Versek

Kiszhobbit: Szép, dallamos, bár egyszerű a szerkezet. Egy helyütt meg is törik a rímképlet (gondolom tudod mire gondolok), meg néhol a ritmus is, de nem veszélyes.És a rímhasználtod is jobb, mint az előbbiél volt (egyetlen helyen van önrím,ragrím nincs). Úh. értelmes A témát jól feldolgozod sztem, körbejárod, amennyire ilyen formában lehet.

Megpróbáltam értelmesebbet alkotni:

DÚNADÁN
-kései vándor-

Dúnadán, vándorol, az erdőket járja,
tudja, hogy mit üzen fák megnyúló árnya.
Vándor ő, útja véget nem ér,
talán ő maga se tudja mi lesz ha célhoz ér.

Dúnadán, merre jár a csuklyája alól
messzi nép ajkán termett ősi dallam szól,
szívében tündék lángja ragyog:
ember ő, ősidő óta köztünk jár, titkot tud.

Dúnadán, indulj hát, még előtted az út!
Lábnyomok suttognak s te érted szavuk.
Két kezed gyógyít, rejtett erő,
királyi méltóság arcodon, neved Tünde-kő.

Dúnadán, keresed, még mindig keresed
akiért hullatod keserű könnyedet
tünde lány, hideg szépség vár rád,
nem ment el, most szövi zászlajába látomását.

Dúnadán, oldalán a Nyugat Lángja ég,
árnyékod koronás-hidd megtalálod még!
Veled jön majd a fényes fehér várhoz,
fehér fa ága majd föléd hajol és álmot hoz.

vélemény?

Szofi: Újraolvastam a Lélektáblákat. Sztem a legutóbbiak közül az a legerősebb, főleg a 2. rész. Az elsőben van egy-két kisebb egyenetlenség,és szóismétlés is de a második szvsz. baromi szép. Gyógyulsz.

KV:
gyermeki báj,
ifjúi hév,
agg bölcsesség,
mondd, mi kell még?

Alyr Arkhon írta: Efkú, hogy is volt azzal a költői szabadságvesztéssel?

óh, pedig mennyivel stílusosabb lett volna, ha ezért bannolsz inkább... persze nem szívesen szólítanálak istennek... gondolod, hogy be kéne raknom a vallás topikba is esetleg?

code a rat the monster on doom in it

efkú: Ez olyan bájos.... nem is tudom mit mondhatnék...

Az alábbi haiku a halál előtti búcsúversek, a dzsiszeik műfajába tartozik. A hitelesség kedvéért hozzáteszem, hogy azelőtt írtam, mielőtt leugrottam a hatodikról.

Bannoltál bazmeg,
te szemét moderátor!
Hogy rohadnál meg.

Természetesen a Creative Commons gyengébbik verziója érvényes rá, úgyhogy nyugodtan rakhatjátok az aláírásotokba, csak jelöljetek meg szerzőként.

code a rat the monster on doom in it

Nagyon bájosak vagytok, gyermekeim, de ezt talán nem itt kéne intézni...

Dingir: szép, amit írtál! Köci! Az én szívem láncok fogják, élő láncok, többfelől is, s bár vágyott már szabadulni, úgy húsába nőttek, hogy szabadsága egyben halálával is járna…

… fájdogál is, néha vérzik,
szépen csendben elenyészik.
Verni is csak finoman mer,
s szabadítva utolsót ver.
Örök rabság – örök élet.
Szabadulás – végítélet.

Kedves Dingir! A kötelék, ha téphetetlen, nem szorul magyarázatra, csupán elfogadásra. Aki pedig képes elfogadni, az nem képes már megbántódni…

OFF
Kedves kiccsiga, s mégkedvesebb kündü! Verseitek, /verseid!/, jól tudom, hozzám szóltak. Ne neheztelj rám kérlek, szerelmed nagyra értékelem, de el sajnos nem fogadhatom. Fáj megbántani téged, de szívem örökre máshoz kötve, s e köteléket el nem téphetem!
ON

Kedves Kündü!
Ahogy magad is fogalmaztál, mindenkinek szólt a mese, de ha jobban megnézed, láthatod, kinek ajánlottam. Ha arra gondolsz, hogy ilyen nevű szerzőtársunk nincs, abban igazad van, a többit meg elég, ha elfogadod így…


Szilánkok… a Hold magányának, Nerwen királylánynak


Ki vagyok?
Moha, páfrány,
levélről lehulló cseppbe
zárt szivárvány…?

Ez vagyok?


Előttem az úton egy mókus.
Nem ugrál, nem szalad.
Tenyerem párnáján puha, hideg orra
párafoltot már nem ad.

Elütötték…

…


Nem mondhatok szavakat,
hogy beláthass mögéjük,
s nem adhatok javakat,
hogy megbecsüld értékük…

Te mondod el majd azokat,
s őrzöd kincsként igazadat,
ahogy eddig is Te mondtad,
vagy legalább gyakoroltad…

Tiéd a szép feladat,
érteni, mi megmarad!


Olvasva a verseidet
Egyre-másra rám tekintett,
egód arca,
melynek harca,
láthatod,
még dúl amott.

Tartottál már kiccsigának,
verselésben méltó párnak,
kacér ördögfiókának,
közelrokon bigyócskának,
fulladó emberfiának,
unalmas telefonbetyárnak…

Elkönyveltél már kevésnek,
összetörtnek és gyengének,
csupán múló epizódnak,
magát alázó bolondnak,
kihez többé szó nem szólhat…

Nem tudok, csak tükör lenni,
s ha a tükör ezt érdemli,
ezt kapom…

Mégis, ha a földre löknek,
puszta kézzel összetörnek,
darabjaim szétdobálják,
s keretem máglyára vágják,

csillámokban, ezerfelé,
mindeneknek önnön képét
mutatom.

Megtagadhat, megrémülhet,
elfordulhat és őrjönghet,
újabb száz darabra törhet
bárki, aki magát látva
rám haragszik, nem magára.

Darabjaim megmaradnak,
öregnek és fiatalnak
mind, a jelen, s jövő kornak
saját orcáját tükrözik,
akár jól, vagy rosszul esik.

S a szilánk, ha fényben játszik,
mindazt, aki benne látszik
apró Napként melegíti,
derűs fénnyel szelidíti.

Rajtad áll, hogy összetörsz-e,
keretembe belerúgsz-e,
teheted.
Ám a szilánk nem mutathat
akkor sem mást, csak arcodat,
rajta minden örömödet,
bánatodat, haragodat
nézheted.

S hogyha félsz tükörbe nézni,
tudod azt is úgy intézni,
hogy ne láss.
De ha egyszer belenéznél,
egy szilánkot fölemelnél,
meglátnád majd, hogy a képen
eltűnt – égi csodaképpen –
minden rianás.

Szofi: az van, hogy a mostanság bepakoltjaid közül nekem kettő kifejezetten tetszik. (lélektáblák, életfa-sirató) tudom, magánügy. viszont jó dolog látni, hogy visszajött rím-ritmus-szempontból a hangod, sőt, jobb is lett, mint volt. egy valami van, amivel még szerintem lehetne javítani egy kicsit összhatásilag, és az a formával való tartalmi összhang. hogy pl ne tördeld feltétlenül négysorosokba, ha ott erőszakolt a versszakhatár. a soráthajlás jó tud lenni sokszor, de a versszaktörés nagyon szembe- meg fülbeszökő.

Sophie írta: Alcar, mi van, kibújt belőled a himsovinizmus?! Vagy a hímszolidaritás esetleg? Kvára nem érdemli meg az illető...

DD nyavalyát, veled vagyok,

Alcar, mi van, kibújt belőled a himsovinizmus?! Vagy a hímszolidaritás esetleg? Kvára nem érdemli meg az illető...

A nő imája

Mírielnek

Testem templom: Isten
lelke lakik benne -
ajánlom ezt minden
férfi-figyelembe!
Amikor hozzám nyúl
- égve dühtől, vágytól -,
gondolja meg! Istent
nem sérti-e meg bárhol?

Szofi: a Lélektáblák határozottan tetszettek. A legutóbbiban érzem a fájdalmat, de...

Snuffles írta: ám a költői szabadság fittyet hány a helyesírásra

Na de ennyire? 8O

ám a költői szabadság fittyet hány a helyesírásra

A mindig az rövid i !!!!!!

A mindig rovid i, de amugy jo.
Foleg az az 'ejben ellobbanos' resz, az tenyleg eredeti, az tetszett.

Égő áldozat

Még mindíg hozzád álmodom magam
még mindíg érted sírok hangtalan
még mindíg hozzád kötődik a lényem
hozzád húz, űz, vonz a szenvedélyem

még mindíg neked élezem a késem
még mindíg hozzád köt erős kötésem
még mindíg érted imádkozom ébren
miattad vágyom ellobbanni az éjben

Szofi: Abból idult. Köszi!

Gandalf, köszönöm:) Tőled tudom, h ez...mit jelent. Milyen mélységet. Köszönöm.

Sziasztok!

Szofi: a "Lélektáblák" kedves, közel áll "szívemhez"!
kiccsiga: teccik a mese, szép az utalás! Kinek is szól? Mármint a "mindenkinek széles e világon" túl?



Amit hoztam:

CURRICULUM VITA a soha-vissza-térőért…


Mit látok, mit hallok?
Fehér tollruhában fekete papotok?
Mondjátok, játéktok
miért, hogy adjátok kezébe,
amikor tükrötök nem állja,
s ifjúi érzések élednek szívében?
Hiszen Ő is szeret!
Tőlem vártátok a jelet?

Játszottam játéktok.
Értette? Láttátok…
Miért, hogy bántjátok,
őszinte szolgátok?
Nem tudta, mért „sírok”,
amikor „nevettem”,
mért „hűvös az arcom”
mikor épp „szerettem”…

Tükre voltam néki,
mikor számat kéri,
hogyha simítást vár,
álltam az oltárnál,
ezer színben játsztam,
rosszat nem kívántam,
mégis hátat fordít,
magát látva ordít!

Ha már papotok lett,
békén nem hagytátok,
mért kell,rab is legyen,
szeresse világtok?
Hiszen szent a lelke,
ifjú hattyú-lélek.
Sárból tisztult élet,
messziről fehérlett!

Miért, hogy e lélek
haza mégse térhet,
mért kell, hogy szenvedje,
önző úr-elmétek
kicsinyes mókáit,
amit reá mértek?

Tán azért, mert Téged
Alsó Úr, becézett?
Szeretett, s ez tetszett?
Ezért, hogy „szeretted”?

Nézd hát meg magadat,
megmutatom, ki vagy,
hisz Te is akartad,
szívemet a minap!
De Ő odaadta,
Tőled sem tagadta!

Fekete a teste, láttam rája
ujjak nyoma égett,
csontján hús szoknyája
pokol tüzén érett.
Szívében a csonkok
elégett bolondok…

S Te, Te Magasságos?
Mosolyoghatsz, látod:
angyalként hirdeti
legfőbb igazságod!

Fehér, mint a márvány,
szolgálja a néped,
ott hordja orcáján
szelíd, kedves képed!
De a lelke szabad,
adjatok hát utat!!!

Szeretnie „engem”,
miért jó? Csak, hogy bántsam?
Tudtátok előre: nem marad a társam,
s nem „szólhatok” neki,
így hát kóbor lelkét
újabb kín terheli…

„Érte tettem”, …tudom,
„tanuljon belőle…”,
mégis, vérző szíve
hulljon le a kőre?
Legalább egy gyolcsot
alá hadd terítek,
kiszáradt ajkára
vizet hadd merítek!

Azután indulok,
mutatom arcotok,
folytatom az utam,
játszom játékotok,
hordom, mit rám mértek,
hirdetem igétek…

Úgysem maradhatok,
mert még reám néztek,
s kioltják ott egymást
a sötét, s a fények…
Úgy…, csak nevessétek…!

Én csak tükör vagyok,
ellent nem mondhatok
„Legfőbb Urak” nektek,
csak egyet „kérhetek”:
helyette csak egyszer
zúzzatok engemet,
törjétek üvegem,
ha képét már nem állta,
rátaposhasson majd
sok apró szilánkra.

Puha, fehér talpát
hogyha vére lepte,
legyen a fájdalom
enyém majd helyette!

Leszek véráldozat,
morzsolok szavakat:
„Nem bántottál engem,
hanem csak magadat!”
Hátha felébredhet
álmából e gyermek,
s annyi bánat után
végre útrakelhet…

Erre még csak telhet!
Nos hát, mit feleltek?

MIT FELELTEK?!...

KsathraVairja írta: ...azért, mert provokálhatónak tűnt...

Figymá tesa, ezzel kábé azt mondtad, hogy inkább a gyerekeket ütöd, mert azok olyan üthetőnek tűnnek.

code a rat the monster on doom in it

Szeretetéhség

Megvesz az Istennek hidege.
Ölelő karoknak meleg
nélkül az életem mit sem ér.
Szívetek adjátok lelkemér'!

Szerelemvágy

Megvesz az Istennek hidege…
Rám-fonódó testednek hűs heve
nélkül a létem már mit sem ér.
Tested add át nekem szívemér'!

Egyedülségek

Te boldog vagy,
mert egyedül
sem vagy magányos.

Én boldogtalan:
magányos
bírok csak lenni
egyedül…

Lélektáblák

I.

Nagymamám áldott-ősz fejét
remegve csókolja lelkem,
nagymamám remegő kezét
fiatal kezembe rejtem.
Aszott kis testét, nagyszerű
szívét, a futni vágyót,
még mindig csillogó szemét,
éltét, a versbe vágyót
szivemben őrzöm. Ím, örök!
Ím, nem hús és vér csak!
Istenhez fohászom könyörög:
"A Mennyben Néki helyt adj!"

II.

Nagyapám magasló homlokát
már csak fohászom éri.
Éneklek néki glóriát -
szelleme még megérzi.
Szelíd tekintetű, szál-sudár --
gyümölcsfa-oltó göbös keze,
mesélő hangja… Egy éve bár,
hogy megtért a Sajka már vele -
lelkemben hogyha gyúl szikra-tűz,
versekre hogyha hív hang-zene:
őt áldom. Bennem él. Hazavár.
Szívósság, emberség a neve.

Arlith, drága, úgy látom, te is ismét a régi vagy;) Harmonizál az aláírásoddal. Direkt?

Kar'sa, najó, írjad. erős az én szívem. de csak priviben;)