Versek

Miért? :

És ahol minden egyesül végül,
Láttam magamat szárnyak nélkül...

Sztem jó lett!

Gusztustalanul rímel, tudom )

---

Látomás

Láttalak Téged szárnyak nélkül,
Ahol a világ végleg elsötétül,
Láttalak Téged porrá zúzva,
Szárnyaidat magad után húzva,
Minden csupa bűn és kétség,
Láttalak Téged: hol jársz rég?

Láttam magamat elhagyottan,
Mint egy féreg, csúszva a porban,
Siránkoztam, nyögtem és sóhajtoztam,
Láttam magamat és undorodtam.
És ahol minden egyesül végül,
Láttam magamat szárnyak nélkül...

2004. november 4.
Snuffles

Holnaptól...
( újrakezdés Karácsony után )

Azt mondják
akit angyalhoz hasonlítanak
korán meghal.
Hallod ezt, kedves?
Holnaptól nem foglak szeretni!

...

Azt mondtad,
szép vagyok.
És szép a szemem is. Mért fáj ez így?
Egyre megy.
Holnaptól el foglak feledni.

...

Azt mondtam,
csak akarni kell
és bármi sikerül.
Mért nem hiszem hát el? Mért félek?
Holnaptól látni fogom a kelő Napot.

...

Azt mondtuk,
a halál csak egy másik út
legkezdete.
Így lesz, ugye? Meglásd!
Holnaptól új remény születik,
feltárulnak az íves rózsaablakok.

[size=9:1nmj3rfd]Csekély magyarázat: az egyes versszakok azért vannak ily intenzíven elkülönítve, mert NEM AZONOS EMBEREKHEZ szólnak! Ha nem volna egyértelmű.. [/size]

az üres pláza

hulla-arcok füstbe öltözött
vak szemü angyalok között
sínszomszéd-üvegálom
áll hol a városom aluljárom

nincs ma ki jönne e házba
töküresen ásit a pláza
szertefoszlik a máza
hamisarany álmot lerázva

reklámtáblák szembe’ velem
szorítva okítva szegény fejem
hófehérke ma papírban alszik
a csövesek alatt egész tavaszig

ember ne lássa féreg ne rágja
kisuhan-e élő lény a világba
töküresen áll bús csont-tele váza
beleremeg rajta a tábla: ma zárva

200412262312Bp

Üdv:
-- Mau

Karácsony harmadik napja van.
Köszönt és minden jót kiván:
Három veréb zenész
Két gerle
és egy csíz
a csupasz körtefán.

A "kockamániához"...
nos, annak idején, amikor megírtam az elsőt, a tisztelet vezetett (bármily fura), méghozzá fq és Jaco azok, akiknek így tisztelegtem. Sztem semmi gond azzal ha valaki ezzel a formával próbálkozik, hiszen nem egyszerű a dolog. Én mondjuk úgy igyexem, hogy legyen benne rím - akár sorrím, vagy keresztrím, esetleg alliteráció - lényeg az, hogy a vers szóljon is valamiről. Mert anélkül nem vers. Csak betűhalmaz. Nekem ez alapkitétel. Tetszik ez a forma. Hogy gondolkodhatom, mit mivel helyettesítsek úgy, hogy megmaradjon az eredeti mondandó. Szóval: semmi "majmolás" nem volt szándék - ezen az alapon valamennyien pl. Vergiliust majmolhatnánk - szóval szerintem nem baj, ha próbálkoznak vele minél többen:) Néha valódi gyöngyszemeket találhatunk!!!

Idhren: ez nagyon szupi! :itscool:
Timona: Gratula Atarnak,hogy meggyőzött!
Atar: Sejtettük,hogy válasz, méghozzá milyen szép válasz! És tecc a cím.

köszi, Ally!!!
Talán: Fűben fekve Veled?
[size=9:1fewmphp]válasznak szántam az előzőre... bár ez alighanem kiderült...[/size]

Alcar: Ez is szuper! Nem adsz neki címet? A jó cím sokat dob egy versen/kockán szerintem.

Timona: Nekem tetszik Viszont mi az a 00:36? Nem 16:30?

Én nem akartam berakni, de Alcar unszolására megteszem:

Régi versem, most találtam meg.

Ősz

Rövid a tavasz,
Rövid a nyár,
Elszáll, akár
A madár, mikor az
Ág a széltől megrezzen,
A madár tovalebben.
Őszi leveleket útra
ráz az őszi idő,
Fáj. Minő
rövid a nyár!
Aztán mikor levél se rezzen
Jön a fagy, a tél,
A hidegtől a föld is fél.
Hópihe lebben,
Mint könnyed toll-elem
Repesd lefelé.
Jön a tél.
Rövid a tavasz,
rövid a nyár
s az ősz ravasz,
hogy időváltozó évszak már
ő, s a tél.

Manndil:szépen írsz, viszont nekem van egy olyan érzésem amikor olvasom soraidat, hogy minden versszakkal lezársz egy gondolatot, ettől kicsit szaggatottnak tűnik az egész, de lehet, hogy csak szőrszálhasogatok
Dameron:Mit kértem én tőled?
Nagyon szép, de még mindig az a rettenetes szomorúság és elkeseredettség árad belőle...

"Ezüstfényű csillag
Rácsokon át nézlek,
Hideg börtönpadlón ülök,
S még mindig remélek.

Dohos szalma szaga
Betölti a levegőt,
A szabadságra vágyom,
S látni ismét az erdőt.

Hol a kecses unicornis
Az élet táncát járja,
Gyönyörű szép szerelmem
A visszatértem várja.

Könny pereg szép kék szeméből,
Végigcsorog arcán,
Patakba gyűlik a lábánál,
S virág nől a nyomán.

Álmaimból visszaránt a
Nehéz kulcs csörgése,
A patkányok megriadnak
és elmennek végre.

Megmozdulnom is nehéz,
Az ajtó felé nézek,
Kecses alakot látok,
Majd a fájdalomba veszek.

Puha füvön fekszik
Meggyötört , gyenge testem,
A rég áhított erdő
Zöld illatát érzem.

A fák lombján keresztül
Rámragyog a napfény,
Egy patak hangját hallom,
S magnyugodok én.

A víz felé tekintek,
S ott látom őt,
A kecses, páncélos,
Hős megmentőt.

Kényelmesen ül ott
s véres kardját tisztítja,
Mégis érzem rajta,
nem a gyilkolásvágy hajtja.

Most rámtekint,
S látom szomorú szemét,
Leveszi sisakját,
Arcán mosoly terül szét.

Lélegzetem elakad
Ahogy látom őt,
Szerelmem elhagyta
A nyugodt erdőt.

Itt áll a leány
Ki sokáig keresett,
S mikor megtalált,
Értem gylkossá lett.

Könnyezve küzdöm
Talpra magam,
Csak az számít,
Hogy a karomba zárjam.

Ölelem, csókolom,
Mint soha még,
S ő sírva hajtja
Vállamra fejét"

most ennyi

Néhány régebbi, nem GyUs versem, de remélem azért tetszeni fog....

" Fehér törzsű nyírfa erdő
Mély, fekete vízben áll,
Gyorsan múló idő szárnyán
Hamar lecsap a halál.

Ifjúságod őszi levél,
Elfonnyadva földre hull,
Fekete szemfedőként
Hideg föld föléborul.

Élted tán hosszúra nyúlik,
S lassan fonnyad el,
Vagy mint fa, mit tűz emésztett
Gyorsan pusztulsz el.

Ellobban élted apró lángja,
A halál magához ölel,
Szeretteid zokogása
Hozzád már nem jut el."


Khál Halál
" A fájdalom ködébe veszve,
A lélek mélyén eltemetve
Felüvölt az oroszlán.

Nafta szagú levegőben
A khál egyre csak tör előre,
Mancsai közt ájult bárd.

Szikraeső, égő permet
Gyilkos méreg fülnek, szemnek,
Ám a khál még áll.

Semmit sem ér ész és erő,
Lángba borul csont és velő,
A khál ordítása száll.

Keservesen kínok között,
A szabadság álcája mögött
Végül lecsap a halál.

Már nincs fájdalom, nincsen élet,
Istállóban égett testek,
Gorvikban így halt meg a khál.

A szélben füst és pernye száll.
Kéz a kézben hazatalál
Bárd és khál."


"Fáradt őszi napsugár
Ragyog át a ködön,
Fáradt, öreg lelkem már
Nem érinti az öröm.

Lassan járok az úton
Mely előttem áll,
Lassan, érzem szárnyára vesz
A kegyes halál.

Megszabadult testem
Minden fájdalomtól,
Megszabadult lelkem
Minden gondtól, bajtól.

Könnyen, mint egy buborék
A föld fölött lebegek
Könnyen szállok fölfelé
S közben könnyezek.

Siratom, kit elhagyok,
A földet és barátot,
Siratom csupasz lelkemet,
a magányos vándort.

Aztán elapad könnyeim árja,
Érzelmek nélkül tekintek le a világra.
Aztán meleg szellő a szárnyára vesz,
Jobb világba repít , muszály hinnem ezt."

Ery írta: Karácsony második napja van.
Köszönt és minden jót kíván
két gerle
és egy csíz a csupasz körtefán.

Ő kért, hogy ezt írjam be...

bea/mag írta: Emebrek mostan már mindenki kockát ír????

Elnézést nem mintha baj lenne....

Öregerdő mélye, a beszélő fák országa.. elveszt//ett//em önmagam.. tolvaj s hazug mivoltom.. életre ítél//tet//ve..
kérdem én, mi az ami folyik //itt// a mindiglen medrében..? - merthogy, kiszikkadt szó-töredékekkel már nem találkozom utamon, s amit eddig hittem is merő valótlan sem-lét //volt// csupán..

Üdv! Ugyan nem karácsonyi, amit hoztam, de sebaj.

Angyalt tartottam

A lépteimet nem én írtam
rossz váltó vezet
végtelen alagutakba
s nem ér el kezed

Felejtve bizsergő szavaid
beszélni, lesz-e jövő?
Remegő jelenben
még halál és bölcső?

Nyitott erekből alászálló
vér lettél a véremben
Utazásom szemeddel
tán más világban meglelem

Én gyöngédséget találtam
hol talán a poklot láttad
Egy angyalt tartottam karomban
s nem tudtam: a szerelmem vagy

Cókolom!

Csak egy kis karácsonyi Biblia-ihlet. /a karácsonyhoz semmi köze, Támár egy Nő volt; az út mentén Na jó, aki ismeri a sztorit, annak kár magyarázni, aki nem ismeri, az nem is ennek hatására fogja megismerni, úgyhogy itt a vége a zárójeles résznek. /

Támár- aki él

Anya-testű e földön ne tegyen mást - szüljön.
Ki földből lett, az mind földbe ér,
S a földből-születettek útja végén feküdjön nyugton.
Aki anya-testű, arra nem vár dicsőség.
Özvegyfátyol alatt ne dobogjon semmi;
Özvegyfátyol alatt nem dolgozhat senki.
Asztal nincs, mely helyet mutathatna.
Após nincs, ki sátrat nyitna nekem.
Anya-testű, szolgálj és szülj csöndben.
Ha nincsen fiad, utcán végzed; földben.

De engem nem dobtok el. Én élni fogok.
Asztalnál lesz helyem, e háznál maradok.
Nekem van fegyverem, nektek nincs ellenem.
Neked csak tested van - nekem lelkem, s eszem.
Beférkőzöm magam bármelyik tűz mellé,
Hogy oltalmat találjak, hálót fonok köré.
Nekem védelem kell, s tudom, hogy kapjam meg.
Ti vagytok a gyengék - én bármit elérhetek.

És a second one, ez már karácsonyibb, bár előbb írtam, de tegnap hasonló hangulatú volt hófelhőmentes egecskénk:

Kicsi vagyok a messzeség alatt.
Zene. Csillagok. Fények.
Aprók vagyunk a semmitagadó mindenségben.
Ha ketten vagyunk, akkor sem vesznek észre a csillagok.
Lépj hát távolabb, keresd egyedül az ajtódat.
Nekem egy tiszta hang kell.
-Neked csak a lelked tiszta.-
Nem hagyod, hogy napod legyek.
-Neked csak egy ember kell.-
Nem siratjuk majd a múltat, mert nem volt jelen.

Hoppá, tegnap voltam 2 éves. Rúlz.

Narmo: Köszönöm szépen
Bea/mag: Szerintem a kocka jó. Ez nem divat, ez egy újfajta kifejezési stílus Mellesleg a kocka függőséget okoz, Én már rájöttem.

Emebrek mostan már mindenki kockát ír????

Elnézést nem mintha baj lenne....

Ally West írta:

5:18 s.o.s.

    ha süllyed a hajód
    csak követned kell
    patkányillúzióként
    kiutat kereső csúf
    gondolatvirágaidat

Kocka rúlz!!!!!!!!!!!! Szépek szuperek a kockáid :itscool:

Nem gondoltam volna, hogy Én s a remény ennyire tetszetős lett Köszönöm!

Alcar a választ már sokadszor köszönöm, de ezt ne lehet elégszer megtenni

Nem túl karácsonyi, nem túl vidám... csak így, cím nélkül.

---
talán ha csak egyszer is mondanám, hogy
mindig is őt szerettem
ha csak egyszer is említeném, hogy mindig
szerelmesen öleltem
összeomlana minden, amit eddig kis téglákból
összeraktunk, mert csak jobban félnél
és én azt nem szeretném

azok a kis téglák a budai várban sétált
percek
és csatangolás a Moszkva téren,
búcsúzkodás a sárga villamoson
és cigifüstös negyedórák egy fotelben.
mikulássapkák hada és elnyomott csikkek a hamutálban
ez minden
minden tégla
és a rozoga kis építményhez elég egy sóhajtás
hogy a téglák vattacukorrá válva olvadjanak
szét a kék szemekben

Karácsony első napja van,
Köszönt és minden jót kíván
Egy csíz, a csupasz körtefán.

Minerva írta:

Ally West írta:

4:17 az egóm temetése

Ez nagyon jó :up:

Mármint a cím, vagy az egész?
De amúgy köszi

Ally West írta:

4:17 az egóm temetése

Ez nagyon jó :up:

[Törölve]

Dingir: Köszönöm, tudtam neked teccik, mert Te irtad vagyis a feled. Boldog Hanukát! És vigyázz magadra!


Diti és a Jeti a hegyek alatt.


Álmodtam, szódavízről, gumimaciszörpről, kancsókról, és tejfeles köcsögökről.
Álmodtam, szervienseket szerelemben szerzetesekkel, szélhámos malmokat, eredő eresztelen háztetőket.
Álmodtam, glóriákat, nagy fát, baltás favágót, s retten a táj, de neked szép lesz.
Álmodtam, oly sok szépet, havat a jégen, talpat az élen, kést a torkon, zajt a csöndben.
Álmodtam, meleget a déli sarkon, aszalt szilvát a gyümölcsök közt bujkálva, életképet a festővásznon.
Álmodtam, éltem, meleget adtam, s taszítottam. Vonzottam, és idegesítettem, de álmodtam.
Álmodtam, kockás abroszt a jéghideg kövön, lóhalálába vágtázó arctalan embereket, fát diszítítő gyermekeket.
Ébredtem, sötét fájdalmas világra, ahol ünneplik azt a napot mikor szeretni kell.
Ez lenne a tettek mezeje? -vagy csak hamis illúziók a fa alatt, szeretetpapírral csomagolva.
És a maradék 362 napon? Hová csomagoljátok a szeretetet, velem együtt, és miért?




Humusz Musz musz Musz.


A táj felséges, s csak álmaimban látom már.
A múlt süllyesztője teljesen elemésztette.
Őseink útján taposunk, s kettétört szabja, Turul fia!
Óh, ez a színpad, mennyi felvonást látott már,
S mikor a zárnyitány kezdődik, szinte végtelen a felvonások száma.
Most mi játsszunk benne, életre halálra.
Olykor sírunk olykor nevetünk, fázunk, s elvetünk.
De köddé válunk mi is, ahogyan névtelen milliárdok.
Gondoltál már valaha azokra az emberekre, kikről nem marad fent semmi?
Ők is fáztak, ők is kértek enni. Őket is szerették, mikor már magjaikat elvetették.
Hatalmas erdőség, bővizű patakok, míg szemed ellát. Csak Te tudod!
Egy magas hegytetőn az esti szürkületben, láthattad Buda fényeit.
Hallhattad a Római úton elrobogó szekerek dübörgését,
és egy nagy fa tövében, ami talán ma is áll még, gondolhattál azokra, akiket nem ismertél?
És vágyhattál arra, hogy megismerd a múltad, ám a kellékeket már rég elvitték onnan.
Elmélkedhettél, vajon milyen is lesz a jövő. Melyik ház fog uralkodni?
Nekitámasztottad a hátad az öreg diófának, és estéket ültél kint a csillagos eget bámulva.
Én most a székemre támasztok, és rajtad gondolkodom, ősi gondolkodó.
Vajon milyen lehetett! Olyan fényesek voltak a csillagok, mint most?
Talán egy párezer év múlva, rajtunk is gondolkodnak. Vajon milyen lehetett a jelenem.
Én integetek neked, de Te nem látod, hisz szél szárnyán repülök a poros úton.
Gondolatok nélkül, testtelen, arctalan s a léttelen semmiben.