Versek

Nemrég ihletődött, rossz megminden, de azé felrakom..

Négysoros

Nem érti magát
Nem értem őt
Holnap reggel ez az egész nagyon fog fájni neki
Ma éjszaka ez az egész nagyon fájt nekem.
(by Leo)

Gandalf: Ez nagyon jó! Tényleg tetszik. Igaság szerint nem tudom, hogy mi tetszik jobban: a vers ritmusa, témaja, avgy a verssorok...
Jaco: Ez a neonféyes izé, amit Te versnek titulálsz igazán jó lett. Lassan vetekedsz Petőfi felhők korszakában írt verseivel...
Bocs a helyesírásért, csak csuklok és élrenyomom a billentyűket...

Húst akarok!

"A plátói szerelem vegetáriánus tigris."
(Aps István)

Mikor mellkasod belső falán
kis kalapács serényen kopog,
pumpálva a létezés terhét,
mely most fülemben visszhangot üt;

magabiztos nyugalommal mondhatom:
Én egy éhező ragadozó vagyok!

Itt ülök a füstös, megkecskébe,
és én röfögök, röfögök és röfögök.
Nem bégetek mint te csak röfögök.
Neked a bégetés, mekegés jutott,
nekem csak a röfögés.
Röff, Röff, malacka.

[Törölve]

Hát nem életem főműve....

Idő

Tiktak, tiktak,
ketyeg az idő.
Kipkop, kipkop,
Állna meg, az a fő!

Máskor meg:
tik - tak - tik - tak,
Lassan múlik el,
Bár gyorsan szállna el.

Az Idő, az ami sose jó,
Hol túl gyors, máskor
meg csak vánszorog - ó,
Ha egyszer úgy menne, ahogy kéne!

Szervusztok!

Jan. 29-re, a Veszprémi Tolkien Napra a kiállításmegnyitó kapcsán felvetődött, hogy Középfölde művészetét, a kézműveseket stb.
bemutató, dícsérő vagy egyáltalán e témával foglalkozó vers nem fellelhető.
Szeretném, ha segítenétek.
Akinek van hozzá kedve, kérem írjon verset ebben a témában, amit a megnyitón felolvasnánk (akár lefordítva sindarinra vagy quenyára is).
Várom a verseiteket ezeken az oldalokon.
Máb

[Törölve]

hát nem voltatok ma aktívak gyermekeim DDDD

Rana: ez nagyon szuper!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :itscool:

Ó, és egy vers, amit Nodlee Fővárosommal együtt írtunk. Fogadjátok sok szeretettel.

[cím nélkül]
Könnyes neonfény.
Túl sok üresség.

Újabb neoavantgárd moslék, bocsássatok meg érte, enyhén szétzilált.


Tizedik monológ
emlékül 6804-nek, 2^24-nek, és WXD-nek

Karácsonyi izzókat aggattam az éjjel
a szélben a fákra és a jéghideg bútorokra
de előtte ott voltam az utolsó őszi esőnél
aztán lehullott arcainkat halomba hordta
az ünnepi trombiták hangja
az első trombita és történetünket írták
a dohányfüst utáni lélegzetek
a második trombita és már napok óta
feküdtünk a sötét semmiben
(hölgyeim és uraim, minden ülőhely foglalt)
a harmadik trombita és már sétáltunk
is hegynek fölfelé
de előtte ott voltam az utolsó őszi esőnél
mindent egy papírra firkáltam és éreztem
innen már nincs messzebb senki
aztán írtam egy keringőt egy szakításról
az utolsó mondatokról amiket egymásnak mondtak
én vagyok a részeg az öngyilkos a bolond
és a halott teológus
az egyik azt mondta
hölgyeim és uraim, minden ülőhely foglalt
törött lemezeken lejátszótűk akadoznak
hatnyolcadban csókoltál mindig
és a másik azt mondta
csak egyszer emlékeztem az éjszakára
és négynegyedben szerettelek mindig
aztán megszólalt a negyedik trombita hangja
kérjük kapcsolják be biztonsági öveiket
éreztük ahogy a zongorahangok szétolvadnak
arc nélküli lelkeink felületén
térbe csaltál és elveszítettelek
olyan mély vagy de túl sok a felületed
talán mert fraktalikus a védőborításod
hölgyeim és uraim, minden ülőhely foglalt
az ötödik trombita hangja
a bulikon sosem lehet benyitni a ruhatárba
mert valaki mindig ott kefél vagy maszturbál
halk jazz-dallamok szólnak a tegnapról
borzalmasan hosszú volt ez az éjszaka
aztán felharsan a hatodik trombita
a hentesek kirohannak boltjaikból
és megtérnek a vegetáriánus életmód keblére
részeg énem berúgva tér haza egy anti-
alkoholista gyűlésről
ilyen a világ semmi sem változik tehát
aztán a hetedik trombitára ledőlnek
a közöttünk levő falak
fújd csak a nyavalyás C-E-G-C-t a trombitádon
a holdfény szonátát akkor is én fogom eljátszani
így beszélget egymással a bolond s a részeg
whiskygőzös éjszakákon ölelj a kebledre néha
vagy ráncigálj be a ruhatárba
és sorolj prímszámokat a fülembe közben
mert én attól vagyok boldog ha megölelnek
vagy ha matematikáról beszélnek hozzám
halmozzuk az élvezeteket
narancsot rohasztok a szobámban két éve
hölgyeim és uraim, minden ülőhely foglalt
és a hentesek tüntetnek az állatok legyilkolása
ellen sőt némelyik úgy sír
úgy zokog az anyja mellett
letérdel eléje
Ó Anya Miért Etted Meg A Dunsztosüvegeket Is
mi vagyunk az alternatív emberek
mi vagyunk az angyali emberek
mi vagyunk az őrült emberek
mi vagyunk a bolond emberek
mi vagyunk az üreshalmazok amiről beszélnek
mi vagyunk az integráljelek közti üresség
Ó Apa Miért Etted Meg A Cigarettacsikkeket
hölgyeim és uraim, minden ülőhely foglalt
aki unja a hangosbemondókat verje szét őket
üssétek amig mozog és rúgjatok bele ha
a földön van már úgysem számít
tudjátok az a bajotok hogy nincs mi ellen lázadni
fázz velem a neonfényben éjszakánként.

Háthahó. Szerintem még nem tettem fel ide ezt a két szörnyedvényt, ha igen, akkor legalább jól bebizonyítom, hogy rövid távú memória nem létezik...

A harmadik vízió
Ázott üregekben a lucskos arcok
maszkmerevvé álmodottan feszülnek.
Fintor-fájdalom dönt válthatatlan,
mint a meleg, lila-erezett
apró kezekkel létbekapaszkodó
újszülött szülőt teremtő ereje...
Éjbefagyott arcok jégbeolvadása
a lámpafénnyel konzerváltan
narancsbőrös gyermekujján
a fájó élvezetnek-
Ma elvezetnek ellenpólusomról
egy szélesebb útra;
a látó homokszemek kereszttüzében
a sivatagi éjben járok.
Fényben tátong létürességed,
tudatod nyúlós, amorf amőba.
A formátlanba kiterjeszttettünk.
Eljön az óra, a harang belédkondul;
magadba szaggatsz ritmustalan.
A homokszemek társaid
és bel-szín-formálóid e jeges
telén a dűne-fagynak.
Bordón kel a napkorong a törött
üvegcserepek között.
Kavarog benned a kilehelt füst,
de a szem elől tisztul a hályog...
Megbánt gyilkosságaid forró szövevényén
kórházadba gyűlnek az emberek,
sterilizálni a tudat-iszapot
és ásításuk hálója renyhén
árnyalja mályvalilára
arcodba esett fakókék szemed.
(041124-25)

Est-ikon
Fényszennyes a sötét-temető és álmodik
sok fura ember, lassul a hajsza-magány.
Ébren csak te maradsz, kereső, mert távoli
még az a perc és csíp a neon, retinád
küzd; lásd fénykarikák tánca sajátod is
egyben, a szürke a sárga a tested az
árnyad a fényben a kocka-magányodat
járod a város lépteit, bár pici porszem
vagy te csupán és emberek arcát szennyezed éppen.
(041012)

Jöhetek én is egy röviddel?


Nem emlékszem, hogy valaki
ezt a rossz kezemet fogva
sétált volna velem.


Máb

Gandalf... :eek2: :itscool: :leborul:

Egy olyan verses izé:

Találkozás az éjszakával

Nevetnek,
hallom idegesítő hangjukat.
Belülről feszítenek,
egyre jobban erősítik magukat.

Futok,
nem bírom elviselni ezt az erőt.
Sötét sikátorban vagyok,
idegenek tűnnek fel szemem előt.

Rettegek,
különös félelem lesz urrá rajtam.
Szívem ritmusa halál táncot lejt,
valahogy mégis közeledni akartam.

Akarom,
hogy az egyik alak hozzámérjen.
Sötét árnyék fut végig a falon.
A rettegés lágyan megfogja kezem.

Megölel,
hűvös karok közelsége érint.
A fagyos bőr,most arcomhoz közel,
a félelem előjön,engem ráz megint.

-Ne félj!-
Suttogása párát lehel nyakamra.
-Éles fájdalom,mely egy pillanatig él,
meglásd,közénk tartozol holnapra.

Nézek,
a szobám falát látom meg most.
Mindent ezelőtt álomnak érzek
és csak egy pohár vérre szomjazom.

Na ezt most nem tudom, szabad-e nekem betennem ide (vszínűleg nem, de akkor bocs moderátorok és irtsatok ki) , de mivel annyira mélyen megrázott meg tolkienes is, hát berakom
Szóval Hölgyeim és Uraim, személtetése következik annak, hogy hogyan NEM szabad verset írni Zsákos Bilbóról . Különösen ütős benne a sok felkiáltójel, az plusz emelkedettséget ad a mű szárnyalásához.
A link: www.myprecious.us/ballad_of_bilbo_baggins.php
Van ám zene is hozzá, az is egy masterpiece
Ha már ismeritek, akkor bocs, de nekem még friss az élmény

Mírrand

megláttam s megismeretem
később szeretőmnek vettem
nem bántam meg, sőt örültem
galambtollat megbecsültem

telt az idő s megszerettem
mosolyáért odalettem
erről én már nem tehetek
inkább jellemzek eggyet.

többet ér mint az összes ékszer
s tisztább a folyónál vagy négyszer
nem is négyszer sőt ezerszer
erről velem nem kötekszel

táskáján a nyakkendővel
vígan repül az MTT-vel
a kötelező még távoltart
agyam nem eléggé csavart

képeken tudom csak bámulni
mosolyoját újra látni
remélem jó móka lesz majd
ha december 11 én viszatér a zaj

A zaj melyet én okozok
s nagy robajjal a nyakába ugrok
s megölelem mert szeretem
ő az én 007 esem

Ez a topic egy kincsesláda... Az ember felnyitja a fedelét és szemezget belőle gyöngyrímeket, nyakláncritmusokat, aranytömböket (kockákat? ). Felpróbál egy-egy gyűrűt és gyönyörködik... És csak gyönyörködik és gyönyörködik és a valóság kincseivel ellentétben ezeknek VAN értékük. Halmozzátok még a kincseket és tűrjétek meg köztük néha-néha az én hamis köveimet is. Bár lenne az egész világ olyan gazdag, mint ez a topic itten...

Timona: Meglehet, de a létalapja a fizikának a matematika.

shaman írta: Eisten matekból megbukott, de jó matekos volt. Te irodalom órán unatkozol, és verset írsz

Most hajszálhasogatok, de Einstein nem volt jó matekos, fizika az ment neki, de a hosszú számításokkal gondban volt
OFF voltam

Idhren: nagyon tetszik amit irtál , de itt- ott javasolnék egy kis változtatást
Ősz utolsó sora helyett én inkább ezt irnám- Hosszabb az éj.Tél utolsó sorát erre cserélném- Vacogni jó!
Tavaszhát itt a Tavaszi idő sorokat én Tavasz idő- re cserélném a szótagszám miatt szerintem jobban kijön.
Nyártalán ez szorul leginkább finomitásra, túl sokszor fordul elő szerintem egy ilyen rövidke versen belül a nyár szó..., az utolsó sorát én Ilyen a nyár- ra cserélném.

Bocsánat, ha a lelkedbe gázoltam, nem állt szándékomban, de érdekesnek találtam amit felraktál és szerintem kicsit még alakitásra szorul... Amit irtam az csak javaslat és szigorúan szvsz !

Régi versek, érződik rajtuk, mert 2 évvel ezelőtt gyerekverseket írtam, most meg ilyen elvontságokat.... Ezek éppenséggel másfél évesek úgy kb.


Évszakok

Ősz
Esik eső, fúj a szél,
Az öreg Ősz
Útra kél.
Elmegy az Ősz,
Jön a Tél,
Fúj a szél,
Fújhat a szél.


Tél

Hideg – fehér,
jeges Tél.
Öröm a hógolyó,
befagy a folyó,
ez a Tél.
Esik a hó,
Ez mily’ jó!



Tavasz

Virág – bontó,
Rügyfakasztó
Tavaszi idő.
Jaj, ez minő
szép! Virág – nyílás,
jégolvasztás,
tavaszi idő.


Nyár

Nyár – tündér,
nem fúj a szél!
Nagy a meleg,
fürödni lehet,
öröm a Nyár,
tűz a napsugár,
ez már a Nyár.

Snuffles: Eisten matekból megbukott, de jó matekos volt. Te irodalom órán unatkozol, és verset írsz Gyanus ez nekem, lehet hogy a jövő nagy Poetája vagy?

Újabb irodalom órai unatkozás, ma reggel első órában. Jobb nem telik tőlem.


Látom én is magam előtt a képet,
Vért ont magából és éget,
Akár egy forró tea egy takaró nélküli estén,
Mert ott vagy te és itt vagyok én.

Nyüzsgés, nyifogás, nyavalygás, nyüszögés,
Néhány részeg kavargás és sok feledés.
Úgyse jön el, ha várod, ő már csak ilyen,
De ne feledd, ő sosem szúrna szíven.

És már fekete a Sztüx folyó vize,
Letört üvegszárnyak merülnek bele,
A sok sötét lélek közt ott voltam
Én is, pont úgy, mint mikor meghaltam.

2004. 12. 03.

Nimashilin: Kedves Nima, én nem írok verset soha, mindet a nagymamám diktálja, miközben pelenkázom.

Dingir: Jó a Boráros vers )) Egyben sajnállak, közelebb nem volt pasi?

HÉJ

Lányok, a hajpánt eltört, s tóhegy alatt úszik a víztükör.
Lebbenő paplan szusszan, a párnacsöndben. Alázd a csöngőt!
Bohém galád élet ez, melyben a tar, nem aláz meg László testvér.
Fogkínzó fájdalommal szült az idő benneteket lovak.
De én paripám szárnyán, megdöntöm a középkori messzelátás hatalmát.
Bedug minden, mozdul, s alászedi lábait a tél. A vakarászások csöndre intik a kisújjakat.
Hanyatló hajhullás az esős, s ónos gézdarabok,
Tarka, zöld, s itt van a szilnői jérceleves, dál módra.
Amikor a monitor is csak hullámokat szór,
Amikor Katmandu pici majmai érted sírnak, holott tudod nagyon drága az út.
Piroskát keresem az erdőbe, jaj ha jön a Farkas, hová bujtassam?
Talán nem csöng ma többé a telefonom, Talán már nem is él Piroska!
Talán, gyúzok, gerle havasi tétlenség sikál kinn a pengő lombok alatt
Talán, olvasztott embereken látszó hátsó visszatükröződés,
Az, ami ily titkosan suhan el a lehunyó nép, égi szemöldöke előtt.
Talán, ma még álmos is leszek egyszer, nem tudom. Elödöt mindenek felett szerettem.
Tavaszi virágok fonnyadnak a folyómederben. Hont, szárnyal az eke.
Énekelnek a tövismadarak, dalt zeng, a nem tudom ki zeng, de oly szép.
Olyan jó írni, most érzem, mert ilyen későn már alszik a tévé,
Alszik a villanykörte is, a tepsi, a teflon a szerelmes párok is elhaladtak már.
Nem nyöszörögnek a takaró alatt, a Bodri ott kint, ha nem fagyott meg, ő is alszik már.
Egyedül, én ülök itt a székben, s gondolkodom a nagy semmin.
Az élet nagy dolgain, hogy mi fontos ma az embereknek, és mi fontos nekem.
Tökéletes reláció jelek, plazmafény, gondterhelt vonalzók, adatbankok..
A sámán dobja tegnap beszakadt, én nem tudtam neki segíteni.
Nem tudom ki fog ma a főtéren nyekeregni helyette.
Héli itt hagyott valamit, emlékezzünk rá a negatívon.
Bob, nem láttad a gépem?
Mind örökre bennünk él a villanás, amit a vaku szinkron okozott.
Én nem szeretek a Bazilikába fotózni, hisz Isten nyugalmát nem villanthatom.
Így záridőm oly hosszú, nyugodtan lebegek, s nem töröm meg a sötétet hatalmát.
De miért zárják be este a kapukat? Hisz kint fázó emberek vannak.

Dingir: te birka te, beeee... :nyal, nyal:
Niph: a második rész/vers ismerős és ötletes, h alliterál. /csak az a személyemre kicsit ügyetlen ott sztem/
Shaman: Pál szava... elégjó. Te írtad? /meglepően jó, nem rosszindulat/
Sünee: Nyekk, hihi.
Én kedvenc tehenem
Mennyországba szállt... :agree:

Itt ülök a sok "többet érdemelsz" és "nem erre rendeltettél" között
És itt vagy velem te,
Olyan messze, egy ölelésnyire, egy egész mosolyra, egy kéz és fej-nyire.
Nem tudod, mennyit számít a távolság, ha majdnem nincs.
Itt vagy velem szemben te és épp nem figyelsz, épp élsz,
Míg én megálltam élni egy kicsit, egy kicsit figyelni akarlak.
Hallottam a bíztatást és a tanácsokat, de túl messze vagy,
Túl messze, egy egész ölelésnyire.
Mögöttünk ott a sok műanyagpohár, padló és reccsenő, nevető testek, tiéd is, enyém is,
Előttem romok, előtted fal.
Hallottam a tanácsokat, hallottam, hogy nem válaszoltál.
Ha előrébb lépek, ott a falad.
"Alszik most kényes bizalom."
Aludjon, mert messze vagy, mások közt, velem talán soha többé.
Többet érdemlek, többet ennél?
Akkor nem kapok semmit.
Most csak ez kell, ez az illúziónak induló mélység.
Nem lesz semmi. Egy barátságnyira vagy.

Délg

Tudjátok milyen az mikor a lelkedből húznak ki egy nagy tört,
De előtte jól megforgatják, úgy hogy te nem is tudsz róla.
Tudjátok milyen érzés buszon sírni ? Máig én sem tudtam.
Az új csípős, és a szusi nem jó tormával.
Egy exponálásért ennyit szenvedni? FoJiColor!
Ott állt egy angyal előttem, de nem mondta, hogy van 3 kívánságom.
És én összegyűrtem a buszjegyet mert ez volt az utolsó látomás.

Boráros

Ha bégetek, megnyugszom.

Balra a HÉV.
Jobbra, előttem, mögöttem – már már azt hinném
Véges végtelen egekbe nyúlva
Hömpölyög az ember-ár.
Akár megannyi birka. Szépen, egymás után. Nem előzve,
Nem lökve, csak haladva. Lépésben.
Átvergődnek megannyi labirintuson,
Tévelygő alagútrendeszer,
Megannyi üres kirakatból csörömpöl vissza árnyuk.
Átmásznak a síneken,
Sok-sok, milliónyi
Puha bundába burkolt állatka.
Nem tetű… Ők legalább aljasok.
Csak mennek. Csak lépnek.
Egyet egyet egymás után teszik a lábuk
És haladnak is vele.
Eltávolodtam a HÉVtől, sodor magával engem
Is a csorda, csúszó-mászó, tipegő borzalom,
Végtelen parfűm-párában fuldoklom, már
Könyvem se takarja el Őket.
Szívem dörömböl, eltapos a forgatag.
Bármerre tekinthetek: csak fejek.
Százszor és ezerszer is fejek,
És fejek, gyapjas fejekből áll a világ!

Beeeeeee…
És megyek
Beeeeeeeee…
És lépek
Beeeeeee….Beeeeeeeee…

Ha bégetek, megnyugszom