatok helyet - ezzel a lakókocsi végében elhelyezett kanapéra és székekre mutatott, melyek egy plazma TV előtt álltak. Hőseink fejében körvonalazódni kezdett a remény, hogy talán mégsem fogják cápaeledelként bevégezni. Leültek és feszülten várták a fejleményeket. P.J. odalépett a szekrényéhez, elővett egy DVD-t, és betette a lejátszóba.
- Okulás céljából - magyarázott - hoztam nektek egy filmet a lovagkori harcmodorról.
Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel.
A film - annak ellenére, hogy cselekménye nuku - nem is volt olyan rossz, ám az első egy óra után valami sokkal jobb következett. Jackson be akarta tenni a 2. részt is, de egy egészen más DVD-t sikerült megtalálnia. Amikor elkezdődött a film, nagy betűkkel ez kúszott be a képernyőre: Képes életrajzom. Készítette: Peter Jackson. A színészek nem szóltak semmit, csak várták, hogy ez most mi lesz. A képernyőn ezután sorra jelentek meg a képek és a hozzájuk tartozó feliratok: egy pufi kisfiú, kezében egy hatalmas, vörös perzsa macskával (Nelson admirális és Én a harmadik születésnapomon. Ekkor kaptam első triciklimet). Dominic Monaghan és Billy Boyd felvihogtak, de ez még nem keltett feltűnést. A következő képen egy csoport óvodás volt látható. A kis Peter már itt is kitűnt a tömegből derékbőségével (Ovis ballagásom. Szipp...A legszebb éveim voltak). Ezután sok iskolás, vakáción és családi eseményeken készült fotó következett. Mire eljutottak az érettségiig, már mindegyik sztár feje lila volt a visszafojtott nevetéstől. A legjobb azonban csak most jött. A felirat tanúsága szerint a kép Jackson 18. születésnapjára rendezett bulin készült. Magán a fotón pedig ott állt Peter Jackson, a Rendező, a Film Ura, a Fő-fő Bűnbak és Kis-isten teljes életnagyságban, egy szál ádámkosztümben, egyik kezében egy üveg vodka, másikban a Gyűrűk Ura első részének egy példánya. Ez volt az a pont, amikor senki nem bírta tovább. Kitört a röhögés, ami felébresztette P.J.-t addigi békés szendergéséből.
- VÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!! - üvöltött fel, meglátva 18 éves, szabad erkölcsű önmagát, majd veszettül nyomkodni kezdte a Stop gombot a távirányítón...eredménytelenül, mivel még előtte véletelenül lenyomta a Hold gombot, ráadásul a DVD is épp ezen a ponton akadt meg. Végül mit tehetett mást, nekirontott a DVD lejátszónak és kitépte a konnektorból, a lakókocsi falának egy kis részével együtt. Ezután az ajtóhoz csörtetett és kinyitotta.
- JÓ ÉJSZAKÁT!!! -üvöltötte, mire színészeink nyomban kereket oldottak, még mindig nevetőgörcsökben fetrengve.


Milyen lett? [size=9:mqy77cwj]A mennyiségért elnézést . [/size]

Attila írta: Ciki...de mi az az 555-ös terem?

Az csak a következő részben derül ki...

Ciki...de mi az az 555-ös terem?

Sziasztok!

Arwen naplója készülőben, addig valami új:

Egy forgatási nap, avagy Peter Jackson és a stáb szenvedelmei

- ÁÁÁÁÁÁ!!! ELÉG!! Én ezt nem bírom tovább! Nem...bírom...tovább!!! - foglalta össze tömör, de annál lényegretörőbb véleményét Peter Jackson a stáb aznapi teljesítményét illetően. Ezzel az enyhének számító dührohammal azonban még nem ért véget Jackson prezentációja: felpattant rendezői székéből, földhöz vágta szövegkönyv-példányát, majd teljes erejéből ugrálni kezdett rajta (előidézve ezzel egy kb. 2-es erősségű földrengést, amely könnyedén a földdel tette egyenlővé Völgyzugoly 3 hétig készített díszlet-fáit). Ismerve P.J. testméreteit, ez rendkívül mulatságos látvány lett volna a színészek számára, ha nem kell tartaniuk a rendező bosszújától, ami bármelyik pillanatban lesújthatott.
Hugo Weaving és Orlando Bloom szorongva néztek egymásra. Nem szerették volna mégegyszer körbefutni a szigetet, mint a múlt héten, amikor ötödszörre sem tudták elmondani a 3 soros szövegüket. Ian McKellen szintén aggódva pislogott körbe. Élénken élt még benne annak emléke, hogy Jackson egyszer saját mágus-botjával náspángolta el. Sean Austin-on már a pánikroham jelei kezdtek mutatkozni arra a gondolatra, hogy a rendező ismét megvonja tőle az éjszakai nassolás lehetőségét, Liv Tyler és Cate Blanchett remegve bújtak össze Viggo Mortensen háta mögött, Andy Serkins pedig próbált a lehető leggyorsabban els(z)ompolyogni.
- Na, gyermekeim- szólalt meg végül Jackson, mire mindenki vigyázzba vágta magát - nem akartam ezt, de nincs más megoldás. Ma este várlak titeket az 555-ös teremben.
- Jajj neee! - kiáltott fel Dominic Monaghan. - Csak az 555-ös termet ne!!!
- De bizony - mondta P.J., és sátáni mosollyal az ajkán nézett végig a társaságon.


Egyenlőre ennyi, ha tetszik, folytatom!

Jaj nekem. Ez fájt.

Viszont erről a tényállásról eszembe jutott valami, összekapcsolódván azzal, hogy épp most párhuzamosan olvasom a GyU-t és egy másik nagy kedvencemet (sokadjára), és eltöprengtem, hogy ha a neves francia romantikus író írta volna meg a GyU-t, milyen lenne? Úgy láttam, régebben volt már itt ilyen, de ez az író nem szerepelt. Pótlom, bár egyelőre csak rövid szinopszist adok - a regény 1400+ oldal, hosszabb, mint a GyU függelékestől.

Tehát: hogyan írta volna meg a GyU-t Victor Hugo?

(összefoglalás)

60 oldalnyi ismertető a hobbitokról
30 oldal a pipafűről
80 oldal Zsákos Bilbó életéről, tetteiről, szokásairól, utalásokkal a szerző korábbi, Hobbit c. ismert regényére
és ez még mind az előszó...
Prológus: A Gyűrűháború, az Utolsó Szövetség és a csaták ismertetője (150 oldal)
És itt kezdődik az első rész:

CELEBRÍAN

Isildur Szauron legyőzése után sikeres tábornokból Középfölde császárává koronáztatta magát (és a Gyűrűnek hála, a harmadkorból is élt vagy 3000 évet). Szürke Gandalf megtagadta ezt (azóta is nemkívánatos személy Gondorban), így Szarumán volt a koronázó.
A császár tetteiről röpke 40 oldal, mert később még kapunk egy hosszú leírást (hajaj! De milyen hosszút!).
Isildur bukása után Szauron restaurációja következett.

Néhány hónappal Isildur veresége után, egy őszi napon (szeptember 22-én) egy magányos, igencsak elvadult külsejű hobbit érkezik a Megyébe. Mória mithrillbányáiból szabadult, és először is minden rendes hobbit sürgősen kiutálja, de a derék Bilbó befogadja. A továbbiakat sejthetjük. A szerencsétlen jövevényt Frodónak hívják, bakföldei hobbit, aki gombát lopott Zsizsik gazda földjéről, és emiatt lecsukták. Mivel időnként szükségét érezte, hogy Steve McQueent játsszon és megszökjön, kicsivel hosszabb időt töltött Móriában, mint tervezte.
Hobbitunk ellopja a teáskanalakat Bilbótól (azt a keveset, amit Lobélia még nem nyúlt le), ám mikor emiatt visszaviszik, a végtelenül türelmes Bilbó nekiadja még a Gyűrűt is. Itt kezdődnek a bajok...
Frodó megfogadja, hogy más hobbit lesz ezentúl, ami, valljuk be, időszerű volt.

És hogy végre ezen könyv címadójára is fókuszáljunk: Celebríant, a naiv tündelányt, faképnél hagyja Elrond, és elhajózik Szürkerévből. Celebríannak nincs pénze, hogy kövesse, Círdan tehát elhajtja. Magára marad kislányával, Arwennel, és nagyon bánatos. Hősnőnk a Megyén át indul hazafelé, ahol találkozik Tarisznyádi-Zsákosékkal, és mivel naiv, rájuk bízza a kicsi Arwent.

Időközben Bríben fellendült a pipafűtermelés, bizonyos Alagi úrnak köszönhetően, aki igen köztiszteletben álló hobbit, és mellesleg feltűnően hasonlít Frodóra. De ezt szerencsére senki sem veszi észre. Alagi úrnak egy haragosa van, bizonyos Csavardi Samu, egyéni vállalkozó, aki úgy érzi, hogy a pipafűbiznisz az ő üzlete volt, ez az Alagi meg tönkretette.

Ide érkezik Celebrían, aki munkát is kap Alagi úrnál. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, ideje, hogy valami drámai fordulat jöjjön.

A drámai fordulat meg is érkezik az angmari boszorkányúr személyében, akit Szauron helyezett át ide Móriából, hogy "felügyeljen ezekre a megbízhatatlan hobbitokra".
(A Boszorkányúr bemutatását majd megírom részletesen).

Közben a sok pletykás hobbit kideríti, hogy Celebrían megesett lány, ezért jól kirúgják a munkahelyéről.
(Hosszú fejezetnyi leírások a szegény tünde szenvedéseiről).
Celebrían végül kénytelen prostituálódni.
(Hosszú társadalomkiritikai fejezet, filozófiával és politikai áthallásokkal.)

Alagi úr közben megmenti Samu életét, aki ettől elkezd normális Samu-módra viselkedni ("imádlakFrodóúr"). Hogy megszabaduljon a túlbuzgó rajongótól, Frodó, tünde kapcsolatait felhasználva, Völgyzugolyba helyezteti kertésznek.

A Boszorkányúr pedig gyanakszik és töpreng. "Ki ez a hobbit?"

A nagy összecsapás is elérkezik. Mit tesz Eru: Celebrían miatt...


Folyt. köv.

Megírom ilyen rövid összefoglalóként, és időnként egy-egy fejezetet kidolgozva.

Namarie írta: Ireth: nagyon ott van! Az emeber szinte látja maga előtt az eseményeket. Celebrian: nagyon jó karaktert adtál neki!

Köszi, örülök, hogy tetszik! (u.i. én vagyok, csak megváltoztattam a nicknevemet)

Ireth: nagyon ott van! Az emeber szinte látja maga előtt az eseményeket. Celebrian: nagyon jó karaktert adtál neki!

Ismét itt van Arwen naplója, tehát:

:arwen2: Arwen Undómiel, avagy egy neveletlen tündehercegnő naplója

3. rész

335., Harmadkor
Imladris


A fivéreim még mindig sehol. Kezdek aggódni értük.

1 hét múlva:
Ezeknek aztán van bőr a képükön! Mit gondoltak, hogy én nem vagyok dühös rájuk?! Pedig nagyon is az vagyok, de hát mégis a testvéreim. Az történt ugyanis, hogy éjszaka bemásztak hozzám az ablakon keresztül (úgy kell nekem, minek akartam mindenáron a földszinten aludni). Mikor felébredtem, az első gondolatom az volt, hogy megfojtom mind a kettőt, a második meg az, hogy:
a., ezt azután is megtehetem, hogy bocsánatot kértek
b., talán illőbb lenne Apának hagyni ezt a megtiszteltetést
Mindenesetre jól összeszidtam őket, hogy mit képzelnek magukról, így lejáratni az egész családot, főként engem. Persze, elkezdtek ott nekem dorombolni, hogy ugyan hugica, na haragudj ránk, nem akartunk mi rosszat stb.
- Remélem tudjátok, hogy amit Apától kaptok, azt nem teszitek zsebre!
- Tudjuk, tudjuk – vágtak bűnbánó képet.
- Egyébként is, mit kerestek itt?
- Hát arra gondoltunk, hogyha te esetleg egy kicsit megpuhítanád...
- Nem. Szó sem lehet róla.
- De miért?
- Először is: ez a ti ügyetek, ti csináltatok ostobaságot, ti hozzátok helyre. Másodszor: miből gondoltátok, hogy segítek, amikor épp belőlem csináltátok a legnagyobb idiótát?
- Mert te vagy a mi egyetlen húgocskánk és nagyon szeretünk téged. Naaa...légyszi!
- Hm...nem is tudom – vágtam töprengő képet, mire mindketten olyan szemekkel néztek rám, mint az éhes kiskutyák.
- Jól van, nem bánom. Majd meglátom mit tehetek – mondtam végül.
Miért vagyok én ilyen jószívű?

Másnap:
Apa és a bátyáim kibékültek, és nem is volt a közbenjárásomra. Legalábbis annyira nem. Reggel a könyvtárban ültem Apával és mintegy véletlenül elkottyantottam, hogy hiányoznak a fivéreim. Mivel nem szólt semmit, megkérdeztem:
- Neked nem?
Erre szegény ráborult az asztalra, hogy dehogynem hiányoznak, csak jönnének már haza, meg sem szidná őket. Kihasználva pillanatnyi elmerülését az önsajnálatban, elszaladtam a szobámba, ahol a két szökevény rejtőzködött. Karon ragadtam őket és vonszoltam magam után. A könyvtár előtt megálltam, belöktem őket Apához, majd kimentem és becsuktam az ajtót. Aztán eszembe jutott, hogy bolond lennék ezt kihagyni, szóval szépen visszasettenkedtem az ajtóhoz. Nemsoká csatlakozott hozzám Anya, majd Glorfindel is. Nagyjából fél óráig hallgatóztunk így hármasban, amikor nyílt az ajtó és kilépett rajta Apa, oldalán a fiúkkal és bejelentette, hogy szent a béke. Erre mi hárman (akik eddig igyekeztünk úgy tenni, mintha teljesen véletlenül kerültünk volna oda) egyszerre felsóhajtottunk: “Na végre!”

336., Harmadkor
Imladris

Apa, annak örömére, hogy újra együtt a család, felvetette azt az ötletet, hogy menjünk le a tengerhez egy családi kirándulásra. Ez egyikünknek sem volt ellenére, szóval most kezdődik a Nagy Családi Pakolás.

Este:
Persze, nem mi lennénk, ha minden simán menne. Először a yavannildék sírógörcsöt kaptak, amikor megtudták, hogy Anya elmegy, merthogy mit fognak így csinálni. Anya szép türelmesen elmagyarázta nekik, hogy azt, amit eddig is, csak épp ő nem lesz ott.
Utánuk következett Glorfindel. Apa közölte vele, hogy ő fogja kormányozni a népet, amíg távol vagyunk, mire kétségbeesett arccal megkérdezte: „Azt hogy kell???” Atyám, annak ellenére, hogy szerintem már nem látott idegességében, elkezdte magyarázni neki az uralkodás alapelveit. Úgy egy órányi szónoklás után észrevette, hogy Glorfindel remekül elaludt az előadásán. Tisztelet Apának, még ekkor sem vesztette el az önuralmát. Egy gyöngéd hátbavágással felébresztette “tanítványát”, majd a kezébe nyomott egy „Tündehercegek kézikönyve” című iratköteget (írta: Gil-galad). Ezután elvonult, miközben valami olyasmit motyogott, hogy “Csak azért sem bolondulok meg”. Később Anya talált rá a konyhában, ahol (erre az elmosandó poharak számából következtetett) már a nyolcadik nyugtatóteáját fogyasztotta.

1 hét múlva:
Végre minden elrendezve, indulhatunk Szürkerévbe. Apa tegnap telepatikusan leegyeztette a dolgot Círdannal, aki először nagyon fellelkesült, azt hitte, Apa hajót akar ácsoltatni. Mikor felvilágosította, hogy csak üdülni mennénk, kicsit elszontyolodott, de azt mondta, szívesen lát minket.

3 nap múlva:
Apa folyvást bizonygatja, hogy nem tévedtünk el, de kezdünk ebben kételkedni. Anya épp most fogadta meg, hogyha még egyszer kiejti a száján az “Erre rövidebb.” mondatot, akkor ő a másik irányba fog elindulni. Kellett nekünk letérni az Útról! Az alfelem teljesen elzsibbadt a lovaglástól, ráadásul mindjárt elalszom a nyeregben. Vajon a fivéreim hova teszik ilyenkor a híres kósza-tudományukat?

1 hét múlva:
Végre megérkeztünk. Mondjuk, ha nincsenek a szürkerévi tündék meg az én bogárfóbiám, akkor ma is bolyonganánk. Círdan ugyanis furcsállta a késésünket, ezért kiküldött a keresésünkre néhány tündét. Annak köszönhetően találtak meg minket, hogy egy jókora bogár belerepült a hajamba, mire eszeveszett hangerővel elkezdtem sikítozni. Így már nem volt olyan nehéz ránk találni.

3 hét múlva:
Ez a nyaralás tényleg remek ötlet volt! Anyával egész délelőtt a tengerben fürödtünk, aztán kimentünk sétálni. Apa és Círdan a dicső múlton merengenek, a fivéreim pedig... MÁR MEGINT FELSZÍVÓDTAK!!!

Másnap, hajnali 3 óra:
Az a gyanúm, hogy bátyáim máris új barátokat szereztek maguknak. Pontosabban barátnőket. Kint fogócskáznak a tengerparton két igen lenge öltözetet viselő leányzóval. Onnan tudom, hogy a szobám ablaka a tengerre néz. A gond az, hogy apáéké is. Figyeljünk csak!...Á, már hallom is! Hallgassunk csak bele!
- Mit gondoltok, hol vagytok?! Ha ezt Círdan látná...Befelé mindketten!...Na de kisasszony, mit képzel? Én házas tünde vagyok!
Az utolsó két mondaton úgy elkezdtem nevetni, hogy Apa meghallotta és felnézett. Szerencsére még idejében elugrottam az ablaktól, így nem látott meg.


337., Harmadkor
Szürkerév
3. hónap, 10. nap reggelén:

Nagyszerű. A családi vakációnkból Tündeúr Konferencia lett. Ma reggel ugyanis beállított, na kicsoda?! Hát persze, hogy Thranduil, méghozzá a fiával, aki mellesleg még mindig nem tett le rólam.

3. hónap, 15. nap
Hajnali 1 óra 20perc:

Mi a mennydörgős erunyila ez?! Círdan nem is mondta, hogy egy egész falka macskát tart. Te jó Ég! Ez nem macska! Ez Legolas! Itt énekel az ablakom alatt. Na jó, szólok neki, hogy hagyja abba, mielőtt felébrednek a fivéreim:
Legolas: Mert szívem csak reá váááár...
Én: Legolas! Kérlek, fejezd be!
Legolas: Szólj, fényes angyal! Úgy ragyogsz te ott az éj sötétjében fejem felett, akár Eru szárnyas hírnöke!
Én: Ó, Legolas, miért énekelsz ilyen hamisan? Mindegy, menj el kérlek, mielőtt a bátyáim felébrednek, mert még a hajadból csinálnak ruhaszárító kötelet.
Legolas: Nem szeghetik utam rokonaid!
Én: Ha utad nem is, de a nyakadat, azt igen!
(bentről) Elladan: Mi ez a zaj? Te is hallottad?
Elrohir: Tán az a kis mitugrász készül megrontani húgunkat?
Elladan: Ó, ha ő az menten teszek róla!
Legolas: Ajaj...
Én: Tűnj már el, Eru áldjon meg!
Legolas: Holnap, édesem, holnap!
Én: Ne holnap, hanem most! Mindjárt jönnek, menj már!
Elrohir: Ott van! Ó, a galád kapjuk el!
Én: Fiúk, ne!
Legolas: Holnap látlak, szerelmem!
Elladan: Gyere vissza, te liliomtipró!
Elrohir: Fogjuk meg a nyavalyást! (Ikrek, Legolas el.)

Másnap:
Ma reggel arra ébredtem, hogy valaki az ajtómon dörömböl. Mikor kinyitottam az ajtót, ott állt Elladan, kezében valami vasból készült izével, amit vehemesen lóbálni kezdett az orrom előtt.
- Jó reggelt, hugi!
- Elladan, tudod te hány óra van?
- Fél hat. Ezt neked hoztam.
- Mi ez? Ugye nem az, amire gondolok???
- Erényöv? De, az. Nem sikerült elkapnunk azt a kis nyavalyást, szóval gondoltuk ez jól fog jönni.
- Na jó, bocsi, de éppen rosszat álmodok és szeretnék felébredni – ezzel fivérem nyakába akasztottam azt a vackot, majd bezártam az ajtót és visszafeküdtem.

Este:
Talán mégsem jött volna rosszul az az erényöv. Délután épp a tengerben fürödtem, amikor látom, hogy az egyik bokor nagy kék szemeket mereszt rám. Először azt hittem, csak a szemem káprázott, de mikor másodszor is odanéztem, a bokorból egy szőke hajtincs is kikandikált. !!! Olyat visítottam, hogy azt még Valinorban is meghallották. Erre előjöttek a fivéreim, és üldözni kezdték a bokorból kiugrott nyulat...vagyis Legolast.
Az eset azóta Apához is eljutott, aki finoman szólva nehezményezte a dolgot (ergo őrjöngött).
Te jó Eru, mi lesz itt!

1 hét múlva:
A tegnap éjszaka igen kínos eseményei után úgy döntöttünk, hogy ideje hazamenni.
Az történt, hogy az éjszaka közepén Legolas nyávogására (alias éneklésére) ébredtem. Megint. Úgy gondoltam, nem figyelek rá, előbb-utóbb úgyis megunja. Fél óra elteltével még mindig nem állt be a szája és már éppen ki akartam menni, amikor az udvarról dühös ordítást hallottam. Kirohantam az erkélyre, arra gondolva, hogy biztosan valamelyik fivérem unta meg a „koncertet”, de nem. Aki az ajtóban állt dühödt arccal, lovaglóostorral a kezében, az nem valamelyik bátyám volt, hanem – Apa, aki addigra körbe-körbe kezdte kergetni Legolast a kertben. Szaladtam Anyához, hogy jöjjön gyorsan, mert Apának agyára ment a tengeri levegő. Mire kiértünk a kertbe, többen is csatlakoztak a „fogócskához”: elöl rohant Legolas, nyomában Apa (Elfoglak! Nem menekülsz előlem, nyomorult liliomtipró!), utánuk Thranduil (Elrond! Állj már meg!), majd a fivéreim (Hajrá, Apa, adj neki!). De most jön a legjobb! A bátyáim után ugyanis két a semminél sem sokkal többet viselő leányzó szaladt, azt kiabálva, hogy jöjjenek vissza, még csak most jön a java.
Mindezt látva/hallva Anya megint el akart ájulni, de ezúttal szerencsére készültem szélsóval. Amíg én stabilizáltam Anya vérnyomását, az események újabb fordulatot vettek: Legolas átugrott a kertkapun – a többiek utána – és a tenger felé kezdett futni. Mikor Anya észheztért azt mondta, hogy üljek lóra és kövessem őket, ő meg rohan szólni Círdannak. Beszaladtam az istállóba, fogta egy tekercs kötelet (hátha szükség lesz rá), fölpattantam az egyik lóra és apáék nyomába eredtem. Mire utolértem őket, odaért Anya is Círdannal, akinek fejéből rögtön kipattant az erui szikra. Elkérte tőlem a lovat, majd a magammal hozott kötelet lasszónak használva egy kupacba gyűjtötte a társaságot.
- Magyarázatot – szólt, mire mindenki egyszerre kezdett el beszélni.
- CSENDET!!! – üvöltötte, mikor látta, hogy így nem sokra megy.
Végül szép sorban mindenki előadta a maga verzióját, ami persze még véletlenül sem egyezett az előtte szólóéval: Apa szidta Legolast, és azzal vádolta, hogy meg akart becsteleníteni engem. Az amatőr hősszerelmes azzal védekezett, hogy szándékai tisztességesek, és Apa igazán hozzáadhatna feleségül (Apa & Thranduil: SOHA!). Thranduil persze védte a hormonoktól túlfűtött fiát, majd azt állította, hogy én hálóztam be a fiát, mert a Zöld-erdő trónjára pályázom. Mindezek után kijelentette, hogy amíg ő él, addig én nem leszek ott királynő, mert még csak az kéne, hogy annak a lórieni boszorkánynak az unokája uralkodjon az ő országában. Na puff nekem! Amíg Apa és a fivéreim azon gondolkodtak, milyen válogatott sértéseket vágjanak Thranduil fejéhez, Anya sokkal egyszerűbben oldotta meg az ügyet: odament őfelségéhez és lekevert neki egy akkora pofont, hogy a csattanás hangjába még Manwe füle is belesajdult. Ezután a kedélyek csodás módon lenyugodtak. Círdan kioldozta a fiúkat, aztán mindenki ment a maga dolgára.
Apa és a fivéreim egész úton vagy Thranduilt szidták vagy Anyát dicsérték (kiérdemelten). Mindannyian egyetértettek, hogy jobb lesz, ha hazamegyünk. Én azért kicsit sajnálom. Már épp kezdtem megkedvelni Legolast. Igaz, hogy szörnyen énekel (legalábbis egyenlőre), néha idegesítő, ahogy utánam kajtat, de...azért aranyos. Elvégre mindent azért csinált, hogy nekem tetsszen...talán, ha nem lenne herceg...

Másnap este:
Végre megálltunk pihenni, így leírhatom, hogy mi történt.
Indulás előtt még utoljára kimentem a tengerpartra, elbúcsúzni a víztől. Már indultam volna, amikor hallom, hogy valaki a nevemet kiáltja. Gondolom, nem kell ecsetelni, hogy ki volt az.
- Reméltem, hogy beszélhetek veled négyszemközt, mielőtt elmentek. Nézd, én nagyon szégyellem, amit apám mondott. Belőled tényleg nagyszerű királynő lenne...
- Legolas – állítottam le. – Mennem kell.
- Jó, csak...csak annyit had mondjak, hogy...szeretlek.
- Sosem adod fel, igaz? – kérdeztem mosolyogva
- Soha – felelte, majd olyat tett, amire végképp nem számítottam: minden teketória nélkül odalépett hozzám, átkarolta a derekamat és megcsókolt. És...tulajdonképpen...nem is volt rossz...sőt...egészen jó volt. Fogalmam sincs, meddig álltunk ott, csak arra eszméltem föl, hogy Legolas elengedte a derekamat.
- Ég veled, Arwen Undómiel. Légy nagyon boldog – azzal megfordult és elment. Én meg álltam ott kábultan, amíg oda nem jött Elladan, hogy hol vagyok már, indulni szeretnénk.
Hát ez történt. Ki hitte volna...


Milyen lett?

Köszönet illeti Namarie-t valamint William Shakespeare-t.

kedves sú

1. beszósz nekem...

2. aztán írsz olyan pojénokat, amikbe belekötni sem érdemes

3. ott a válasz is: "... meg nem ölhetők"

:D