Versek

Angwen, sajnos nem ismerem.

Area, nekem tetszik, kár, hogy minden ilyesfajta áldozat úgyis hiábavaló..

És egy saját vers, saját felfogással. Ne kíméljetek.

A hősökért

A hősökért! Mert azok voltak!
Az életükért meghaltak!

Pedig az élet elszáll,
sötétség lesz a helyén,
s haláluk ott szárad
az idő lelkén.

A hősökért! Mert azok voltak!
Más életéért meghaltak!

Mást védtek a végtől, hiába,
az idő mindig belevág a sors szavába.
Meghaltak, hogy más később haljon meg,
a végzet mártírjai lettek.

A hősökért! Mert azok voltak!
A semmiért meghaltak...

Trevian: nem ismered véletlenül a Trees they grow high kezdetű dalt, amit Joan Baez is feldolgozott?

"...At the age of fourteen, he was a married man,
At the age of fifteen, the father of a son,
At the age of sixteen, his grave it was green
And death had put an end to his growing."

Nekem ez jutott róla eszembe.

Mau: az első kettő szép. A műelemzés pedig találó.

találtam egy szép veset az újságban. Nekem elszorult tőle a sívem valamiért....

Tóth Flóra: Pillanatok

Pillanatok, amikor boldognak érzed meged,
amikor minden jó,
Pillanatok, amikor tényleg mindent szabad,
amikre nincs szó...
Pillanatok, mik már halva születtek,
és mik örökké tartanak,
Pillanatok, mik sírnak helyetted,
és pillanatok, mik alaszanak.
Pillanatok az életedből,
pillanatok a halálból,
pillanatok a végzetedből,
pillanatok sok talánból.
Pillanatok belőled,
nem hallottam felőled,
pillanatok, mikor hiányzom,
mikor helyetted is én fázom,
szerelmes pillanat,
gyorsan elillanhat,
az életed és önmagad,
hisz' az csak egy pillanat.

Üdv!

Cím nélkül

Első nap hajnalán
gyűrű az ujján.
Második nap hajnalán
hideg csók az ajkán.
Harmadik nap alkonyán
koszorú a sírján.

Maglor: Nagyon kemény, főként a vége… teljes elhagyatottság-érzet. Bár az elszálló cigarettafüst mintha ismerős volna már valahonna… Így tovább, és ha van még versed, akkor kérlek, rakd be!

Ja, és mintha mára lett volna hirdetve egy verses tali, vagy csak én tudom rosszul?

Üdv:
-- Mau

Én mostan csak annyit,hogy 25.e után nekem még 3! vizsgám leszen, de azért próbálkozom a lehetetlennel...

A másik:
Maglor: Meg kell hagyni,szárnybontogatásnak nem is rossz. Bár az első sorok szvsz. nem túl szerencsések. (már mint a két versszak első sorai.) Úgy érzem, kicsit elcsépeltek, vagy közhelyesek..De aztán ezt megtöröd egész jól. Nagyon tetszik, például,ahogy bevezeted a képet azzal a soráthajlással! Aztán az utolsó három sor, pedig... nos nagyon jó Üdvözöllek körünkben [size=9:oag5b2sn](Najó, tudom, beszéljek a saját nevemben... vegyétek királyi többesnek...)[/size]
(Ha akarod szivesen rágcsálom még a verset)

Telcontar Léli írta: Szóval: Dodáj: Vége c. verse...

Már a cím rossz hangulatot sugall. Vége. Méghozzá a vers eleje a vége.
A kezdés megad egy vershelyzetet. Valami történt, ami miatt térdre hullt a költő (E/1 egyértelműen a költőre utal). Hamu és füst. Ez egy komor képet ad a vershez, ugyanakkor mintegy megfojtja az olvasót, mert nem csak a költő, hanem az ő szájába is betolulnak ezek…
A versszak befejezése ennek a komor képnek a teljes elsötétülését hozza. Az élet elmúlása – egyértelműen a halálra utal. Ráadásul egy lemondás is benne van: előtte már sokan elkövették ugyan azt a hibát – és ez következtetni enged, hogy bizony nem is ő (a költő) az utolsó abban a bizonyos sorban.
A második versszak tovább tisztítja a vershelyzet képét. Várja a halált. Elhisz minden hazugságot, mert az élet már nem érdekli. Felkészült a halálra már egy ideje, amely végül elérte.
A 3. versszak a halál leírása. De ez a halál nem szörnyű, nem kegyetlen. ’Puha’, mintha az élet nem lett volna az. Leírja, milyen nem volt – olyan, amilyennek mindig is képzelte. Az utolsó sor nagyon szép lezárás. Nyugodt, békés, csendes halálról beszél. Nincs benne küzdés, akarás, csak beletörődés, megnyugvás…

remélem reagálni sem tilos:DD Alapvetöen nagyon tetszett az elemzés, föleg az utcsó versszaké, az teljesen passzol ahhoz, amit mondani akartam:) Az elsö versszak.. ettQl kicsit féltem. bár mindig így vagyok a verseimmel. Én minden versbe beleélem magam, ezért íródik a legtöbbje egyes szám elsQ személyben. sokszor viszont nem tükrözik a saját lelkiállapotomat, inkább egy elképzelt lelkiállapotba élem bele magam, milyen is lehet, mit gondolnék abban a helyzetben... Nem voltam depressziós hangulatban, mikor írtam. nem gondolok napra nap az elmúlásra. sosem gondolok az elmúlásra. IMÁDOK élni:) de mivel egyszer meg kell halni, foglalkoztat a gondolata. a vers mesélQje tulajdonképpen nem Én vagyok. valaki, aki az életének a végére ért, már semmi újat nem adhat neki a világ, és nem úgy élte az életét, ahogy szerinte élnie kellett volna. fél a haláltól, de végül rádöbben, hogy ez is csupán azért van, mert az ismeret hiányában az emberek mindenfélét kitalálnak. valaminek a vége sokak szerint feltétlenül rossz kell hogy legyen. és az, hogy ez nem így van, szintén csak egy elgondolás. ez már a saját elgondolásom.. ahogy tulképpen az egész vers is. remélem nem untattalak nagyon titeket ezzel a sok marhasággal. Örülök, hogy megtiszteltél Léli az elemzéssel, és annak is, hogy sok minden "átjött" amit mondani akartam:DD

Sziasztok!
Ez eléggé kezdetleges és nyomoronc kis versecske, nem igazán lett még "megnyírva". Néhány emberkének ajánlanám figyelmébe - pölö Jacopo, pölö Cueddo, pölö Nima, pölö Mau, pölö... még folytathatnám.
Fogadjátok elnézéssel.


A Költőhöz

Követ találtam a csillagéj alatt,
Csupán létével csábított,
Lenyúltam, majd felemeltem.
Bámultak viaszszín nárciszok.

Hogy így ragyogna minden cseppje
Tengernek, s a partot kérő hajó
Így lehetne eggyé vele…
Akkor minden igaz lenne, jó.

De hogy ez lenne minden…
E parányi kő, kit érintésem
Szentel föl elsőn:
Úgy hiszem, csak így lehet…
Ámulás vagyok hajnali ködön.

A lélek üzent, tudod;
érintése volt a kő,
Mit nem forgatott még senki;
Kedvem lett volna rejteni,
Kristály volt; lázas, tündöklő.
Hát ha ez minden a ragyogás –
Hogy föveny rejt ilyen fényt,
Vagy avar takar, oltalmazás;
Úgy titkolja örökké az Ég!

Mert, ismeri az ember az embert;
Mit csillogni látott, fénytelen
Szemeinek az a tisztaság kell,
Ha értelme meg nem érti,
dobja, messzire el.

Átok úgy a remény ereje is
Ezen a földön… átok, ha lelsz még
Valamit, mit nem karcoltak hullaszín
Romjai ennek a napnak,
Átok vagy te magad is!
Köve vagy szent akaratnak.



Üdv:
Nefra.

Ok, akkor közkívánatra... előre bocsájtom, hogy egyáltalán nem vagyok jó kritikus (sőt, eddig kb. 2 használható kritikát írtam), és az 'elemzésekben' nem lesz szép a megfogalmazás (szóismétlés és egyebek). De azért igyekszem

Ez egy fajta olvasat - az enyém, én ezt látom. Mindenkinek joga mást látni benne

Léli

Szóval: Dodáj: Vége c. verse...

Már a cím rossz hangulatot sugall. Vége. Méghozzá a vers eleje a vége.
A kezdés megad egy vershelyzetet. Valami történt, ami miatt térdre hullt a költő (E/1 egyértelműen a költőre utal). Hamu és füst. Ez egy komor képet ad a vershez, ugyanakkor mintegy megfojtja az olvasót, mert nem csak a költő, hanem az ő szájába is betolulnak ezek…
A versszak befejezése ennek a komor képnek a teljes elsötétülését hozza. Az élet elmúlása – egyértelműen a halálra utal. Ráadásul egy lemondás is benne van: előtte már sokan elkövették ugyan azt a hibát – és ez következtetni enged, hogy bizony nem is ő (a költő) az utolsó abban a bizonyos sorban.
A második versszak tovább tisztítja a vershelyzet képét. Várja a halált. Elhisz minden hazugságot, mert az élet már nem érdekli. Felkészült a halálra már egy ideje, amely végül elérte.
A 3. versszak a halál leírása. De ez a halál nem szörnyű, nem kegyetlen. ’Puha’, mintha az élet nem lett volna az. Leírja, milyen nem volt – olyan, amilyennek mindig is képzelte. Az utolsó sor nagyon szép lezárás. Nyugodt, békés, csendes halálról beszél. Nincs benne küzdés, akarás, csak beletörődés, megnyugvás…

Telcontar Léli írta:
Ui.: Dodáj: te mindenképpen reagálj erre, mert a te versed az első a sorban

Kifejezetten örülnék, ha reagálnál a versre(az utcsóra?)(elemeznél vagy nevezzük ahogy akarjuk.. )

Léli: szvsz nyugodtan írhatod ide a kritikákat, régebben szokás is volt egymást kritizálni - sajnos ez újabban javarészt elsikkadni látszik. Vagy legalábbis, ha netán valamelyik borzalmamra írsz valamit, akkor csak rakd be ide nyugodtan.

Bocs, hogy újabban ritkán járok errefelé, - mármint írásilag, természetesen egyébiránt továbbra is követem a topicot - nem nagyon alkottam semmi értékelhetot, így hát nincs mit felrakjak. Ez van.

Január 25-i szentendrei tali nekem is megfelel egyébként.

Arlith, Maglor: most csak a tieiteket olvastam. igazán megrázó, kemény versek... nem is tudok többet mondani *megborzong*

Üdv mindenkinek!

Mostanában lassan szokásommá válik novellákra és versekre kritikát mondani (részleteset), és szeretnék közületek is szemezgetni. Már ki is választottam az első 'áldozatom' És azt szeretném kérdezni, hogy ezt a 'kritikát' ide írjam a Fórumba, vagy a szerzőkkel intézzem el személyesen?

Léli

Ui.: Dodáj: te mindenképpen reagálj erre, mert a te versed az első a sorban

A jan.25-ei szentendrei taliterv részemről oké,reméljük,még lesz hó.
Nima,lógsz nekem a rágódásod eredményével
Bocs,így vizsgaidőszakban nem nagyon van időm átnyálazni a topicot
Eléggé sűrűn vannak vizsgáim febr.4-ig:a LEP meg a kötet miatt a végére hagytam őket,és már most szörnyen elegem van belőlük.(Ráadásul a kötet sincs még meg.Dae segít a vizsgák miatt.)

[size=9:2va1rc4m]"Hát mégis visszafordult!"... Nimashilin, Szabó Lőrinc fordítását is ismered? (Olyan jó, hogy látom, hogy más is így szereti Rilkét... eddig még nem találkoztam egy emberrel sem...) És a Halál napja című novellás kötetet? Kérdésözön Neked.[/size]

Maglor: ütős. Nagyon agresszív, erőteljes képek vannak benne. Az az utolsó sor...

Sikerült befejeznem a "trilógiát", bár a másik kettő közelebb áll a szívemhez. Idézetek az Ilyenek voltunk-ból.

Hermész

Előtted nem titok,
Hogy nem voltunk angyalok...

Szárnyas bokájú isten,
Kinek a vándorút a minden,
Segíts a szerelem két szép gyermekének,
Ne engedd el a nőt, lelkét az éneknek.
Előtte egy isten, és a férfi mögött.
Meddig maradsz még itt, élet s halál között?
Tolvajistenként tolvaj lettél te is?
A Nagyok parancsa kötelező rád is.
De nézz csak rájuk. Tudod, reménytelen.
Gyenge az a férfi. Minden lépés gyötrelem.

Táncoltunk az öröm romjain...

Eldobta volna életét e nőért.
Hagyod, hogy lelkét adja látásáért?
Neked hatalmad van, szentvérű gyermekként.
Nincs benned szánalom e két szegéy lélekért?
Tudod, hogy elbukik. Csukd be szemeidet.
Ne lásd meg, hogy nézi, aki követ téged.
Hisz mögötte az isten. Miben is bízhatna?
Mi lesz, ha őt a nagy Halál becsapta?

Bűnösök közt is ártatlanok...

És a lány. Ködös, szomorú szépség.
Halotti fátylán megálló éberség.
Lassú, tétova léptek. Beletörődés.
Ő már felejtett. Kár az erőlködés.
Mondd meg az Elsőnek! Menjen fel.
Ne forduljon meg, s e nőt felejtse el.
Higgye inkább azt, hogy megszegték szavukat,
Kiknek ő reszketve sírta a dalokat,
kiknek ő elmondta minden szörnyű baját,
Kikkel megosztotta a nő fájó hiányát.
Ne lássa, hogy az önszántából megy el.
Légy kegyelmes, isten! Ezt a férfit űzd el!
Hagyd, hogy szenvedjen, csak a lelke éljen!
A hangja kincs, mint telihold az égen.
De az ő egén nincs csillag, se fény,
A világa halott, mert elhagyta a remény.

... "Hát mégis visszafordult!"
És mintha nem fájna semmi kín...

Hunyd le szemed, te hatalmas vezető!
De visszaindult a nő. Hozd vissza, Segítő!
Gyenge vagy. Nem álltál melléjük.
Itt, sírmély pokolban áll majd az emlékük.
Egy gyötört arcú férfi, s egy kába, fátyolos nő.
Közös sírjukon majd egyetlen virág nő.
Zokogás öntözi, lant-dallam ringatja.
Gyenge voltál, isten. Jogarod a fejfa.

...És marad egy jel, amit itt hagyunk:
Halálvirág

EMBEREK, VERSESTALI! Mikor, hol, ki? Nekem két hét múlva szombat-vasárnap du. jó. Visít, akinek szintén. Meg kéne nézni Szentendrét télen, nem gondoljátok?

Mivel úgy tűnik, hogy itt csupa "profi" adja közre kisebb-nagyobb költeményeit/kedvenc versét, ezért szeretnék én is véleményt kérni egy kis szárnybontogatásomról:

Cigarettaélet

Az élet csak cigarettafüst,
Mely napjaink hamvából száll fel, mint ezüst
Ködök között az újjászületés,
Ha felparázslik benne a megsemmisülés.

Az életünk csak egy múló homály.
Először élvezzük, de eltaposva már
Nyöszörgünk keservesen a földbe belegyúrva,
S otthagynak az angyalok a porban kinyúlva

Szóval ő lenne az, aki felett ítéletet kéne hozni !

Dicséretes.
Na de Off törölve, írok nektek szépet:

Rilke: Szonettek Orfeuszhoz
5.
Ércbe ne véssétek. Nyíljék a rózsa
kedvére csak, s hullassa levelét.
...
Most és mindörökre
az ének - Orpheusz.
...
Rácsként az ujját nem nyűgözi lantja,
s míg följebb száll, még vissza-visszakémlel. sóhaj. Love you, Rilke, Orfeusz /Eurydiké, Hermész /

Nimashilin írta: Jaaajjj, már megint egy új! Hát efkú, vágódj be svinnél és talán... bár itt csak ez van. Azért ugye még nem ítélsz el minket?

Nem szokásom a saját perverzióim miatt elítélni senkit

code a rat the monster on doom in it

Jaaajjj, már megint egy új! Hát efkú, vágódj be svinnél és talán... bár itt csak ez van. Azért ugye még nem ítélsz el minket?

Én új vagyok itt... még nem olvasgattam Tőletek semmit, bár Nimashilin néhány művével már megismerkedhettem.

Szívesen írtam volna én is dobozkáim közül ide egyet, de nemtudom, hogy lehet-e itt használni fix szélességű betűtípust... Egy másik fórumon már sikerült kizsorválnom, hogy legyen, mert lusta vagyok ahhoz, hogy saját webtárhelyet csináljak, és képként illesszem be őket...

Ha mégis valaki tudja, hogyan lehet ide fix széles típussal írni, az szóljon

code a rat the monster on doom in it

Dodiee: kösz, témánál vagyunk... És már megint az a bizonyos rugó, ami olyan egyformán jár...
Nem én vagyok az első a sorban
Ki az életből semmit sem tanult. és leszünk még jó sokan. /gratu ezért a sorért.

Vége

Térdre hulltam a porban.
Számba hamu s füst tolult.
Nem én vagyok az első a sorban
Ki az életből semmit sem tanult.

Nem vonok le végső tanulságot,
Csak várom a szenderítő halált,
Elhiszek én minden hazugságot.
Tudtam hogy eljő, s végül rámtalált.

Átölelt, s oly puha volt a karja..
Leple fekete, mint az égbolt vak sötétje,
Nem lóbált kaszát, s nem volt ördög arca.
Csak beleálmodott az örök sötétségbe.

Raweny írta: From Louis and Lestat…I

Most már semmi sem számít
Várom a nyílvesszőt szívembe
Gyertek, gyertek öljetek meg
most már úgyis mindegy
de előbb búcsúzatok el tőlem,
tőlem kitől a dal szólt,
öljetek meg mert nem tudok megváltozni,
mert nem tudtam elhagyni
azokat kiket szerettem,
mondtam, s mindig megtettem
mert nem én vagyok az egyetlen,
másoknak is szíve az enyémmel dobban,
másoknak szívében is ott a dallam.
És most mindenki, mindenki,
mindenki…
Emlékeim itt vannak, beszélnek
és a jövőmről zenélnek,
Ím láthatod holtan sem tudok megváltozni…
beszélek hosszan s csendesen
mert karomban ott a gyermekem,
kinek szíve az enyémmel ver,
ő sosem hagy majd el.
Forró kis ujjacskái
a hideg kezemben
gyöngéd csöpp imái
rebegnek szíven felett.
[size=9:3e4twfbs]Asszem Anne Rice ismerőknek érthetőbb volt... [/size]

Nem tudom, nekem errQl inkább Nicolas jut eszembe, bár inkább csak a zene miatt:D

Mau:A patak dalának utolsó része ismerős, de lehet, hogy csak hasonlót hallottam. Ez nagyon-nagyon jó:
hálót szőttél az éjből
és kimerítettél
én vergődtem és énen csaptalak megy a Lilába.
Nahriyen: gyönyörű ez a kép.
Nefra: a 4-es torokszorító. Egyszerűen, szomorúan kijelented: ennyi volt.
Éowyn: Üveghalott ez tök jó! /meg az utána következő rész/
Raweny: tetszik, hoghy tele van érzelmekkel.
másoknak is szíve az enyémmel dobban,
másoknak szívében is ott a dallam. mindenik embernek a lelkében dal van... Babits Bihály Bácsi.

Mondjuk úgy, hogy egyéni teória arra a kérdésre, hogy mi van közvetlenül a halál után.

Liliomföld

Jól van. Nézz szét e kertben,
Élet és halál közti térben.
Itt áll az idő. Jól van. Ne félj.
Eljött a perc, hogy felsőbb körökbe térj.

Most döntened kell: maradsz, vagy mennél?
Az lesz, amit szívedből szeretnél.
Visszatérnél régi életedbe?
E föld majd új, szebb fényt ad szemedbe.

Nézz szét e ragyogó földeken.
Élet és halál nő legszélső kertemben.
Halálvirágot nevelek; liliomot, szépeket.
Itt eldöntheted: akarsz-e még életet.

Szellő motoz a bimbók hűvös selymén.
Hatalmam isteni: visszaküldhetlek én.
S ezentúl, ha liliomokat látsz,
A földön újra gyermek-boldogan jársz.

Mert ez itt a döntés földje,
Hol elveszhet életed utolsó esélye,
A halálvirágok színe visszaküld a földre,
Vagy illatuk végleg felrepít a mennybe.

Ringbearer: köszi szépen a beszédet, nagyon jól esett! Az a sírós rész, nálam már megy, és a kiheverés is, de akkor is köszi!
Nima: neked is kösz, és BOLDOG SZÜLINAPOT!
Artemisz: nem tetszik a versed. Főleg az első vrsz. az nagyon ott van!
Arlith: húha! Igen jók a verseid, és az a rengeteg érzelem... valami nagyon nyomhatja a lelkedet.....
Dingir: erről Az angyalok városa című film jutott az eszembe. Könybelábadt a szemem, ahogy visszaemlékeztem rá. Az egész filmet végigbőgtem....
Neframíel: sok siketr a biokémiához! Nekem a 4-es számú tetszett a legjobban.
Mau: a műelemzés a legrövidebb, mégis az fogott meg a legjobban. Régen én i nagy művésznek gondoltam magam, mert szerettem verset írni, de (sajnos) felnyitották a szemem.... akkor úgy éreztem, mint amilyen ez a vers.
Raweny: ejha! Ez megfogott rendesn! Ötször kellett elolvasnom, és még mindíg tátva a szám!
Nahryien: Szárnyaszegett éji pille... ez igen nagy lett!!! 8O

III.

'Hiányozni fog a Tél,
a világ beteges dolgai..'



Mint szárnyaszegett éji pille
heverek Alkotóm tenyerén,
nehezen dobban a Szív, félve
ki tudja, kitart-e röptöm még..

From Louis and Lestat…I

Most már semmi sem számít
Várom a nyílvesszőt szívembe
Gyertek, gyertek öljetek meg
most már úgyis mindegy
de előbb búcsúzatok el tőlem,
tőlem kitől a dal szólt,
öljetek meg mert nem tudok megváltozni,
mert nem tudtam elhagyni
azokat kiket szerettem,
mondtam, s mindig megtettem
mert nem én vagyok az egyetlen,
másoknak is szíve az enyémmel dobban,
másoknak szívében is ott a dallam.
És most mindenki, mindenki,
mindenki…
Emlékeim itt vannak, beszélnek
és a jövőmről zenélnek,
Ím láthatod holtan sem tudok megváltozni…
beszélek hosszan s csendesen
mert karomban ott a gyermekem,
kinek szíve az enyémmel ver,
ő sosem hagy majd el.
Forró kis ujjacskái
a hideg kezemben
gyöngéd csöpp imái
rebegnek szíven felett.
[size=9:14ibazi8]Asszem Anne Rice ismerőknek érthetőbb volt... [/size]

Ez pedig egy egészen friss irodalmórai rémálom-szülemény.

Műelemzés

„John Keats művein átsüt az álom: minden időben
Célja a szépség és az öröklét megmutatása.”

Mit tudod azt, mit is érzett ő a napon, mikor írta?
Költőgondolatot megfogni sosem fogsz, míg élsz.

Üdv:
-- Mau