Versek

No comment.

[57 – kismarosi impresszió]
kabátodon keresztül nekem-nyomódott tested
emlékfoszlány - párhuzamosak? végtelenben?

léttelenné felejtett csendben
alkonyodom tegnap óta

(axonometrikus félelem
egy időtlen óra

helyre, tétre, befutóra)

*

hogy impressziót írjak e szoba
poros-szőnyegű radiátorcsendjében,
félek. - hisz közel az
a pillanat, mikor valaki áttöri
az ajtót, s magával álmodik
helyettem a tükrökről, miket
én szólítottam a létezésbe

*

hallom a lélegzeted az ajtóm előtt,
bár a padló recsegése, midőn
szobámban ijedten járkálok fel s alá,
elfed minden zajt, és 'talán'-t

*

kiáltások és hamis hangok a ködben,
fátyolként borult ránk a megátalkodott éjjel.
fekélyes gyomorral felfalja a teret -
nincs többé az, mi volt, s mi lehet

*

valahol odakint vagy
vagy talán odalenn
én már nem is keresnélek
de megteszem

(2003. XII.)


KISMAROS 2004
 
"Beyond the horizon of the place we lived when we were young
In a world of magnets and miracles
Our thoughts strayed constantly and without boundary"
(Pink Floyd - The Division Bell - High Hopes)
 
 
És megtalállak a fák árnyékában ha már nem lehetsz itt
pár nap múlva majd egy pályaudvaron vársz de nem ott találkozunk
de most még csak az van hogy a nap fényétől elvakítva
belefordulunk a sötétségbe és mind tudjuk hogy a fű zöldebb
volt egykor mint most hogy szürkésfehér és elszívjuk
vagy zöldesbarnás talán de

az éjszakai közfényben sétálsz egyedül és ordítasz
és sikítasz és ugrálsz egyszóval úgy teszel mint aki él
de mindez nem segít idegen vagy mint mindig és mindenhol
mert mi vagyunk az alkoholista emberek
és mi vagyunk a drogos emberek
és mi vagyunk az istenhívő emberek
ti vagytok
én vagyok
mi vagyunk az egymást gyűlölő emberek
gyönyörű költői képekben hazudjuk egymásnak hogy szeretünk
másnap éjjel berúgásod monumentális pillanataid éled
szeressétek szesztestvéreiteket ti is mint felebarátaitokat
egy sötét szobában volt a filmszakadás és kezed pályagörbéje
mi vagyunk az alternatív emberek
de a vonat ablakában elfutó szomorú táj képe
mindenkinek mélyre vésődik az idegrendszerébe'
bocsássátok meg hogy nem tudok magammal szeretkezni
kérlek bocsássátok meg
a patakparton állunk most a nem jelenlevő mókusok és a
szintén nem jelenlevő falevelek között amik nem súrlódnak össze
a hirtelen feltámadó szélben
később majd egyedül állok ott jövőre majd talán
a szerelmem és a szerelme állnak ott
de most egyedül vagyok a patakparton és igazán leírhatná valaki
a dohányfüstöt ahogy kavarog a levegőben
mert minket senki sem véd meg egymástól ahogy magunktól sem
le a gondolatisággal
le az egyéniségekkel
le a közpénzből lopott magánvilágításokkal
le a felfújható hóemberekkel
le a konszonáncokkal
egy középkori lovag nevét viselő alternatív arccal
kávéztam reggelente
aztán utána több törölköző is elveszítette a gazdáját
de ha a barátaim hógolyóznak bár ne lennék ott
a hinta alatti jeges földön csúsztál el de amikor bementél
a házba már csak azt láttad hogy minden ülés foglalt volt
törjétek szét a horizont előtti naplementéket
ugye ti is érzitek hogy felvettem a kassáki pózt
ahogy a többiek is felvették az OH-pózt
szóval
ha egy lekapcsolt lámpa alatt állsz a pokolba jutsz
de ha kigyullad a glória a mennyországba kerülsz
tudjátok sosem mindegy hogy balra vagy jobbra a második ajtó
az ablak mögül zene szűrödött ki öntudatunk szétrúgása közben
a fény fényesebb volt előtte
vagyok leszek voltam mi voltam leszek vagyok
mi voltunk leszünk vagyunk
mi leszünk a hajléktalan emberek
mi leszünk a miértet kutató emberek
mi leszünk az őszinte emberek
miért leszünk mi hajléktalan emberek
miért leszünk mi a miértet kutató emberek
miért leszünk mi őszinte emberek
miért voltunk miért leszünk miért vagyunk
mágnesek és csodák világában élünk egy-két széttört harang közt
mert végülis 2004 csodálatos tele van
végszükség esetére van egy borotvapengém
azt hiszem winston smith nagyon örülne neki ha ismerne
ha itt van a szellemed kopogtasson be az ajtómon
kopp kopp kopp és három tonnányi nevetés négy is talán
az ég is kékebb volt még tavasszal
beltaine éjszakáján kőbe zártam a harmonikus rezgéseket
de hát akkor
de hát miért
de hát mi
felejtsétek el hogy az élet csak hazugságokból összegyúrt
sebességmániás őrült üreshalmaz
igyunk azért hogy még mindig ne tudjuk elmondani mennyire
gyűlöljük igazából módosult tudatállapotainkat
már majdnem annyira mint amikor józanok vagyunk
nekünk rendszerünk van a többi rendszer felborítására
széttörjük a székeket hogy senki ne tudjon leülni
vajon ki fényképezte le a végén a menekülő tömeget
hölgyeim és uraim az üvegek betétdíjából kitelik egy
újabb kirándulás
tehát pozitív visszacsatolástól gerjedünk
nem tudok mit mondani mert nem vagyok otthon
inkább ne küldjetek képeslapot.

(2004 XII.)

köszönet Silcuccnak a technikai segédletért.

Egy alkeszparti emlékére...

Alcar: Baromi jó a három legutóbbi! (ennyit olvastam) Le a kalappal meg az állal előtted!

Huh, de régesrég voltam. Szándékoztam magammal hozni egy verset, de természetesen otthonhagytam a flopyt. Nem is én lennék, ha nem így történt volna.

Nos, csók, csak alkossatok!

Erda ez tecc nagyon!!!
Alcar: Szegény cicus... jaj a fenének vagyok én ennyire macsekrajongó... :crying:

Ally: eheheh... az fáj benne a legjobban, hogy totál igazad van...
Artemisz: 8O egy villanásnyi az egész, se eleje, se vége, de nem is kell. Ez így jó, mert így üt a legnagyobban. Az az angyalos rész.... 8O
Sesy: mi vagy nekem... Vadító a ritmusa, és ezek a képek! Huh, nagyon tecc!
a másik versednek igazán a vége lett szaper, ott jöttél bele.
Alcar: váááá szegény cicc! Méltó emléket állítottál neki!

na, és itt az én gyönyörűségem. Még idén nem láttam havat (na jó láttam, de csak öt percre, mert azonnal elolvadt. ) és ez a vers utolsó emlékeim próbálja feleleveníteni.

Hó

Lucskos járdákon folyik végig a bánat,
egy esőcsatorna elnyeli panaszos sírását a télnek,
komor emberek lépdelnek végig a halálon,
nem szentelnek figyelmet az átlátszó vérnek.

Csendesen elvérzik a természet,
A fákon pár komor varjú várja a halált,
Egy kocsi belehajt egy tócsába,
S a kislány dühösen nézi a vértől lucskos ruhát.

Kabátba burkolódzva várjuk a haláltusa végét,
És végigbaktatunk a felsózott lucsoktengeren,
Jégcsap könnyek siratják a telet,
Újra a tavaszé a győzelem…

Alcar:nagyon jóóóók(a Genocídiumban sok igazság lappang),sajnálom a cicát.Azt hiszem nem fogok meghóni,csak kicsit elvékonyodom(...mint ahogy a tavasz megöli a jégvirágokat...)

/Emlék-szerelem/

Úgy fáj mint még soha,
mintha minden elveszett volna.
Elveszett egy tiszta érzés,
mégsem viszi magával a feledés.
Semmi sem marad meg bennem
és a fájdalomé lett az életem.
Nem menekülhetek,s talán nem is akarok,
mert álmaimban talán boldog maradhatok.
S ha életemből el is tűntél,
ami voltál,örökre részem lettél.
Ezért kell örökre maradnom,
hisz örökre szeretlek ha álmodom.
Álom vagy csak,vagy való voltál
bennem örök nyomot hagytál.
Mást soha többé nem szerethetek
hisz akkor örökre elveszítelek.

Az utolsó előtti sor mégsem igaz,...sajnos!!!

Alcar: 8O jajj te jó ég :crying: szegény Kancsal...

Erda, Idril, Artemisz: köszönöm... Hugi, nagyon megtisztelsz!!!
Sesy: ezek nagyon jók!
Nahryien: klassz, s rég láttalak!
Ally: új kockamester???
Idhren: a Hóóó nagyon aranyos
Serrana: no comment... azon kívül, hogy na igen. Jól megfogtad...
Tim...: Ez most nagyon jól s jókor jött!

Ezt a cicámhoz írtam... ő volt az
klikk ide

Kancsal cicám

Világos szőr, kormos nózi
Sötétbarna tappancsai
Sose fürgén, mindig lustán
Caplattak a fenyődeszkán.

Hangja, mint a repedtfazék
Nagy szemei égszínű kék
Ha jobbra nézett a balt látta
Mókásan keresztbe állva.

Üvegmosó volt a farka
Magasan, az égre tartva
Szaladt hozzánk nyivákolva
Whiskast talált a lábosba.

Lusta cicám…
Sose csavarogtál
De most elmentél…
Már nem simogathatlak
Már nem szaladsz elém…
Ha van cicamennyország
Akkor ott egereket találsz
Amikre sohasem vadásztál…
Szép álmokat, Kancsal cicám…


2004-12-19

Erdélyi József verse

Elég

Nekem az is elég, hogy megláthattalak,
megölelhettelek, megcsókolhattalak.

Nekem az is elég, hogy nagyon szeretlek,
nekem az is elég, hogy nem feledhetlek,

Nekem az is elég, hogy meghalok érted, -
elég tudni, hogy élsz: engem az is éltet.

Ennyivel egy jónak meg kell elégedni,
de lehet, hogy másnak a minden is semmi.

Nem elég, hogy láthat, nem elég, hogy hallhat,
veled együtt élhet, veled együtt halhat...

Kívánom, hogy aki elszeret éntőlem,
úgy szeressen mintha egy volna énvélem, -
örüljön, hogy láthat, örüljön, hogy hallhat,
hogy meg is ölelhet, hogy meg is csókolhat!

Idhren: köszi ^_^

Sesy ezek állati jóóók!!!!!!!

ezt a régebbi versem is berakom, bár nem tartom valami nagy számnak. de azért miértne.


Összetört szívem jéggé dermedve dobog torkomban,
A bennem lévő szavak ajkamra érve rögtön elfúlnak.
Bennem reked minden érzelem, bár legbelül ordítok,
De rezzenéstelen arcom az álca, hogy érzéketlen vagyok!

Nem látszik, hogy minden tagom megfeszülve vár,
Hogy félek és nem bízok benned se többé már,
Hogy eltörtél bennem valamit, amit nem javíthatsz meg,
Hogy bár nem is tudsz a hibádról, miattad lettem ilyen!

Utálom magam, és ugyanúgy gyűlöllek téged!
És gyűlölöm az érzést amit irántad érzek!
Gyűlölöm a napot, mikor először láttalak,
Gyűlölöm gyengésem, hogy még mindig akarlak!!!

/2004. 10. 26./

mi vagy nekem...

fagyos mosoly üres lélek
dermedt hideg régi vétek
édes vér a fájó sebben
bűn vagy amit elkövettem

pokol vagy örökké kínzó
tüzes fekély el nem múló
egy féreg vagy a bőröm alatt
levélben elmosódott szavak

nem vagy más csak képzelet
a régi sikoly mi bennrekedt
miattad pokol az életem
te vagy te vagy a mindenem

Narmo Poice írta: Idhren (Ryelnya): Nagyon tecc! Tényleg szép..

Köszi. Nagyon jólesik

Idhren (Ryelnya): Nagyon tecc! Tényleg szép..

Tegnap mesélték a kollegák, hogy Budapesten egy hatalmas tarjadarab garázdálkodik.



Búsan ballag a tarja, a sárga piros-poros sivatagban.
Messziről csak sejteni lehet, a távolodó hentesbólt körvonalait.
De ő csak ballag, és sír, és reszket.
Megveti ő, a polcokon található receptkönykvek porosodó magányát.
A sivatagban szanaszét Kovászosuborkák fekszenek.
Elérték ők már, a Nagy Illóólaj mezőket.
Vértjeik, kardjaik, többé nem harcolnak.
Erre jön Popoey, ki egy üres spenotosdobozt rugdos.
Hangja bezengi a tájat, a nyekkenő hang, és a halk műanyagszag.
A Pompeiibe vezető úton, hatalmas csaták zajlottak már.
Fekete Erős Paprika serege robog végig a halott tájon.
De a tarja csak ballag, és sír, és zokog.
Zörög a uborka, kattog az Üst, sereg a porog, retten a nyáj.
S csendben alszik az Etna, még úgy, egy 20 évig...
Látszanak már a Szent város fényei! Óh Birsalma Deva Das, Adjjjjjá erőt!
Vélekedett e képpen a remegő, kimerült tarja darab.
- Ha jól látom, most jön anyám értem lóháton.
Megszökött a hentesboltból, és most siet, siet, és megy.
Találkoztam egy szent emberrrel aki a hegyen él, és Buddha születését ünnepelte.
Teljesen letörtem, mikor mondtam neki, Buddha 1500 éve halott.
Sírt, zokogott, s életében először káromkodott is.
Aztán engem ba*****t fel agyilag.
Olyat mert állítani hogy Pompeii rég elpusztult már,
S lávatenger temette el ott kedves embertársaim.
S a befőttek, befőttek. És minden odaveszett.
Messziről láttam Tarját, ahogy ballag az annyával.
de nem tudtam szólni, hogy Állljj! Mert az nem Pompeii!
Azzz Budapest.

Erda: Nagyon tetszik a versed. Teljesen igazad van, én a hónak örülök, ami 5 perc múlva elolvad, mert az emberek nagy része tojik a környezetvédelemre, és persze minden karácsoni árut marha drágán adnak, ezért van az én biztonsági szokásom, hogy magam csinálom az ajándékokat. De azok a szőőrnyű díszek...... a szomszéd utcában egy házat telivilágítottak mindenféle villogó szarsággal, és persze, h nyomorban vannak... a karácsony nem erről szól..... :shake:

És egy újabb alkotmány... a reményről szól...

Reményes üvegdarabok

törött darabok
üvegszilánkocskák
mint a lelkem olyanok
összetört darabkák

színes mint a mozaik
elveszett darabok
szilánkok csupán mit
elveszettnek hittünk

hidd hogy nem úgy van
hidd el a reményt
hidd hogy él a béke a
szeretet hidd el őket

még nem vesztek el
míg a szilánk is ép
addig van reményed
amíg el nem tűnnek teljesen

Timona írta: Ally:azt 8O iszonyú jó képeket használsz, gratula, a mondandó pedig magért beszél :itscool:

Köszönöm szépen

Drága Lánykám : )= egyáltalán NEM vagyok depressziós! Sőt! Boldog vagyok. Csak néha-néha azért el is gondolkodom. És ekkor születnek ezek a verseim.
Ne aggódj miattam!

Alcar: Naggyon jó!!!!! De ez a hülye mondat csak a töredéke annak amit kiváltott belőlem. Csak most nics időm hosszabb jellemzést adni de mindenképpen ki akartalak emelni.
Artemisz: megijesztesz újabb verseiddel. Nem mintha olyan rosszak lennének (igazság szerint gyönyörűek) de ugye nem gondolod őket komolyan? Mármint mi ez a depresszió?
Mást most nincs időm jellemezni, pedig szeretnék... Nemsokára jövök egy új verssel de még dolgoznom kell rajta...

Alcar, drága bátyusom, ez a versed SZENZÁCIÓS! 8O Csentem is belőle aláírást, ha nem haragszol!

Rég jártam itt...

Most hoztam egy új kurta szörnyedvényt. Tessék nektek:

Fejemet az asztalra hajtom
pecsétet teszek locska számra
ne érje váratlanul ajkam
a végzet örök némasága.
És lám! Egyszerre fölfigyelnek!
Hangom mindenki várva várja
de csak mosolygok, mint az angyal
kit fölszögeztek az oltárra
szép leszek és titokzatos
- így készülök én a halálra.

mecsi:tetszik a lüktetése, nagyon jól eltaláltad, az utolsó 3 sor pedig nagyon jó zárás!
Erda:ismerős, nagyon ismerős és ez van minden évben, újra meg újra, éljen a szeretet ünnepe, vesszenek a pénztárcák!
Ally:azt 8O iszonyú jó képeket használsz, gratula, a mondandó pedig magért beszél :itscool:

[size=9:2t45ummp]"Fogantsd meg,
Szólítsd létre.
Oltalmazd,
Óvd.
Öleld,
Tápláld.."[/size]




Dúlt mélyem
- mint kidagadt ér -
látszik tűnni énem..


Hallgatsz engem..
- s a zavartság, mint test-szabdalt él,
éppoly fájóan érzem a tátongó szakadékot,
midőn azelőtt valaha..


A beállt Csend..
- lét-ütött Lélek -
elbizonytalanít..


Reászedett elme-szurdok
- mint Jelent-ett' infarktus -
lapozgat - akár a kedv-telés
oly szemrehányó-tus..


~


Ha elviselni kész elméd,
- önmagban vájkálltan
rád találsz,
s mint lét-töredék, féld',
kit mélyedbe zártan
- te mállsz'.

S reám fonódik a Most
- töretetten - fogódzkodva abban,
lehelet-létű valóságost
hintve el, Lét-létre hívva lobban..

Torznak Torza ha szólít, vívd
Világod mindenét - s könnyei
hullnak Gonosznak;








[size=9:2t45ummp][minek találtatom.. az, roppantmód kevés..][/size]

[Törölve]

Alcar: Vigasz: hű, ezek az alliterációk tök jó ritumst adnak neki! És ezek a szófordulatok... 8O :itscool:
Genocídium: nem durva. Egyszerűen kimondod azt, amit gondolsz. Amit nem csak te gondolsz így.
(i) ramba elenion: nagyon szép. Komolyan, igen békés, és olyan megnyugató, hogy de belenyugodsz. Jujj, ez nagyon hülyén jött ki. Na mindegy. Remélem érted....
Shaman: Jéghideg: mifelénk egész nap esett az ónos eső, úgyhogy most ez nagyon ide vág. Igen jó a lüktetése, teljesen, mint az eső. Gratula!
Serrana: nagyon komoly, és ezek a kérdések engem is elgondolkodtattak. Szép lett.

Idhren felrakott egy hepi karácsonyi verset, akkor most jövök én a depissel. Ez akkor fogalamzódott meg bennem, mikor már a huszadik üzletben mondták nekem: Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt

Egy villanás. Egy újabb.
Vakítják a szemed a kirakati égők
s az árak, meg az akciók.
A lényeg ugyan az.
Told be hozzánk a képed, és vegyél valami drágát!
Csupa szeretetből. Csupa-csupa szeretetből,
hogy megmutasd, te is érző lény vagy,
pedig lassan ez mondható el rólad a legkevésbé.
Kedvesen mosolyog rád az eladó,
de csak egy kövér tárcát lát benned
s a vétel után már boldog a karácsony.
Az egész világ egyszerre rohan el a Plaza-ba,
és az eladó vigyorog,
nagy buisness a karácsony.
Lassan elkopik az elme,
megadja magát, és az esőtől lucskos járdára omlik,
Mikor este ötkor,
a munka után sík idegen,
rohangálsz az ajándékok után,
ami úgy sem fog tetszeni senkinek,
s még megadóan benyög egy gondolatot:
Boldog Karácsonyt!

Na most hepi vok és a versem is hepi

HÓÓÓ

Mit mond a gyermek, amikor
leesik az első hó?
Mit mond a felnőtt amikor
a gyermek szánkózni hívja?
Ha jó a szíve, igent. Hisz' most
csak most fehér a táj.
Leesett a hó! Örömömben, no,
ez meglepő, hajamba szórtam.
Ma nem jár a pofon
azért, hogy bőgetem a zenét.
Hisz esett a hó.És most
már csak egy hét múlva
karácsony!
Most mondd meg:
én vajon sose hajlok
felnőtté?


Jó nap ez a mai....

Serrana: Megható a versed, és elgondolkoztató. Hogy milyen érzésekkel állnak körbe egy szerencsétlen embert, az már kérdéses. Főleg ha a bámészkodók között egy ember sem akad, aki segítene.



Jéghideg.

Esik a jég,
Hullik a jég.
Zajlik a jég,
dermed a jég,
Retten a jég,
csúszik a jég.
Olvad a jég,
reccsen a jég.
Hideg van,
Meleg nincs.
Sötét van,
Világos sem volt már, rég.
Esik, hullik,
Zajlik, retten.
Megyfa ága,
Ketté reccsen.
Te rád is vár a túra,
de nagyon sajog a fractura.
Koppan, cseppen, dibben.
Guruló kondzervek közt éltünk.
Hald néma csönd,
Megtöri a jég.
Ütemesen, mint a szív,
Mely nem ismer aritmiát.
Esik egyenest felém,
Hullik mint, a könny.
Zajlik mint, a történet,
és retten, mint a madár.
Ki csipegetve cicát talál!

Érezted már,
magadhoz közel a halált?
Került már hozzád közel hirtelen,
az mi távoli és idgen?
Találkoztál már a két véglettel,
a Menekülővel és a Segítővel?
Láttál már utcakövön heverve,
törött csontú testet?
Tudod milyen mikor összegyűlnek emberek,
hogy egy szerencsétlennek segítsenek?
Mondd! Sírni volt-e kedved,
akkor mikor nem tehetted?
Mondd! Úgy már gondoltad-e,
hogy egy pillanatra megtört lelked?
Hát, mondom!
Igen, éreztem már,
igen, került már,
igen, találkoztam már,
igen, láttam már,
igen, tudom már,
igen, volt kedvem már,
igen, gondoltam már!
Mikor egykocsi elütött egy nőt,
egy szerencsétlen nőt.

Köszi Shaman... Hasonlókat a Tiedhez is!!!

Könnyek

Nézem az arcokat, és olyan kegyvesztett a kép.
Megtépázott emberek, gyötört halmokra dobált életek.
Öreg néni ki lassan megy előttem, remegő kezében kefir, s egy zsömle.
A szemében könny ül. Ruhája nem melegíti.Kezei elfagytak.
Nem simogatja Nap sugara, nem óvja gondoskodó kéz se már.
Mert mi van akkor, ha a dominó nem sorban hull a poros földre?
Csomagok sétálnak el előttem,szeretetet visznak haza most sokan.
S fényekbe öltözött a kopasz téli táj.
De a kartonpapírba burkolt, a rongyos, és a életunt, nem kap már csomagot.
Hosszú sor, kigyozó tekintetek,az üres tálkával a kézben.Szatyrok, csomagok.
Azok a szemek látnak még.Reggel majdnem megöltél,
Tekinteted haragos volt, pedig felkenetem magam, hogy megismerjem akaratod.
Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha némaságban élném tovább a jövőt.
Ha eltünnék innen, és magammal vinném a csomag nélkülieket,a fenmaradt dominókat.
A fény nélkül élőket. De hová? Én segítenék...
Nyiss egy kaput, s fény utján megyünk majd a könnyek nélküli világba.
Mert Te, csak tekersz egyet, a napsugár nélküli világban, s meleg árad.
Még a legkegyetlenebb gyilkosokat is, táplálod a radiátorokkal körbevett épületben.
Mondd Ember!! Ma ölni kell, az életbemaradásért?
A boncterem ajta bezáródik. A félig megfagyott test koppan a padló kövén.
Lábcéduláján csak ez áll: N.N. Kb 45-50 éves nő.